Tolkien-köszöntő

A Tolkien Society felhívását követve 2003 óta minden évben J. R. R. Tolkien születésének napján (illetve a Tolkien Napon is) „a Professzorra” mondott köszöntőt a Magyar Tolkien Társaság hagyományai szerint egy verssel vezetjük fel, amelyet Társaságunk első elnöke, Blahota Attila (Batti) írt. Míg sokan változatlan formában folytatnák ezt a szokást, mások úgy vélték, húsz év elteltével új költeményeknek is esélyt adhatnánk, ezért a Társaság 2022-ben alkotói pályázatot hirdetett, hogy megtaláljuk a köszöntővers méltó utódját.

A zsűri kiértékelte a beérkezett alkotásokat, és Kostyál Zsigmond (Sú) Tolkien-köszöntőjét találta a legjobbnak. Bár a beküldött vers túllépte a maximálisként meghatározott terjedelmet, ennek ellenére első helyezést ért el a pályázaton, majd a pályázó átalakította a köszöntőt a zsűri kérésének megfelelően. Az eredeti alkotást a Lassi Laurië XX/1. számában olvashatjátok, itt pedig álljon a rövidebb verzió, a köszöntő.

 

Kostyál Zsigmond (Sú):

Tolkien-köszöntő

Hallgassatok, hadd hangozzék
Régi korok rejtett kincsét    
Dicső dalba álmodóról 
Hálás szívből hősi ének!

Régi idők ritka kincse,
Mondák, mesék hagyománya
Képzeletén kerekedett
Középfölde mítoszává.

Új és újabb rejtély rejlik
Ezernyi kis részletében!
Megmutatja, mennyi érték
Él a termő képzeletben!

Dicsérje dal hálaszóval
A bölcset, ki létrehozta!
Emeljük a poharunkat,
Kiáltsuk:
               A Professzorra!

 

Minden pályázónak köszönjük a munkáját, Súnak pedig gratulálunk! 

 

Utoljára frissítve: szerda, 03 január 2024 10:35

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére