Fekete az ég csillag-koszorúja,
Nézem a Holdat, de magam maradok
Lehunyom a szemem, Fényt látok újra,
Egy örök Lángot, mely mindent túlragyog.

Aranyfény izzik a barlangi éjben:
Egy fürge szempár, mely mindig rám mered.
Álom a Fény és képzelet a létem,
Rámküldöd éjjel a gonosz szellemet.

Karmaikat nyújtják értem az árnyak
Milyen volt a Napfény? Rögtön feledem.
Nem érnek hozzám. Mozdulatlan várnak.
Álmaimban látom, mit tettél velem.

Most égető tüzet érzek arcomon,
Perzselő Lángot, de belül hideget.
Irányítod kezem, s gondolatom,
De szabadulnom tudom, hogy nem lehet.

Kergeti egymást sok sötét gondolat
Fejemben, mióta láttam Lángodat
Bilincs vagy, ki fogvatartod álmomat,
Örök tűzzel égő, fénylő Kárhozat.



_________________
Merielle i evellon