MTT Hírmondó (2007/2.)

Köszöntő

Kedves Olvasóink! A január során ismét feltámadt a régi tűz az MTT-ben és nem remélt lelkesedéssel vetette bele magát a munkába. Olvashattok a nagy sikerű Tolkien Születésnapról, a Farsangi Bál beharangozójáról, arról a rengeteg csoport-elképzelésről és programról, amelyeket tervezünk, a szokásosnál is több cikkajánlót a Médiában, valamint ropogósan friss és még aktuális hirdetésekkel zárunk a végén. Jó olvasást hozzá!

Felhívjuk minden kedves Olvasónk figyelmét, hogy mostantól kezdve csak az info KUKAC tolkien PONT hu lesz a Magyar Tolkien Társaság hivatalos és nyilvános e-mail címe a külsősök számára, mindig erre kell írni minden ügyben!


Rendezvények

Január 6-án, immáron 5. alkalommal rendezte meg Társaságunk a Tolkien Születésnapot ! A rendezvény nem várt sikereket hozott a szervezőgárdának.
A látogatók a bőség zavarával küszködve választhatták ki a számukra leginkább vonzó programot (tudományos előadások, kreatív energia levezetés, ork gyilkolás, daltanulás vagy bábszínház). A nap fénypontját az esti előadások adták, végül, pedig a köszöntő koronázta meg a szervezők fáradtságos munkáját.
Sor került az irodalmi pályázat eredményhirdetésére (az eredmény megtekinthető a fórumon is: http://www.tolkien.hu/view.php?&c=3&a=2214.)
A rendezvény a sajtóban sem maradt visszhang nélkül. A HírTV híradójának részlete megtekinthető itt: http://www.tolkien.hu/lep2007/hirtv_lep2007.wmv. Az Interneten is jelentek meg cikkek:
http://harmonet.hu/cikk.php?rovat=104&alrovat=273&cikkid=10181
http://www.rpgportal.hu/content/view/2409/407/
http://www.sfportal.hu/content/view/2412/314/
A rendezvényről készült képek, pedig a következő címeken érhetőek el: http://kep.tar.hu/olosta/50416586#2 (Olosta)
http://kep.tar.hu/orsie/50417586#2 (Orsie)
http://kep.tar.hu/newra22/50417469#2 (Newra)
http://xfree.hu/album_show.tvn?aid=50473 (Aranill)
http://xfree.hu/album_show.tvn?aid=50769 (Eruntale/Hanna)
http://neo.hippy.csoma.elte.hu/tolkien/lep2k7/ (_Neo)
http://kep.tar.hu/myrtle/50416609 (Kincses)
http://www.tolkien.hu/galeria.php (Tolkien.Hu -összegyűjtött képek)

Még alig múlt el a professzor születésnapja, ám a társaságunk tagjai most sem pihennek. 2007. március. 3-án 17-órától másnap reggel 5-ig Farsangi Álarcosbál lesz a Budakalászi Faluházban (2011 Budakalász, Szentendrei út 9.). Szervezők: Laurelen (Szalay Zsófia), Inczy (Inczédy Anna), Irunien (Szabó Orsolya) és Kincső (Kiss Kincső).
Pontos jegyárak még nincsenek, de mindenképpen olcsóbb lesz, mint az előző évben, valamint aki elővételben elküldi jegyvételi igényét a farsangjegyek_2007@yahoo.com címre, további kedvezményekre számíthat. A jegyek árainak befizetése február elejétől Kincsőnél (Kiss Kincső) elrendezhető.
Idén is lesz műsor, azonban ezúttal egy órás. A szervezők szeretettel várják a 3-8 perces produkciókat a musor_2007@yahoo.com címre. A jelentkezési határidő február 23-a, meghallgatás, pedig február 24-én lesz.
Újdonság, hogy maszk viselete kötelező (legalább egy-két óráig). Jelmezverseny idén is lesz, azonban a maszkoknak köze lesz a bálkirály/bálkirálynő választáshoz. A további programok között szerepel a tánctanítás, a tombola és a kaszinó is.
Hagyománynak számít a Farsangon átadott Mathom- és Gandalf-díj. A Mathom díj boldog tulajdonosa az MTT tagjai közül kerül ki, a döntést, pedig az elnökség hozza meg. E díjat annak ítélik oda, aki a legtöbbet tette a Társaságért, azonban fontos tudni, hogy az elnökség tagjai nem kaphatják meg. Ezzel ellentétben a Gandalf-díjat csak elnökségi tag kaphatja meg (Ankalimon, Melian, Alyr, Lau, Ery, Gandalf, Gumipók, Angwen). A jelölést bárki küldhet e-mailben (gandalf_dij2007@yahoo.com). A Felügyelő Bizottság tagjai (Leguán/Ádám, Rabyn, Celebrom) nem számítanak elnökségi tagnak! Mindkét díjra jellemző, hogy csak egyszer nyerhető el, ezért a következő személyek nem jelölhetőek: Mathom-díjra Brandir, Kriszana, Gandalf; Gandalf-díjra Ankalimon, Brisa, Gumipók.
A zenét különböző blokkokra osztják a szervezők, így mindenki talál kedvére valót. Ha valamilyen különleges kérésed lenne a zenével kapcsolatban, vagy csak ötleteid vannak, hogy milyen zenéket hallgatnál szívesen, javaslatot tehetsz a következő linken: http://fqqdk.clusterone.hu/cucc.php. A javaslatnál meg kell adni az előadó nevét és a szám címét is. A dalok lehetőleg a 90-es éveken belül maradjanak. Inczy várja azokat a zenéket is, amelyek az MTT bármely eseményéhez kötődnek (napocka@gmail.com)
Aki kedvet érez ahhoz, hogy kipróbálja magát a farsangi kaszinóban krupiéként, jelezze szándékát Alison Westnek (Király Ágnes) a következő e-mail címen: palmtree@citromail.hu. A helyszínre saját italt nem lehet bevinni, ellenben mindenki aki tud, vigyen magával süteményt! További információk: http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=339


Csoportok

Február 3-án volt a megbeszélés e a színkörös csapatnak. A találkozó két célt szolgált: a Gondolin és a Fornost kritikai kiértékelését, valamint a 2007-es évre vonatkozó terveket. Részletek: http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=111

Egy újabb HNE összejövetelre került sor január 20-án. A helyszínt ismét Newra biztosította, a témavezető személyében, pedig Oisint (Sághy Csaba) tisztelhettük, aki Az elveszett mesék második kötetének eddig homályba burkolódzott részeiről rántotta le a leplet. A következő alkalom időpontja még egyeztetés alatt áll. A legfrissebb információk megszerzése érdekében folyamatosan figyeljétek a csoport topicját: http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=252

Február 23-ra újabb GOMUNCS tali szerveződik. Az előzetes témák között szerepel az 5. MTT születésnap és természet közeli programok szervezése, valamint a MTT-ről kialakult kép javítása.
http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=236

Január 21-én vasárnap a Kósza kommandó Melian (Kaszab Zsuzsanna) vezetésével megszállta a Pilisi erdőket. A célállomás Dobogókő és a környező erdő volt.


Média

Rengeteg új anyag került fel a Tolkien.HU oldalaira, csak győzzétek olvasni! Felkerült a Tolkien Születésnap 2007-re meghirdetett Irodalmi Pályázat eredményhirdetése (http://www.tolkien.hu/view.php?&c=3&a=2214). Az összes beküldött mű, fordítás (http://www.tolkien.hu/view.php?m=32&c=1&a=2216), 16 év felettiek versei (http://www.tolkien.hu/view.php?m=32&c=1&a=2217) és 16 év alattiak versei (http://www.tolkien.hu/view.php?m=32&c=1&a=2220) kategóriában szintén. A Tolkien Születésnapon hatalmas sikert aratott Earendil utazása című előzetes és werkfilm bővített változata letölthető Faun (Márk) jóvoltából: http://www.tolkien.hu/view.php?m=32&c=1&a=2202. A rendezvényen elhangzott tudományos előadások közül felkerült a lapra Gandalf (Barna Bálint) kronológiai előadása az Óidők hajnaláról (http://www.tolkien.hu/view.php?m=30&c=1&a=2209), valamint a "Mitológiai hagyomány és forrásai" c. blokkból az északi mitológiai elemek ickétől (Reinicke Tamás)(http://www.tolkien.hu/view.php?m=1&c=1&a=2207) és a kelta elemek letölthető vázlata Oisintól (Sághy Csaba)(http://www.tolkien.hu/view.php?m=30&c=1&a=2210). A Tolkien Születésnap 2007 -ről elsőnek Sheenard (Szélesi Sándor) készített beszámolót az RPG Portal számára (http://www.tolkien.hu/view.php?m=5&c=1&a=2213). Folytatódott a vezetőségi tagokkal készített interjú -sorozatunk. Remzymama/Tünde (Királyné Kiss Tünde) kérdezgette Meliant (Kaszab Zsuzsanna): http://www.tolkien.hu/view.php?&c=1&a=2215. Két humoros fan fiction és egy komoly zárja ajánlónkat. Az előbbi kategóriába tartozik A harcias királykisasszony című mese Leguán/Ádám (Becze Ádám) tolmácsolásában (http://www.tolkien.hu/view.php?m=32&c=1&a=2208) és Galadriel vérrokotitkos naplója Namarie-től (Benei Fédra)(http://www.tolkien.hu/view.php?m=32&c=1&a=2218), az utóbbiba a Fivérek című novella (http://www.tolkien.hu/view.php?m=32&c=1&a=2196) viator/Ben (Kálmán Dániel) jóvoltából.

A Lassi tavasszal jelenik meg legközelebb. A tervek szerint a közgyűlésen már hozzáférhető lesz. Lapzárta: április 7.
Az újságot most már vidékiek is könnyen megszerezhetik maguknak, ugyanis a megfelelő ár befizetésével megrendelhető a rendeles@tolkien.hu címen. Bővebben: http://www.tolkien.hu/category.php?m=218

Mindazon csoportok, akik szeretnének csoportos e-mailt a Tolkien.HU-n (pl. infocsoport KUKAC tolkien PONT hu ), jelezzék Gandalfnak!

Mindenkit arra kérünk, hogy szavazzon az alábbi kérdésekben a fórumon:
- Milyen cikkeket szeretnél leginkább olvasni a Tolkien.HU-n? (http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=325)
- Szoktad olvasni a Tolkien.HU főoldalát, cikkeit? (http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=327)


Pályázatok és felhívások

Aki az Irodalmi Pályázat nyertesei közül nem tudta átvenni a díj át a Tolkien Születésnap 2007 rendezvényén élőben, arra kérjük, írjon ez ügyben az info 'kukac' tolkien 'pont' hu e-mail címre, hogy el tudjuk hozzá juttatni nyereményét!

A Magyar Tolkien Társaság elnöksége ismét egy pályázat tal örvendezteti meg a lelkes tagságot. A cél nem más, minthogy egy tavaszi találkozó keretein belül együtt töltsünk pár napot, no és persze jól érezzük magunkat. A bátor, vállalkozó szellemű egyének kérés esetén segítséget kapnak az elnökségtől. Ha a kiírásban magadra ismertél, február 15-ig juttasd el pályázatodat az info@tolkien.hu címre. A találkozóval kapcsolatos feltételek és bővebb információk megtalálhatóak a fórumon: http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=230

Közeledik az adóbevallás időpontja, és ezzel a befizetett 1% adóról való rendelkezés határideje is. Kérjük, hogy amennyiben lehetőséged van, utald személyi jövedelemadód 1%-át a Magyar Tolkien Társaság részére (adószáma: 18178209-2-42), hogy az alapszabályban megfogalmazott feladatainkat (J. R. R. Tolkien műveinek magyarországi megismertetése, terjesztése, népszerűsítése) minél könnyebben végezhessük. Részletek: http://www.tolkien.hu/view.php?&c=1&a=1965

Aki 2006. évben támogatás t adott az MTT-nek, annak igazolás t adunk, mely alapján az SZJA éves adóbevallásában adókedvezményt érvényesíthet. Az igazolás kiadásának feltétele, hogy a magánszemély támogató adóazonosító számát közölje, mivel azt az igazoláson fel kell tüntetni. Aki igényli az igazolást, kérjük, hogy írja meg az adóazonosító számát: vassrozsa @ t-online . hu !

Elkészült a 2006-os Nyári Tábor kiértékelő kérdőíve . Arra kérünk mindenkit, aki részt vett a táborban, hogy minél hamarabb töltse ki a kérdőívet, ezzel elősegítve, hogy a 2007-es tábor még jobb legyen, mint az eddigiek! http://www.tolkien.hu/mtt_nagytabor2006post.php

Remzymama/Tünde (Királyné Kiss Tünde) és Ery (Molnár Gyula) belevetették magukat a pályázatírás rejtelmeibe, ehhez azonban szükségük lenne egy kis segítségre. Aki hetente 15 percet rá tudna szánni pár pályázati weblap figyelésére, az jelentkezzen Tündénél, aki pedig nagy türelemmel valamint sok szabadidővel van megáldva, és mindezek mellett nem fél hivatalos szervekhez rohangálni, sorban állni, jelezze segítő szándékát Erynek! Ha valaki tud pályázatot írni, vagy ismer egy meggyőzhető embert, ne tartsa vissza magát! http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=289

Faun (Márk) jelezte, hogy egy számára ismeretlen sátor ra bukkant, tehát akinek tábor óta hiányzik a sátra, vagy tud valakiről, akinek hiányzik, jelezze minél hamarabb Faunnak privát üzenetben!

Rabyn (Kádár Anna) kéri, hogy mindenki, aki képeket készített a Tolkien Születésnapon, küldje el a képek linkjét, vagy magukat a képeket zip formátumban a rabyn @ tolkien.hu címre.

Egy nemrég felmerült ötlet alapján készülőben van egy Tolkien.HU tabló , amely a tervek szerint tartalmazná mindenkinek a fényképét és a nicknevét, így az újabb fórum tagok is tudnák, hogy ki hogy néz ki a valós életben. A fénykép elküldése nem kötelező, de aki szeretne felkerülni a tablóra, küldjön magáról egy képet Rabynnak (Kádár Anna) a rabyn @ tolkien.hu címre.


Következő Hírmondónk 2007. március elején jelenik meg.
2006. február 1.

A Hírmondót az InfoCsoport írja, a terjesztéséért Gandalf felelős.
Elérhetőségek: mtt.infocsoport @ vipmail.hu és gandalf @ tolkien.hu

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére