fbpx
 
 

Erények Tolkiennél 2.: A hűség és a bátorság 1. rész: A hűség

Erények Tolkiennél 2.
A hűség és a bátorság


A)A hűség
Senki nem vitatja, hogy Tolkiennél erőteljesen megjelennek az erények, az viszont már kérdés, hogy hogyan teszik ezt. Az erények soha nem önmagukban állók, hiszen sok esetben összekapcsolódnak más erényekkel, vagy néha nagyon nehéz megmondani egy-egy cselekedetről, lelki habitusról, hogy az melyik erényhez sorolható.
Az előző írásomban az udvariasságot vizsgáltam, most folytatom a hűséggel és a bátorsággal.

Miért fontos a hűség? Tényleg erény-e? Ha az, minek az erénye?
A hűségről André Comte Sponville a következőket írja: „ez az, ami által, és amiért vannak erények.”A hűség a francia filozófus szerint az „emlékezet erénye és maga az emlékezet” /André Comte- Sponville: Kis könyv a nagy erényekről, 31old./. Vagyis: az erények alapja, hiszen ahhoz, hogy valamiért küzdeni tudjunk, valamiben helyesen döntsünk, tudnunk kell, mit veszthetünk, mit teszünk kockára. Ezt pedig onnan tudjuk, hogy emlékezünk arra a valamire, amihez hűségesek vagyunk, és szeretjük azt. Ez a második momentum is fontos, hiszen ha nem szeretnénk valakit vagy valamit, miért lennénk hűségesek hozzá? Miért emlékeznénk elmúlt dolgokról?

Ha a hűségről beszélünk, azt is meg kell vizsgálni, mihez lehetünk hűségesek. Hűségesek lehetünk emberekhez (szerelem, család, nép, barátok), ügyhöz (valami megmentése, megtartása), dolgokhoz, és végül, ami talán a legfontosabb, önmagunkhoz. Önmagunkhoz azért kell hűségesnek lenni, hogy értékesek tudjunk maradni, akkor is, ha az egész világ másként cselekszik. Persze rossz módon is lehetünk hűségesek, de erről később.

Mint említettem, a hűség az emlékezés erénye, így feltételez egy múltat, amire emlékezünk. Nézzük meg, hogy néz ki a hűség a különböző népeknél!

A tündék, különösen a noldák, jelentős múlttal, ebből kifolyólag értékőrző funkcióval rendelkeznek. Hogy Tolkiennél, és úgy általában mi az érték, azt egy másik tanulmányomban kívánom megírni, mivel jelen esetben messzire vezetne az eredeti témától.

Minden korban nagyon szép példáját mutatják a tündék a hűségnek. Az első kor talán legszebb története Finrod és Beren barátsága. Finrod hű marad Beren apjának tett esküjéhez, még akkor is, ha jól tudja, hogy ez az életébe fog kerülni. Azáltal, hogy hűséges marad, betartja a szavát, az emberek és tündék megmentőjévé válik, hiszen őnélküle nem házasodhatna össze Beren és Lúthien, és az ő vérvonalukból nem születhetne meg Earendil, aki elviszi Valinorba Középfölde tragikus sorsának hírét. Persze Lúthien szerelmi hűsége, ami a halálban, Mandos előtt is megmutatkozik, szintén gyönyörű példája ennek az erénynek.

Viszont Feanor és fianak hűsége esküjükhöz nem biztos, hogy erénynek mondható, hiszen ők olyan dologra esküdtek, ami csak az ő javukat szolgálja, és az eskü betartása érdekében készek minden szörnyűségre.

Itt bevezettem egy fontos ismérvet: André Comte-Sponville szerint erénynek csak az az erény mondható, amelyik más javát szolgálja és önzetlen.

A hűség, mint láthattuk rossz is lehet. Vajon akkor erény-e? Véleményem szerint igen, de függ attól, hogy ki és milyen módon hűséges. Tehát önmagában véve pozitívum, de meg kell vizsgálni a cselekvőt is.

Visszatérve az első kor tündéihez: vajon Aredhel és Maeglin mondhatók-e hűtlennek, amikor elszöktek a zsarnoki Eöltól? Curufin és Celegorm hűek ugyan esküjükhöz, mégis hűtlenek saját vérrokonukhoz, és az eskü betartásánál is fontosabb morális parancshoz, amikor Finrod elen lázítják a népét, majd hagyják szinte teljesen egyedül a halálba menni. Nem mintha Finrod azt kérte volna, hogy bárki is tartson vele a veszedelembe… A hűség mindig önkéntes kell, legyen.

A másodkorban a tündéknél Eregionban mutatkozik meg a hűség: Celebrimbor nem árulja el Szauronnak a Három Gyűrű rejtekhelyét, valamint a tündék a harcokban hűségesen és bátran küzdenek az emberek mellett, még akkor is, ha mint tudjuk, Númenor népe megszakította a tündékkel a kapcsolatot.

A Harmadkorban a tündék egyfelől saját magukhoz hűségesek- azaz alkotásaikhoz, másfelől pedig az őket körülvevő világhoz. Ez paradoxul hangzik, hiszen, mint tudjuk, ők elhajóznak. Viszont ennek ellenére nem az azonnali menekülést választják, hanem maradnak, és harcolnak Szauronnal, ha nem is nyílt harcban, de kifejezik, hogy nem szeretnék, ha a világot sötétség borítaná el.

Aki leginkább hű tud maradni önmagához, az Galadriel, hiszen őt is megkísérti a Gyűrű, és noha évszázadokon át szerette volna magáénak tudni az Egy Gyűrűt, most mégis visszautasítja, elhajózik Nyugatra, de mégha kisebb hatalma is lesz, megmarad Galadrielnek. Rááadásul Galadrielben végig megvan a Valák iránti hűség – akárcsak az összes tündében, akik Elberethről énekelve emlékeznek saját múltjukra, és merik vállalni hibájukat is- hiszen a noldák annak idején mintegy magukat száműzték Valinorból.

Természetesen további példákat is lehetne gyűjteni, én csak a legszembetűnőbbeket emeltem ki.

Míg a tündék hűsége nem vitatható, addig az embereké felvet kérdéseket. Az egyik problémás eset Faramir és Gondor népe, akik, mint az a regényben is elhangzik, ellentmondó kötelességek hálójába kerülnek. Gondoljunk csak a Fellegvár őreire, akik közül van, aki Faramirt védené, de van, aki az őrült Denethornak engedelmeskedne. Faramir is kiélezett helyzetbe kerül: ha apjának, aki egyben a helytartó, engedelmeskedik, a népét hagyja cserben, és még a vitézeket is a biztos halálba viszi, noha a falakon belül nagyobb szükség volna rájuk. Ha meg Gondorhoz marad hű, akkor az apja iránti hűséget tagadja meg. Sajnos az őrült Denethor már nem Gondort képviseli, hanem csak saját magát, bár, még így is népe érdekeit nézi: ha szépen élni nem lehet, hát pusztuljon minden és mindenki.

A hűség egyik legszebb megjelenési formája a hobbitoké. Szoros barátság fűzi őket egymáshoz, és mindenkefelett hűségesek szeretett Megyéjükhöz. Az emberekhez is hűségesek: pl. Trufa Theodenhez. Amikor a király elesik a csatában, a hobbit a legnagyobb élvezetet, a pipafüvet is meg akarja magától tagadni, mert úgy érzi, cserbenhagyta azt, akinek hűséget esküdött. Ugyanakkor Trufa és Pippin egyaránt hűséges nem csak ahhoz, akinek esküt tettek, hanem azok leszármazottaihoz is: Pippin éppen ezen hűség nevében képes mérlegelni, és helyesen dönteni, amikor Gandalfot hívja, hogy az istár menetné ki az őrült Denethor máglyájáról Faramirt, illetve ezért képes az iszonyatos Boszorkányúrral is szembeszállni Trufa, hogy megsegítse Eowynt, még akkor is, ha a lidérctől való félelmében nem siet Theodenhez.
Samu hűségéről Frodó iránt, gondolom, nem kell írni. Viszont érdekes módon a hobbitoknál is megjelenik a szerelmi hűség. Rozi mindvégig kitartóan vár Samura, és Samunak is eszébe jut a viszontagságok közepette Rozi.

Az entek is hűségesek- ha máshoz nem, hát az emlékekhez egész biztosan. Ez derül ki Szilszakáll két dalából, amelyek közül az egyik az enetk asszonykereséséről szól a másik pedig az Óidők legendás földjeiről.

A törpök is hűségesek, és a tündék ezt is tolerálják nekik, amikor Gimli Gandalf haláláról és Mória pusztulásáról számol be.

Ha azt mondjuk, hogy rossz ügyhöz is lehetünk hűségesek, akkor nem szabd megfeledkezni az orkokról és Gollamról. Viszont ahhoz, hogy őket etikailag megítélni (és nem elítélni, mert az nem a mi dolgunk) tudjuk, meg kell viszgálnunk, hogy amorálisak, vagy immorálisak-e. Ha valaki amorális, nem tud jóról, rosszról, tehát nem besorolható a cselekedete egy etikai kategóriába se. Ha viszont immorális, akkor tud jóról, rosszról, de mégis a rosszat cselekszi. Gollam véleményem szerint határeset, mégpedig azért, mert mint tudjuk, valaha ő is normális családban élt, hobbit volt, de már fiatal korában kiütköztek torz jellemvonási, amiket az Egy még tovább erősített. Viszont a Harmadkorra már annyira a Gyűrű rabszolgálja lett, és az annyira eltorzította, hogy már csak ködös emlékei vannak a néhai normális életéről. Mivel teljesen a Gyűrű befolyása alatt van, nem ura sem önmagának, sem cselekedetienk, abszolúte csak a birtoklási és evési ösztöne vezérli. Mivel a Gyűrű bárkit képes megrontani, és épp ezért a legnagyobb, leghatalmasabb bölcsek is visszautasítják, vajon tehetünk-e szemrehányást egy szánalmas, esendő kis lénynek, hogy nem állt neki ellen? Legfeljebb azt mondhatjuk, Kanttal szólva, hogy az akarata nem autonóm, hanem heteronóm. Viszont ott van Bilbó és Frodó, valamint Samu, akiket, ha meg is károsított, de soha nem kebelezett be az Egy.

Az orkoknál hasonló a helyzet: ők elve részint az Egy gazdájának, részint Szauron urának, Melkornak, illetve a Gyűrű hatalma által elcsábult Szarumánnak a teremtményei. Tehát, mondhatjuk, ők a sötétség teretményei, soha nem állt módjukban megismerni a jót, a szépet, és ezek élvezetét. Kötődnek a Gyűrűhöz és Szauronhoz, de vajon hűségesek-e hozzá? A hűség, ha erény, márpedig eredetileg annak mondtuk, feltételezi a szeretet. Márpedig az orkok nem szeretik Szauront. És egymást? Hiszen egy elesett kapitányukért bosszúból messzire üldözik az ellenséget. Ráaádásul Szarumánhoz lojálisak- a két orkcsapat össze is marakszik, mert Szarumán orkjai teljesíteni akarják uruk parancsát. Viszont akárhova is tartozzanak, az orkok előszeretettel gyilkolják halomra egymást- a pozitív szereplők szempontjából sajnos nem elégszer, hiszen akkor jóval kevesebb gondjuk lenne Aragornéknak. Az orkok emlékezetéről nem sok szó esik, bár tudjuk, hogy a sérelmeket nehezen feledik. A hűséges lény viszont ha valamit hajlandó elfeledni, az pont a sértés.

Nem véletlenül emlegettem az emlékeket: megfigyelhetjük, hogy a szereplők sokszor olyan közegben élnek, ahol állandóan emlékeznek. Ennek megnyilvánulási formái a dalok, mesék, jóslatok, könyvek. Gondor, Völgyzugoly, Lórien, Fangorn- minden helynek, minden itt élő szereplőnek komoly múltja van, ezzel tökéltesen tisztában van, és ennek megfelelően cselekszik. Vagyis az emlékek és a hűség bizonyos fokú kötelességet is rónak a szereplőkre.
Theoden, Malbeth, Aragorn, Galadriel, Elrond, Bombadil Toma, Szilszakáll mind-mind egy hatalmas, hömpölygő, emlékekkel teli időfolyam részesei, akik emlékeznek,és bizonyos dolgokat sose nem felejtenek el- ezzel adva népüknek és önmaguknak tartást és méltóságot.

Ezzel lezárnám ennek a fejezetnek az első részét, a továbbiakban a bátorságról fogok írni.

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a lap tetejére