fbpx
 
 

Novella: A hadnagy a szebbik köpenyét vette fel erre az alkalomra...

melkor

 

A hadnagy a szebbik köpenyét vette fel erre az alkalomra. Végre megérkezett az új szállítmány, és ők már alá, csak alá fognak tartozni. Ő parancsol nekik az elejétől a végéig, a kezdeti tétova lépéseiktől a harci menetelésig. Igazán dicsőséges kihívás, és biztos volt benne, hogy nem fog kudarcot vallani.

Felsietett a legfelső szintek egyikére, hogy jelen legyen a kapu nyitásánál. A foglyokat akkor terelték be, amikor a hajnal első fényei megjelentek az égen.

Elfordult a hajnali égbolt látványától is. Elszokott már ettől az iszonytató fényességtől és a többi felszíni dologtól.

A foglyokat tömött sorokban terelték egyre lejjebb a palotában a hadnagy vezetésével. Ahogy egyre mélyült a sötétség körülöttük, érezte az egyre növekvő félelmüket, az idegenkedésüket mindentől, amit láttak vagy látni véltek az út során. Pedig csak a jövőjükkel szembesültek, a kiképzővermekkel, a nevelőkamrákkal és a többi eszközzel. Élvezte, ahogy a hűvös sötétség végigsimítja az arcát. Sokkal inkább otthon érezte magát itt, mint a hálókamrák szintjén.

Végül beterelték őket a nagy csarnokba, amit csak a falak mellett gyújtott tüzek világítottak meg. Ebben a fényben eltűnt minden lágyság, a vonásaik nyersek és élesek lettek, előrevetítve a jövőjüket.

A hadnagy végignézett a birkákként összehúzódó tömegen, és beszélni kezdett. Ahogy beszélt, érezte a foglyok többségéből áradó gyűlöletet, a lenézést, hogy egy ember osztogatja nekik az utasításokat, és a gőgöt, hogy ők nem akárkik, őket nem lehet csak úgy megtörni, ők Nyugat hős fiai, és a többi hasonló. Ezek fognak először behódolni.

A csendesek néha kivételesen sokáig bírják, nagy ritkán még azt is kiérdemlik, hogy a Nagyúr elé vezessék őket. Onnan még senki nem távozott változatlanul.

A rövid beszéd végeztével kiválogatta a leggyengébbeket és a sebesülteket, és elvezettette őket a farkasvermek felé. Utána eloltotta a tüzeket, nehogy valamelyik bolond így akarjon véget vetni az életének.

Aztán ott maradtak a sötét csarnokban, egymagukban. Ez volt az első próba.

Most még együtt lehetnek, most még elhitethetik egymással, hogy van remény. Annál jobban fog fájni, amikor ráébrednek, hogy nincsen. Innen nincs kiút, nincs visszatérés. Csak a Nagyúr útja van, vagy a halál. A legtöbben az életet fogják választani. És a szolgálatot.

A hadnagy távolról figyelte a foglyokat. Csoportokba gyűltek és beszélgetni kezdtek, majd énekelni. Azokról a dolgokról énekeltek, amikről a tündék általában szoktak. Virágokról, fákról, csillagokról…

Hamarosan mind értelmét veszti a számukra. Feltárul ma világ igazi valója, és onnantól gyűlölni fogják ezeket a hazugságokat, amikkel a valák áltatták őket. Ahogy a Nagyúr Felébreszti a bennük szunnyadó erőt, megváltoznak majd. Meggyűlölik az álságos felszínt, és értékelik majd a kínok szépségeit. Ezalatt persze megváltoznak majd, a külsejük is tükrözni kezdi a belsejük őszinteségét.

Hallgatta a dalokat, és elmosolyodott. Ha igazak a felszíni hírek, a győ- zelem már nincs messze. A szövetség szétesett, a csatákat elvesztették, rejtett erődjeik egymás után esnek el.

Hamarosan elhallgatnak odafent a dalok.

És akkor kihunynak a csillagok is.

Vissza a KÖMT főoldalára

Utoljára frissítve: csütörtök, 05 október 2017 11:13

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére