Tervezgetés, ötletelés

Több
10 éve 10 hónapja #410462 Írta: Fio
Fio válaszolt a következő témában: Tervezgetés, ötletelés
SENKI ne felejtsen otthon olyan dolgot, amit szívesen hozna magával a táborba. Hangszert, kellékeket a hangszerkészítéshez, stb....
És ha van egy dal, amit szerinted meg tudunk tanulni, és könnyű, hozd el azt is.

ILLETVE!

Senki ne felejtse el, hogy az első alkalommal mindenki hozzon magával vagy egy dalt, vagy egy verset!!!! Vehetjük ezt úgy, hogy Kötelező! :D

Tábor Tábor TÁBOR!!!!! XDDD

"Egy vonatnál nem az a fontos, hogy merre megy, hanem hogy legyen bátorságod felszállni rá!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 10 hónapja #410352 Írta: Ille Lórien
Ille Lórien válaszolt a következő témában: Tervezgetés, ötletelés
Sziasztok!

Ille vagyok. Énekkel, zenével már régen foglalkoztam, ezért úgy gondoltam, itt az ideje. :)
Még az általános iskolában tanultam zongorázni és tagja voltam az énekkarnak, amit nagyon szerettem. Majd később jártam énektanárhoz, de ez is már elég régen volt, szóval majd türelmet és némi megértést kérek. ;) Énekelni én is csak kórusban szeretnék, egyedül semmiképpen.

Nagyon érdekesnek ígérkezik a program! :)

"Elen síla lúmenn' omentielvo."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 10 hónapja #410301 Írta: Dorottya
Dorottya válaszolt a következő témában: Tervezgetés, ötletelés
Sziasztok!

Fio rámutatott, hogy jövő héten tábor, én pedig észbe kaptam, hogy még nem is mutatkoztam be, szóval... :D
A nevem Rozi, szintén Érden lakozom és szeptembertől másodéves orvostanhallgatónak mondhatom magam. A zenélés kedves hobbijaim közé tartozik, némi-nemű képzettséget sikerült is összeszednem általános iskola alatt-közben-mellett. (értsd: kottát olvasni még tudok)
Zeneiskolában tanultam zongorázni négy évig, majd váltottam gitárra, amit Tucsihoz és Dreenához hasonlóan a fent említett öreg rocksztár tanított nekem is. (hú, ha hallaná hogy már másodszorra öregezzük le, bajban lennénk :D )
Énekkarba is jártam még csöpp iskolás koromban, az együtt éneklést pedig azóta is mindig és mindenhol támogatom. Már nagyon várom mit alkotunk a tábor alatt :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 10 hónapja #410261 Írta: Fio
Fio válaszolt a következő témában: Tervezgetés, ötletelés
Sziasztok!

Szóval, mire is számíthattok a foglalkozásokon, mi az, amit feltétlen hozzatok magatokkal, illetve min lehet ötletelni.

Mindenkit kérek, hogy a táborig válasszon egy dalt, illetve ha nem akar a többiek előtt énekelni, akkor egy verset. Leginkább olyannak örülnék, ami kötődik a szülővárosához, vagy kapcsolódik a szakmájához, esetleg van egy hozzáfűzhető kedves emléke (pl. ez szerette legjobban a zenei tanulmányaiban).
Egyfajta tudatalatti ismerkedés céljából használnánk ezt fel, illetve ilyen dalokkal/versekkel szeretném bővíteni a dalrepertoárunkat. A feltételem az, hogy kíséret nélküli legyen.. mármint a dal. A vers meg ne legyen hosszú, mert az utóbbi idők táboros időszakból az a tapasztalat, hogy minél hosszabb egy vers, vagy dal, amit hoztak, annál inkább ellaposodik a hangulat. Nem azért, mert nem szép, hanem mert egyszerűen más élmény olvasni és más élmény hallgatni.

Másrészről!
Olvastam, hogy azért jó páran rendelkeztek háttértudással, aminek örülök. Nagyon! :D

Harmadrészt!
A foglalkozásokon a kézügyességre is szükségetek lesz, ugyanis megpróbálkozunk majd hangszerkészítéssel is!
Ne aggódjatok, nem nagy ördöngősségekre kell gondolni, de emgpróbálkozunk az alapoktól egészen addig, ameddig eljutunk. :)
EZÉRT MINDENKITŐL A KÖVETKEZŐT KÉRNÉM!
A maradék egy hétben, amíg nem kezdődik a tábor, gyűjtsetek össze olyan anyagokat, amiket felhasználhatunk ehhez a projekthez. Lehetőségek tárháza nyílik emg előttünk ezzel, hiszen bármiből lehet hangszert készíteni.
Gyűjtsetek össze
-söröskupakokat,
-colás dobozok nyitófüleiből minél többet,
-befőttesgumit,
-ha van, akkor rézhúrokat is lehet hozni,
-száraz rizst, lencsét, babot, stb..
-aki tud: csiszolópapírt!!!!!!
-üvegpoharat, amit nem sajnálsz

Itt van néhány kedvcsináló oldal, amiből lehet mazsolázni, hogy miket is lehet otthon készíteni. A foglalkozáson megpróbálunk majd természetes anyagokból alkotni, de erről majd ott, személyesen. :)

kiflieslevendula.blogspot.hu/201 ... zilag.html
www.petofiovoda.hu/node/128

Zárásképpen:
ötleteljetek játékokon! Van olyan játék, amit nagyon szeretsz játszani, ráadásul segít fejleszteni a ritmusérzékedet? Sokat is kell beszélni, vagy csak szimplán lehet benne nevetni? Akkor azt mindenképpen hozd el, mert egy jó játék képes olyan akadályokat ledönteni, ami a munkánkat segíti:)
Mindenki hozzon magával egy csoportjátékot!

Szép napot nektek!

"Egy vonatnál nem az a fontos, hogy merre megy, hanem hogy legyen bátorságod felszállni rá!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 10 hónapja #410230 Írta: Dodiee
Dodiee válaszolt a következő témában: Tervezgetés, ötletelés
Sziasztok!

Izé, én is Dóri vagyok, de én se használom így, hanem úgy ahogy itt oldalt látható. Én is szervező leszek a táborban, egész pontosan a Mithrimi Szürke Tündék csapatkapitánya, és beavászkodtam ide Fio mellé amolyan rendvezető-segéd-izéként, ami annyit tesz hogy ha nem azt csináljátok amit kér, véresre korbácsolhatlak benneteket. Nem.

29 éves leszek az ősszel, és könyvtárosként dolgozom Szentendrén, ami egy csodaszép város. Egyébként óbudán lakom a szüleimmel (macskám van és babettával járok) meg a két pokolfajzat kutyámmal. Három testvérem van, én vagyok a legkisebb közös többszörös. Szeretek olvasni(szörprájz), írni, rajzolni, biciklizni, számítógépes játékokkal játszani és a barátaimmal lenni. Énekelni... hát, nem igazán szoktam, azaz de, csak általában egyedül. Nem játszom semmilyen hangszeren, bár nagyon szerettem volna megtanulni zongorázni, ezért ha zongora vagy pianínó közelébe kerülök, leülök és eljátszom az örömóda elejét egy ujjal, és ezzel el is érem teljesítőképességem határát. Egyszer voltam kórustag! Utána rájöttek honnan jön a zaj :( Szóval én majd verem a triangulumot vagy valami! Tapsolok!
A kedvenc fagyim a bármilyen kávés (tiramisu, cappuccino, kávé) meg a bodza!
Én is szeretem a Star Treket, de nem annyira mint Léli. Szeretem a sci-fit! Olvasni is, nézni is. Nagy Doctor Who rajongó vagyok(kb annyira mint Léli Star Trek rajongó!), és szeretem az orosz sci-fi írók könyveit.

De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 10 hónapja #410214 Írta: Schreiner János
Schreiner János válaszolt a következő témában: Tervezgetés, ötletelés
Én Mozarttól a Salzburger Kugelt imádom! :D

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 10 hónapja #410203 Írta: Dreena
Dreena válaszolt a következő témában: Tervezgetés, ötletelés
Sziasztok!
Petrás Dóri vagyok, de a Dóri név gyakoriságára és az általános "nicknév-őrületre" való tekintettel leginkább Dreena álnév alatt tevékenykedem a tábor ideje alatt. Érden élek immár 19 és 1/4 éve, ami egészen kerek 20 évemnek egészen jelentős hányada. Van két bűbájosan idióta macskám, de minden álmom egy saját eb, akit kedvem szerint nyúzhatok, szeretgethetek, nevelhetek. Jelenleg a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának vagyok boldog és kiegyensúlyozott hallgatója, mégpedig biológia szakon (nem, nem állatorvos, BIOLÓGUS!!!), sikeresen túlélve az első évet.
Zenei pályafutásom zenei általános iskolában kezdődött, ahol négy évig karénekeltem, és három évig tanultam zeneiskolás körökben furulyázni. Ez a szép karrier 5. osztályra megszakadt, mikor is nyolcosztályos gimnáziumba írattak, ahol a magamra kapart tetemes zenei képzettség java részét, legnagyobb sajnálatomra, elfelejtettem. Azért a néptáncnak köszönhetően, ahol elég rendesen énekeltünk, nem szakadtam el teljesen a zenétől. Volt egy kb egy éves próbálkozásom gitártanulást illetően, melyből ma már csak vidám emlékek és egy porosodó gitár maradt, gitártudás semmi. Hogy azért valami aktuálissal is szolgáljak: 4 éve tanulok az érdi zeneiskolában magánéneket. Mások elé nem nagyon szoktam kiállni vele, nem vagyok az a hely-de-magamutogató típus, ez inkább csak a saját örömöm. De az nagyon! Szóval már nagyon várom, hogy együtt énekelhessünk, zajonghassunk! :)

U.i.: Nekem is a Mozart a kedvenc fagyim. ^^

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 10 hónapja #410102 Írta: Schreiner János
Schreiner János válaszolt a következő témában: Tervezgetés, ötletelés
Sziasztok!
János vagyok (egyelőre még nem választottam állandó nicknevet), 197/170/39 (lehet találgatni, hogy melyik-melyik!(egyik sem a "zíkúm")), Székesfehérváron élek.
Kb. 6 évig foglalkoztam zenéléssel, egy rock and roll zenekarban basszusgitároztam, valamint egy kamarakórusban énekeltem. Sajnos mindennek már 11 éve vége lett, így elég sokat kell majd smirglizni a táborig a hangszálaimat, hogy az a sok rozsda lejöjjön róluk. Szóló éneklésre összesen egyszer vállalkoztam, a Reichstag égése pislákoló gyertyaláng volt ahhoz képest. ;)
Jelenleg épp egy akusztikus gitárt próbálok basszushúrokkal felszerelni, ha kibírja, viszem a táborba. (Az elektromos cuccot sajnos nem tudnám, és lehet, hogy nem is érdemes elvinni.)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 10 hónapja #410038 Írta: Grt
Grt válaszolt a következő témában: Tervezgetés, ötletelés
Na akkor én is. :)

Tucsi vagyok, fél híján húsz éves lelkes építész palánta a Műegyetemen, néha meglátszik. Nagyon szeretek zenélni, énekelni, átérezni a ritmust, a dallamot. Gitároztam négy évet egy öreg rocker szárnyai alatt, aztán még két évet zeneiskolában. Mindezek ellenére kottát olvasni nehezen, énekelni belőle nem tudok. Egyedül nem szívesen állok ki a színpadra, de ketten már jó. Mindenféle zenét hallgatok, kedvenc hangszerem a naaagy népi dob, meg talán a nagybőgő és minden olyan ami hasonlít a szívdobogásra.
Tudok vinni pánsípot meg dorombot, gitárt, ha nem hoz más. Van egy citerám is, de öreg és hiányzik a fele húrkészlete, nomeg játszani se tudok rajta, de minden csak idő kérdése. :D

Szabadidőmben ha éppen akad mindenféle kreatív dolgot művelek, varrás, főzés, kézműves bigyókák, de a közösségi dolgokat se vetem meg.
Hogy jobban kapcsolódjon Lélihez meg Fiohoz, szeretem a Nightwisht, meg a Star Treket is. :D

"Az ember azokra a történetekre emlékszik, amelyek jelentenek valamit."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 10 hónapja #410016 Írta: Léli
Léli válaszolt a következő témában: Tervezgetés, ötletelés
Bemutatkozás, hmmm... Mit érdemes rólam tudni? Azt úgyse tudjátok meg :D Kiismerni engem elég nehéz, szóval ne ijedjetek meg, ha nem megy elsőre :)

Ének: kb. általános 5. évtől egyetem végéig (ez 13 évet jelent) énekeltem iskolai kórusokban (néha az MTT kórusaiban is). Az utóbbi időben az MTT kórusban énekelek. A hangom szólóénekre alkalmatlan, de kórushoz teljesen jó, általában szólamelválasztó vagyok, mert nehezen zavar össze a mellettem álló másik szólam :)

Zene: gyerekként esz-klarinétoztam kb. 4 évet, meg hegedültem 1 évet. Van egy gitárom, de sosem tanultím rajta játszani, szóval így kissé érdekes a dolog :) De a gitár előkészítős (9 éves) unokahúgommal kb. egy szinten tudok gitározni kottából :D De nem áll szándékomba vinni, mert féltem (a gitárt, nem az unokahúgomat :P ). Ezen felül furulyáztam (általánosban kötelező volt), azt ha nem felejtem el, viszem. Meg van egy szájharmónikám (szintén sose tanította senki), szóval lehet, hogy azt is viszem. Kottám rengeteg van, nem tudom, hogy sikerül-e belőle szelektálni valamit, amit megtanulnunk is érdemes :)

Más egyéb érdeklődés: Star Trek :) Sherlock, LEGO, Star Trek, munka (tényleg szeretem a munkám... aki nem tudja, mit dolgozok, majd kérdezzen rá személyesen), Star Trek, Forma-1, fényképezés, Star Trek, (novella)írás, rendezés... ja, meg Star Trek ^^ (aki nem ismeri, javaslom, nézzen addig utána :D )

"Az igazság pusztán nézőpont kérdése."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 10 hónapja #410001 Írta: Fio
Fio válaszolt a következő témában: Tervezgetés, ötletelés
És akkor következik a rövid bemutatkozásom:)

Szarvas Tünde vagyok, 25 éves egyetemi hallgató. A szakom énekzene/filmtudomány.
A zenével gyerekkorom óta foglalkozom. Jelenleg tagja vagyok az Újpesti Operastúdiónak, és következő szemeszterben fogok diplomázni. Ezenfelül tagja vagyok a Hungarian Nightwish Tribute Bandnek, a Nightquestnek az énekesnője is.
Zongorán, illetve orgonán játszom, ezenfelül ütőshangszereken is közreműködök. Pár MTT-sel össze is álltunk a LEPen a Tolkien Tribute Bandben, mint ütőhangszeres.
Szabadidőmben szeretek szocializálódni, túrázni és nagyon sokat nevetni. Ez lesz az első rendi vezetésem, ezért mindenkinek kérni szeretném a türelmét majd a foglalkozások alatt. Hajlamos vagyok izgulással egybekötött kézremegésre és hadarásra. :D

Ezenkívül a kedvenc fagyim a Mozart^^

"Egy vonatnál nem az a fontos, hogy merre megy, hanem hogy legyen bátorságod felszállni rá!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 10 hónapja #410000 Írta: Fio
Tervezgetés, ötletelés téma létrehozva Fio által
Sziasztok kedves rendtársak! :D

Először is elnézéseteket kérem, hogy eddig nem vettelek fel titeket a csoportba, de bizonyos technikai problémák miatt ezt nem tettem meg. :)

Arra kérek mindenkit, hogy egy rövid bemutatkozást írjon. Elsősorban arra térjen ki, hogy mennyit foglalkozott zenével, játszott-e hangszeren, stb. Nem kell hosszan írni, elég ha pár mondatban kitértek erre.

Mi az, amit a rendben csinálni fogunk?

Röviden mondva: sok mindent. :D
De lesz külön foglalkozásunk a ritmusra és az éneklésre/alkotásra. Egy külön programon belül pedig meg is próbálkozunk hangszerkészítéssel is. Nem kell nagy ördöngösségre gondolni, megpróbálkozunk a dologgal. :)

Illetve mindenki készüljön arra, hogy minimálisan, de minden foglalkozás elején mozgunk egy kicsit. Megvallom, nem igazán vagyok annak a híve, hogy 3 órán keresztül egy pavilonban ülünk. Ezért a foglalkozásokon mindig csinálunk egy kis "bemelegedést". Ne gimnasztikára gondoljatok, hanem főleg nyújtásokra és sok-sok "elmét frissítő" játékra.

A mestervizsgáról egy külön posztban olvashattok majd, az még kidolgozás alatt áll. :)

Mi az, amit feltétlenül hozzatok magatokkal?
-Ha van olyan hangszer, amin tudsz játszani. Feltétlen! Legyen az ütős, húros, vonós, stb. Színesítsük a programot hangszerekkel
-Kották. Van kedvenc kórusműved, dalod, amit szívesen énekelsz, hozd el a kottáját és megtanuljuk. :)
-VERS, VAGY EGY RÖVID MESE! Terveim között van saját dalok alkotása, amihez kell egy kis alapanyag. Mindenkitől kérek egy verset, vagy rövid mesét!!! Jól gondoljátok át, és hozzátok el a kedvenceteket.
Lehet vicces, komoly, abszurd vagy groteszk, teljesen mindegy. Sőt, a tábor alaphangulatát kompenzálva jót is tehet egy kis humoros költemény. :)
A vers 2-3 versszak legyen, a mese se ennél hosszabb.

"Egy vonatnál nem az a fontos, hogy merre megy, hanem hogy legyen bátorságod felszállni rá!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.148 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére