Interjú Telcontarral

Telcontar az MTT egyik központi alakja, akinek több - elsősorban közösségi jellegű - programot köszönhet a társaság. Ezek mindegyike mára hagyományos rendezvénnyé, találkozóvá vált. A nyári táborban beszélgettünk, melynek először volt úgy résztvevője, hogy semmiféle szervezési feladatot nem vállalt.

Mit kell tudnunk rólad?

Krieger Tamás vagyok, 31 éves. Közgazdász vagyok. saját cégemet vezetem. Életem fontos része a sport: amerikai focizom és gladiátorkodom. Mindkettő létrejötténél bábáskodtam, a focicsapatunk, a Budapest Black Knights immár a legjobban között van Magyarországon (kb. 25 csapatból). Ezek harcias sportok, így nem meglepő, ha sok fegyveres játékot, programot szerveztem az MTTben, így több embert is sikeresen megfertőztem e sportok szeretetével. Én magam azonban korántsem vagyok olyan jó ezekben, mint a hírem.
Két további szenvedélyem van még: a természetjárás és a gasztronómia. Az előbbi hatására alakítottam meg a Kósza Kommandót az MTT-n belül.

Hogyan kerültél kapcsolatban Tolkien-nal?

1981-ben jelent meg a Gyűrűk Ura. A nővérem hamar megszerezte. 5 és fél éves voltam ekkor, és ő a Banyapók fejezetével ijesztgetett. De én nem féltem, inkább folyton kértem, hogy olvassa fel nekem. Akkoriban már én is tudtam olvasni, úgyhogy inkább a kezembe nyomta: olvassam el magam. A Banyapóktól kezdtem... Kb. 8 éves voltam, amikor a Gyűrűk Urát először olvastam el az elejétől a végéig. A Hobbit sokkal később került a kezembe, a magyar szöveg sosem tetszett. Életem első angol nyelvű regénye volt a The Hobbit, 17 éves koromban.

És az MTT-vel miképp kerültél kapcsolatba?

Az első LEP (Tolkien Születésnap, a szerk.) során. Láttam a rendezvényt hirdető plakáton, hogy van egy website-ja az MTT-nek. Megtaláltam a fórumot is, ahol épp a LEP szervezése folyt gőzerővel. Sok problémával küszködtek a szervezők, ezért elhatároztam, hogy segítek. Végül sört csapoltam ezen a rendezvényen.
Később fokozatosan egyre több mindenben vettem részt. A társaság annyira megtetszett, hogy eljártam még a Frodós talikra is, csakhogy ismerkedhessek az emberekkel.

Miért pont a Telcontar nevet választottad?

Természettiszteletből. A kószák nagyon tetszettek már gyerekkoromban is. A "telcontar" vándort jelent; nálam ez nem Aragornhoz kötődik. 16-17 éves koromtól kezdve sokat bóklásztam egyedül az Alföldön, később már inkább a Pilisben. A mai napig is ha igazán pihenni akarok, kimegyek a hegyekbe, társasággal vagy anélkül. A nevem egyébként sok helyen félreértést okozott, a "kontár" szóra asszociáltak sokan, ezért most már inkább a Mao nevet használom más helyeken (Mao olyan rendszert tudott felépíteni, amely a halála után is tökéletesen működik, sőt, jelenleg a világ legerősebb politikai és gazdasági rendszere).

Hogyan emlékszel vissza a kezdeti időszakra? Sokat változott az MTT szerinted?

Én nem voltam itt a legelején, a megalakulás után fél évvel csatlakoztam. Akkoriban sok lelkes ember volt, kevés tudással, tapasztalattal. Sok idő után először találkoztam olyanokkal, akiknek ha azt mondtam, "Rohan lovasai végre megérkeztek", akkor ugyanazt érezték, amit én.
Rengeteg volt a munka, találkozók, Tolkien Klub, nyári tábor, Lassi. Én a közösségi programok szervezése mellett pályázattal foglalkoztam, nyertünk is egy kellemes összeget. Sokszor túlvállalták magukat az emberek. Úgy érzem, mindmáig az első LEP (Tolkien Születésnap, a szerk.) és az első nyári tábor a legkiemelkedőbb.
Szerintem változott az MTT. Az egyes emberek is megváltoztak (én is), különféle kapcsolatok alakultak ki, a gyerekekből fiatal felnőttek, az egykori egyetemistákból dolgozó emberek lettek, sőt, lassan a családalapításokra is sor kerülhet. De leginkább a célok változtak meg: kezdetben egymás felfedezése, megismerése volt a lényeg, hogy megosszuk egymással a rajongásunkat. Ma viszont Tolkien csak keret, amely már nem fontos annyira. Most már az emberek váltak fontossá. Az is be tud közénk illeszkedni, akinek semmi köze Tolkien-hoz. Ez egy természetes a folyamat.

Milyen feladatokat látsz és láttál el az MTT-ben?

Kezdettől fogva a vezetőség tagjának szerettek volna tudni, de túl sok dologgal foglalkozom ahhoz, hogy felelősségteljesen elvállalhassak egy ilyen pozíciót. Így a Felügyelő Bizottság elnökeként viszonylag kényelmesen van belátásom és véleményezési jogom a vezetőség munkájára. A Kósza Kommandót én koordinálom, ez gyakorlatilag a szentesítése az eddigi tevékenységemnek, amely főként a "tábortüzes talik" kitalálásából és szervezéséből állt. Mára hagyomány vált belőle, és nagy örömömre nélkülem is megszervezi a társaság.
A várgesztesi hosszúhétvégés programot - ami most már Tavaszi Többnapos Tali néven fut - szintén én honosítottam meg az MTT-ben. Ezen kívül rengeteg kirándulást is szerveztem. Az I. Nyári Táborban társszervező voltam, a másodikban csapatvezető. 2005-ben az MTT Szülinap (Sopron) és a Relax Tábor főszervezője voltam. A farsangi bálok szervezésében is sokszor bele kerültem. Legtöbbször én biztosítottam a játékokat a rendezvényeken, a konferenszié feladatait láttam el, illetve többször fel is léptem valamilyen műsorral. A legbüszkébb a Laurelinnel előadott Linnaewen balladája (http://www.tolkien.hu/view.php?m=32&c=1&a=1357) c. színdarabunkra vagyok.

Sokan nem tudják pontosan, milyen feladatai vannak a Felügyelő Bizottságnak. Elmondanád nekünk?

Az FB arra figyel, hogy az MTT törvényes kereteken belül működjön. A vezetőségi döntéseknél, a közgyűlési határozatoknál, ill. minden más esetben is meg kell néznünk azok törvényességét.

Milyen tennivalókat látsz magad előtt a jövőre nézvén?

Eljött az idő arra, hogy "a fiatalok átvegyék az öregek helyét". Ez gyakorlatilag azzal jár, hogy az útmutatásunk és tanácsaink segítségével mind többen legyenek, akik képesek önállóan megszervezni egy eseményt és megtalálni a helyüket a gépezetben. A jelenlegi táborszervezés háttere már erre mutat: a korábbi táborszervezők bírálják el a pályázatokat, nem pedig a vezetőség.

Másban már nem kívánsz részt venni?

Szívesen részt vennék rengeteg dologban, akár színdarabokban szereplés, akár teljesen más ügyek terén, de be kell valljam, nem az MTT a legfontosabb az életemben, akkor sem, ha a barátaim egy részét itt ismertem meg. Két másik egyesületben is részt veszek, az egyikben vezetőként, ahol a cél néhány év alatt profivá válni és egy egész sportágat meghonosítani idehaza. Ez hatalmas feladat. Cégvezetőként ráadásul nem napi nyolc órában dolgozom. Amit elvállalok, azt szeretem felelősséggel végigvinni, emiatt gyakorlatilag lehetetlen hogy komolyabb szerepet vállaljak az MTT életében. Viszont nagyon szívesen odaállok tanácsadóként egy fiatal, ráérő, energikus és ambíciózus ember vagy csoport mögé bármilyen munkában.
Ha úgy adódik, lehetséges, hogy a tavaszi tudományos konferencia megszervezésében komolyabb szerepet is vállalok.

Milyennek szeretnéd látni az MTT-t 10 év múlva?

Reálisan gondolkodva azt kell mondanom, hogy baráti társaságként működve az MTT el fogja veszíteni a szervezeti keretét, ha nincsenek folyamatosan olyan közvetlen célok, amelyek elérése komoly sikerélményt nyújt, pl a Tolkien Születésnap, vagy a Hobbit megfilmesítése és itthoni bemutatása körüli teendők. Enélkül a szórakoztató közösségi programok maradnak csak, amelyeknek szerintem felesleges, sőt, némely esetben kártékony hivatalos keretet és ezzel korlátot szabni.
Emiatt nagyon fontos, hogy profi társasággá alakuljunk, s pályázati pénzekből fent tudjunk tartani legalább egy adminisztrátort, aki egész nap csak a Társaság ügyeit intézné (mint pl. pályázatok írása)
A közösség jövőjéről pedig azt gondolom, hogy az a kreatív erő, amely összegyűlt és fokozatosan nemesedik, érik, olyan érték, amelyet erkölcsi kötelességünk ápolni. Ezt tartom a legfontosabbnak, ez adhat saját keretünkön túlmutató alapot és célt a létezésünknek. Kapjanak teret az emberek önmaguk kibontakoztatására, a tehetségük megmutatására, legyen szó művészetről vagy szervezőerőről, vagy akár kreatív szakácsművészetről. Ha - akár pályázati úton - találnánk szponzort a finanszírozásra, csodálatos lenne ösztöndíjat alapítani egy-egy művészeti ágban az igazi tehetségeknek. De ehhez mindenképp professzionális társasággá kellene alakulnunk...


Készítette: Sándor Éva (Brisa)
2006. július

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére