IV. Országos Tolkien Levelező Verseny

A Magyar Tolkien Társaság és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a 2009-2010-es tanévben immár negyedik alkalommal hirdet országos levelező versenyt általános és középiskolás diákoknak.Aktuális állás >>

A nevezési határidőt meghosszabbítottuk 2009. november 4-ig!

AJÁNLÓ:

http://www.youtube.com/watch?v=QGwSSZK60BI

Az elmúlt három év nagy sikerű versenysorozatainak hagyományát folytató megmérettetés célja – a Társaság célkitűzéseivel összhangban –, hogy az iskolás korosztály is megismerje J. R. R. Tolkien, az utolérhetetlen mítoszteremtő és nyelvészprofesszor, A Gyűrűk Ura című világhírű regény szerzőjének munkásságát, játékos és kreatív feladatok segítségével.

Kategóriák

A verseny három kategóriában zajlik:

I. (Hobbit) kategória

Ebben a kategóriában a feladatok A Gyűrűk Ura és A hobbit ismeretére épülnek, azaz az ide jelentkezők már olvasták – vagy vállalják, hogy a verseny elején elolvassák – ezt a két művet.

II. (Dúnadán) kategória

Ide azok jelentkezését várjuk, akik már olvasták A hobbitot, A Gyűrűk Urát és A szilmarilokat, jól kiismerik magukat az első kettőben, és szívesen kötnek szorosabb ismeretséget a harmadikkal.

III. (Nolda) kategória

Ez a kategória A Gyűrűk Ura, A hobbit, A szilmarilok, A Gyűrű keresése és a tavaly megjelent Húrin gyermekei c. könyvekre épül. Azoknak javasoljuk, akik legalább az első hármat alaposan ismerik, és készek még jobban elmélyedni Tolkien világában.

(A verseny során szükség lehet további művekre is Tolkientól vagy Tolkienról, ezt a kategóriafelelősök időben jelezni fogják.)


Mindhárom kategóriában három-négyfős csapatok jelentkezését várjuk. A csapat tagjainak egy iskolába (de nem feltétlenül egy osztályba) kell járniuk. A versenyre - a feladatok jellegéből adódóan - elsősorban 10-18 éves diákok nevezését várjuk. Mindhárom kategóriában külön értékeljük az általános iskolás (10-14 éves) és a középiskolás (14-18 éves) indulókat.

Figyelem! Aki nem talál magának csapattársat a saját iskolájában, keressen meg minket, hátha tudunk segíteni!


Általános tudnivalók

A verseny öt fordulóból áll. Az első négy forduló (novembertől februárig) levelező, az ötödik – a döntő – pedig egy nagyszabású élő rendezvény lesz a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. A feladatlapok megoldására kb. 4 hét áll rendelkezésre, beküldési határidő mindig a következő hónap 1. napja (vagy az azt követő első munkanap).

 

 

Fontos: Ha egy csapat két egymás utáni forduló feladatait nem küldi be, azt automatikusan a versenytől való visszalépésnek tekintjük, és nekik nem küldjük ki a további feladatsorokat!

Az egyes fordulókban elért pontszámról két fordulóval később (illetve a www.tolkien.hu honlapon folyamatosan) tájékoztatjuk a versenyzőket.

 

Kapcsolattartás

Idén immár másodszor a hagyományos postai megoldás mellett lehetőség van arra is, hogy a diákok e-mailben kapják meg a feladatokat, és e-mailben is küldjék vissza a megoldásokat.

 

Figyelem! Amennyiben egy csapat az e-mailes kapcsolattartást választja, ezzel tudomásul veszi, hogy egyes feladatmegoldások beküldéséhez szkennerre vagy digitális fényképezőgépre is szükségük lehet, és a döntőn be kell adniuk az eredeti megoldásokat is!

 

A feladatsorokat az előző forduló határidejét követő napokban küldjük ki – e-mailes versenyzők esetén a megadott e-mail címre, hagyományos versenyzőknek pedig az iskolájuk postacímére. Ezért a postai úton levelezőknek a jelentkezési lapon fel kell tüntetniük egy kapcsolattartó tanár - vagy más iskolai dolgozó, például könyvtáros - nevét is.

Az élő döntő rendezvényre az azt megelőző négy fordulóban kellően magas pontszámot elérő csapatokat hívjuk meg. A döntő időpontjáról és programjáról levélben értesítjük a résztvevő csapatok tagjait.

 

Díjazás

Minden, a négy forduló feladatait megoldó csapat egyedi oklevelet kap, a döntőbe bejutó csapatok pedig értékes tárgynyereményekben részesülhetnek.

A versenyzők a nevezési lap kitöltésével hozzájárulnak, hogy beküldött megoldásaikat újabb megkérdezés nélkül publikáljuk a www.tolkien.hu honlapon, illetve a Magyar Tolkien Társaság hivatalos kiadványában, a Lassi Lauriëben.

 

A nevezésről

A nevezés a jelentkezési lap kitöltésével, és a lenti postai címre történő visszaküldésével történik.

A nevezési díj összege:

°         e-mailes versenyzőknek 1500 Ft/csapat,

°         postai levelezőknek 2000 Ft/csapat.

Ezt az összeget teljes egészében postaköltségre és egyéb, a verseny lebonyolításával kapcsolatban felmerülő költségekre – e-mailes versenyzők esetén pl. a megoldások nyomtatási költségeire – fordítjuk.

Amennyiben egy iskolából több (akár különböző kapcsolattartási formát választó) nevezés is érkezik, a csapatok kedvezményes nevezési díjat fizethetnek, ennek összege

°         e-mailes versenyzőknek 1200 Ft/csapat,

°         postai levelezőknek 1700 Ft/csapat.

A nevezési díjat ÁTUTALÁSSAL vagy CSEKKEN (melyet az első forduló feladatsoraihoz mellékelünk, illetve kérésre az e-mailes versenyzőknek is kiküldünk) kell befizetni a Magyar Tolkien Társaság számlaszámára, a levél kézhezvételétől számított nyolc napon belül. Amennyiben ez nem történik meg, az érintett csapat nevezését automatikusan töröljük!

A mellékelt jelentkezési lapot kitöltve 2009. október 30-ig kell elküldeni a következő címre: Magyar Tolkien Társaság, 1701 Budapest, Pf. 79.

A nevezési szándék komolyságát felmérendő csak postai úton fogadunk el nevezést!

A borítékra, kérjük, írjátok rá: Tolkien Levelező Verseny

A versennyel és a nevezéssel kapcsolatos kérdéseket a tlv'kukac'tolkien.hu címen várjuk.


Nyomtatható, terjeszthető plakátok
(PDF formátum):
Fekete-fehér, A/4-es
Színes, A/4-es
Színes, A/3-as

Letölthető, e-mailben terjeszthető kiírás és jelentkezési lap:

Kiírás (word formátum)
Jelentkezési lap (word formátum)

Reklámvideó:

http://www.youtube.com/watch?v=QGwSSZK60BI

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére