1. Bevezetés.
A következő cikkben arra fogom keresni a választ, vajon reális-e Tolkien Középföldéje, olyan szempontból, hogy élhető-e a világ amit teremtett.
Véleményem szerint egy regény sikerének titka jórészt (a történetvezetésen kívül) azon múlik, hogy a világ, amiben játszódik, elképzelhető-e, él-e, vagy csak egy több-kevesebb gondossággal felfestett háttér, amit közelebbről nézve bizony igen sok pontatlanságot, kidolgozatlanságot fedezhetünk fel.
Tolkien világa természetesen befejezetlen. Egyrészt azért, mert ő maga így akarta (erről lásd az MTT manifesztumába átemelt idézetet tőle), másrészt azért, mert nem jutott ideje befejezni. A befejezetlenségében az is közrejátszott, hogy számára - legalábbis Carpenter szerint - csak addig éltek a szereplők és történetek, amíg készültek, utána holt anyaggá lettek, és ő egyszerűen nem akarta "megölni" a tündéket.
Mivel a világ befejezetlen, ezért teljességet nem is várhatunk el tőle, azt azonban igen, hogy a meglévő részeket elevenen, reálisan, köznapian elképzelhessük.
Ehhez az egyik legjobb példa az, ha megvizsgáljuk a középföldei népek gazdaságát. Nagyon sok fantasy író követ el olyan hibát, hogy betesz egy virágzó és gazdag kereskedővárost a semmi közepére, ahol nincs kivel kereskedni, nincs mit venni, nincs mit eladni. Egy kereskedőváros nagyon érdekes hely, tehát mindenképp ír egyet, attól függetlenül, hogy van-e lehetőség a létezésére, vagy nincsen. Ez kétségkívül rontja a hitelességét.
Tolkien itt megnehezítette azzal is a dolgát, hogy egyértelműen a Földre helyezi a történetet, nem egy kitalált világba ahol a fizika határait az író úgy alakíthatná ahogy akarja. Alapvetően az általa leírt és elképzelt növényzet, domborzat, éghajlat is földi, a maihoz nagyon hasonló.
Vizsgáljuk hát meg, sikerült-e neki megteremteni egy élhető Középföldét.
Előrebocsájtom, hogy az elkövetkezőkben leírtak nagy többsége egyszerű elmélet, vagy - néhol igen merész - következtetés. Hozzáteszem azt is, hogy némely fogalommal elég tág kategóriát jelölök, az állam jelenthet éppúgy egy királyt és a népének lakóhelyét, mint egy várost és környékét, attól függetlenül, hogy jogilag különállónak tekintették-e magukat.

2. Az Első Kor
Az első kor talán a legnehezebben vizsgálható mind közül, egyrészt azért, mert a források elég töredékesek és ellentmondóak (azaz Tolkien sokszor átírta az akkor történteket, sokkal több és mélyrehatóbb változtatásokon estek át, mint a Gyűrűk Ura) másrészt azért, mert ez már a későbbi források szerint is a legendák kora, az ezzel foglalkozó művek elsősorban az eseményekre koncentráltak, és csak igen ritkán villan fel néhány egyéb dolog.
Én alapvetően azt a világot vizsgálnám, amelyik a Szilmarilokban elénk tárul, bár ez sem mentes az önellentmondásoktól, mert nem egy időben készült írások összessége. (erről ld. Martinez balrogszárnyas írását)
A kor vizsgálata a realitás szemszögéből azért is nehéz, mert ekkor (főleg a tündék eljövetele előtt) a valák hatalma sokkal zabolátlanabb volt, és mindenfelé formálhatták Ardát, létrehozhattak fontos dolgokat, amik később a tündék hasznára váltak de ezekről pontos információk nem állnak rendelkezésre.
Nem tudjuk azt sem, hogy pontosan milyen fokra jutott az olvar és a kelvar (az állatok és növények) fejlődése, amíg Illuin és Ormal állt.
Azt tudjuk, hogy a növényzet fejlődése megállt Középföldén, amíg nem jutottak fényhez, és azonnal újraindult, amikor a Hold felkeltével újra fény árasztotta el a világot. Azonban célzásokból tudjuk, hogy valamiféle erdők már léteztek.
Az első kor általunk ismert történelme két helyen folyik. Az egyik Valinor, a másik Középfölde.
A valinori hétköznapokról meglehetősen hiányosak a forrásaink, de utalásokból és visszautalásokból elég sokat meg lehet azért tudni.

A Nap felkelte előtti korban:
Az egyik ilyen, hogy bár sehol nincs leírva, de kétségtelenül erős mezőgazdasággal rendelkeztek Valinorban, mivel egyrészt semmiben nem szenvedtek hiányt, másrészt a társadalom viszonylag népes rétege tudott egészen mással foglalkozni. A kereskedelem valószínűleg alig-alig létezett, mert bár voltak értékes és kevésbé értékes tárgyaik, pénzről sehol nem esik szó.
Az is lehet (bár nem érzem jellemzőnek) hogy a valák mintegy felülről irányítva elosztották a megélhetéshez szükséges dolgokat, minden különösebb ellenszolgáltatás nélkül is. Ez azonban valószínűleg nem igaz, hatalmas társadalmi különbségeket eredményezett volna a mezőgazdász és nem mezőgazdász tündék között.
A noldák valószínűleg megegyezéses alapon fizettek különféle "kincsekkel" a kenyérért. Valószínűleg - legalábbis rangokból erre következtethetünk - volt valamiféle adózási rendszer is, de koránt sem annyira fontos és kiforrott mint a későbbi korokban. Azaz léteztek hercegek és királyok, de arról nem esik szó, hogy földet vagy akár rangokat osztogattak volna. Itt még a gondori - ókori típusú felosztásról sem igazán beszélhetünk.
Azonban az kétségtelen, hogy amikor a noldák Középföldére értek, ott is be tudtak úgy rendelkezni, hogy önellátóak lettek.
Ami a legfurcsább a valinori epizódban az a fegyverek megjelenése. Azok ugyanis mindenféle evolúció nélkül, egy csapásra terjedtek el, méghozzá nagy változatosságban. Természetesen Melkor tanította a noldáknak a fegyverkészítést, azonban hogy ő honnan tudott ennyit a fegyverekről és használatukról az rejtély. Az ugyanis, hogy kardokat és ellenük pajzsokat hordjanak és mindezt megfelelően használják is, az ókori keleti népeknek évezredes fejlődésébe került.
Térjünk át Középföldére. Itt két fontos kultúrát kell megemlítenünk az Első Korból.
Az egyik a sindáké.
A sindák sokkal vadabb környezetben éltek, mint valinori társaik, vad lények bolyongtak az erdőkben, amelyeket Melkor homálya tett gonosszá, és napfény nélkül földet művelni sem túl egyszerű.
Nagyon valószínű tehát, hogy a sindák elsősorban vadászatból és gyűjtögetésből éltek. A növényzet valószínűleg valamilyen formában újratermelődött a csillagok fényénél is, ha ez mégannyira furcsának tűnik is számunkra. (jóllehet, felírhatjuk, ezt a problémát Tolkien nem tudta feloldani, bár emlékeim szerint dolgozott rajta) Legalábbis annyira, hogy az állatok ne irtsák ki teljesen.
Mivel a sindák elsősorban vadászatból éltek, viszonylag nagy területre volt szükség egy fő fenntartásához, ezért nem is tudunk semmilyen sinda városról Doriathban. Valószínűleg Menegroth palotájában sem laktak olyan sokan, mint elsőre gondolnánk.
Doriath kereskedelmet is lebonyolított, méghozzá nem is sikertelenül. Önmaga nem termelt túl sokat, de Thingol palotája volt a kapcsolat a tengerpart és a törpök bányái között.
A király vagyona jórészt abból származott, hogy a kezén mentek át a gyöngyök a törp városok felé, illetve a fém eszközök és a hegyek kincsei a tengerpart felé. Ha másként nem, hát megvámolta a területén áthaladó kereskedőket.
Minderre elsődleges forrásaink nincsenek. Viszont azt tudjuk, hogy Thingol már gazdag volt a noldák érkezése előtt is, valamint, hogy a törpök legnagyobb külső népessége pont Menegrothban volt.
Hadászat tekintetében a sindáknál egyértelműen megfigyelhető a fegyverek evolúciója, azaz láthatóan vadász (íj, tőr) és gazdasági eszközökből (fejsze) fejlődnek ki, a páncélkészítést pedig a törpöktől tanulják.
A csillagok alatti csata során bizonyítják a vitézségüket, ám ez a sereg még sokkal inkább a vadászok összehívott társasága, mint rendes hadsereg.
A törpök a másik kultúra amelyről feltétlen szót kell ejtenünk.
A törpök a föld alatt élnek. Ez együtt jár azzal, hogy az egyetlen ehető dolog amivel mindennapi munkájuk során találkozhatnak, az a só.
A törpöknek tehát lételeme a kereskedelem, mezőgazdasági terményekhez és így élelmiszerhez máshogy nemigen jutnak hozzá, hiszen minden idegen tőlük ami a felszínen van.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy soha nem is foglalkoztak volna ilyesmivel, de az éles szemű tündék jobban vadásztak, és később az állatokkal jóban lévő tündék és emberek sokkal hatékonyabban termeltek, mint a törpök akiknek semmi érzéke nem volt az állatokhoz. (mi több, a HoME XII. kötetének egy jegyzete szerint soha nem is tartottak semmiféle állatot)
A fegyverek terén erős előnyöket élveztek, mivel a törpök voltak az első nép Ardán amelyik a belső ellentéteit fegyverekkel rendezte le. Így viszonylag gyors fejlődésnek indult a fegyverkovácsolás, a törpök életének pedig fontos része lett a háború.
Ahhoz, hogy sokadmagukat ellássák, kiterjedt kereskedelmet kellett folytatniuk, bár valószínűleg a Napkelte előtti népességük csak töredéke volt a későbbinek, így is messzire eljutottak ők és az áruik.
Ez minden, amit a Nap felkelte előtti Arda "gazdasági" hátteréről tudunk, ebből is látható azonban, hogy a tündék és törpök nem "csak úgy" voltak, és bár nagyon furcsa világ volt az övék, nem lehetetlen benne élni és létezni.

A Nap felkelte után:
Már jóval többet tudunk az ekkor létező államokról, arról nem is beszélve, hogy jórészt már az általunk ismert eszközöket használták. Gazdaságilag azonban több réteget is megkülönböztethetünk. A legfelül a noldák állnak.
A nolda államok, vagy állam egy furcsa, meglehetősen esetleges szerveződés. Alapja a Thangorodrim körüli ostromzár, de hiba lenne feltételeznünk, hogy ez annyiból állt, hogy évszázadokig a tábortüzeknél ültek karddal az ölükben és várták az orkokat.
Az ostromzár fenntartásához ugyanis kell egy olyan szintű gazdasági háttér, amely eltartja az aktuálisan nem termelő katonákat. Hogy ez létezhessen, valószínűsíthetően a katonák nem álltak teljes létszámban fegyverben, hanem jórészt termeltek, és az őrség jelzésére fogtak fegyvert.
A noldák könnyű helyzetben voltak, a magukkal hozott mezőgazdasági technológia a Nap fényében ugyanúgy működőképes volt, mint a Fákéban. Az egyetlen különbség az időjárás erősebb befolyása volt, bár évszakok már korábban is léteztek, a valinori időjárás sokkal közvetlenebbül volt alárendelve a valáknak és így kiszámíthatóbb volt.
Alapvetően az iparuk is tudott önállóan működni (bár bányákról nem tudunk csak Gondolinban, de valószínűleg voltak) így a törp kereskedelmi hálózatba sem csatlakoztak be rendesen ( ez nem jelenti azt hogy a területükön áthaladó kereskedőket ne vámolták volna meg), ami a törpöknek nagy csalódás lehetett.
Morgoth fenyegetésének hatására megjelennek a szervezett hadsereg alapjai, bár még többé-kevésbé banderiális alapon. (azaz egy csapat alapja, hogyha az egyik Feanor-fiú összehívja a rokonságot. Ez nem jelenti a szervezettség teljes hiányát, de az egyes csapatok határozottan személyekhez kötődnek)
A noldák tökéletes önellátására a legjobb példa Gondolin, ami mivel semmiféle kapcsolatot nem tartott a külvilággal, természetesen kereskedni sem kereskedhetett, mégis tízezres hadsereget volt képes kiállítani szükség esetén.
Közvetlen a noldák után következik Doriath. A mezőgazdasági termelés fortélyait valószínűleg nagyon gyorsan eltanulták a noldáktól (és tőlük is továbbterjedt, pár éven belül csak azok nem szántottak és vetettek akik nem akartak) bár ez nem változtatott drasztikusan Doriath erdő-mivoltán.
Ipar tekintetében azonban továbbra is jórészt (mondhatni kizárólag) a törpökre hagyatkoztak. Mivel azonban Thingolnak immár "saját" törpjei voltak akik ezen feladatokat ellátták, a törpöknek másokra volt szüksége a kereskedelem fenntartásához.
A törpök szerencséjére felbukkant az új faj, az ember, amelynek csoportjai hol vándoroltak, hol letelepedtek, fémművességük azonban ekkor még minden bizonnyal primitív volt. (olyannyira hogy szerintem kőeszközöket használtak)
Hamarosan kiépítették velük a kapcsolatot, és mivel nagy számúak voltak, ráadásul meglehetősen nyughatatlanok is, biztos és nagy felvevőpiacot jelentettek a fegyverekkel kereskedő törpöknek, akiknek ezáltal felemelkedhettek Kékhegységbeli városaik (sőt a Kor legvégén már a messzi és Beleriandban csak hírből ismert Hadhodrond - azaz Khazad-dúm is).
A sorban a következők az emberek, akikről már ejtettünk szót. Nagyon változatosan élnek, a primitív vadászó-gyűjtögető életmód mellett (amelyet időszakos nem túl alapos földművelés is kiegészíthetett) már közvetlen kapcsolatba kerülnek a magaskultúrákkal, és nagyon tanulékonynak bizonyulnak.
Gazdaságilag a legkevesebb fejlődést a moriquendek érnek el, ők gyakorlatilag megtartják az előző vadászó-gyűjtögető életmódjukat, jórészt magányosan vagy kis csoportokban élnek. Életmódjuk azonban nem teszi őket képessé a nyílt és jól szervezett hadviselésre (ezt két okból hozom fel példának, az egyik, hogy erről esik a legtöbb szó, a másik, hogy a hadsereg egy viszonylag biztosan nyereséget nem termelő szerv, amelynek léte és minősége ékesen árulkodik az adott társadalom szervezettségéről és feleslegtermeléséről.) ellentétben a fentebb említettekkel.
Ezzel az Első Kor végére értünk, Morgoth államát egy külön pontban fogom tárgyalni.
Nagy kérdés, hogy vajon már ez Első Korban is létezett-e vert pénz Középföldén, vagy később jelenik meg. Erre semmilyen célzást nem tesz egyik legenda sem.

3. A Másodkor
A másodkori civilizációk nem sokban különböznek az Első Koriaktól. Tündék, törpök, emberek és orkok alkotják őket.
A másodkori tünde államok nem sokban különböztek az első koriaktól gazdasági szempontból. Elszórtan helyezkedtek el Eriadorban, de szorosabb-lazább kapcsolatban álltak egymással. Az akkori népességük és eloszlásuk hasonló lehetett a Harmadkor végi Gondoréhoz, központok köré gyűltek, de nem csak ott éltek.
A három - később Lothlóriennel négy - nagy nyugati tünde központot (Lindon, Eregion, Szürkerév) nevezhetjük akár államnak is. Valinori mintára városokat építettek (erre az Első Korban csak elvétve akad példa) és azokban éltek. A korábbi, inkább feudalizmus szerű (fontos az, hogy szerű, hűbéri láncnak nemigen van nyoma) ideiglenes berendezkedést felváltotta a polisz típusú tartósabb – és békésebb. A tünde urak nem rejtett erődöket építettek maguknak, hanem nyílt városokat, és ezek helyének meghatározásában kevésbé a stratégiai mint inkább gazdasági okok domináltak. A legjobb példa erre Eregion, amely a "mithrilre" épült. (kissé rosszmájú de a valóságtól egyáltalán nem távol eső az a feltételezés, miszerint a törpök akkora szállítási költséget számoltak fel a kétségkívül értékes és ritka fémért, hogy egy egész népnek megérte a közelebbköltözés.)
A jellemzők mellett természetesen megmaradt a régi típus is Thranduil országának képében (amely Doriath-típusúra fejlődött eddigre, a Harmadkorban már önálló és tagolt hadserege van) és a kettő ötvözete Lothlórienben. Ez elsőre egy régebbi típusú erdei királyságnak tűnik, ám sűrűbben lakott fővárosa van.
A tünde államok hadseregeiről gyakorlatilag nincsen információnk, kivéve azt a nem részletezett dolgot, hogy az Utolsó Szövetség seregeinek felét (illetve rangban egyenlő arányú részét, szám szerint valószínűleg Elendil serege jóval nagyobb volt) Gil-galad és a lindoni tündék adták (nyilván feltöltve az Eregionból és máshonnan menekültekkel).
Azt mindenképp érdemes megemlíteni, hogy bár elsőre mindenkinek a kovácsok jutnak eszébe Eregionról, nagyon fejlett mezőgazdasága kellett, hogy legyen, mivel a törpök kovácsterméket (a Hét Gyűrű nevezetes kivételével) aligha fogadtak el a mithrilért cserébe, ráadásul ekkor a szövetséges embernépeik bőven ellátták őket alapvető élelmiszerekkel. Ebből az következik, hogy csakis különleges minőségű terményeket vehettek át, élvezeti cikkeket, mint például borok és egyéb italok.
Át is tértünk itt a törpökre. Az életmódjuk alapvetően változatlan, arra épül, hogy piacra termelnek és élelmiszert vesznek a kapott pénzért (vagy élelmiszerre cserélik a termékeiket, pénz közbeiktatása nélkül. A pénzt valószínűleg ekkoriban találják fel, méghozzá ők.
Annyi változás azonban történik, hogy Khazad-dúm körül letelepszik egy embernép, amely tartós és jól működő szimbiózist épít ki a törpökkel. Ez azt jelenti, hogy alapvető élelmiszerekben nem szorulnak a kockázatos kereskedelmi utakra, de egyben azt is, hogy akinek szüksége van a termékeikre, annak vagy az emberekkel kell kereskednie, vagy olyat kell ajánlania, amit azok nem tudnak.
Lothlórien tündéi ilyen módon járhattak el, bár erről csak nagyon minimális információk állnak rendelkezésre. (leginkább csak annyi, hogy jó kapcsolatban álltak egymással Durin Vesztének eljöveteléig)
A törpökkel kapcsolatban a hadsereg is figyelmet érdemel, ugyanis az emberekkel való igen szoros szövetségük erre is kiterjed, az emberek lovasíjászok lesznek, míg a törpök gyalogos harcosok. Viszont a hadseregük jellemzően nem gyorsan mozgósítható és ebben a korban nem is túl hatékony.
Az emberek államai közül a Másodkorban Númenorról tudunk a legtöbbet.
Númenor szigete különleges minden jellemzőjében, hiszen kifejezetten azért készült, hogy az emberek otthona legyen. Minden megtalálható volt rajta, ami Középföldén, hogy lakói ne szoruljanak semmire, ráadásul folyamatos kapcsolatban állt Tol Eresseával és Lindonnal, hogy az olyan luxuscikkeket, mint például a palantírok is, beszerezhessék.
Az első másfél évezredben ezzel bőven meg is voltak elégedve, semmiben nem szorultak rá Középföldére, még mithriljük is volt, sőt, fémművességben a törpökéhez hasonló szintet értek el. (gondoljunk csak a fém hosszúíjaikra)
Ahogy a tengereken is a valák áldása kísérte őket, úgy valószínűleg a mezőgazdaságban is. Legalábbis sehol nem említik a források, hogy éhínségnek akár gyanúja is felmerült, hiába növekedett dinamikusan a népesség (ez a hadseregek létszámából következtethető, ráadásul a jó életkörülmények vonzzák a népességnövekedést egy ideig, még akkor is, ha tudjuk, hogy a gyermekvállalás Númenorban gondosan megtervezett aktus volt) és még akkor sem, amikor hosszú háborúba kezdtek (és a lakosság egy jó része le volt kötve a harcokkal).
Númenor első nagy gondja az erdők kérdése volt. A hajóépítés ugyanis rengeteg fát követel, és ahogy terjedt a hajózási láz, egyre kevésbé törődtek azzal, hogy újraültessék őket.
Valószínűleg válság és a felfedezések drasztikus visszaesése lett volna ennek a következménye (és hosszútávon ha az ezekre fordított energiákat nem vezetik le, lehet, hogy polgárháború is) ha nem "fedezik fel" Középföldét, és nem kezdik el hasznosítani az ottani erdőket.
Ami favágásnak és a fák között talált félvad emberek kiművelésének indult, féktelen és durva gyarmatosításba és rablógazdálkodásba csapott át, amint a dúnadánok rádöbbentek saját fejlettebb, felsőbbrendű voltukra. (ha emlékeim nem csalnak a Nagy Erdő amelyben Szilszakáll oly nagyon szeretett kószálni, szintén a númenori fejszék áldozata lett, és bár erről semmilyen adat nincsen, lehetségesnek tartom, hogy Fangornt is csak harcok árán tudták megvédeni, no meg a Rauroson nem tudtak felhajózni az emberek)
Númenor gazdasága már az első Gyűrűháború idején is nagyon fejlett volt, Szauron vereséget szenved a tündék segítségére érkező kisebb létszámú "expedíciós" hadseregtől. Innentől kezdve retteg attól, hogy ezek a büszke, erős és fenemód ügyes emberek egyszer az ajtaján fognak kopogtatni (mindent meg is tesz ez ellen, a Másodkor hátralévő részében Mordor megerősítésével van elfoglalva).
A Másodkor második felében Középföldének már sokkal inkább fenyegetést jelentenek a númenori hajók, mint segítséget. Büszkeségük fennhéjázássá válik, barátságuk a tündék iránt irigységgé.
Mivel semmire nem értékelik Középföldét és lakóit, ekként is bánnak velük. Gyarmataik teljesen öncélúak, a lakóit rabszolgákként használják. A tündékkel kerülik a kapcsolatot, mert azok tovább mernek élni náluk.
De a dúnadánok még így hanyatlásukban is nagy tettekre képesek. (nyugodtan hozzátehetjük Ollivander pálcaárus kitételét: Borzasztó, de nagy tettekre) Figyelmük eddigre elfordul mindentől, ami nő, így valószínűleg a mezőgazdaság termelékenysége csökken, de ezt a gyarmatokról pótolják, a népesség valószínűleg egyre zabolátlanabbul nő (bár terjed és kóros méreteket ölt a halálkultusz, Ar-Pharazón valahonnan mégis csak kerít egy akkora hadsereget amekkora soha azelőtt és azóta nem ismert Ardán).
Az iparban, főleg a fémművességben is jelentős fejlődést érnek el, bár céljuk a kizárólag hatékonyság és nem a szépség, a mellékhatásokkal sem törődnek, ezzel letérnek a tündék és a törpök ösvényéről, akik minden művüket a környezetük iránti mélységes tisztelettel készítik el. (és nem mellékesen rátérnek az ipari fejlődésnek azon útjára amit Tolkien személy szerint szívből gyűlölt)
Korábban már említettem, hogy Arany Ar-Pharazón, Númenor kétségkívül legnagyobb hírnevet szerzett királya akkora hadsereg felett parancsolt, amely tiszteletet érdemel.
A létszámukra konkrét adat nincs, de az elég beszédes szerintem, hogy amikor bekopogtattak Mordor kapuján, és Szauron kinézett, a puszta látvány hatására azonnal megadta magát. (Ez természetesen költői túlzás a részemről, Szauron már akkor megijedt amikor partraszálltak). Egyetlen körülbelül számszerű adat áll a rendelkezésünkre, amiből következtethetünk a hadsereg méretére - a megjegyzés, a Király visszatér vége felé, miszerint a régi szép időkben Gondornak, pontosabban a seregének az elővédje nagyobb létszámú volt, mint Aragornék teljes serege.
És ez csak Gondor, egy olyan állam, amit jóformán csak a menekültek (és a gyarmatok lakói) népesítettek be, a népessége minden valószínűség szerint sosem érte el Númenorét, gazdasága pedig teljesen biztosan messze alulmúlta.
Beszédes adat az is, hogy ezt a hatalmas hadsereget (pontosabban egy még ennél is nagyobbat, hiszen nagyobb flotta kellett a szállításához) úgy tudták kiállítani, hogy az sem a gyarmatokon az uralmat, sem a birodalom gazdaságát nem rendítette meg túlságosan. Hiszen aligha fogtak úgy neki, hogy ne hagytak volna a hátországban elég gazdasági potenciált az élelmiszer-utánpótlások megtermelésére. Arról nem is beszélve, hogy a tündebarátok igen népes csapata is távol tudott ettől maradni. Minden jel arra vall, hogy ezt a gigantikus - talán nem túlzás, hogy milliós nagyságrendű hadsereget az általános népfelkelés kihirdetése nélkül ki tudta állítani.
Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy Númenor példátlanul fejlett és termelékeny gazdasággal rendelkezett, amely egyrészt lehetőséget adott arra, hogy a népesség megnövekedjen, másrészt arra, hogy ennek a népességnek jelentős munkáskorú hányada ne a termeléssel legyen elfoglalva.
Ezt a fejlettséget egyetlen más társadalomnak sem sikerül ez előtt vagy ez után produkálnia. (ha az árát nézzük, talán nem is baj)
Númenor bukásával zsákutcának bizonyul a fejlődés ezen útja, és a Hűségesek és a Középföldén maradtak egy másikat kezdenek követni, ez azonban már inkább a Harmadkor története.

4. A Harmadkor
A Harmadkor abban különbözik a Másodkortól, hogy néhány kivétellel megmaradtak az államalakulatok amik előzőleg már megvoltak, nem következett be Szauron bukásával egy olyan természeti katasztrófa, mint Utumno lerontása után az Első Kor végén.
Így a korábbi államokra nem sok szót vesztegetnék.
A tündék államai Eregion kivételével amely a Másodkorban megsemmisült, lassan megszűnnek Középföldén. Szauron bukásával és Gil-galad halálával megindul egy olyan nagyarányú tünde elhajózás, ami után a tündék egy-két sziget kivételével megszűnnek gazdasági tényező lenni.
Összesen két olyan helyről tudunk, amely állam-szinten létezett és funkcionált, ez Lothlórien és a Bakacsinerdei királyság.
Völgyzugoly és Szürkerév, bár megtermelte a saját ellátására szolgáló javakat, de egyebek tekintetében a saját tartalékait élte fel, nem termelt kivitelre és nem importált semmit.
Lothlórien egészen Khazad-dúm vesztéig aktív kereskedelmet folytatott a törpökkel, akik erre rá is voltak szorulva amíg nem építették ki Arnorral a kapcsolataikat.
A bakacsinerdei tündék minden bizonnyal a Tóvárosiakkal kereskedtek, és a többi- a könyvben nemigen részletezett néppel, akiket Glóin és Gimli emlegetnek néhanapján.
A törpök (értve ezalatt elsősorban Durin népét, tehát a Khazad-dúmi, később Magányos hegybéli, még később szétszóródott majd az Öt Sereg Csatája után újraegyesült népet, a többi törpökről gyakorlatilag semmit nem tudunk) továbbra is megmaradnak Észak kereskedőinek, bár a kereskedelmi "monopóliumuk" megszűnik, hiszen az emberek egymás közt is élénk kapcsolatokat ápolnak. Bár a Harmadkor folyamán sorozatos csapások érik őket, többször is kiűzetnek az otthonaikból, az életmódjuk alapvetően nem változik, és még a legzaklatottabb időkben is képesek hadsereget kiállítani, habár ez inkább népfelkelés-szerű hadsereg (a korábbiakról nem tudom, de feltételezem, hogy kvázi reguláris volt), ám kétségkívül jelentős. Ez kiderül az Öt Sereg Csatájában és a nagy törp-ork háborúban is.
A törpök legfontosabb exportcikke egészen a Harmadkor közepéig a mithril volt, amire elsősorban a tündék voltak a vevők, de valószínűleg az emberek is. Mivel Szauron ismeretlen okból minden elérhető mithrilt összegyűjtetett, a balrog felébredése után a való-ezüst erősen hiánycikk lett, de itt-ott (pl Völgyzugolyban) akadnak jelei annak, hogy egészen hétköznapi célokra is használták.
Szót kell ejtenünk a Megyéről is, illetve a hobbitok egyéb lakhelyeiről. A hobbitok életmódja sarkalatosan a mezőgazdasághoz kapcsolódik, fémművességük gyakorlatilag nincsen, és így potenciális célpontjai a törp kereskedőknek, ha a történelem viharai másként nem rendelik, alighanem végleg letelepednek a Ködhegység közelében, hiszen tökéletes szimbiózisban élhettek volna egymással. Valószínűleg a nősziromföldi leszakadt populáció is a törpökkel ápolta a legszorosabb kapcsolatot. A hobbitok valószínűleg már a legelső feltűnésük előtt áttértek a földművelő életmódra, bár a vadászat mindvégig fontos élelmiszerforrás maradt (gondoljunk csak arra, hirtelen hány vadászíj előkerül a Megye megtisztításánál, pedig ekkorra teljes békében és virágzó földeken élnek 1300 éve, nagy szükségük nincsen tehát ezekre, mégsem a mathomok közül veszik elő.) így mire a Megyébe értek, kiforrott mezőgazdasági kultúrával rendelkeztek.
A pontos társadalmi berendezkedésük nem ismert, de az, hogy voltak gazdag, sőt nagyon gazdag hobbitok, arra mutat, hogy voltak nagyobb földbirtokosok akik jelentős kereskedelmet bonyolíthattak, hiszen az ezüst és arany is importként jött be.
Az igazi jómód kezdete annak a felismerése lehetett, hogy a pipafűre van kereslet a törpöknél is. Bár Papsajt azt meséli, hogy alig látni megyei hobbitokat Bríben már jó ideje, egészen a Lothó puccsáig illetve az azt követő zavaros időkig el vannak látva délfertályi pipafűvel, csak a válság idején panaszkodik Frodóéknak, hogy már csak délszegije maradt.
A hobbitok ugyan meglepődnek azon, hogy a pipafű egészen Szarumánhoz eljut, valószínűleg nem a távolsággal akad problémájuk, hanem azzal, hogy dél felé nem jártak a törpök, mégis eljutott a Vén Tóbi Vasudvardba.
A Harmadkor első felének a legjelentősebb államai kétségkívül Arnor és Gondor voltak. A Hűségesek hajói és a Középföldén élő valószínűleg elég jelentős númenori "gyarmatos" népesség (mert ugyan nagyon szép legenda a Hűségesek meg a hét hajójuk, mégsem hihetjük, hogy hét hajónyi ember alkotta a később Szauront megdöntő hadsereg felét, no meg a gyarmat szó elterjedtsége és használata (ld még a megyeiek és a bakföldiek viszonyát) is azt mutatja, hogy egészen bevett volt az ilyesmi) a Harmadkor elejére két igen erős és népes államot alakított ki.
A kettő közül a gyengébb és ritkábban lakott kezdettől fogva Arnor volt.
Arnor berendezkedése elsősorban a númenori hagyományokat követte, de mivel a hűségesek vezették, annak politikai céljairól szó sem lehetett. Amit jónak találtak Númenorból, azt megtartották, (például a hadsereg felépítését) de az új követendő példának a tündéket találták, és az államberendezés bizonyos vonásait is tőlük vették.
A dúnadán királyságokban ugyanis a király hatalma a tünde királyságok példájára jelentősen megerősödött. Númenorban ugyan jelentős volt a király, de a különböző érdekvédelmi szervezetek és szövetségek nagy hatalommal bírtak, saját szakállukra gyarmatosítottak, felfedeztek, nem egyszer a királlyal szemben is megfogalmazták a véleményüket. Ennek a nyomai még az utolsó időkben is megmaradtak.
A tünde királyságokban (Eregion kivételével) viszont, bár természetesen léteznek a királyon kívül is hatalmasságok, a királyé az abszolút hatalom, ő dönt, a szava ellen nincsen vétó. Gondolin nevezetes példáján látszik, hogy adott esetben ez milyen eredménnyel járhat.
Arnor és Gondor ezt a királyképet veszik át, ami nagyon hasznos tud lenni veszély esetén és a birodalom összetartására, ám azonnal veszélyeket rejt magában, amint kétségessé válik az öröklés. (ez ugyebár a tündéknél nem merül fel, mert a tünde királyok örökké élnek)
Arnor gazdaságáról nem sokat tudunk, csak a másodlagos jelekből következtethetünk virágzó voltára. Az egyik ilyen a kereskedelmi utak jelentősége.
Brí ugyebár keresztútra épült, méghozzá olyan keresztútra, amiben az észak-déli és kelet-nyugati fő kereskedelmi út találkozott. Jelentőségüket mi sem mutathatja jobban, mint hogy az évszázadok óta kihalt füves utat, a délre menőt nem csak a régi fénykorra emlékező bríbeliek ismerték, hanem a menekülő déliek is használták.
Arnor kereskedelmi igényei olyan nagyok voltak, hogy azokat a törpök nem tudták kielégíteni. Így nem sorvadt el sem az arnori ipar, sem a Gondorral való, emberek által intézett kereskedelem sem.
Arnor népessége folyamatosan csökkent, mire a királyság három részre szakadt, már nagyon alacsony lett. Rhudaur területén hamarosan már csak a keletről beáramló Angmarhoz tartozó emberek éltek, Cardolan lakossága felmorzsolódott a folyamatos háborúk alatt, Arthedain maradt meg egyedül, de már nemigen tudott gazdasági partnere maradni senkinek.
Észak immár több évezrede virágzó, de legalábbis viszonylag stabil gazdasága és kereskedelmi rendszere az Angmari Boszorkányúr hatására illetve Durin Végzetének fellépésére.
Ugyan a szétrajzó törpök tudták vállalni a korábbi szerepüket, de csak azért, mert ezzel egyidőben a keresletük is mélypontra zuhant.
Eriador néhány apró szigetet kivéve teljesen kihalt.
A törpök kereskedelmi súlypontja kelet felé húzódott, Tóváros és Suhatag felé, mivel ott még viszonylag nagy számú felvevőpiacot jelentő ember élt.
Arnortól eltérően Gondor fénye még sokáig nem halványult el a Harmadkorban.
Egészen a Rokonviszályig és a Fekete Vészig egy növekvő és virágzó államról beszélhetünk, függetlenül a katonai sikerektől vagy sikertelenségektől.
Arnorhoz hasonlóan Gondor is az erős király gyenge nemesség elvet követi. A király legfeljebb véleményt kér, de semmilyen királyi tanácsot nem vezet, a döntéseket egyedül hozza.
Gondor viszonylag önálló tartományokból állt, (Arnornál ugyanezt feltételezhetjük, valószínűsíthetően a később önálló államként funkcionáló Arthedain, Cardolan és Rhudaur tartományokból állt, de erre nem sok adat van) amelyek vezetői - bár pontos rangjukat nem ismerjük - önállóan intézhették a tartományuk ügyeit, csak a megfelelő adóval és hadbavonulással tartoztak az uralkodónak.
Külön kell említenünk Dol Amroth hercegét és lovagjait, bár itt a lovagok rangja közelebb állhat a római lovagokéhoz, mint a középkoriakhoz, mégis egy fura és példa nélkül való rangról van szó, amely nagyobb önállóságra és hatalomra utal, kicsit állam az államban. (Például külön hattyús lobogóik vannak, ami a többi úrra nem jellemző, uralkodói privilégiumnak tűnik)
Feltételezhetően az adózás utóbbi - vérrel való - fajtája csak akkor vált fontossá, amikor már a válságok sora után, nem tudták fenntartani az egységes állandó hadsereget (hiszen aligha hihető, hogy egy olyan típusú sereggel mint amit Minas Tirith védelmére összevonnak, sikereket tudtak volna elérni akár Harad akár mások ellen).
Gondor kereskedelméről nem sokat tudunk, de mindenképpen fejlett gazdasága kellett, hogy legyen, főleg a fénykorban, hiszen három akkora és egymáshoz ilyen közeli várost mint Minas Ithil, Osgiliath és Minas Tirith csak így lehet fenntartani. Egy teljes lakosságú Minas Tirithnek nagyon kevés az a termény, amit a Rammas Echoron belül termelnek meg, és még Pippinnek is említik, hogy távolabbról is bőven szállítanak.
A Harmadkor végére Gondor már hanyatlóban van, az egyes tartományok szinte teljesen függetlenítették magukat egymástól, a kereskedelem teljesen visszaesett és a keleti és északi területek teljesen el is szakadtak.
A gondori hadsereg a fénykor idején a númenori nagyságát és erejét idézi. A taktikája és a felépítése ahhoz hasonló, mérete százezrekben mérhető. Később az országgal együtt hanyatlik, és a hivatásos gondori hadsereg Minas Tirith őrségévé olvad. Minden más erő a tartományurak személyi csapataiból áll.
Rohan történetével kapcsolatban szólnunk kell az eddig már említett de ki nem fejtett népvándorlásról. Már az Első kortól kezdve folyamatos kelet-nyugati irányú vándorlás folyik Középföldén, de ez a Másodkorban visszaesik amíg a tündék és a törpök valamint szövetségeseik megfelelően erős államokkal bírnak, hogy visszaverjék ezt az áramlást. Eriador lerombolásakor már megkezdődik egy újabb előrenyomulásuk, de a Ködhegységen még ekkor nem kelnek át.
Egészen Arnor hanyatlásáig tart ez az állapot, ekkor azonban Angmar közbenjárására Rhudaurba települ egy jelentős vele szövetséges népesség.
A homályhoz húzó és a tündebarát (de legalábbis velük semleges) népcsoportok között az egyik legszembetűnőbb különbség, hogy az előbbiek nem alkotnak egyetlen tartós államot sem az általunk ismert területeken, csak addig maradnak, amíg élősködni és rabolni tudnak, aztán vagy elpusztulnak, vagy visszatérnek keletre.
Sokszor nem is a teljes nép jelenik meg, hanem csak a hadserege.
A népvándorlás során felbukkant és letelepedni képes népek voltak a gondori Rokonviszályt okozó Északlakók, a hobbitok, a bardfiak Északon, és mintegy kakukktojásként az éorlfiak.
A leendő rohaniak északon nem sok előnyös tulajdonságot mutattak magukból. Csatároztak a törpökkel a sárkányok kincséért, féltek a tündéktől, és ellenségesek voltak minden ismeretlennel.
A törpökkel való harcuk feltételezi, hogy rendelkeztek saját kovácsokkal és ötvösökkel, és ezek nem is szorultak háttérbe később, hiszen az ellenséges törpökkel aligha kereskedtek.
Délre vándorlásuk után látszólag teljes önállóságra ítéltettek. Papíron Gondor alárendeltjei voltak, elvben valószínűleg a rohani királynak sem szántak több önállóságot, mint Dol Amrothnak, de ez esetben az önállóság teljesen valós lett, Denethor követe csak mint régi hagyományra hivatkozva kéri Théoden segítségét.
Alapvető dolgokban valószínűleg valóban nem szenvedtek hiányt, hiszen volt egy jól fejlett mezőgazdaságuk (a Helm szurdoki csata előtt történtekből kiderülhet, hogy nem csak állattenyésztéssel foglalkoztak), a hegyekben valószínűleg bányásztak is, és valószínűleg a fegyvereiket is maguk készítették.
Két fő kereskedelmi partnerük volt, az egyik Szarumán, a másik Gondor. A legfőbb exportcikkük mindenképpen a ló volt, de megválogatták, kinek adják el.
Gondorral ellentétben Rohan nem indult látványos hanyatlásnak, de mivel népessége és gazdasága egészen más rendszerű volt, nem tudott olyan nagy számú hadsereget kiállítani. A rohani hadsereg népfelkelés jelleggel működött, és Théoden idején kb 12000 főt számlált. Ez nem tűnik soknak a númenori vagy a korábbi gondori seregek mellett, de ekkorra Gondor egyetlen másik tartománya sem tud ekkora sereget kiállítani.
A harmadkort áttekintve már csak egy - eddig szándékosan került pont van hátra, mégpedig Szauron és Morgoth állama.


5. A Sötét erők államai

Ezt szándékosan vetem külön, mivel ezek az államok egymásra sokban hasonlítanak, de a többiektől markánsan különböznek. Itt fogom megemlíteni a csatlós országokat is, bár ezek inkább párhuzamba állíthatók a dúnadánokéval.
Morgoth "állama" valójában nem igazi ország volt, hanem egy uralmi központ, amelyet alapvetően egész Arda (de legalábbis Középfölde) irányítására szántak.
A teljes gazdasága a háborús céloknak volt alárendelve, minden szabad lakója katonának számított, minden ipara fegyvergyártásnak.
Ez csak úgy jöhetett létre, hogy folyamatosan jelentős számú rabszolgával dolgoztattak. A rabszolgákat nagyon őrizni sem kellett, mert Morgoth sötét akarata befészkelte magát a lelkükbe, és sosem hagyta nyugodni őket. (Morgoth egyik legfőbb célja volt ezzel megfertőzni Arda minden lakóját, azon az elven alapulva, hogy ő amúgyis jobban tudja mire van szükségük, és ha a szabad akaratukat felcseréli az ő jóságos felvigyázásával, akkor béke lesz és boldogság.) Nemigen gondolhattak lázadásra úgy, hogy érezték és tudták, Morgoth ott van és figyel. (Maeglinnél is hasonló volt a helyzet, bár ő megpróbált ezzel szembeszállni)
A fegyverkovácsolást kivéve valószínűleg mindent a rabszolgák intéztek, mi több, a hadsereg bázisát adó orkokat is belőlük tenyésztette ki a Sötét Úr, ez kiderül abból, ahogy a növényekkel viselkednek. (mindet elpusztítják, mert tudják és érzik, hogy valaha szerették ezeket és békét leltek közöttük, de már képtelenek erre)
Angband azonban kétségtelenül kopár vidék, legjobb esetben is néhány salakdomb és füstölgő katlan jelenti a változatosságot, hogyan lehet így mégis egy hadsereget fenntartani?
Meglehetősen egyszerűen: Morgoth minden szolgája amelyik állandó jelleggel itt élt, ragadozó volt, és minden valószínűség szerint a szintén így táplált rabszolgákat ették. Emellett még az ostromzár fennállásakor sem volt tökéletesen elzárva a külvilágtól, így pótolhatta az esetleges hiányokat.
De ebben a rendszerben gyökerezhet az, hogy Pippin és Trufa, bár nem túl művelt hobbitok, még véletlenül sem esznek abból a húsból amivel az orkok kínálják őket.
Amikor a Bragollach után felbomlik az ostromzár, akkor sem térnek át a növényi étkekre az orkok, hasonló életmódot folytatnak egészen a Harmadkor végéig.
