MTT Hírlevél 2008 október



2008. OKTÓBER
IV. ÉVFOLYAM 7. SZÁM




KÖSZÖNTŐ


Kedves Olvasóink!

Egy újabb mozgalmas hónap telt el az MTT életében, így újfent jelentkezünk Havi Hírlevelünkkel. A 7. számban olvashattok Tolkien 117. születésnapja alkalmából tervezett programokról, a TLV újabb fordulójának részleteiről. Értesülhettek az októberben megszületett vezetőségi döntésekről, ajánlót láthattok a Tolkien.hu-ra felkerült legújabb írásokról. Továbbá szót ejtünk A Gyűrűk Ura javított kiadásának fejleményeiről, és bepillantást nyerhettek a jó hangulatban telt Kreatív Őszi Művészeti Találkozó eseményeibe is.


AKTUÁLIS HÍREK


Ünnepeljük együtt Tolkien 117. születésnapját!

Az elnökség döntése értelmében idén két kisebb rendezvény keretein belül ünnepelhetjük meg szeretett professzorunk születésnapját. A rendezvények egymástól függetlenek lesznek, külön főszervezővel és szervezői gárdával rendelkeznek majd. A tervek szerint napközben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Épületében családi és ismeretterjesztő programok várják a látogatókat, majd az esti órákban egy Színpadi Est adná meg nap fénypontját, ennek helyszíne azonban még bizonytalan.


Mornie Utúlië - MTT Nyári tábor 2009.























Immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Tolkien Társaság Nagy Nyári Tábora. A főszervezői csapat tagjai, Dorwinion, Leguanember, Ankalimon, Icke és Alyr gondoskodnak a tábor jó hangulatáról és a programok lebonyolításáról. A tábor helyszíne azonban még nem dőlt el: ha tudsz egy igazán jó, településektől félreeső helyet, ahol 100-150 fő igazán jól érezheti magát, van sátorozásra lehetőség és az árak is kedvezőek, ne habozz! Ötleteidet, javaslataidat megoszthatod a szervezőkkel a tábor topicjában .


Rovatvezető: Panni



RENDEZVÉNYEK


Ismét itt a Tolkien Levelező Verseny!

Plakátjaink alapján országszerte tájékozódhatnak az érdeklődők a versenyre való nevezésről, amely novembertől áprilisig tart. A versenyzőknek egy hónap áll rendelkezésére az adott feladatsor megoldására. Idén a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Sárkányos Gyerekkönyvtára is támogatja a rendezvényt, amely most is három kategóriában zajlik. A jelentkezők választhatnak, hogy Hobbit, Dúnadán vagy Nolda kategóriában indulnak a hat fordulós versenyen. Az első öt forduló levelező, a hatodik - a döntő - pedig egy nagyszabású élő rendezvény lesz, akárcsak az eddigiekben. A versenyre való jelentkezést a szervezők meghosszabbították november 3-ig. Kincső továbbra is várja e-mailben (kincso @axelero .hu) azok jelentkezését, akik szeretnének segíteni a fordulók lebonyolításában!


Kreatív Őszi Művészeti Találkozó



Október 23-26. között fergeteges hangulatban telt a Kreatív Őszi Művészeti Találkozó , melynek helyszínéül a zebegényi Szőnyi István Általános Iskola szolgált. Az élénk érdeklődés nemcsak az előzetesen meghirdetett programok nak, de külföldi barátaink látogatásának is köszönhető. A résztvevőket nyolc rendbe sorolták be, a "szabad órák" pedig mindenki számára biztosították, hogy saját rendjüktől függetlenül is bekapcsolódhassanak más tevékenységekbe, így például többek között megismerkedhettek a zsidó konyha ízeivel, különböző tánc- és harcászati órákon vehettek részt, a kreatív részlegnél pedig Origami és Heki, gyurmázás, valamint drótékszer készítés közepette élhették ki művészi hajlamainkat. Az estéket rend szerint élvezetes, remek hangulatú közösségi programok töltötték ki. Joggal mondhatjuk, hogy a Gálaest, a Közösségi est és a Bemutató est - a maguk fergeteges hangulatával - nemcsak a programok, de egyben az adott nap fénypontját is jelentették.
A főszervezők, Cueddo, Nimdorc és Esgal alaposan kitettek magukért, munkájuk eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint a jelentkezők létszáma, amely már az iskola kapacitásának felső határát súrolta. A rendi és szabad foglalkozások vezetőit sem szabad elfelejtenünk, hiszen az ő munkájuk is nagyban hozzájárult a programok sikerességéhez. A rendezvényen készült fényképek a következő linkeken tekinthetőek meg: Metaflora , Nóli , Sötét Úr , Ursa .


Rovatvezető: Panni



MÉDIA


Tolkien.hu

Október ismét a kreatív alkotások hónapja volt. Ireth Silirvien Arwen Undómiel titkos naplójának kilencedik részével jelentkezett, Nellas pedig Gildor lánya című 2003-as novelláját töltötte fel Tolkien.HU-ra. Snuffles A Gyűrűk Urának finn tv-feldolgozásáról írt nekünk, mely a Hobitit néven megtalálható az interneten is.


Lassi

Megjelent a Lassi tavaszi száma is végre, mely - elsősorban a TLV-seknek és az ELTE Tolkien-kurzus hallgatóinak köszönhetően - igen nagy hangsúlyt fektetett az ismeretterjesztésre is. A nyomdából frissen érkezett újságot a KÖMT-ön vehették át az MTT-tagok.


A Gyűrűk Ura




November végén jelenik meg A Gyűrűk Ura javított magyar kiadása, melyben a fordítás felülvizsgálata részben az Európa Kiadó szaklektorának, részben az MTT-nek a feladata volt. Nem csak a hibákat kellett kijavítani, hanem egy terminológiai felülvizsgálatot is kellett végrehajtani, ezt a munkát Ankalimon végezte el. A hosszú munka során sikerült is a legalapvetőbb hibákat kiszűrni, persze teljesen hibátlan fordítást így se várjon senki, hiszen maga az eredeti angol szöveg is több felülvizsgálaton ment át az évek során. A mostani magyar átdolgozás az 50. évi díszkiadás alapján készült. Új térképek is készültek hozzá az angol átrajzolásával, ezek Vewy és Ankalimon munkáját dicsérik. Név- és tárgymutató is készült hozzá. A magyar kiadás három kötetes lesz, kötött, kemény borítós, fekete színű, stilizált ábrával az elején, ára kb. 6500 Ft lesz.


Rovatvezető: Gandalf


_____________________________________________________________
A Magyar Tolkien Társaság Hivatalos Hírlevele

A Hírlevelet írja és kiadja az InfoCsoport
Elérhetőség:
mtt. infocsoport @gmail .com

Felelős kiadó: Gilg gilgolwen @tolkien .hu
Főszerkesztő: Gilg gilgolwen @tolkien .hu
Terjesztés: Gandalf gandalf @tolkien .hu

Következő Hírlevelünk 2008. december elején jelenik meg.

2008. november 1.

Magyar Tolkien Társaság (c) 2008.
www.tolkien.hu

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére