5. Dol Amroth - A titokra fény derül

Alig pár óra alatt lassú sétával elértek Osgiliath romjaihoz ahol jó néhány gondori őrrel találkoztak akik szerencsés utat kívántak kettejüknek. Késő estig gyalogoltak majd kissé fáradtan táboroztak le egy kisebb tisztáson, tőlük nem messze az Anduin folyó folydogált és a madarak hangosan csicseregtek. Teridan tüzet gyújtott és letelepedtek egymáshoz bújva a tűz közelében. Az idő már most sokkal jobb volt a március elejéhez-megszokotthoz képest. Lágy szellő fújdogált és az égen a csillagok fényesen ragyogtak.
Teridan nem aludt el, csöndesen figyelte a mellkasán alvó és csendesen szuszogó lányt. Hallgatta a természet zajait, de semmilyen gyanús zajt nem hallott minden nyugodt volt és békés. Hajnali három óra körül végül mégis elnyomta az álom. Kora hajnalban ő ébredt fel később, mert Pherive már teljesen összepakolt és indulásra készen csak arra várt, hogy a fiú mikor fog felébredni. Bíztatólag rámosolygott a fiúra majd ő is összepakolt és gyorsan megreggelizett és indultak is tovább egyenlőre még délnek.
Dél körül találtak egy gázlót és átmentek az Anduin nyugati oldalára – Minas Tirith felöli – és ott folytatták tovább útjukat. Kora délutánra elhagyták a Fehér Város közelségét és már a legmagasabb tornyait sem lehetett látni. Másnap kora estére viszont meglátták Minas Anor egyetlen hatalmas hófehér tornyát.
- De gyönyörű – mondta Pherive – Ez Minas Anor?
- Igen az, a helytartók nyári rezidenciája, de már régen nem voltak itt Denethorék, ha jól emlékszem akkor már Finduilas úrnő halála óta. Siessünk, mert ott fogunk éjszakázni és azelőtt kéne odaérni mielőtt bezárják éjszakára a kaput.
Nem sokkal később elérték a még nyitott kapukat. Az őrségen nem akadtak fent, Teridan ismerte őket ugyanis Minas Tirith-i származásúak voltak és egykorúak a fiúval, és mint később elmondta, hogy gyerekkori barátok is. Szerencsére sok barátja volt annak idején a fiúnak.
Egy hadnagy elkísérte őket egy szobába ami a testőrség tagjainak volt készítve, de mivel nem volt itt ha helytartó és annak kísérete a szoba üresen állt már hosszú évek óta. Igaz kissé nagy volt a por a szobában, de ez őket nem zavarta lepakoltak és eleget téve a parancsnok meghívásának elmentek megvacsorázni. Miután visszaértek Teridan összetolt két ágyat és lefeküdtek.
Sokáig egyikőjük sem elaludt el és amikor kintről már semmi zaj sem hallatszott halkan szeretkeztek nehogy bárki is meghallhassa őket, ezek után mind a ketten elaludtak. Késő délelőtt ébredtek és reggeli után indultak is. A parancsnok ragaszkodott hozzá, hogy lovakat vigyenek magukkal és friss élelmet ezért ő maga választotta ki a két legjobb lovat a „városból” és azokat adta a két kószának. Az itt élő udvarhölgyekkel csomagoltatott friss zöldségeket, kenyeret és sok kétszersültet. Majd búcsút intettek egymásnak.
Lóval persze sokkal gyorsabb az utazás és négy nap alatt elértek Erui folyóhoz. Emberrel nem találkoztak idefele csak ork nyomokat láttak többet mint szerettek volna, de az magukkal az okozóikkal nem futottak össze egyszer sem. Itt az Erui folyónál délnyugatnak vették az irányt és a Belfalas félszigetének legnyugatibb csücskéhez igyekeztek, mert ott volt Dol Amroth.
Következő nap a síkságon lovagolva felfedeztek a távolban egy füstgomolyagot ami a magasba emelkedett előttük mintegy negyvenmérföldnyire. Arra vették az irányt és két órával később oda is értek. Már messzebbről látszott, hogy az egy felégetett emberi falu volt. Minden bizonnyal földművelésből és kereskedésből éltek, mert erre másból nem lehet. Beérve a faluba tisztán látszott, hogy a házak már eddigre porig égtek és a föld vértől ázik, a földön megcsonkított tetemek, meggyalázott nők holtestei feküdtek mindenhol a házak kiégve, minden holt volt e helyen.
- Uramisten Teridan! – mondta nyögve Pherive– mik vagy kik képesek ilyen szörnyűségre?
- Nem tudom kicsim – és magához húzta a szörnyűségtől mozdulni sem képes lányt – nem tudom.
Hirtelen halk nyöszörgésre lettek mind a ketten figyelmesek és meg is látták azt az illetőt akitől származott a hang. Egy elég magas és gyönyörű, hosszú ébenfekete hajú és égszínkék szemű lány volt az akin több mély vágás is volt, paraszti ruhája darabokban lógott rajta és az is teljesen vértől volt áztatott.
Nagy nehezen oda próbált menni a két kószához, de szinte ahogy kiért a ház oldala mellől össze is esett, próbált felállni, de már nem sikerült neki. Teridan futott oda először és rögtön le is hajolt a lányhoz a fejét megtámasztotta és letörölte a vért az arcáról.
- Mi történt itt? – kérdezte a lányt
- Orkok és emberek voltak, az orkok csak öltek míg az emberek… - itt elakadt a hangja és zokogásba tört ki ami köhögő rohamba fulladt, keskeny ajkára a szájából egy vékonyka csíkon vért folyt – mindenkit megöltek a családomat az egész falut, a tizenöt éves húgomat a szemem láttára erőszakolták meg majd ölték meg. Engem megölni nem tudtak, de jobb lett volna, mindenemet elvették kivéve az életemet.
- Nyugodj meg – próbálta a fiú csitítani mikor észre vette, hogy a lánynak a lába közül is folyik a vér, nem gondolt bele, hogy mit tettek vele túl szörnyű lett volna, bár tudta. Mennyi idős lehetett ez a lány? Talán tizenhét, de maximum tizennyolc, nem ezt a sorsot érdemelte. – Most már itt vagyunk és segítünk rajtad. Kik tették ezt, kinek a szolgálatában álltak? – kérdezte gyorsan addig amíg a lányban van annyi erő, hogy még válaszolni tudjon.
- Volt velük egy fekete lovas, aki körül minden szinte megfagyott és ő volt maga a gonoszság. Azt mondták az emberek, hogy Mordorból jöttek, de én nem hittem nekik… - folytatta, de már csak egy két szót lehetett érteni belőle -… vörös szem… félek… - majd hirtelen vége lett.
- Szauron? – kérdezte remegve Pherive mikor a fiú ránézett – Az lehetetlen ennyire nem jöhetett be Gondorba és nem arról volt szó, hogy elpusztult?
- Nyugodj meg kedvesem – odament és átölelte – menjünk innen nincs kedvem a Sötét Úr csatlósaival találkozni a lány elmondása szerint egy nazgúl is volt velük és az még midig itt lehet mennünk kell, mert ellene kevesek vagyunk.
A lány továbbra sem volt képes mozdulni csak állt és bámult előre. Teridan kézen fogta és elkezdte húzni a lovak felé, Pherive nagy nehezen megmozdult és képes volt elfordítani a tekintetét a földön fekvő holttestekről. Felpattantak a lovaikra és amilyen gyorsan csak tudtak elvágtattak a lehető legmesszebb ettől az átkozott helytől. A félelem űzte és hajtotta őket egyszerre annyira, hogy megállni sem tudtak és egész éjjel hajtották a lovakat, de azok is érezhettek valamit mert egy ideig lassítani sem mertek.
Reggel mertek csak lassítani amikor végre elég messze kerültek attól a falutól. Csak ekkor álltak meg pihenni ők is és a lovaik is teljesen kimerültek. Ahogy lefeküdtek azonnal el is aludtak nem törődve a világgal. Csak másnap este ébredtek fel teljesen kipihenten és már Pherivén sem mutatkoztak a sokk hatásai. Egy órával később elérték Sirich folyónak azt a részét ahol a mellékfolyója beleömlik északról. Itt találtak egy kisebb gázlót amin gyorsan át is keltek és arra folytatták útjukat számításuk szerint már csak Serni és Ogilram folyó összefolyását kell megtalálni a belfalasi öböl deltájánál, mert onnan már az Út elviszi őket Dol Amrothig.
Ha oda elérnek ott már biztonságosan tudják folytatni útjukat, mert ott már több karaván és őrség is lesz. Számításuk szerint még nyolc nap és elérik az utat onnan pedig megint nyolc nap a város ott már csak meg kell találniuk Imrahil fejedelmét és a válaszát meg kell vinniük Elrondnak és vége van a küldetésüknek.


Kissé lassabban értek oda a deltához mint számolták, mert csak a tizedik nap reggelére érték el. Az elmúlt tíz napban csak pár kisebb faluval találkoztak, ahol felpakoltak élelemmel és szóltak az elpusztított falu miatt, hogy ők is veszélyben lehetnek. A deltánál volt egy nagyobb város, ahol a karavánok pihenhettek meg és fontos kereskedelmi csomópont is volt. Lassan belovagoltak és kerestek egy fogadót, ahol meg tudnak fürödni, nem kellett sokat keresgetniük, mert a városka főterén rögtön találtak is egyet.
A fogadó két emelet magas volt az ablakok gazdagon díszítettek, és maga az épület is az elegánsságról és gazdagságról árulkodott. Mint kiderült más fogadó nem volt a városban, mert a kereskedők megengedhetik maguknak ezt a fogadót a karavánosok és a kísérők pedig elalszanak a karaván szálláson, de oda meg csak azok mehetnek be így Pherivééknek meg muszáj volt a gazdag fogadóban megszállniuk.
A fogadóban a kinézetük miatt nem szívesen látták őket, de mikor Teridan megmutatta a családja jelvényét azonnal megváltozott a vélemény róluk. Egy gondori nemes ifjút és kedvesét mindenhol nagy örömmel fogadják szerte egész Középföldén. Egy szép tágas szobába vezette őket a fogadós. És utána megmutatta a fürdőt mind a kettejüknek. Egy óra alatt végeztek a fürdéssel és az ebéddel majd egyszerre mentek el a karavánok pihenőhelyéhez, hátha kaphatnak karavánkísérőként munkát, amíg Dol Amrothba nem érnek.
A karavánok pihenőhelyét megtalálták könnyűszerrel, mert rögtön a város bejáratánál volt. Szerencséjükre több karaván is volt bent szám szerint nyolc, de pechükre megtudták, hogy ebből mindössze csak egy megy Dol Amrothba és az is lassú karaván, mert ide fele megtámadta őket egy rablócsoport és a háromnegyed őrséget lemészárolták, és addig nem tudnak tovább indulni amíg meg nem javítják a szekereket és megbízható és jó őrséget nem találnak, mert a mindenféle jöttmenteket könnyedén le tudják a rablók fegyverezni.
Megtudakolták, hogy ennek a karavánnak hol találják a vezetőjét és miután elmondták nekik azonnal elindultak megkeresni. Nem sokkal később az egyik szekér mellett meg is találták. Fiatal volt szinte még gyerek, biztosan az apja bízta rá ezt a felelősséget.
- Jó napot uram! – szólította meg Teridan
- Nektek is jó napot! Miben segíthetek? – kérdezte, alig lehetett több húsz évesnél
- Munkát szeretnénk vállalni a karavánodnál, hallottuk, hogy idefele megtámadtak titeket és az őrséget meg megölték – mondta Teridan
- Igen jól hallottátok, szívesen adok neked munkát, de a lánynak nem tudok, mert nem hiszem, hogy jó harcos, de ha az is, akkor is az út túl veszélyes egy ilyen gyönyörű teremtésnek.
- Azt mondod – sziszegte Pherive és kardot rántott – Akkor gyere és bebizonyítom, hogy jobb harcos vagyok mint te és akár az egész kíséretedet legyőzöm egymagam, hogy bebizonyítsam.
- Elhiszem neked hölgyem, de az Út túl veszélyes neked
- Hagy én döntsem el, hogy mi veszélyes és mi nem. Hat éve járom a vadont kószaként, egész Középföldét bejártam, tudok magamra vigyázni.
- Rendben van – sóhajtotta a fiú fáradtan – Somir vagyok. Megtudhatom, hogy ti kik vagytok?
- Én Teridan vagyok, gondori nemes és ő Pherive a mennyasszonyom.
- Ti vagytok az északi dúnadán páros? – Teridan bólintott – Miért nem ezzel kezdtétek? Ha ezt tudom akkor azonnal munkát adtam volna és nem kellett volna a formalitás. Tudom, hogy hova tartotok, apám mondta, mert ő volt az aki átadta nektek a levelet Minas Tirithben, hogy maradnotok kell még.
- Akkor te miért nem vagy kósza, annak születtél. – érdeklődött Pherive
- Gyerekkoromban volt egy lábtörésem és azóta sem olyan tökéletes mint azelőtt és így nem vagyok képes lábfájás nélkül sokáig gyalogolni ez az oka. Siessetek, mert délután ötkor indulunk. Addig is, viszlát!
Miközben elment mind a kettejüknek feltűnt, hogy így is látszik, hogy sántít egy kicsit. Mind a kettejükben hatalmas szánalom támadt a fiú iránt, mert ahogy látszik a srác tényleg szeretett volna kósza lenni, de szerencséjére nem a vadonban történt mindez vele, ott ahol egyedül van és csak magára számíthat és ott meg is halhatott volna, de így legalább él.
Visszamentek a fogadóhoz és lehozták a holmijukat. Teridan odament a pulthoz, hogy fizetni fog, de a fogadós elutasította és azt mondta, hogy a város vendégei voltak, de a fiú hajtathatatlan volt és letett négy ezüstöt a fogadó elé, az öregedő pasas nem akarta elfogadni, de Teridan addigra már hátat fordított neki és Pherivével együtt elhagyta a fogadót.
Délután ötig még sétáltak a városban majd pontosan érkeztek oda a Somirhoz és a karavánjához. A karaván tíz szekérből állt és velük együtt volt húsz karaván őr, úgy látszik mások is csatlakoztak itt a Somirékhoz. Viszont ami elsőre is szembetűnő volt, hogy Pherive az egyetlen nő a csapatban. Minden férfinak azonnal szemet szúrt a lány szépsége és különlegessége - erre ugyanis vannak szőke hajúak, de valószínűleg nem is láttak azelőtt ilyen nőt, mert egyik sem idevalósi – és persze többre is kíváncsiak voltak, hogy mi is rejtőzhet eme szép külső mögött.
Lassan indultak el a városból feltűnés nélkül, mert az áru igen értékes volt, luxuscikkeket szállítottak. Értékes festett porcelánok, arany ékszerek, fegyverek, egy-két tünde holmi és nemesi ruhák emellett gyümölcsöket délről Umbartól délre fekvő esőerdős területekről.
Az első két napban semmi sem történt csak annyi, hogy a csoportban lévő férfiak féltékenyek lettek Teridanra azért, mert övé Pherive. Pherive senkivel sem állt szóba és ha tehette Teridannal is csak tündéül beszélt, nem tetszett neki a társaságban lévő többi ember, mert érezte, hogy szerelme ellen mennyi gyűlölet van a szívükben. Azt szerette volna ha már Dol Amrothban lennének és végre megint csak kettesben mint máskor a vadonban.
Negyedik nap éjjel Pherive nem Teridannal volt őrségben és a fiú már békében aludt mikor a másik két őrből az egyik odament a lányhoz és beszélgetni kezdett vele.
- Miért nem szólsz hozzánk egy szót sem soha szépségem?
- Csöndben maradnál, mert meghalhatják, hogy itt vagyunk – mordult fel Pherive
- Milyen harciasak vagyunk kedvesem. – oda lépett hozzá magához húzta és megcsókolta
Pherive nyúlt az ing ujjában lévő tőrért, de a harmadik őr kicsavarta a kezéből. Kiáltani nem tudott, de rúgni igen, és teljes erőből tökön rúgta a szemben álló férfit aki görnyedve dőlt le a földre, a hátul álló férfi a földre döntötte a lányt és egy tőrt szegezett a torkának.
- Ha kiáltani mersz elvágom a torkodat – sziszegte és még inkább a lány meztelen nyakának tolta a hideg acélt
Pherive nem mert mozdulni és szólni sem, és azt is még eltűrte, hogy a férfi végigsimogassa a testét ruhán kívül, de mikor megpróbálta letépni róla akkor lendült támadásba. Egy rúgás elég volt ahhoz, hogy a férfi már ne feküdjön rajta, Pherive azonnal felugrott és egy pillanattal később már a tőrt a kezében tartotta és szerencséjére már többen felébredtek a dulakodásra többek közt Teridan is és mindenki azonnal jött segíteni a lánynak.
Azonnal odabújt Teridanhoz és nézte, ahogy a többiek megkötözik a két molesztálót és hárman vissza is indultak velük, hogy börtönbe zárhassák őket, mert senki sem engedte, hogy a lány végezzen velük az őt ért sérelem miatt. Emiatt az incidens miatt a társaság inkább nem is mert szólni a lányhoz és hagyták hagy maradjon meg magának és a társának.
A támadásokat megúszták, egy banditával sem találkoztak és hat nap múlva megérkeztek Dol Amroth városába. Itt él a déli númenoriak legnemesebb hercegi családja – a helytartók után. A hercegség egy tünde-kikötő közelében helyezkedik el. Dol Amroth gyönyörű tornyának csúcsáról messzire ellátni a tengeren. Most a hercegség kicsiny és erős tartomány és a lenyűgöző kikötője tele van halászcsónakokkal. Legelőször mindenki a hatalmas tornyot látta meg, majd mikor beértek a városba a nyüzsgő piac, a rengeteg ember akikben mind tünde vér is van.
Itt Teridanék elbúcsúztak Somirtól és elindultak Imrahil palotája felé. Nem sokára mintegy negyed óra múlva lóval oda is értek. A palotát körül vevő falnál mindössze csak egy bejárat volt, ahol meg is állították őket.
- Jó reggelt uraim! Üzenetet hoztunk Imrahil fejedelemnek Elrondtól és személyesen kell átadnunk – mondta Teridan
- Rendben van, már vártunk titeket, mehettek – mondta az őr és a kapu nyikorogva nyílt ki
A bejáratnál álló udvaronc fiúk elvezették a lovakat. Bementek. Bent az őrség egy tagja jött őket üdvözölni és ő kísérte el a kószákat a trónteremig. A trónteremben minden dísz, padló, ablakok, függönyök és még az asztalok is numenori stílusúak voltak. Imrahil a közeledtükre felállt és eléjük ment. Ahogy megálltak a fejedelem előtt azonnal az udvari etikett szabályai szerint köszöntötték egymást. Majd Pherive átnyújtotta a levelet.
- Köszönöm, amúgy sejtem mi szerepel benne, ezért szeretném, ha te, Pherive olvasnád fel a levelet. – mosolyodott el
- Uram?
- Tessék, bontsd ki a te származásodról van szó benne – mondta
Pherive fogta és kibontotta levelet, azonnal felismerte benne Elrond tünde kézírását.