Amint van elég területe, Morgoth jó uralkodóként kiosztja az egyes részeket a szolgáinak, ahol azok az ő módszerét alkalmazva uralkodnak.
Morgoth állama nyíltan nem kereskedett senkivel, de valószínűleg mintegy baráti kölcsönként, juttatott némi fegyvert az őt szolgáló embernépeknek.
Mordor sokmindenben lényegesen különbözött ettől. Először is önálló, mások által elismert államalakulat volt, jól felismerhető határokkal. A létezésének kezdetétől ez az állam is hadigazdaságot folytatott, hiszen Szauron is csak ideiglenes otthonnak tekintette és szintén Középfölde uralmára tört (igaz, ő Valinort sosem akarta komolyan elfoglalni), de a háborús készülődésben elsősorban belső erőforrásokra támaszkodott.
A harmadkor végi Mordorról rendelkezünk csak bő információkkal: az ország ipara az északi, mezőgazdasága a déli régióban van összegyűjtve. Az uruk-hai orkok egyik fontos újdonsága a nagyobb fegyelem és naptűrés mellett valószínűleg a növényi eredetű ételek megemésztése volt, így könnyebb volt fenntartani a hadsereget, és nem kellett gyökeresen átszervezni a gazdaságot ha ideiglenesen emberi hadsereg jött az országba. A Núrnban lévő rabszolgákkal műveltetett szántóföldek ellátták szinte a teljes hadsereget kenyérrel. Emellett persze minden valószínűség szerint a hús és az emberhús fogyasztása sem állt le egyáltalán.
Mordor minden valószínűség szerint élénk kereskedelmet folytatott a tőle keletre és délre fekvő államokkal. Valószínűleg iparcikkeket exportált, meg ideológiát (azaz Szauron istenként való imádatát) amely elsőre nem tűnhet fontosnak, de Szauron megerősödésével alapja lehetett az adó (főként terményadó) beszedésének, ami a fegyverekért cserélt áru mellett fedezni tudta a hirtelen felduzzasztott hadsereg igényeit.
Szauron hódítás utáni terveiről nem sokat tudunk, a Másodkorban nagyon gyorsan visszaverték, a Harmadkorban pedig csak azt ismerjük amit a Szája elénk tár a Fekete Kapuknál. Ez valószínűleg egy enyhített változata a valódi tervnek, de valami hasonló lehetett az elképzelése. Akkora hatalma nem volt, hogy a birodalmának minden lakója felett közvetlen ellenőrzést gyakoroljon (az orkokat és trollokat kivéve), mint Morgoth, de a laza és őt csak névleg elismerő államszövetség sem vehető túl komolyan olyasvalakitől aki nazgulokat használ parancsnoknak.
Meg kell még említenünk Dol Guldurt, ahol Szauron mint a Nekromanta lakott egy ideig. Ez a hely bár nagyobb hadsereg hadműveleti központjaként is funkcionálhat, nem ország, eredetileg csak kis számú szolgája élhetett itt Szauronnal, hiszen a Fehér Tanács különösebb haditevékenység nélkül el tudja foglalni. Később a Gyűrűháború északi hadjáratainak központja, de az utánpótlást mindvégig Mordorból kapják vagy rabolják a környékről az itteniek.
Szarumán országa, a Mágus völgye, nagyon sok kérdést rejt magában. Az első kérdés, hogy kik éltek ott, és vajon mennyien, mielőtt orkokat kezdett tenyészteni? Nyilván nem volt kihalt Vasudvard, és aligha hihetjük, hogy Szarumán teljesen egyedül élt ott. Erről azonban szinte semmilyen információ nem áll rendelkezésre azon kívül, hogy a földjeiket elhanyagolták néhány pici kerten kívül a későbbiekben.
Amikor magát hadvezérré teszi Szarumán, egyben rászorul a külső élelemforrásokra. Az egyik, nem túl bőséges forrása a dúnföldiek lehettek, akiknek fegyvereket (és ideológiát) adott ételért cserébe valószínűleg, a másik, távolabbi és bonyolultabb a Megye, ahol támogatta Lothó uralmi terveit, hogy aztán annál jobban kihasználhassa. A diktatúra amit a Megyében bevezetnek azt szolgálta elsősorban, hogy minél több élelmet juttathassanak Vasudardba.
Szándékosan nem bocsátkoztam hadseregek felbecslésébe ezekben az esetekben, mert ilyen egyoldalú gazdaság esetén a kiállított sereg nem türközi az ország valós gazdasági erejét.
Szauron csatlósállamai közül a legtöbbet - nagyon keveset - Haradról tudunk, a többiekről csak a nevüket. Harad egy igen erős királyság volt, amely évezredeken át méltó ellenfele lehetett Gondornak. Míg minden más nép csak egy vagy két támadást tudott indítani a dúnadáok ellen, aztán eltűnt, addig Harad mindvégig jelen volt és potenciális ellenfélnek számított. A pelennori csatában nagyobb hadsereggel van jelen, mint a rohaniak.


6. Befejezés

Láthattuk tehát, hogy Középfölde gazdasága bonyolult, élő és élhető struktúra. Legnehezebb az Első Kort, legkönnyebb a Harmadikat feltárni, hiszen az előbbinél szándékosan nincsenek részletezve az ilyesmik, ez a legendák és hősök kora, míg a Harmadkort a kortársak szemével figyelhetjük meg, annak minden köznapiságával együtt.
Bár ez a cikk eredetileg úgy indult, hogy azt bizonyítsa, Tolkien élhető, reális világot teremtett és éppen ezért (is) lett olyan nagy hatással az emberekre, ez is sokban hozzájárul a csodáinak elfogadásához, végül nem egészen ez sült ki belőle.
A cikk írása közben elkövetett esetleges hibákért mindenki elnézését kérem. Az írás során próbáltam a véglegesített alapművekre (elsősorban a Gyűrűk Urára, másodsorban a Szilmarilokra és a Hobbitra) támaszkodni, mert ezek egymással nagymértékben összhangban vannak, és mert ezek türközik leginkább Tolkien végleges álláspontját a világával kapcsolatban.
Így nagyon sok információt figyelmen kívül kellett hagynom, elsősorban azokat amelyeket a leveleiben leírt, és lehetségesnek tartom, hogy amint bővebben megismerem ezeket, ezt az írást átdolgozom vagy újraírom.

Alyr