Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál 2012

Több
11 éve 8 hónapja #406988 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál 2012
Még egy pár gondolat a Fény+kép+ész műhelyről:

Mivel a KÖMF-nek idén eléggé meghatározott célja van (a LEP és a Hobbit-film körüli események támogatása, előkészítése), ezért nekünk is az lesz. Ennek alárendelve keveset beszélünk majd, és sokat fényképezünk, sőt, játszunk! Igen, arra is készülj fel, hogy érdekes feladatot kapsz, ami lényegében, de nem egészében és részletiben, arról fog szólni, hogy fedezd fel a Hobbit Középföldéjét Zebegényben.

És nem csak erről. A Fény+kép+ész műhely tagjai a feladatuk mellett lehetőséget kapnak arra is, hogy más műhelyek munkájába is bepillantást nyerjenek. Egyetlen feltétel: ne zavarjuk az alkotómunkát. De akár még részt is vehetsz benne, ha éppen erre vágysz (és az adott műhely vezetőjével megbeszélted). Szóval ha bizonytalan vagy, de a fotózás is érdekel, akkor gyere hozzánk! :)

Ha pedig már úgy érzed, hogy a kompakt és bridge gépek világa korlátoz, próbáld ki a magasabb szintet! Lesz nálunk - valószínűleg két - tükörreflexes digitális gép, amin kipróbálhatják magukat az arra érdeklődők, és megismerkedhetnek az elhivatott amatőrök csúcstechnikájával. Na jó, a majdnem-csúcstechnikájával. :) (Ennél a lehetőségnél fenntartjuk a jogot arra, hogy mi, műhelyvezetők döntsük el, kinek a kezére bízzuk a kedvenceinket.)

Szóval egy a lényeg: GYERE FOTÓZNI!

Ja, és már csak pár nap a jelentkezési határidőig, utána többe fog kerülni ám!

(És légyszi olvasd el a Látvány-játék műhely eggyel alábbi bejegyzését is!) ;)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 8 hónapja #406987 Írta: Lyona
Lyona válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál 2012
Kedvesek,

A Látvány-játék műhely nagyszabású pályázatot ír ki üres konzervdobozokra és pici befőttes (esetleg bébiételes) üvegekre.
Lapos konzerv nem jó, de kukorica, borsó, barack simán, kutya-macskakajás is jöhet.

Gyűjtünk még kalapácsot kölcsönbe, világítós festéket és mécsest is.
Fent nevezett dolgok beválthatók kedves beszélgetésre, arcfestésre, vidám játékra a műhelytagokkal. :)

Jelige: 'Erőforrásunk az ember!' :) (Meg a hobbit, meg a tünde, meg a törp...)

Nem szenvedek őrültségben... Minden percét élvezem!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 8 hónapja #406940 Írta: Idhren
Idhren válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál 2012
Kedves lelkes dolgozni vágyók! :)
Kinek rémlik még tavalyról a Tüzes Sárkány remek ízvilága? És a party a pult mögött? :P
Idén újra van lehetőség segíteni kicsit Newrának, a Büfék királynőjének :)
Helyszíni segítőket keresünk, csak most, csak nektek lett felajánlva ez a lehetőség.
Az érdeklődőket Newra és Én kalauzolom el :)

Szeretlek Titeket Béláim!!! :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 8 hónapja #406939 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál 2012
Adott egy változatos, izgalmas helyszín.
Adott egy kiváló társaság.
Adott egy felejthetetlen történet.
Adott egy nagyszerű író mesés világa.

[center:31xtfb86]FÉNYKÉPEZD LE!

Gyere a fény+kép+ész műhelybe, és alkoss velünk! [/center:31xtfb86]

Vár RZP és Sú!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Zsodoo
  • Látogató
  • Látogató
11 éve 8 hónapja #406927 Írta: Zsodoo
Zsodoo válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál 2012
Jelentkezzetek kedvezményesen október 12-ig! Utána is lehet, de +500 Ft, ezért jobb minél előbb ;)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 8 hónapja #406926 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál 2012
amluk -> amlug ;)

Our knees do not bend easily

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 8 hónapja - 11 éve 8 hónapja #406925 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál 2012
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY ismét: ha valakit az tartana vissza, hogy az iskola tantermeiben kell aludjon, viszont anyagi lehetőségei megengednék a panziós szállást, FELTÉTLENÜL jelezze MIELŐBB Idhrennek (idhren.amlug kukacc dzsímél pontyocska com)! Már szerveződik egy kis csapat, és kellő létszám esetén kedvezményt kaptok a panzióban! :) Ne maradjatok le, ha érdekel!!

(elgépelés javítva, köszi Felagund)

"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Utolsó szerkesztés: 11 éve 8 hónapja által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 8 hónapja #406924 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál 2012
És íme az első 40 jelentkező névsora! (Az adatbázisból másoltam, ha valakinél furcsaság van, azt ő adta meg úgy ;) )

Becze Ádám Leguanember
Békési Marcell Anglachel/Gurthang
Benyó-Talpassy Dorottya Mírrand / Verinen Enkeli
Bonácz Ágnes tehdreamer
Bukovinszki Virág Virág
Császár Péter lexilver
Csuti Szilvia Alustriel
Csuzdi Gerda mogy
Dóra Ádám Peredhil
Fodor Viktória Minerva
Gárdonyi Zsuzsa Léli
gillz gillz
Hantos Lili nincs
Hidász Botond Grondir
Hödl Patrícia Patiszon
Hradszki Dóra Elemmíriel Gilluin
Józsa Sára Rhien
Kiss Kincső Kincső (Thilanna)
Kostyál Zsigmond Sú
Kovács Gábor Cueddo
Kovács Krisztina Anna kriszana
Kőrösi Gergő Tirion
Kutassy Zsófia Idhren
Lakatos Dóri Dodie
Lőki Dániel Estel Adániel
Lutor Alexandra Hírilorn
Rácz Bálint Alex gamba
Reinicke Tamás icke
Schreiner János Schreiner János
Sörös Péter serpa
Szabó Nóra andariel
Szász T. Zsombor Zsodoo
Szép Annamária Nezumi
Timár Bogáta tramit
Tóth Gergely Alyr Arkhon
Upor Ágnes Lyona
Ürmössy Zsuzsanna Angwen
Varga Zsolt zs.gothpunk
Virók Szilvia Athramien
Zsidek Barbara Bari

"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 8 hónapja #406919 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál 2012
Itt is meghirdetem: az első 60 jelentkező között Bari által rajzolt cicát ÉS csokit sorsolunk ki! :) Érdemes tehát minél előbb jelentkezni! ;)

Ne felejtsétek el azt sem, hogy lehetőség van csökkentett részvételi díjat igényelni, ha csak anyagiak akadályoznának abban, hogy elgyere! Már jópáran lemondtak a kedvezményükről, és még senki nem kért csökkentett részvételi díjat, szóval bátran jelentkezzetek, fog jutni támogatás! :) A jellapon tudjátok jelezni, ha élnétek a lehetőséggel.

"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 8 hónapja #406905 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál 2012
Éééés *dobpergés*... ELINDULT A JELENTKEZÉS IS!

A látogatók, akik csak utolsó estére tudnak jönni, pedig itt jelentkezhetnek: KLIKK

"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 8 hónapja #406904 Írta: Attila
Attila válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál 2012
Kikerültek a főoldalra a műhelyismertetők:

tolkien.hu/index.php?option=com_ ... 205&page=1

"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 8 hónapja #406895 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál 2012
Szeretsz fényképezni?
Esetleg konyítasz is hozzá egy kicsit (nagyon)?
Szereted felfedezni a környezetedben elrejtőző Középföldét?
Akarsz új dolgokat tanulni, régi tapasztalatokat csereberélni, esetleg a kompakt vagy bridge géped után kipróbálnád a digitális tükörreflexes gépek világát?

Mindez kevés.

Vállald, hogy megdolgozol a sikeredért, felmászol, lehasalsz, ágaskodsz és belebújsz, utoléred Patiszont és Maglort, egy kép erejéig kimerevíted Andarielt, észre veszed az őszi tájba olvadó Lyonát, és gillz előadásának varázsa közben sem felejted el, hogy képért jöttél, megörökíted Bonácz Ági és fqqdk ki nem mondott gondolatait, Elrenor receptjeiről a megfelelő idő beállítása jut eszedbe, Attila hangját papírképre álmodod - akkor velünk a helyed. :D ;)

[center:1bh0zmce]Fénnyel írunk képeket, és az eszünket használjuk a témaválasztáshoz.
Fényt formálunk képletes gondolatokká, és ésszel alkalmazzuk a technikát.
Fénnyel képezünk, ésszel alkotunk. Mi leszünk a

Fény+kép+ész műhely
Csatlakozz hozzánk! Jó lesz!
[/center:1bh0zmce]

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Zsodoo
  • Látogató
  • Látogató
11 éve 8 hónapja - 11 éve 8 hónapja #406890 Írta: Zsodoo
Zsodoo válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál 2012
Napokon belül elindul a jelentkezés! Ezzel egy időben kikerülnek a műhelyismertetők. Csak hogy tudjátok, mire számíthattok: színjátszó, író, kiránduló, Fény+kép+ész, látványtervező, cukrász, dalnok, szerepjátékos, valamint táncos műhelyeket indítunk. :)
Utolsó szerkesztés: 11 éve 8 hónapja által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Zsodoo
  • Látogató
  • Látogató
11 éve 8 hónapja #406871 Írta: Zsodoo
Zsodoo válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál 2012
Bár csak egy kattintás, íme a főoldali cikk: tolkien.hu/index.php?option=com_ ... Itemid=205 ! :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 8 hónapja #406855 Írta: Attila
Attila válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál 2012
!!!Információk hamarosan!!! Figyeljétek a tolkien.hu főoldalát (is)!!! :lájk:

"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 8 hónapja #406849 Írta: Sötét Úr
2012 október 20–23 között lesz a Magyar Tolkien Társaság őszi találkozója, a Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál, a már hagyományos helyszínen, Zebegényben. Itt a helye mindennek, ami ezzel kapcsolatos.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.154 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére