mtt rovat 01

 

A Magyar Tolkien Társaság (MTT) a J. R. R. Tolkient (1892-1973), a páratlan mítoszteremtő írót és kiemelkedő filológust tisztelő, műveit és az általa teremtett mitológiát szerető, az azokban megnyilvánuló örök emberi értékeket – barátságot, szolidaritást, önzetlenséget, közösségért érzett felelősséget, az alkotó munka örömét és az érintetlen természet szépségének tiszteletét – magukénak valló magánszemélyek önkéntes és autonóm közössége.

Amellett, hogy lelkesen és elszántan végezzük a tolkieni életmű megismertetését és népszerűsítését, alapvető eszménk, hogy a tolkieni világot, értékeket a mindennapi életben kell átélni, a szárnyaló képzelet által inspirált kreatív tevékenységgel, közösségi keretek között.
A programjainkban és minden tevékenységünkben alapvető az a törekvés, hogy képzeletünket ne kössék meg a világ ismert tényei és korlátai. Nem kívánunk kivonulni a világból, vagy elmenekülni egy másik valóságba, de úgy érezzük, hogy életünk gazdagabb és teljesebb, ha a szárnyaló fantázia időnként elrepít minket olyan időkbe és helyekre, ahol a mi világunk problémáit egy más nézőpontból élhetjük át.
Hittel valljuk, hogy a Tolkien professzor által megálmodott "másodteremtés" programját folytatva, az egyik legfőbb dolgunk az életünkben hogy kreatív energiáinkból táplálkozó alkotásainkkal magunk is gazdagítsuk a minket körülvevő teremtett világot.
A Társaságunk elsősorban nem egy egyesület, egy hivatalos szervezet, hanem egy működő közösség, melyet az emberi kapcsolatok hálója tart össze. Ez hozta létre a tolkieni világ értékeit magukénak vallók, életükben megvalósítani törekvők  Magyarországon egyedülálló, működő ifjúsági közösségét.

Társaságunk szeretettel vár minden, a Középfölde-mitológia szellemiségét tisztelő Tolkien-szimpatizánst, aki érdeklődik programjaink és közösségünk iránt.
Így segítheted munkánkat, vagy vehetsz részt benne: >>>

 

Képzelet - Kreativitás - Közösség

 

A Társaság alapdokumentumai letölthetők innen:

Alapszabály
Manifesztum

Hé, csumba! Napok óta nem tudod, hogy mihez kezdj magaddal? Vagy túl sok minden szakadt a nyakadba, és kieresztenéd a gőzt? Night City a lehetőségek városa, itt mindenki megtalálja vágyai tárgyát. Töltsd velünk az estéd, merülj el a neon mennyországban, átadva magad a legjobb bulinak!
A Lassi Laurië szerkesztősége művészeti pályázatot hirdet a kiadvány címlapján használható alkotások számára. A pályázatra J. R. R. Tolkien műveihez, az általa alkotott világhoz kapcsolódó képeket várunk. Határidő: 2024. május 31.
Öt éve jelent meg magyarul a Gondolin bukása, harminchárom éve A szilmarilok – és még ennél is messzebbre nyúlik vissza a fordító, Gálvölgyi Judit lelkesedése Tolkien világa iránt. Ez az interjú (amelyben az alkarpáncéltól a víziló etetési költségein át a jó könyvekig és a rossz filmekig igen sok mindenről szó esett) a 2022. júliusi Lassi Laurië számára készült, az alábbiakban azonban az ott megjelentnél valamivel hosszabb változat olvasható.
Közeledik az adventi időszak, aminek kezdetén idén is megrendezzük az MTT Piacot! A Piacon az MTT kézművesei mutatják be a termékeiket, a csereasztalainkon pedig mindenki túladhat felesleges könyvein, kreatív alapanyagain.
A 2023-as Kreatív Őszi Művészeti Találkozón választható műhelyek listája, az egyes foglalkozások leírásai és beosztása olvasható ebben a cikkben.   
Nagy Gergely (Lamorak) az MTT alapító elnökhelyettese, jelenleg tiszteletbeli tagja, nemzetközileg ismert magyar Tolkien-kutató, emellett műfordító és zenész. Ez az interjú – amelyben a Tolkien-kutatás irányvonalaitól az MTT kezdetein át a Cormoran Strike-sorozat fordításáig igen sok mindenről szó esik – a 2023. júliusi Lassi Laurië számára készült, ott azonban csak rövidítve tudtuk közölni: az alábbiakban egy teljesebb változat olvasható.
The Lassi Laurië is the journal of the Hungarian Tolkien Society. It is published in print since 2002 and also online since 2017. Every issue contains reports and photos of recent Hungarian Tolkien Society events and many other articles about the works and world of Tolkien in Hungarian. Online published issues are freely available for download here at the Tolkien.hu portal and each has an English summary on the second page. Submissions are welcome!
A 2023-as Kreatív Őszi Művészeti Találkozót október 20. és október 23. között tartjuk Seregélyesen. Közösségi és kreatív programokkal várunk mindenkit, aki kiszakadna egy hétvégére a hétköznapokból és elmerülne a kreativitásban. 
Join the Hungarian Tolkienites in Seregélyes for the long weekend of our "The Golden Age of Nargothrond" Creative Autumn Meeting from 20 October to 23 October. This is a perfect opportunity to meet many of us, and engage in creative and fun activities together.
The Hungarian Tolkien Society invites you to join the international “Quendi” category of the Tolkien Mailing Competition: five rounds of quizzes, riddles and creative tasks. This category is organised in English, open to any individual participant—and this year also to teams of 2–5 people! The five rounds of the competition will last from November to April. The application deadline has been extended to 5 November, 2023.
A Magyar Tolkien Társaság idén is meghirdeti levelező versenyét általános iskolás és középiskolás tanulók csapatai, valamint 15 évnél idősebb magyar és külföldi egyéni versenyzők és csapatok számára.
Idén is lesz Tolkien Nap! Az elmúlt két évhez hasonlóan március végén várunk titeket előadásokkal, kreatív programokkal és vásárral, de ezúttal már nem részben vagy egészben online, hanem teljesen élőben.
A J. R. R. Tolkien születésének napján „a Professzorra” mondott köszöntőt az MTT hagyományai szerint egy verssel vezetjük fel. 2022-ben pályázatot hirdettünk egy új köszöntővers megalkotására: itt olvasható a nyertes mű.
Mindig is érdekeltek a vámpírhistóriák, de sosem vetted őket komolyan? Nos, itt az idő hinni bennük, merthogy ez is egy história: február 11-én ugyanis megrendezésre kerül a Magyar Tolkien Társaság idei Farsangi Bálja.
2. oldal / 111

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére