Feanorról és a Szilmarilok megkovácsolásáról
J.R.R. Tolkien nyomán írta: Becze Ádám (Leguanember)

oooooo Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegénytünde. Nem volt neki egyebe, csak egy elnyűtt útiköpenye, vándorbotja és egy csuda hangú kis hárfája. Száznegyvenhárom társával éldegélt egy szinte tengernyi tó partján, a csillagok alatt.
oooooo Finwe, merthogy így hívták, egy éjjel patadobogást hallott, s hatalmas fehér paripát látott vágtatni hátán fenséges, sugárzó alakkal. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy kövesse a látomást, és neki is eredt a sötétségnek a földre szállt csillag nyomában. Éjre éj múlt és napra nap, hónapra hónap és évre év, de a lovas egyre vágtatott, Finwe pedig fáradhatatlanul követte. S akkor hirtelen felriadt álmából, és zöldellő dombokat látott a felgördülő esőfüggöny mögött, vakító fénnyel ragyogó két fát, és mennyei muzsika szólt. És Finwe díszes ruhában állt, jobbján asszonya, Míriel, és népe hódolni járult elé, és ő tudta, amit álomnak vélt, az valóság. Mert ő volt Finwe, a nolda tündék népének Nagykirálya az Óperenciás tengeren túl és az Éjszaka falain innen.
oooooo Míriel pedig fiút szült neki, aki a Feanor, a Tűzlélek nevet kapta. Ám Feanor születése bánatot is hozott, mert édesanyja így szólt férjéhez, a királyhoz:
oooooo - Uram, minden erőm, amim csak volt, Feanorba áradt! Érzem, elhagy az élet melege. Viseld gondját a fiunknak, Finwe! - és ezzel Míriel Serinde örökre lehunyta szemeit.
oooooo Feanor szépen cseperedett, és idővel apja tanácsára felkerekedett, hogy mesterséget tanuljon. Akkoriban ugyanis úgy járta, hogy még a király fiának is keményen kellett dolgoznia. A Birodalom legjobb kovácsához szegődött, s kitanulta a kovácsolás minden csínját-bínját. Mahtan mester pedig, mikor kitelt Feanor ideje, így szólt tanítványához:
oooooo - Feanor, mindent tudsz, amit tudni lehet az ércekről és megmunkálásukról, a föld kincseiről. Itt az idő, hogy egyedül tökéletesítsd a tudásod! Most pedig válassz magadnak valamit a házamból, szolgálataid és szorgalmad jutalmául. Mit kívánsz hát?
oooooo Feanor pedig Mahtan leányának, a szépséges és bölcs Nerdanelnek a kezét kérte, s a mester - mit volt mit tennie -, áldását adta rájuk.
oooooo Ők ketten együtt járták a birodalom hegyeit, bebarangolták a folyók völgyét, leszálltak a bányák mélyébe, és rengeteg drágakövet, sosem látott ércet gyűjtöttek. Ezekből szebbnél szebb ékszereket és díszes használati tárgyakat készítettek, s kereskedtek velük. Igen szorgoskodtak, hét gyermekük született, egytől egyig fiúk, s Feanor látástól vakulásig dolgozott a műhelyben, hogy legyen mit ennie adni a sok éhes szájnak.
oooooo Feanor viszont, a király fia, nem azért tanult a legjobb mestertől, hogy holmi csecsebecsékre pazarolja az idejét az üllő mellett robotolva. Merész és nagyratörő ötlete támadt, érlelte magában, dédelgette a terveit, s egy nap így szólt Nerdanelhez:
oooooo - Kedves feleségem, elkészítem a világ legnemesebb ékszereit, amit csak tünde készíthet. Soha senki nem fogja túlszárnyalni e munkámat, s pusztán a látásuk elvakítja majd a népeket. Mégis könyörögni fognak, hogy akár csak pénzért is, de vethessenek rájuk egy pillantást! Jól megleszünk örök időkig, fiainknak sem lesz gondjuk munkára!
oooooo - Szeretett férjuram, biztosan jól végiggondoltad a dolgot? Mihez fogsz kezdeni, ha véghezvitted a nagy tervedet, ha már nem emelkedhetsz új magasságokba? Nem éget-e el majd tüzes lelked, ha nincs mibe belekovácsolnod azt? És fiaink hogy lesznek jóravaló tündék, ha semmittevéssel múlatják az időt?
oooooo - Eh, asszony, bolondságot beszélsz! Nem hátrálhatok meg, hisz minden készen áll, s tudom, ha most nem teszem, soha többé nem leszek rá képes.
oooooo Feanor nem hallgatott hát felesége bölcsességére, és nekikezdett a nagy munkának. Éjt nappallá téve görnyedt tüzei és üllői felett, nem evett és nem ivott, nem szólt Nerdanelhez, fiainak pedig megtiltotta, hogy belépjenek a műhelybe. Nerdanel szomorú lett, és hiába kérdezgette őt Maglor fia, akit a legjobban szeretett, ő nem mondott semmit. A fiú csak a végtelen bánatot látta a szemében, és majd megszakadt a szíve, hogy nem tud segíteni édesanyján.
oooooo Hét hosszú esztendő telt el, s Feanor kalapácsa akkor elhallgatott. Elkészültek a kövek, a három ékszer, a Fákra lehetett nézni, de rájuk nem. És Feanor Szilmariloknak nevezte őket, a világ hatalmas erejű drágaköveinek. Előhozta őket, és Nerdanel szíve felvidult a látásukra, és a gyermekek is örültek, és apjuk nyakába ugrottak. Minden úgy lett, ahogy Feanor jósolta: a köveknek mindenki a csodájára járt, és Feanor háza tündökölt földöntúli fényükben. Az istenek is eljöttek és megáldották a Szilmarilokat, és megjósolták, hogy a világ sorsa van a kövekbe zárva. Ám Feanor régóta tudta, hogy fiai és az ő sorsa ezen ékszerektől függ, és tudta ezt Nerdanel is, akinek szomorúsággal telt meg a szíve ismét, mert előre látta férje és fiai végzetét, és azt is tudta, hogy nem tehet ellene semmit.
oooooo Hogy mi lett velük, és mi történt a kövekkel, arról sok más elbeszélés ejt szót, de ezeknek nincs most itt az idejük...