Tábori program - 2005

Több
18 éve 11 hónapja #260953 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005

Lau: azt nem követem, hogy ki jelentkezett táborba, de részemről stimmel a névsor.

én azt mondom, hogy ne legyen tábor előtt semmilyen együtt-előre-leszervezett csapatdolog. szvsz illúzióromboló, és ráadásul igazságtalan is. ez a tábor nemcsak a budapesti netesekről szól (még akkor sem, ha többségben vannak!), és sztem egy telefon ezt nem oldja meg. ne feledjétek, 2003-ban 7 nap alatt is csodásan meg tudtuk szervezni spontán a csapatdolgokat, most tíz napunk lesz rá, én nem hiszem, hogy ne lenne elég.

a keretmeseruha szvsz jó ötlet, csak a megvalósítás nehéz. mindazonáltal sztem azt lehetne csinálni, hogy néhány irányelvet adunk a táborlakóknak a 2. levélben, hogy milyen stílusú legyen a ruha (+csapatszínek), és akinek van ideje/kedve, az csináljon.

a leegyszerűsített nyersanyagrendszert továbbra is úgy képzeljük el, ahogy eddig:
megmarad az 5 nyersanyag az 5 csapatnak, lesz egy árfolyamlista, ami mindvégig VÁLTOZATLAN. a különböző nyersanyagok különböző feladatokban jutnak szerephez. emelkedő adó, várható kiadások-bevételek rendszere, lássátok a 4.0-ban, asszem, vagy az azelőttiben (asszem 3.2).
:arrow: lehet alkudozni, kérem a javaslatokat! Ankalimon, téged külön kérlek, hogy fejtsd ki, hogy gondoltad ezt, mivel te vetetted fel. köszönöm.

Felagund, köszönöm, átjött a programterv. mintaértékű, remek ;) TÖBBIEK, TI IS KÜLDÖZGESSÉTEK, NE KELLJEN MINDENNAP ITT NYÖSZÖRÖGNÖM!

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260919 Írta: Aeglos
Aeglos válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005
Szerdán lesz este a tábormegbeszélés, ahogy Julcsi mondta.
DE: Kriszana és Ankalimon vidéken lesznek, nemtudnak jönni.

Fel kéne vetni azokat a témákat, amikről szerdán beszélni fogunk, hogy előzetesen ők is beleszólhassanak.

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260918 Írta: Aeglos
Aeglos válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005
:hein:

mivan?
most tényleg ki akart 100 db ruhát kiszabni?
mindenki magának csinálja meg a sajtáját.
a táborozók is, ha a többiek támogatják az ötletet.
mondjuk lehetne egy olyan, hogy a csapattopikokban a vezető elmeséli, hogy kell egy keretmeseruha, és együtt megbeszélik, hogy milyen legyen, milyen színű, alakú stb...
és otthon megvarrja magának az, aki szeretné...

feldobja a hangulatot, és az esti előadásokhoz is jó jelmeznek...

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260875 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005

Ery írta:

Felagund írta:

Aeglos írta: Olyan egyszerű, hogy a táborban is meg lehet csinálni magadnak, vagy előtte egy héttel. nem kell mindent a vizsgák alatt...


Hááát, nem tudom, hogy egy hét az biztonságos határidő lenne-e... :roll:


Nem olyan egyszerű. Csak úgy lehet 1 hét alatt 100 ruhát kiszabni és megvarrni, ha mással nem foglalkozol. Optimális esetben 0,5 - 1 óra munkaidő van vele. 100 darab esetén 50-100 munkaóra ha egyedül vagy.


Pont ezért mondom...

Our knees do not bend easily
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260870 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005

Felagund írta:

Aeglos írta: Olyan egyszerű, hogy a táborban is meg lehet csinálni magadnak, vagy előtte egy héttel. nem kell mindent a vizsgák alatt...


Hááát, nem tudom, hogy egy hét az biztonságos határidő lenne-e... :roll:


Nem olyan egyszerű. Csak úgy lehet 1 hét alatt 100 ruhát kiszabni és megvarrni, ha mással nem foglalkozol. Optimális esetben 0,5 - 1 óra munkaidő van vele. 100 darab esetén 50-100 munkaóra ha egyedül vagy.

"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260862 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005

Aeglos írta:

Ery írta:

Aeglos írta: Ha a táborlakóknak nem is, a tábor szervezőinek szvsz nem ártana keretmeseruha. Főleg a tündéknek!


Az ötlet jó, de ki fogja megcsinálni? Most, hogy vizsga és felvételi időszak van? Marad a csapatpóló részemről.


olyan egyszerű, hogy a táborban is meg lehet csinálni magadnak, vagy előtte egy héttel. nem kell mindent a vizsgák alatt...


Hááát, nem tudom, hogy egy hét az biztonságos határidő lenne-e... :roll:

Our knees do not bend easily
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260838 Írta: Aeglos
Aeglos válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005

Ery írta:

Aeglos írta: Emellett még volt egy olyan februári ötlet, hogy legyen keretmeseruhája a táborozóknak, ne csapatpóló / a csapatpóló mellett (csapvezek eldöntik). Ennek egy elég egyszerű szabásmintája lenne, egyszerű és olcsó anyagból, minden csapatnak külön színárnyalattal. Hm? Tetszik az ötlet?

Ha a táborlakóknak nem is, a tábor szervezőinek szvsz nem ártana keretmeseruha. Főleg a tündéknek!


Az ötlet jó, de ki fogja megcsinálni? Most, hogy vizsga és felvételi időszak van? Marad a csapatpóló részemről.


olyan egyszerű, hogy a táborban is meg lehet csinálni magadnak, vagy előtte egy héttel. nem kell mindent a vizsgák alatt...

Lau: Arden írt vissza, hogy nem tud végig lenni, de jön. Ha Dodie pénteken még azt mondta, hogy nem jön, akkor nem jön. Szerencse, hogy Te el tudtad érni őt, mert én nem. Nodlee meg már lehet, hogy küldött azóta jelentkezési lapot, de Batti csak szerdán megy a postafiókba... Pedig már kéne az a sok levél...
Nima 100% jön, és végig, már rég jellapot is küldött.

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260832 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005

Aeglos írta: Emellett még volt egy olyan februári ötlet, hogy legyen keretmeseruhája a táborozóknak, ne csapatpóló / a csapatpóló mellett (csapvezek eldöntik). Ennek egy elég egyszerű szabásmintája lenne, egyszerű és olcsó anyagból, minden csapatnak külön színárnyalattal. Hm? Tetszik az ötlet?

Ha a táborlakóknak nem is, a tábor szervezőinek szvsz nem ártana keretmeseruha. Főleg a tündéknek!


Az ötlet jó, de ki fogja megcsinálni? Most, hogy vizsga és felvételi időszak van? Marad a csapatpóló részemről.

"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260778 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005
akkor megvárom amíg felveszik a telefont.
(csak a bizonyosság kedvéért, mert pl dodie pénteken még azt mondta hogy nem jön)

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260760 Írta: Aeglos
Aeglos válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005

Laurelen írta: dúnföldiek:
Alcar, Arden,Előd, Galadh, Remzy, Dodie, Nodlee, Daro, Siss, Fio, Minerva, Silmeniel, fqqdk, Orsie, Nima, Phelan, Eleira, Dín, Telcontar, mogy, Andris, gillz, balázs(Dreamer Kf), Beleg, Nim

cue, ok?(ha igen megy a levél, ha valamelyik mégis táborozónak jön elhallgattatjuk...)


Drága Lau!
Legalább az alattad lévő hozzászólást... :D
Előd nem tud jönni táborba, ő lehet dúnföldi.

És a már említett Dodie, Nodlee, Arden, Nima jönnek táborba (elfileg), de a telefont még eddig nem vették fel, és nem akarok addig dúnföldet cuccolni.. szal értitek :D

Míriellel beszéltem, jön
És Batti jár még a postafiókba, szerdán fog menni legközelebb (mindig szerdán jár) utána még elkérem a maradék leveleket. Kb 10 új emberre számíthatunk.

Rózsa kedden készíti el az excel tábla segítségével a pénzügyi kivonatot. (Ki fizetett, ki nem)

Luthin kézpénzben fizette be az első részletet.

Csapattopikokhoz: a csapvezeknek ki kéne tudni a topik megnyitása előtt, hogy ki az akinek feltehetőleg nincs nethozzáférése, és azzal telefonon beszélni pár szót, ne maradjon már ki szegény. Ezzel meg lenne oldva a "szegény azok akiknek nincs netjük" probléma (részben).

Emellett még volt egy olyan februári ötlet, hogy legyen keretmeseruhája a táborozóknak, ne csapatpóló / a csapatpóló mellett (csapvezek eldöntik). Ennek egy elég egyszerű szabásmintája lenne, egyszerű és olcsó anyagból, minden csapatnak külön színárnyalattal. Hm? Tetszik az ötlet?

Ha a táborlakóknak nem is, a tábor szervezőinek szvsz nem ártana keretmeseruha. Főleg a tündéknek!

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260748 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005
dúnföldiek:
Alcar, Arden,Előd, Galadh, Remzy, Dodie, Nodlee, Daro, Siss, Fio, Minerva, Silmeniel, fqqdk, Orsie, Nima, Phelan, Eleira, Dín, Telcontar, mogy, Andris, gillz, balázs(Dreamer Kf), Beleg, Nim

cue, ok?(ha igen megy a levél, ha valamelyik mégis táborozónak jön elhallgattatjuk...)

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260706 Írta: Aeglos
Aeglos válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005
Én jövök szerdán.

Más.
Összeszettem azokat, akiket még sikerült meggyőzni, hogy jöjjenek. Aki tud még embert, aki jönne, de nem írtam, vagy nem jelentkezett, de meg lehetne győzni, az vésse be ide az illető(k) nevét.

Nodlee
Dodie
Arden
Előd
(őket ma még felhívom)
Szofi (ha az első részletet később is be tudja fizetni, jön)
Aldarion (ő az én tesóm)
Zarándok
Rayan
Luthin

Új Elnök és Titkár: postafiók? lehet, hogy még figyel benne néhány nagytáboros levél...

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260699 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005

Julcsi, van néhány függőben levő téma még:

tünde-/keretjáték-ügyben:
- leegyszerűsített nyersanyagrendszer, ezügyben főleg Ankalimonnal kellene egyeztetni, mivel ő vetette fel, hogy hozzuk vissza.
- Ulmo mint Aldarion

csapatügyben:
- csapattopikok kérdése, máj5-én írtam be a pozitív-negatív dolgokat, amiket összegyűjtöttünk ezügyben. el kéne dönteni, legyen-e, és ha igen, mikortól.

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260696 Írta: Julcsi_
Julcsi_ válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005
JÚNIUS 15. (szerda): Nagy össznépi tábormegbeszélés!

Találkozó du. 5-kor a Szentlélek téren, Árpád híd budai hídfőnél. (HÉV-vel, 1-es villamossal, stb. könnyen megközelíthető)

Helyszín: Rózsahegyi Teázó (hogy ne a CD-fűben legyünk mindig...)

Kérek minden csapatvezetőt (Ana: mégegyszer bocs, hétvégén egyeztetünk!), hogy mindenképp jelenjen meg.

Tündék, úgy tudom, már kidolgoztátok a keretjáték utolsó darabkáit is, tehát egységes álláspontra jutottatok a vitás kérdésekben. Ezt tekintetbe véve megbízhattok valakit magatok közül, hogy képviselje ezt, de azt is szívesen veszem, ha eljöttök mind.

Köszi és mindenkit várok!

Julcsi

U.i.: Bocsánat a szombatért, sajnos nekem ma egész nap családi ügyem volt, amit nem nagyon láttam előre. Legközelebb igyekszem ezeket időben közölni... Mégegyszer elnézést.

U.u.i.: Telefonom ilyen műszaki izék miatt úgy tűnik, ált. nem elérhető most, itthon megtaláltok egész jövő héten: 454-15-96 (Ja és nyugi, mindig én veszem fel, tekintve, hogy én rostokolok itt a dolgozószobában a szociológiakönyv felett... :( )

argh
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260638 Írta: kriszana
kriszana válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005
most akkor lesz szombaton valami, vagy nem lesz?
ideje lenne eldönteni.
Jelentem, hogy jövőhéten keddtől péntekig vidéken dolgozom, tehát sehol nem fogok megjelenni Marcalit kivéve.

"There is only one journey. Going inside yourself." (Rainer Maria Rilke)
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260620 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005
aeglos, sorry :oops: idióta az outlook, most már biztos elment!

cue, holnap jun 11 van, viszont most julcsi kinyilatkoztatt hogy jun 15 (szerda) táboros megbeszélés 5kor, részleteket majd ő beírja.
szvsz akkor holnap ne menjünk külön a cdfűbe:)

felagund, milyen címre küldted? mert ha yahoosra(asszem cuénak az van...)akkor nézd meg hogy mi a vége (com vagy co.uk...)

több potenciális keletlakóval beszéltem, és nagyon lelkesek :D

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260611 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005

Csele kérdezi, hogy hol lehet majd táncolni. szvsz az ebédlőben lehet, az elég széles, ha félretoljuk az asztalokat, ráadásul ott még eső sem eshet. másfél éve jártam ott, nememlékszemmár, kb. 7-8 m széles lehet, ugye? vagy talán még több is. a hosszával biztos nem lesz gond :)

Felagund: nem akarlak elkeseríteni, de nem jött meg :) legjobb lesz, ha holnap elmondjátok személyesen, majd összeírom. ennyit a modern technikáról 8)

bár már talán későn, de ha senki sem ír be semmit, akkor
jún 15., szombat - azaz holnap - 15.00 cédéfű. várlak titeket ott. mindenkit, aki csak el tud jönni.

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260603 Írta: Aeglos
Aeglos válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005

Laurelen írta: miriel: Gelencsér Vera, Bp, Pongrácz köz 3. 1101
( miriel@freemail.hu )


szvsz, küldjetek egy sos emailt a tábori levéllel, és közben menjen a postai levél is.
aeglos, átküldtem az easymailre a excel listát! néhol kiegészítésre szorul.


nem jött meg az excel lista...

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260504 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005
Jelentem elküldtem a Nap Követőinek programtervét!
Cueddo: igen, neked ;)

Our knees do not bend easily
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260454 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005

nekem jó a szombat délután.

rendben, mondjon Julcsi időpontot.

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260439 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005
miriel: Gelencsér Vera, Bp, Pongrácz köz 3. 1101
( miriel@freemail.hu )


szvsz, küldjetek egy sos emailt a tábori levéllel, és közben menjen a postai levél is.
aeglos, átküldtem az easymailre a excel listát! néhol kiegészítésre szorul.

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260371 Írta: Aeglos
Aeglos válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005

kriszana írta: Ééééééssss, szeretnék szólni a szervezői gárdának, hogy nekünk is el kell küldenünk a jelentkezésünket e-mailben.
Nehogy kimaradjon valaki, igyekezzetek ;-)
Küldd el még ma (és hozz magaddal még 1 embert) :lol:


ez még mindig aktuális... :roll: :D

Ankalimon
Angwen
Lamorak

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260370 Írta: Aeglos
Aeglos válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005
köszönöm Ana!
mondjuk én postai címre gondoltam, mert a csekket is el kell küldeni, bár ha Mírielnek van bankszámlája, akkor mindegy, csak a bankszámlaszám miatt esetleg. De ha valaki érintkezik vele, jó lenne meggyőzni, hogy adjon má' le egy jellapot...

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260348 Írta: kriszana
kriszana válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005
miriel@freemail.hu

A lemondásokat túl fogjuk élni.
Van viszont egy újabb ember, aki jön a táborba: Zarándok.
Hamarost küldi a jellapját is

"There is only one journey. Going inside yourself." (Rainer Maria Rilke)
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260344 Írta: Aeglos
Aeglos válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005
Akkor összesítek.
Eddig lemondták:

Lin
Szméagol
_Neo
Rabyn
(Morgana részleg)

Ankalimonnál és Ulmonál van levél...

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja - 18 éve 11 hónapja #260343 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005

Aeglos írta: jó elintézem a leveleket
szombaton délután...
csak nekem nincs meg a levél alapverziója
én csak a borítékolandó cuccost kaptam meg
kell nekem egy míriel cím, mivel ő még nem küldte a lapját
borítékok meg csekkek vannak még nálam
és a levél alapváltozata
Lin lemondta...

miriel cím holnap érkezik
kinél van a levél?
más, fontos:
keletlakók benn alszanak vagy sátor? sátrazhatnak, van rá engedély(kell egyáltalán)?

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260337 Írta: Aeglos
Aeglos válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005
jó elintézem a leveleket
szombaton délután...
csak nekem nincs meg a levél alapverziója
én csak a borítékolandó cuccost kaptam meg
kell nekem egy míriel cím, mivel ő még nem küldte a lapját
borítékok meg csekkek vannak még nálam
és a levél alapváltozata
Lin lemondta...

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260335 Írta: Brandir
Brandir válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005
Igazság szerint Julcsinak kellene mondania egy időpontot.
Jövő hétvége nem jó! Utána hétvége "Szent Iván éj"! Utána meg már július.

"Égig az a fa ér, amelyikről elhisszük."
S.P.Q.L
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260330 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005

Cueddo írta:
no,

ha szeretnénk megbeszélést jún11-én, szombaton kora délután, akkor valaki, akinek van konkrét ötlete, kérem, írjon be hely és konkrét időpontjavaslatot. (enyém: 15.00 cédéfű, asszem, akkor nyit)

egyébként nem erőltetném annyira, mivel többen is jeleztek, hogy problémás nekik az időpont. sztem annyira nem hajt a tatár, szóval lazán áttehetjük egy héttel későbbre, június tizennyolcadikára, ha megfelel.

reagáljatok, legyetekszívesek!

az mtt szülinap sokan sopronban vannak.
hányan tudnánk ott lenni a mostanin?

aeglos, beírom a bécsi címet, +kell levelet küldeni(el tudod intézni?)
gumipóknak
mirielnek
nimashilinnek

(nekik biztos, a többieket nem tudom...fq? orsie?)

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)
Téma zárolva.
Több
18 éve 11 hónapja #260320 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Tábori program - 2005

no,

ha szeretnénk megbeszélést jún11-én, szombaton kora délután, akkor valaki, akinek van konkrét ötlete, kérem, írjon be hely és konkrét időpontjavaslatot. (enyém: 15.00 cédéfű, asszem, akkor nyit)

egyébként nem erőltetném annyira, mivel többen is jeleztek, hogy problémás nekik az időpont. sztem annyira nem hajt a tatár, szóval lazán áttehetjük egy héttel későbbre, június tizennyolcadikára, ha megfelel.

reagáljatok, legyetekszívesek!

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)
Téma zárolva.
Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.433 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére