Humor

Hobbyte...

Én is tevékenykedtem:

:arwen2: Arwen Undómiel, avagy egy neveletlen tündehercegnő naplója

11. rész (2.)

530. harmadik hónap, 26. nap:
Hű, kedves naplóm, mi készül itt! Igazi kis összeesküvést kezdtem szervezni, és be kell vallanom: tetszik! El is mesélem az elejétől:
Legolas és Silmariwen ma este bejöttek hozzám, nagy pirulva. Kérdeztem, mi a baj, erre elkezdtek hebegni-habogni mindenfélét. Végül meguntam és belenéztem barátnőm gondolataiba. Vajon mit láttam ott??? Legolast, rózsakertet, teliholdat, jegygyűrűt... Ennyi elég is volt.
- Atya Eru! Ti eljegyeztétek egymást?
- Ühüm – láthatóan örültek, hogy magamtól is rájöttem.
- Dehát ez nagyszerű! Gratulálok! – ezen a ponton feltűnt, hogy valami nincs rendben. – Miért vágtok ilyen arcot? Nagy ég, ugye nem... !
Erre Silmariwen még jobban elpirult.
- Dehogy, hová gondolsz! Csak az a baj... – és szépen elmondta a problémájukat, ami a következő volt: tünde hagyományok szerint ugyebár, ha a férfi atyai (indokolt esetben anyai) beleegyezés nélkül veszi feleségül a választottját, akkor a házasság valójában érvénytelen (vajon Aredhel tudta ezt?). És itt jelentkezik a gond, mivel Silmariwen szülei Lórienben vannak (tehát túl messze ahhoz, hogy bármelyikük is áldását adja), Thranduil pedig... hát ugye... . A probléma első felét könnyen megoldottuk: azt tanácsoltam Legolasnak, először kérjen engedélyt Apától a házassághoz (Erukám, azt az ijedt ábrázatot!), Silmariwen szüleivel pedig lerendezheti a dolgot akkor, ha itt lesznek, mert hát az esküvőre úgyis meghívjuk őket. Thranduil már más helyzet. Igyekeztem győzködni Legolast, hogy legalább próbáljon meg kibékülni az apjával, de kijelentette, hogy ő aztán nem.
- De miért? – kérdezte kissé értetlenül barátnőm.
- Kedves, hidd el, eléggé jól ismerem az apámat, ha ő valamit eldönt, akkor az... el van döntve! Csak akkor lenne hajlandó egyáltalán újra fiává fogadni, ha a halálos ágyamon kérném rá!
Ekkor pattant ki a fejemből az erui szikra.
- Legolas, te zseni vagy!
- Tudom. Ööö... Miért is?
- Épp most mondtad, hogy Thranduil csak akkor fogadna vissza téged...
- Ha már Mandos kapujában állnék, igen.
- Mi következik ebből?
Legolas továbbra is bamba ábrázattal nézett rám, de Silmariwen-en láttam, hogy ő már érti.
- Hát... kevesebbet kellene fára másznom?
- Micsoda? Hogy jön ez ide? – esett le az állam.
- Tudom is én?! Te beszélsz itt nekem rébuszokban!
- Elmagyarázom – mondtam, miközben halánték-masszázzsal igyekeztem elűzni kezdődő fejfájásomat.
- Szóval, szerintetek mi történne, ha egy szép reggel Thranduil levelet kapna Apámtól azzal az üzenettel, hogy jöjjön gyorsan, mert a fia haldoklik?
- Idejönne? – kérdezte Silmariwen.
- Pontosan. És azután?
- Visszafogadna? – vetette fel Legolas.
- Ahogy mondod! Kibékültök, csodával határos módon felgyógyulsz, bemutatod apádnak Silmariwent, közlöd, hogy szereted őt, feleségül akarod venni, Thranduil pedig úgy fog örülni, hogy még az unokáitok hazasságaira is nyomban áldását adja. Mit szóltok?
- Ez jó – vélte Legolas. – De... nem kellene belevonni Elrond Urat is?
- Édesem, fél Imladrist bele kell vonnunk, ha nem akarunk lebukni – mondta Silmariwen.
- Egyetértek – helyeseltem. – Na, akkor holnap reggel Legolas először engedélyt kér Apától, utána pedig elmondjuk neki a tervet. Benne vagytok?
- Igen – jelentették ki egyszerre, majd kéz a kézben elvonultak.
Hát, hogy holnap érdekes napunk lesz, az biztos...


Milyen lett???

Sötét Úr írta: Fél hobbyte? Az egyik TLV-s csapatnak is ez a neve.

Mekkora arc

Nem tudom, segít-e a megoldásban, mindenesetre régóta tudvalevő, hogy a kilenc fős Szövetségben pontosan fél hobbyte vesz részt...

Gandalf írta: Új Smaug-riadós rendszert vezettek be a fővárosban:
A "Smaug Stop!" nevezetű kampány az utcákon lévő Smaug-koncentráció visszaszorítását akarja elérni a korlátozó Smaug-rendeletekkel.

(Híreinket hallották)

ezt már nem bírom tovább...fáj a hasam a röhögéstől

Kar'sa írta: Csak hogy a témához illően szóljak, és Alyr idegeit borzoljam: mi nyolc hobbit?

bocsi tudom Alyr-nak szól de ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
nah ezt jól megnyilvánultam

Csak hogy a témához illően szóljak, és Alyr idegeit borzoljam: mi nyolc hobbit?

Újságban olvastam, szakállas lehet:
Samu és Frodó sétálgatnak, Samu megszólal:
-Frodó úr, én úúgy unatkozom!
Mire Frodó:
-Tudod mit? Keressünk magunknak egy új hobbit!

-Mondja a nevét, kérem!
-Kovács István. Ipszilon nélkül!
-De hát a Kovácsban nincs is ipszilon!
-Én is ezt mondtam.

Bocs ha már volt, vagy ha már szakállas viccnek számít.

Gandalf írta: Három kínai, Chu, Bu és Fu amerikába költözik. Kérvényezik új nevüket, Chu-ból Chuck, Bu-ból Buck lesz, Fu pedig inkább visszamegy Kínába.

Szakállas...

De ha már viccmesélés... evés közben nem ajálom, de én napokig szakadtam rajta.

-Miről ismerni meg a három napos vízihullát?
-???
-Ha megszívod az orrát, behorpad a homloka...

Nessa írta:

Gandalf írta: Három kínai, Chu, Bu és Fu amerikába költözik. Kérvényezik új nevüket, Chu-ból Chuck, Bu-ból Buck lesz, Fu pedig inkább visszamegy Kínába.

ááááááááááááááááááááááááááá :eek2: 8O

:elszántan csapkodja fejét a számítógépes asztalba:

Gandalf írta: Három kínai, Chu, Bu és Fu amerikába költözik. Kérvényezik új nevüket, Chu-ból Chuck, Bu-ból Buck lesz, Fu pedig inkább visszamegy Kínába.

ááááááááááááááááááááááááááá :eek2: 8O

Nagyon jó :D:D :itscool: Gratula!

Aúú...

Ireth megint nagyot alkottál!! Nagyon nagyon jó, sokat röhögtem rajta és remélem hamarosan jön a folytatás!

Arwen visszatér!


:arwen2: Arwen Undómiel, avagy egy neveletlen tündehercegnő naplója

11. rész (1.)


520., ötödik hónap, 3. nap
Harmadkor
Imladris

Nos, kedves naplóm, itt nálunk komoly felújítási munkálatok folynak, az alábbi okokból kifolyólag: először a könyvtár teteje ázott be, aztán a tető vált életveszélyessé előszeretettel potyogó cserepei miatt, a festék itt-ott mállani kezdett, a kertet pedig úgy elárasztotta a víz egy kilyukadt ereszcsatorna miatt, hogy két hétig bokáig jártunk a sárban, arról nem is beszélve, mi történt ennek kövekeztében a zöldségekkel meg a virágokkal. Azt pedig még nem is említettem, amikor felmentem a padlásra megkeresni valamit, aztán csak annyit hallottam: RECCS! A következő pillanatban már egy emelettel lejjebb találtam magamat, ráadásul éppen Apa nyakába estem. Szeretett Atyám (miután sikerült feltápászkodnia) először engem mért végig, aztán a mennyezeten keletkezett Arwen-alakú lyukat, majd megjegyezte:
- Hát igen, a fiúk annak idején szerettek a miruvoros hordó fenekére nézni munka közben. Az, hogy állandóan fordítva tartották a tervrajzokat, sokkal kevesebb gondot okoz.
A történtek után Apa kisebb tanácsot hívott össze. A fő napirendi pont: „Most mi legyen?”
- Ez a helyzet tarthatatlan – érvelt Apa. – Ma a nyakamba szakadt a fél padlás, a lányommal együtt. Amondó vagyok, hogy felújításokra van szükség.
- Egyetértek a javaslattal – helyeselt Glorfindel, akinek bal karján egy kötés jelezte azt a helyet, ami egy falból kiálló éles szöggel került közelebbi kapcsolatba.
- Támogatom – jelentette ki Anya. – Hozzátenném, hogy néhol új bútorokra is szükség lenne. Tegnap este már másodszor szakadt le az ágyunk, pedig csak...
- Drágám, ezt talán ne most beszéljük meg! – szakította félbe Apa, mire a társaságon némi vihogás futott végig, Anya pedig elpirult.
- Én mindkét javaslattal egyetértek! – mondta Elladan, aki még élénken emlékezett arra a kellemetlen esetre, amikor egy létrára állva próbálta elérni az egyik könyvespolc legfelső sorát. Közben derült ki, hogy a létrát már a szú is használatba vette, némileg más céllal... Szegény bátyám két hónapig törött lábbal feküdt.
- Teljes mértékben támogatom a javaslatokat – csatlakozott Gildor is, akinek még most is megfájdult a feje annak az emléknek a hatására, amikor homlokon csókolta egy alászálló tetőcserép.
Ellenjavaslatot senki sem tett, így hát nekiállhattunk a terv kivitelezésének. Apa mindenkit beosztott valahova dolgozni: Legolas, a két bátyám, Silmariwen és én a könyvtárba kerültünk, ahol az összes könyvet le kellett pakolnunk a polcokról és átvinni őket a szomszédos vendégszobába, amit átmeneti raktárhelyiségnek jelöltünk ki. Eltartott estélig, mire az összes könyvet elrendeztük, bár szerintem sokkal korábban végeztünk volna, ha Legolas nem bámulja folyton Silmariwent, és nem esik keresztül minden ötödik percben egy könyvrakáson... vagy ha én nem állok le állandóan olvasgatni, de mindegy.
Másnap reggel kezdődött csak az igazi móka... illetve munka. Bátyáim mindenképpen a tető kipofozásán akartak dolgozni, de Apa közölte, hogy szó sem lehet róla, a mi ötös fogatunk szépen megy vissza a könyvtárba, kifesteni. Elrohir szerint nagyon mókás látványt nyújtottam, ahogy feltűzött hajjal, fehér sapkával a fejemen és hosszú, fehér kötényben álltam egy létrán, egyik kezemben egy kanna festék, másikban ecset. Szerencsére Apa – igen előrelátóan – közölte bátyáimmal, hogy „a festési munkálatok során” én vagyok a kisfőnök, tehát kéretik nekem szótfogadni. Átmeneti titulusomat fel is kellett használnom, két alkalommal: először, amikor bátyáim kijelentették, hogy ez a szürkés-barnás szín olyan unalmas, dobjuk fel egy kicsit a hangulatot! Ha nem lépek közbe, képesek lettek volna a híres imladrisi könyvtárat befesteni malacrózsaszínre... csak fél Középfölde röhögött volna rajtunk. Másodszor akkor kellett közbeavatkoznom, amikor a Legolas néven ismert holdkóros egyén belefeledkezett Silmariwen látványába (megint), és nem vette észre, hogy az előtte lévő falfelület helyett már a neki háttal álló Elladan ruháját festegeti.
Amíg mi a könyvtárban tevékenykedtünk, odakint is folyt a munka: Apa, Glorfindel és Lindír a tetőt foltozták, Gildor pedig az ereszcsatornát igyekezett rendbetenni. Csak egyszer néztem ki, akkor is azt láttam, amint Lindír kecsesen legurul a tetőről. Szerencsére Anya résen volt, és gyorsan alája levitált egy bokrot. Csipkebokrot, mert épp az volt a legközelebb. Lindírnek nem történt komolyabb baja (azonkívül, hogy tele lett tüskékkel), én viszont olyat sikítottam ijedtemben, hogy szegény Elrohir leesett a létrájáról, a festékesvödre pedig a fején landolt. Hát mit mondjak, elég viccesen nézett ki, de senki nem mert rajta nevetni. (Legalábbis ott rögtön nem.) Miután sikerült a festéket eltüntetni a hajáról (meg a padlóról), kedvesen megkért, hogy lehetőleg máskor figyelmeztessem a környezetemet, mielőtt áriázni kezdek, mert ez így életveszélyes.
Este, mikor leültünk vacsorázni, úgy láttam, a munkamegosztást illetően mi öten jártunk a legjobban: Apa az asztalra könyökölve és laposakat pislogva próbálta volna megdicsérni a társaságot, de szegény olyan fáradt volt, hogy csak minden második mondata sikerült érthetőre. Gildor és a kissé összetört Lindír ekkor már félig elaludtak, Glorfindel pedig próbált úgy tenni, mint aki ébren van (kevés sikerrel).
Ha belegondolok, hogy holnap még rendet is kell tennünk... nem baj, örülök annak, hogy a tető rendben, az eresz is rendben, a könyvtár fala nem lett rózsaszín, a bátyáim pedig bebizonyítottak, hogy - ha nagyon muszáj - igenis képesek együttműködni.


Milyen lett? Kommenteket kérek!

A táncosoknak küldöm sok-sok szeretettel Ezt!

Nagyon komoly és nagyon jó, tetszik

A Boszorkányúr nem adja fel...



Viggo nem is lenne rossz ebben a szerepben, ha tudna énekelni!

Aki nem látta az előzményét:



Nem csak én látom a Bosziurat így és nemcsak én vagyok olyan pihent, hogy crossovert csináljak.

Ireth! nagyon jó, különösen a második fele.
[size=9:dhfyl8np]bocsi: visszafojtott[/size]

Ireth, marha jó, imádom a Szilmarilos célzásaidat!

Arwen egyre jobb.

Újabb adag (KOMMENTEKET KÉREK!):

:arwen2: Arwen Undómiel, avagy egy neveletlen tündehercegnő naplója
10. rész (2.)

518. második hónap, 2. nap:
Silmariwen lassan kezd magához térni, ennek határozott jeleként ma ő kezdeményezte a legújabb balhénkat (igaz, csak véletlenül): el akartunk menni lovagolni, de Apa közölte, hogy a folyosó megint tiszta sár, először menjünk szépen felmosni, mert mi járkálunk be folyton sáros cipőben. Hiába, Apa nagyon érzékeny a númenori márványból készült padló tisztaságára. Tehát kénytelen-kelletlen fogtunk egy-egy felmosóvödröt és elkezdtünk takarítani. Tíz perc sem telt bele, arra jött Glorfindel, Silmariwen-nel. Szegény lány megcsúszott a nedves márványon és mikor Glorfindel-ben akart megkapaszkodni, őt is elrántotta magával. Legolas próbálta volna menteni a helyzetet, aminek az lett a vége, hogy ő is elvágódott. Szépen végigcsúsztak a folyosón, majd legurultak egy szerencsére csak három fokból álló lépcsőn. Épp úgy értek földet, hogy Legolas került alulra, barátnőm meg föléje, tehát akár romantikusan is elsülhetett volna a dolog, ha Glorfindel nem landol rajtuk.
- Aúúú! – üvöltötte Legolas, mikor Glorfindel pont az... izé... ágyékára térdelt.
Fivéreimmel szaladtunk volna a segítségükre, csak hát nagy igyekezetemben én is elcsúsztam, le a lépcsőn. Utána gurultam még pár métert, ami pont elég volt ahhoz, hogy leverjem lábról az érkező Lindírt, aki jött volna megnézni, mit művelünk már megint.
Ekkor futott be Apa és Anya, akiket az alábbi látvány fogadott: Legolas, Silmariwen és Glorfindel a lépcső aljában fetrengenek egymáson, kicsit alrébb én próbálnék felállni, kevés sikerrel, mivel Lindír épp rajtam fekszik és nem tudja elhinni, hogy ilyen szerencséje van (legalább ő így gondolta... ), Elladanék pedig állnak a lépcső tetején és majd’ megszakadnak a nevetéstől.
Apa ábrázatát inkább nem írom le, de szerintem Fingolfin pont ilyen képet vágott, amikor észrevette, hogy a hajók + Feanor sehol, a túlparton viszont valami gyanúsan világít...
Visszatérve: Apa kivárta, amíg mindenki feltápászkodott, csak utána kezdett prédikálni:
- Gyerekek, én... izé... tudom, hogy ez már a Harmadkor, és talán én vagyok régimódi... Szóval nekem semmi kifogásom az... új dolgok ellen, de akkor is... miért kell pont itt tapasztalatokat cserélnetek?
Ekkor vette észre, hogy Anya – akinek telepatikusan elmagyaráztam közben a történteket – fulladozik a visszafolytott nevetéstől.
- Mi a baj, drágám?
- Semmi, csak ... – ezen a ponton kibukott belőle a kacagás.
- Gyere, szívem, majd elmagyarázom – mondta, mikor végre szóhoz tudott jutni, és elvonszolta maga után Apát.
Mi meg álltunk ott továbbra is, ki pirulva, ki vigyorogva. Végül Lindír közölte, hogy neki most sürgősen innia kell valamit, majd sietve (és égő fejjel) távozott. Ezen a ponton mi sem tudtuk tovább visszatartani a nevetést. (Megjegyzés: Legolas azóta is üdvözült arccal járkál, és sóhajtozik, amikor azt hiszi, hogy nem hallja senki.)

2 hét múlva:
Nos, ismét bebizonyosodott, hogy ha a tünde valamit jól akar csinálni, legjobb, ha maga végzi el.
Tegna este valami rettentően megfájdult a fejem, bátyám pedig felajánlotta, hogy majd ő készít nekem fájdalomcsillapítót. Én meg ráhagytam, hadd csinálja. Fél óra múlva visszajött valami löttyel, ami ugyan egyáltalán nem hasonlított a megszokott fejfájás elleni teánkra, de mivel ekkor már kezdtem csillagokat látni, szépen megittam, és lefeküdtem aludni.
Ma reggelre a fejfájásom elmúlt, de amikor megláttam magamat a tükörben, olyat sikítottam, hogy Legolas, Silmariwen és Glorfindel egymáson keresztültaposva rohantak be hozzám, mert azt hitték, valaki rámtámadott.
- Mi történt, Arwe... Te jó ég! – ájult el majdnem kedves barátnőm, amikor meglátott.
- Atya Eru, Úrnőm! – sápítozott Glorfindel. –Úgy néz ki, mint... mint... mint Nerdanel!
A hajam ugyanis az éjszaka folyamán valamitől tűzvörösre színeződött.
- Hol van Elladan?! – visítottam. – Kerüljön a kezem közé, majd befestem én a haját, a kontár mindenségét neki!! – azzal kirohantam, de két lépést sem tettem, beleütköztem Apába.
- Jaj, elnézést, hölgyem ... Arwen, te vagy az??? Mi történt veled? Úgy nézel ki, mint Maedhros!
Erre kishíján sírógörcsöt kaptam. Szerencse, hogy Apa tud olvasni a gondolataimban, mert nehezen tudtam volna elmondani a történteket.
- Ne aggódj, Arwen, te így is nagyon szép vagy – próbált nyugtatgatni Silmariwen (kevés sikerrel), miután Apa elment felhajtani a fivéremet. Pár perccel később már hozta is kedves bátyámat, a fülénél fogva. (Közben Glorfindel mögém lopakodott, nyilván azzal a szándékkal, hogy időben le tudjon fogni, ha esetleg testvérmészárlási-hajlamok törnének elő belőlem.)
- Jó reggelt, hugi! – köszöntött nagy vidáman Elladan. – Mintha valami megváltozott volna rajtad... Ööö... Új a ruhád?
- Nagyon vicces! – kezdtem dühöngeni. – Mi a a búbánatos jó erukeservét tettél abba a löttybe tegnap??? Egyáltalán, honnan szedted a receptjét?
- Hát... az egyik varázskönyvben találtam, amit Anya hozott Lórienből.
- MICSODA?! – csatlakozott hozzám a dühöngésben Apa. – Nem mondtam már ezerszer, hogy ne próbálgassatok ki semmit azokból a könyvekből?!
- Jó, de ez tényleg ártalmatlannak tűnt...
- Fiam, jegyezd meg alaposan, ha nolda varázslatokról van szó, az a legkevésbe ártalmatlan, ami annak látszik. Mutasd gyorsan azt a könyvet!
Miután úgy ötször átlapoztuk a vaskos kötetet (Nolda házipraktikák. Összegyűjtötte: Idril Celebrindal.), bátyám végre megtalálta azt a receptet, amit használt.
- Ajjaj...
- Mi az, hogy ajjaj??? – tettem fel kissé idegesen a kérdést.
- Ööö... hát itt egy kiskanálnyi macskagyökeret ír...
- Ellenben te...
- Én meg leveses kanállal mértem.
Apa arca a vörösnek egy igen érdekes árnyalatát öltötte fel, és nem tudom, mit tesz, ha ekkor Silmariwen fel nem sikolt:
- Arwen, a hajad!
- Mi van vele?... Atya ég!
Mostmeg szőke lettem.
- Tisztára, mint Galadriel! – ámult Apa.
Ekkor lépett be Anya.
- Úr Eru! – kiáltotta. – Celebrimbor???
- Nem, Anya, a lányod – válaszoltam sértődötten.
- Jaj, kicsim, mi történt veled?
- Semmi különös, két perccel ezelőtt még vörös hajam volt, mostmeg úgy nézek ki, mint Glorfindel.
- Szerintem nagyanyádra hasonlítasz – szólt közbe Apa.
- Dehát mégis hogyan... ? – nézett Anya csodálkozva.
- Úgy, hogy Elladan segíteni akart, de elszúrt valamit, szóval most... ILYEN NINCS! – üvöltöttem fel, mikor észrevettem, hogy a hajam átvált ezüstbe.
- Most inkább Celeborn Úrra hasonlít - jegyezte meg Glorfindel.
- Apa, lennél szíves tenni valamit?! – hisztiztem.
- Nyugodj meg kislányom, kitalálom, hogyan hozzuk helyre. Lássuk csak... – ezzel lapozgatni kezdte a könyvet.
- Á, ez lesz az! – élénkült fel, majd motyogott valamit quenyául, mire a hajam visszament feketébe, ellenben teljesen begöndörödött.
- Szerintem aranyos vagy így – mondta Apa, de arckifejezésemet látva gyorsan tovább lapozott.
- Megtaláltam!
Eredmény: a hajam kiegyenesedett, viszont ismét szőke lett és annyira fénylett, hogy mindenki eltakarta a szemét.
- Mindjárt, mindjárt – mondogatta Apa, inkább magának, mint nekem. –Ez már biztosan az!
Szerencsé(m)re ezúttal eltalálta, így visszanyertem megszokott, fekete és egyenes szálú frizurámat. Ezután megegyeztünk, hogy máskor, ha fáj a fejem, inkább Anyára bízzuk a gyógyítást.


Milyen lett???

Theala Vandron írta: Ireth, ez nagyon aranyos volt! Főleg a vége mármint ennek a résznek, mert gondolom, az egész még folytatódni fog). Most már remélhetőleg az ikrek is lenyugszanak...

Örülök, hogy tetszett, a folytatás már készül!

Ireth, ez nagyon aranyos volt! Főleg a vége mármint ennek a résznek, mert gondolom, az egész még folytatódni fog). Most már remélhetőleg az ikrek is lenyugszanak...