„Imrahil,
Szerintem tudod, hogy miért kapod ezt a levelet Pherive miatt. Nem teljesen vagyok benne biztos, és tőled várok megerősítést a feltevésemre, de szerintem Dol Amrothi nemesi származású. Örülnék, ha utána tudnál nézni. Amúgy 2982-ben született Szürkerévben és nem tudsz olyan személyről/személyekről, akik abban vagy eggyel korábbi évben mentek el tőletek? Várom vissza a válaszodat, remélem Pherivétől.
Elrond”

- Uram, ebből mennyi igaz? – kérdezte a lány
- Azután utána kéne néznem, hogy nemes vagy e, de külsőleg bárki megtudja mondani, hogy idevalósi vagy és ha engem kérdezel akkor Elrondnak van igaza és tényleg nemesi származású vagy. Elrond azt mondja, hogy 2982, egy évvel korábban szökött el az unokatestvérem innen a szerelmével, mert soha sem lehettek volna egymáséi. Menjünk le az irattárba és keressük meg az akkor papírokat.
Lent az alaksorban másfélórai pakolás után megtalálták az iratokat miszerint Imrahil unokatestvére mikor elszökött már terhes volt, és ha minden igaz, akkor északra menekültek azzal a nemes fiúval, akivel szerették egymást.
- Pherive mit tudsz a szüleidről?
- Apámról csak annyit, hogy a születésem előtt három hónappal halt meg, anyámról meg csak annyit, hogy Luneria volt a neve.
- Luneriát mondtál? – kérdezte hitetlenkedve Imrahil
- Igen, miért jelent ez valamit? – kérdezte és a fejedelem a papírra mutatott.
„A Harmadkor 2981. évének végén Adrahil kisebbik leánya - az idősebbik Finduilas – Luneria egy nemes fiúnak Sorin szeretője, a családjaik ellenezték eme kapcsolatot, de a fiatalok nem hallgattak a szüleikre, és súlyos szégyent hoztak rájuk azzal, hogy Luneria terhes maradt. Emiatt gyermekeim kénytelenek vagyunk száműzni titeket Dol Amrothból vagy az a másik választásotok, hogy ez a bűnös lány megszüli a vétekből keletkezett gyermeket és utána megöljük a gyereket. … A két bűnös inkább a menekülést választotta és azt még tudjuk, hogy nem mentek el a lány nővéréhez Minas Tirithbe aki, Denethor felesége.”
- Mit szóltok ehhez? – törte meg a csendet Imrahil – Ez azt jelenti, hogy mi is rokonok vagyunk.
- Ez olyan hihetetlen számomra. Teridan ezt nem tudom elhinni – mondta szinte sírva a lány
- Annyira örülök, így a szüleim nem szólhatnak bele, hogy téged akarlak elvenni feleségül.
Később a naplementében együtt sétáltak a várfalon és a toronyba is felmentek, a látvány lenyűgöző volt. Pherive mostanra nemesi származottságának révén hosszú fehér ruhát kapott és most is az volt rajta, ez még inkább kiemelte szépségét. A tengerről befele jöttek a hajók, az aranyhíd csodálatos látványt nyújtott a zöldes kék tenger vízen.
- Pherive lenne egy kérdésem – lány ránézett és felvonta a szemöldökét – Hát nem is tudom, hogyan fogjak hozzá… Pherive hozzám jössz feleségül?
- Óh, Teridan! Te is tudod hogy igen – suttogta és a fiúhoz simult, aki megcsókolta
Csak késő este mentek vissza a szálláshelyükre, mert sokáig sétáltak még a hold és csillagfényben és gyönyörködtek a tengerben, amin ezüstös fényt vetett a csillagok fénye. Soha sem voltak ennyire boldogok még, és minden együtt töltött percet ki kell használniuk, mert még az Istarok sem tudják mikor lesznek újra ennyire boldogok…