fbpx
 
 

A keserűség lovagja

A keserűség lovagja

Hallottam hírét Leinádnak, a szürkének,
Eru hívének, Szauron ellenségének.
Szürke a haja, fakó a gúnyája,
A Vadont ő, egymagában járja.

Ki csak ránéz, láthatja tüzét szemének,
S roppant keserűségét bátor szívének.
Kardforgató keze, íjfeszítő karja,
Mind azt mutatja, ő Númenor sarja.
Nemes leszármazottja a dúnadán népnek,
Ködös alakja a régi regéknek.

Mondd, szürke kósza, te bánat lovagja,
Mérhetetlen szenvedésed mi okozza?
Kihez ellene közel sem férhetett,
Lány volt tán, ki megsebezte szíved?

S, ha így van, mily tünde tünemény,
Ki rabul ejthetett ily könnyedén?
Te, kiért halandó szívek százan is epednek,
Kire vetetted, mondd, tekinteted?

Emberlány ő, de tünde természetű,
Fülemüle hangú, őzgida léptű.
Gyönyörű szemei,két izzó szilmarillion,
Mikért Beren s Lúthien küzdöttek egykoron.

Szegény vándor, szerelmed oly elérhetetlen neked,
Akár e rég feledett, ősi kövek.
Mert miként a két fiatalt a korok hajnalán,
Most úgy akadályoz benneteket a hagyomány.
S éppúgy, mint Thingol, a keményszívű apa,
Lányát másnak ígérte, neked nem adja oda.

Másnak rendelték őt az égiek,
Tünde-lányra vándor, ne vesd tekinteted.
Maradj a Vadonnak szürke harcosa,
Maradj a bánat keserű lovagja.

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére