Mély a folyó, hosszan árad,
de még mélyebb ám a bánat –
mély a bánat, nincsen partja,
ha szerelem a seb rajta.
Bús a dal a szép leányról,
Kit a szerencse nem pártol.
Sudár a lány, mély a gyásza,
Szerelmes ő, ám hiába.
Ábrándozik hős vitézről,
Bátor szívről, erős kézről:
Kemény tölgy a hőse karja,
Dicsőség a levél rajta.
Büszke harcos, komor lélek:
Nem hat rá szerelmes ének.
Kő a szíve, nem fog lángot,
Meggyűlölte a világot.
Bánatát is borba fojtja,
Fájdalmát bor fel nem oldja.
Látja, lányszív ha parázslik,
Lelke csókra mégse vágyik.
Zokog a lány, ontja könnyét,
Nem érheti el szerelmét.
Reménye el mégse hagyja,
Hogy vitézét megkaphatja.
Szánalom a lányka jussa,
A hősétől erre futja.
Barátsága mint az átok:
Nem ád enyhet, csak zsarátnok.
Mély a folyó, hosszan árad,
de még mélyebb ám a bánat –
mély a bánat, nincsen partja,
ha szerelem a seb rajta.