Ének Arwenről

Arwen, ki népének volt hajnalcsillaga,
Most örökre megpihent Lórien fái alatt.

Earendil és Fehér Elwing sarja volt,
Szépséges és bölcs, hisz a tünde néphez tartozott.

A tündék népe örök és halhatatlan,
Arwen mégsem látta meg soha a fényes Amant.

Elesszár királlyal elment ő Gondorba,
S kedveséért a halandó éltet választotta.

Körülvette pazar dicsfény s ragyogás,
De évek múltán meghalt a hős király,
És vele az emberré lett tündelány.

A messzeségből Elrond tiszta hangja cseng:
„Lúthien Tinúviel sorsa rajtad is betelt.”

Bár már elmúlt, és a föld pora nyelte el,
A regék örökké őrzik Arwen Undómielt.



Völgyzugoly

Magas hegyek között elrejtőzve,
Egy kicsinyke, nyugodt, csendes völgyben
Fekszik Völgyzugoly, a tünde otthon,
Melyet Elrond alapított egykor.

Körös-körül hegycsúcsok, havasok,
Kopár sziklák és ormok, magasok.
De lenn a völgyben virágok nyílnak,
S üde lombú, sudár fák virulnak.

Földből kristálytiszta forrás fakad,
Csörgedezik sok-sok virgonc patak.
Fölöttük karcsú kis híd ível át,
Lágy, simogató szellő fújdogál.

Itt él a Szépek Népe boldogan,
A völgyben száll sok tiszta tünde-dal.
Termeikben nagy fényesség ragyog,
Rájuk sütnek a legszebb csillagok.

Örömben úszik e város és tájék,
Szomorúság, félelem s az Árnyék
Nem fenyegetheti soha népét,
Mert Vilja őrzi békességét.