mtt rovat 01

 

A Magyar Tolkien Társaság (MTT) a J. R. R. Tolkient (1892-1973), a páratlan mítoszteremtő írót és kiemelkedő filológust tisztelő, műveit és az általa teremtett mitológiát szerető, az azokban megnyilvánuló örök emberi értékeket – barátságot, szolidaritást, önzetlenséget, közösségért érzett felelősséget, az alkotó munka örömét és az érintetlen természet szépségének tiszteletét – magukénak valló magánszemélyek önkéntes és autonóm közössége.

Amellett, hogy lelkesen és elszántan végezzük a tolkieni életmű megismertetését és népszerűsítését, alapvető eszménk, hogy a tolkieni világot, értékeket a mindennapi életben kell átélni, a szárnyaló képzelet által inspirált kreatív tevékenységgel, közösségi keretek között.
A programjainkban és minden tevékenységünkben alapvető az a törekvés, hogy képzeletünket ne kössék meg a világ ismert tényei és korlátai. Nem kívánunk kivonulni a világból, vagy elmenekülni egy másik valóságba, de úgy érezzük, hogy életünk gazdagabb és teljesebb, ha a szárnyaló fantázia időnként elrepít minket olyan időkbe és helyekre, ahol a mi világunk problémáit egy más nézőpontból élhetjük át.
Hittel valljuk, hogy a Tolkien professzor által megálmodott "másodteremtés" programját folytatva, az egyik legfőbb dolgunk az életünkben hogy kreatív energiáinkból táplálkozó alkotásainkkal magunk is gazdagítsuk a minket körülvevő teremtett világot.
A Társaságunk elsősorban nem egy egyesület, egy hivatalos szervezet, hanem egy működő közösség, melyet az emberi kapcsolatok hálója tart össze. Ez hozta létre a tolkieni világ értékeit magukénak vallók, életükben megvalósítani törekvők  Magyarországon egyedülálló, működő ifjúsági közösségét.

Társaságunk szeretettel vár minden, a Középfölde-mitológia szellemiségét tisztelő Tolkien-szimpatizánst, aki érdeklődik programjaink és közösségünk iránt.
Így segítheted munkánkat, vagy vehetsz részt benne: >>>

 

Képzelet - Kreativitás - Közösség

 

A Társaság alapdokumentumai letölthetők innen:

Alapszabály
Manifesztum

Lassi Laurië – A Magyar Tolkien Társaság hivatalos kiadványa. XIII. évfolyam, 1. szám. 2015. január
Jól érezted magad a januári Tolkien Napon? Nem volt elég az ismeretterjesztés, még hallani akarsz izgalmas előadásokat? Megtetszett a Magyar Tolkien Társaság és közelebbről megismerkednél velünk? Várunk február 7-8-án a kétnapos utótalálkozón!
Összegyűjtöttük a leggyakrabban felmerülő kérdéseket a Tolkien Nap kapcsán.
Ha ámuldoztál már A hobbit filmek látványvilágán és érdekelnek a vizuális effektek, akkor mindenképpen érdemes beülnöd Haraszti Marcell, a Weta Digital munkatársával folytatott beszélgetésre.
Nem csak a felnőtteknek, a lurkóknak is változatos programokkal készülünk: 10:00-tól egészen 17:30-ig várjuk a Középföldére vágyó gyerekeket.
Kik azok az Ilúvatar Gyermekei? Mit tudunk Bombadil Tomáról? Vajon tudnak repülni a balrogok? Hogyan néz ki a hadviselés Középföldén? Megannyi kérdés, amire a Tolkien Nap ismeretterjesztő előadásai választ adhatnak.
Mindig szerettél volna fáklya vagy lámpás fényénél vonulni, akár a tündék? Van saját jelmezed, vagy mindig is vágytál rá, hogy készíthess egyet – csak soha nem akadt rá apropó - és szívesen viselnéd egy ilyen eseményen?
A 2015. január 3-i Tolkien Nap programja helyszín és időpont szerinti leosztásban.
Sok szeretettel várunk Benneteket a decemberi Tolkien Klubon, ahol a már megszokott programok mellett a karácsonyi hangulat megteremtésére is törekszünk, az ünnepi készülődéshez kézműves foglalkozásokat biztosítunk.
Ha lemaradtál a szerda éjjeli premierről, a jelmezesekről és a Tolkien rajongók forgatagáról, még van időd bepótolni! Decemberben négy napon keresztül megtalálhatod a Cosplay Club jelmezeseit, az MTT tolkieni dekorációját és a Középfölde Vásárt is a Corvin Moziban. Miután készítettél egy képet Thranduillal, még időben bevásárolhatsz barátaidnak, családtagjaidnak mindenféle, Tolkiennel kapcsolatos termékekből karácsonyra.
A rendezvénysorozat csúcspontjaként 2015-ben is egész napos programmal ünnepeljük Tolkien professzor születésnapját. A Tolkien Nap keretében most is több ezer rajongó és érdeklődő válhat részesévé a Középfölde lenyűgöző világát egy teljes napra Budapestre varázsoló változatos előadásoknak és programoknak.
Az exkluzív filmpremieren a tolkieni mozifilmek sorában az utolsó, "A hobbit: Az Öt Sereg Csatája" című filmet nézheted meg az elsők között. Vérbeli rajongók körében, igazi középföldi hangulatban.
Idén is szeretnénk közösen megvenni a jegyeket a december 18. 0:05 perces premierre. Egyelőre az előjelentkezést indítjuk el, ennek fényében tudjuk intézni a foglalást a Corvin Mozinál. A pontos jegyárról és a fizetési határidőről e-mailben is értesítünk minden jelentkezőt. Figyelem, a jegyet csak akkor vesszük meg, ha az utalás is beérkezik! A fizetési határidő várhatóan december 5. péntek lesz.
A Magyar Tolkien Társaság és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nemzetközi tudományos konferenciát szervez J. R. R. Tolkien íróhoz és műveihez kapcsolódóan: Egyén, közösség, társadalom témakörben. A konferencia tervezett időpontja, helyszíne: 2015. szeptember 3-4., Budapest.
The Hungarian Tolkien Society, together with the Institute of English and American Studies at Pázmány Péter Catholic University, holds its 5th Academic Conference on the works of J. R. R. Tolkien on 3-4 September, 2015 in Budapest, Hungary. The application deadline for speakers is prolonged to April 3, 2015.
19. oldal / 111

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére