"Egy rég várt ünnepély" - Tolkien 114. születésnapja

J.R.R. Tolkien életművének legismertebb része A Gyűrűk Ura című mű, amely a XX. század legnagyobb példányszámban eladott regénye, idén ünnepelte megjelenésének 50. évfordulóját. Magyarországon évek óta az eladási listák vezető helyeit foglalja el, "A Nagy Könyv" TOP 12-es listájára is felkerült. Az életmű része a Tolkien által megálmodott Középfölde világában játszódó számtalan gyönyörűséges mitológiai történet is. Tolkien több tízezer oldalra rúgó hagyatéka tartalmazza a mitikus Középfölde mintegy tizenötezer évnyi, részletesen kidolgozott történelmét, a mitológiai világ földrajzát, flóráját, faunáját és nem utolsósorban több mint egy tucat mesterségesen kialakított nyelv részletes nyelvtani szabályrendszerét és szókincsét (a tünde-nyelvek a mai napig a világ legtöbb ember által használt mesterséges nyelveivé váltak). Ez a roppant életmű nemcsak önmagában, hanem az olyan másodlagos művek révén is érdekes, amelyek később belőle alakultak ki. Egyrészt a világ fantasy jellegű művei a tolkieni mitológiából eredeztethetőek, másrészt az eredeti koncepció számtalan adaptációt (képregények, zenei CD-k, játékrendszerek és a 17 Oscar-díjjal jutalmazott filmtrilógia) eredményezett.

A mostani rendezvény a 2003. január 3-án megkezdett hagyomány folytatása. Akkor, J.R.R. Tolkien 111. születésnapján (amely a regény belső szabályai alapján egy különösen fontos, kerek évforduló volt) nagy sikerű, egész napos programot szervezett a Magyar Tolkien Társaság. Azóta is minden évben hasonlóképpen megemlékeznek a Professzor születésnapjáról, amelyen rendezvények csúcspontjaként este az angol Tolkien Society világméretű felhívásához kapcsolódva egy pohár itallal közösen köszöntik a Professzort.


A programok tartalmaznak ismeretterjesztő és tudományos előadásokat és a teljes Tolkien életművet felvonultató könyvkiállításokat is. A szervezők nagy hangsúlyt a szórakozásra is: mind a fiatalabbak, mind az idősebbek megtalálhatják a maguknak való tevékenységet vagy előadást. A rendezvények helyszínén meg lehetett vásárolni a magyar nyelvterületen elérhető majd minden könyvet (magyar fordításokat és eredeti angol nyelvű köteteket is), albumot, CD-t, ami bármilyen formában J.R.R. Tolkien életművéhez kötődik.

Az esemény mottója: Nézz körül és játssz Középföldén!


Díszvendég:
TED NASMITH
világhírű Tolkien-illusztrátor és grafikus



A rendezvény programjából:

- Színpadi előadások, vidám jelenetek
- Egész napos játszóház, kézművesház
- Kvíz és nyereményjátékok, érdekes és furcsa vetélkedők
- Kedvezményes könyv-, video-, CD- és játékvásár
- Ismeretterjesztő előadások Középföldéről
- Tünde nyelvtanfolyamok
- Fordítói szimpózium Tolkien magyarul megjelenő könyveivel kapcsolatban
- Nyilvános vita A Gyűrűk Ura könyvhöz és filmhez kapcsolódó témákról
- A Tolkien Vizuális Pályázat eredmény-hirdetése és a kapcsolódó kiállítás megnyitója
- Kiállítás A Gyűrűk Ura film kellékeiből (fegyverek, ékszerek)
- Este ír muzsika és táncház
- Koccintás a professzorra
- Bran együttes koncertje

A rendezvény honlapja:

http://www.tolkien.hu/szuletesnap/

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére