- Mi ez? – kérdezte ledöbbenve Apa, de amikor érzékeny tünde-orra fogta a szobában terjengő bűzt, szájára szorított kézzel rohanni kezdett a legközelebbi fürdőszoba irányába. Mikor pár perc múlva visszatért (orrán egy ruhacsipesszel) ismét magyarázatot követelt:
- Mi töbtént ibb, Glorbindel???
- Hát...pár nappal ezelőtt főzés közben lángra kapott egy törlőrongy, amitől beindult a tűzoltó-varázslat, de azt már senki nem tudta, hogyan kell leállítani. Megpróbáltam tűz-varázslattal, aminek az lett az eredménye, hogy az eső elállt, a bútorok pedig megint égni kezdett. Ekkor jött az ötlet, hogy oltsuk el a tüzet lótrágyával. A szag sajnos azóta sem bírt kiszellőzni.
Apa arckifejezéséből arra következtettem, nem tudja eldönteni, hogy nevessen, vagy sírjon dühében. Végül a kettőt kombinálva sírt a nevetéstől.
7. hó, 19. nap:
Ma reggel éktelen kiabálásra és kutyaugatásra ébredtem. A kiabálás –természetesen- Apától származott. Dühének tárgya ezúttal nem más volt, mint Glorfindel kutyája, Boni. A kis négylábú eruátka épp teljes sebességgel trappolt keresztül Anya legszebb virágain (egy emelettel feljebbről tompa puffanás jelezte, hogy ennek Anya is szemtanúja volt), szájában egy félig szétrágott valamivel, amit fénykorában Apa viselt, mint kedvenc papucsát. A négylábú tolvaj nyomában persze ott loholt Atyám és igen vehemesen követelte vissza tulajdonát: “Azonnal add vissza, te leendő szőrmesapka!”. Mindezek ellenére az egésznek nem lett volna meg a varázsa, ha nem csatlakozik Glorfindel is, kétségbeesetten kiabálva, hogy: “Nem szabad! Lábhoz, Boni, lábhoz!”
Legszívesebben dőltem volna a nevetéstől (ahogy azt fivéreim tették pár szobával arrébb), e megsajnáltam szegény virágokat, szóval kimentem a kertbe, hátha tudok segíteni. Amikor aztán a kutya felém szaladt, hasra vetődve próbáltam meg elkapni, ami sikerült is. Egyetlen hátránya sikeres akciómnak az lett, hogy mivel a föld a tegnapi esőtől eléggé nedves volt, én (hercegnőhöz abszolút méltatlan módon) arccal a legnagyobb sárban landoltam.
Miközben sarat, virágot és békát köpködve próbáltam feltápászkodni, Apa könnyek között vette birtokba ismét kedvenc hősi halált halt lábbelijét.
340., Harmadkor
Imladris
Közeleg a 100. születésnapom, ezért Anyáék ünnepséget szerveznek a tiszteletemre. Mondtam, hogy miattam nem kell nagy felhajtást csinálni, de le lettem intve, hogy egyszer száz éves a tünde, hagyjam már, hogy ünnepeljenek. Hát ha ennyire ragaszkodnak hozzá.
341., nyárközép napja, Harmadkor
Imladris
Na, ez is lejött. 100 éves lettem, tehát már nem gyerek, még nem felnőtt, eladósorba került hercegnő, akinek (Apa szerint) ideje lenne már egy kicsit megkomolyodni. Szerintem (és Anya is ezen a véleményen van) ezzel még ráérek, de azért:
A mai napom 100. életévét betöltött
Arwen Undómiel hercegnő fogadalmai:
1. NEM fogom többet elkötni Asfaloth-ot, pláne kérdezés nélkül.
2. NEM fogom többet SEM papírvágó késnek, SEM konyhakésnek használni a Kettétört Kardot (de miért Kettétört Kard? Legalább hatfelé van törve!).
3. ODAFIGYELEK, amikor Apa Középfölde politikai helyzetéről magyaráz.
4. KÖRBENÉZEK némi férj-anyag után (na jó, legalábbis úgy teszek, mintha).
Ennyi elég is lesz ezekből, most inkább leírom, milyen ajándékokat kaptam:
Anya & Apa: az Elessar, Idril ősöm kardja, egy tiara, továbbá két könyv: Jótékony varázslatok és A gyógyítás művészete.
Nagymama & Nagyapa (küldemény Lórienből): őszintén szólva ennek örültem a legjobban. Reggel, mikor kimentem az udvarra, ott állt egy csodaszép, fehér ló, amit biztos, hogy még itt nem láttam. A sörényébe egy zöld szalag volt fonva, rajta ezüst betűkkel: “Boldog születésnapot, Drágám! Szeretettel nagyszüleid”. Hát nem nagyszerű! Végre van egy saját lovam! Már nevet is adtam neki: Linútiel.
Amroth nagybátyám & Nimrodel (még egy küldemény): egy ékszeres dobozka, benne szebbnél szebb láncok, karkötők és fülbevalók.
Fivéreim: van egy olyan érzésem, hogy összeszövetkeztek Nagyiékkal, tőlük ugyanis egy rendkívül csinos lovaglóruhát kaptam.
És ez még nem minden! Ma este ugyanis díszvacsora és bál lesz a tiszteletemre. Olyan izgatott vagyok!
Este 7: 45:
Na, elkészültem. Hát...nem is nézek ki olyan rosszul...sőt...egészen szép vagyok. A legszebb zöld-ezüst ruhám van rajtam, nyakamban az Elessar, fejemen az Apáéktól kapott tiara. A hajam kiengedve (már majdnem a derekamig ér), behullámosítva. Nem is rossz az összhatás.
Szentséges Eru! Engem hívnak! Minden rendben lesz, minden rendben lesz...
Másnap, éjjel 1 körül:
Eddig tényleg minden csodálatos! Úgy tűnik, a férfiak szerint és vagyok a legszebb. A bátrabbja meg is mondja, vagy felkér táncolni, van, aki csak bámul. Mindenesetre, ha eddig 30 tündével nem táncoltam, akkor egyel se. Jó, ebből még lejönnek Apa és a fivéreim, akik ugye a rokonaim. De most vissza táncolni!
Hajnali 5: 30:
Huhh! Hát ez tényleg nagyszerű este volt. A vicc az, hogy még most sem vagyok álmos, pedig egész éjszaka táncolta. Azt hiszem, inkább felveszem az új lovaglóruhámat, felnyergelem Linútielt és elmegyek napfelkeltét nézni.
Ugyanazon a napon, reggel 7: 30:
Csak most lopództam vissza, szerencsére Apáék még nem keltek fel. Az lesz a legjobb, ha első utam a fürdőszobába vezet, teljesen átizzadtam a lovaglástól. Hihetetlen, milyen gyorsan vágtáztam Linútiellel, biztos, hogy Asfaloth-ot is lehagyná. Ki is fogom hívni Glorfindelt egy versenyre...de előbb megmosakszom.
