5. Tolkien Születésnap az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban

Január 6-án az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban tartotta a Magyar Tolkien Társaság J. R. R. Tolkien (a professzor) születésnapjának megünneplésére szervezett éves találkozóját. Tolkien, aki A gyűrűk ura írójaként felmérhetetlen gondolati kinccsel gazdagította az emberiséget, 115 évvel ezelőtt, 1892 január 3-án látta meg a napvilágot. A rendezvény remek szórakozás, de akár családi program is lehetett ezen a szombaton.



A sorban az ötödik rendezvény (először 2003-ban lett megrendezve Magyarországon a születésnapi ünnepség) úgy tűnik, végre megtalálta helyszínét: a gimnázium tantermei, aulája, étkezője és színházterme ugyanis tökéletesen illettek a különböző programokhoz. Ha valaki játszani akart, azt épp oly hangulatos környezetben tehette meg, mint amennyire praktikus volt a kézművesműhelyhez berendezett helyszín.

A rendezvény délelőtt tíz órakor kezdődött. Az épületet számos, a társság tagjai által készített zászló díszítette, amelyek eleve a mesebeli hangulatot adtak a helyszínnek. A látogatók játszhattak szerepjátékot, rajzolhattak, festhettek, vagy a kisebbek elfoglalhatták magukat a kézműves kuckóban. A kis terem, ahol a nyelvészeti előadások voltak hallhatók, teljesen megtelt: a quenya nyelvtanfolyamot vagy a tünde írást hatalmas érdeklődés kísérte. A bátrabbak tanulhattak táncolni, vagy énekelhettek a Hobbit fogadóban.




A Magyar Tolkien Társaság a nyelvészprofesszor több tízezer oldalnyi hagyatékának magyarországi megismertetésére szerveződött, és a könnyed szórakoztatás, játékok mellett komoly munkát is végez ezen a téren. A mitológiai hagyomány és forrásai című kétrészes előadás a tolkieni mitológia összehasonlító elemzéséről szólt. A zsúfolt teremben megközelítőleg nyolcvanan hallgatták az MTT szakértő tagjainak fejtegetését.

Az előadók kitértek az író által megálmodott mitikus világ elemeire és azokra a kultúrkörökre, amelyek ezzel párhuzamba voltak állíthatóak. Először persze a kelta mitológia középföldi megjelenését taglalták, de később szó esett az ókori görög és római, illetve a skandináv és viking mitológiai elemek feltűnéséről, és a keresztény kultúrkör kimutatható hatásairól is. Érdekes volt az a két előadás is, amely a tolkieni életműben a hét bibliai erényt és a hét főbűn megjelenését taglalta.





A neves író Középfölde tizenötezer évnyi történelmét írta meg, aprólékosan kimunkálva a történelem mögé nyelveket, tájakat, növényeket és állatokat. Volt miből meríteniük azoknak, akik az esti főműsorban színházi előadással vagy tánccal készültek.



Az este hétkor kezdődő műsor kivételes összeállítású produkció volt, az elmúlt évek legjobban sikerült záróprogramja. Az utolsó nolda királyság végnapjait dolgozza fel a Gondolin című színdarab, melyből csak egy részlet volt ezen az estén látható, ám a Fornost bukása című egyfelvonásos darabot teljes egészében végignézhettek a kitartó vendégek. A szereposztásban ugyan lehetett néhol tévedés, lelkesedésben azonban semmiképpen nem volt hiány.

A színpadi műveket jelmezes táncok vezették fel és választották el egymástól, illetve két táncjátékot is láthattak a nézők, melyek közül az első egy tünde és egy ember szerelmét mutatta be. A leghumorosabb pillanatokat az Earendil utazása című ál-trailer és az azt követő ál-werkfilm okozta, ami után a szereplőket vastapssal és kiabálással hívta fel a közönség a színpadra.

A hobbit dalárda kis színpadi műsora után a társaság azután kivonult az aulába, ahol Füzessy Tamás, a Magyar Tolkien Társaság elnöke emlékezett meg J. R. R. Tolkienről, idézve a legvégén Blahota Attila köszöntő versét. Akik még itt voltak (és akadtak szép számmal) hangos kiáltással köszöntötték a mítoszteremtő professzort, és ürítették rá kólás poharukat.





Aki meg szeretne ismerkedni a Magyar Tolkien Társaság munkájával, keresse fel a www.tolkien.hu oldalt.



Eredeti cikk ->

A 2007-es rendezvény weboldala ->

A Tolkien Születésnapokról általában ->

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére