Miután elbúcsúztam Nerwenkétől, Elrondék után indultam. Mint sejtettem ők a Caradhras hágóját vették célba, én pedig kihasználva távollétüket Mória felé indultam, ugyanis régen vágytam már találkozni Durin Vesztével - mert a bámulósok nem voltak képesek elmondani mi is az valójában.
Mória kapujáig az út eseménytelenült telt, leszámítva azt, hogy egy izgága tüncöt igen erőteljesen kellett lebeszélnem arról, hogy velem tartson. Valami Haldírnak hívták.
Mikor megérkeztem a főkapuhoz, azt viszonylag jó állapotban találtam, eltekintve a kidöntött ajtószárnyaktól, bár az egyik egészen ép volt. Az első csarnok teljesen üres volt és a hídon is simán át tudtam kelni, de utána kezdődtek a bajok. Bár mindig is tudtam, hogy az orkjaim nem az eszükről híresek, de simán átengedni valakit a védelmi rendszer kulcspontján, már öreg hiba volt. A második csarnokban kérdezés nélkül kezdtek lövöldözni rám (ez alapvetően helyes, bár korábban kellett volna).
Tehát ott álltam a nyílzáporban és ekkor jöttem rá, hogy a főnök direkte kiszúrt velem, mikor a bámulósokat alkotta. Ugyanis genetikailag beléjük kódolta a kitérést az ork nyilak elől. De hogy érthetőbb legyek. Mikor becsapódtak körülöttem a nyilak a bámulós teste (amit viselni voltam kénytelen) azonnal automatikus kitérőmozdulatokat tett, de olyan mértékben, ami súrolja a fizika törvényeit. S mindeközben Elrond ügynök járt az eszemben.
A tarthatatlan helyzetnek végül egy fedezék mögé bújással vetettem véget. Ekkor az orkok megkíséreltek fogságba ejteni.
Ork1: Fiúk! Megint fogtunk egy balfácánt! Élve próbáljátok elfogni, mert úgy tovább kitart a spájzban!
Ork2: Próbáld meg inkább te! Én nem szeretek piszmogni a kajával és éhes vagyok!

Ez hasonló tónusban folytatódott egészen addig, míg teljesen körbe nem vettek. De ekkor igencsak meglepődtek, mert ismét izzani kezdett a szemem és kieresztettem a saját hangom.

M: Viiigyáz! Katona! Neve? Rangja? Azonosítási száma?

A hatás elképesztő volt. A fickó, a társaival együtt azonnal vigyázzba vágta magát és a röhögés is megszűnt.

Ork: Zakhur Bagash őrmester K111342-007. Szolgálatra jelentkezik Uram!
M: Nos őrmester. Miféle magyarázatot tud adni arra a kirívó hibára, hogy akadálytalanul jöttem át a hídon. Micsoda felelőtlenség ez!
ZB: Igen Uram! Máris intézkedem Uram!
M: Azt el is várom! Kiteszem a lábam röpke 4-5 ezer évre és máris elkanászodnak! Micsoda vircsaft ez?
ZB: Igen Uram! Ígérem rend lesz Uram! Örülök, hogy viszontlátjuk Önt Uram!
M: No ez mindjárt más.

Miután az előörsöt így rendbetettem a többiek felől kértem némi felvilágosítást. Mint kiderült Néha-néha egy törp vagy egy bátrabb bámulós megpróbál átkelni a járatokon de rendre rajtaveszít. Ezért is lazult a fegyelem. Rámutattam, hogy egy törp sereg meglepetésszerű támadásával komolyan veszélyeztetné ezt a mithrill életet itt Móriában és az orkok ismételten megígérték, hogy ezt megteszik. Ezekután Durin Veszte felől kezdtem el érdeklődni. No rögtön fagyosabb lett a hangulat. Nem nagyon akartak lekalauzolni az alsóbb szintekre, ahol az Ő tanyája volt, de végül is néhány baráti rábeszélésszerű üvöltözés és oldalba rúgás után hajlandóak voltak rá.
Élve a gyanúperrel, hogy itt az általam viselt testet komolyabb inzultusok érhetik ez alkalommal kibújtam belőle és szigorú parancsot adtam az orkoknak, hogy vigyázzanak rá, és egy ujjal se bántsák. Bízva a Ködhegység leárnyékoló hatásában, halvány alakot öltöttem és így indultunk az alagsorba.
Durin Veszte végül is az volt amit vártam. Egy balrog, méghozzá Mormog. Eleinte méltatlankodott, hogy ismét megzavarták álmát, és mindenféle - örökkévalóságon is túl gyógyuló - sérüléseket ígért egészen addig, amíg meg nem látott. No de akkor! Az a böszme óriás először elsápadt (majdnem kialudt a tüze) majd fellángolt és az orkokat széttaposva rohant elém, s lávakönnyeket sírva az örömtől ölelgetett.

B: Főnök! Hát ezt nem hiszem el! Ilyen nincs! Tudtam én, hogy élsz! Kezdődik megint a buli? Ide beköltözhetsz! Pont olyanra alakítattam ki mint otthon! Még táblákat is szereztem!

S tényleg! Ott díszelegtek a táblák:

Vigyázat Főfolyosó!
Balrogok számára elsőbbségadás kötelező!
Fegyvertár balra!
Munkaterület! Rabszolgalmi folyosóépítés!
Rabszolgáknak este 22:00 után nyögdécselni és sikoltozni szigorúan tilos!

és végül a legszebb ami láttán nekem is könnybe lábadt a szemem:
Trónterem. Ki itt belépsz előbb törölj lábat! Bámulós csizmapucoló balra!

A legnagyobb sajnálatomra azonban le kellet lohasztanom a frissen ébredt reményét, de így is alig akart elengedni. Megígértette velem, hogy visszatérek majd egy kis szünidőre, s akkorra néhány bámulós rabszolgát is beszerez.

Visszatérve ismét beköltöztem a bámulós testébe és az orkok kíséretében távoztam a nyugati kapunál. Itt még átestem az utolsó protokolláris eseményen. Találkoztam a Tó Őrével és kezet is kellett fognom vele. Eltartott egy ideig...

Mindenesetre éppen elcsíptem Elrondékat, akik kissé ziláltan jöttek le a hegyről. Hiába no! A Caradhras sose változik meg. Tudom, hiszen én építettem. Elrond egyébként megdöbbent, mikor közöltem vele, hogy simán átjöttem Mórián. Elhatározta, hogy expedíciót fog küldeni, ennek kiderítésére.

Csak meglesznek Mormognak a rabszolgái!