Nagypénteken aztán déltájban fel is keltünk, majd nekiálltam a fellelhető alapanyagokból ebédet kotyvasztani. Illetve nekiálltam volna, ha van hal. De nem volt.
Nyerszen, cccapkodóssszan – nosztalgiázott Faramir.
Előttem méretes piros kötény, kezemben fakanál, a hajam százfelé és ninc halacka. Felmértem a helyzetet, némileg vésztjósló pillantással.
Niéla ilyenkor anyára emlékeztet… - közölte Boromir.
Finduilas mikor főzött? – érdeklődtem.
Nos… csak egyszer, de azt máig emlegetik Minas Tirithben. – vigyorgott a Helytartó.
Főleg, mikor a feleségemre rátör a főzési roham… - tette hozzá Faramir. – Ilyenkor sóhajtozik a nép, hogy mennyire hasonlít szegény megboldogult helytartónéra…
Mondjátok már el, hogy volt!!! – követeltem.
Boromir hatodik szülinapja volt… - kezdte Denethor. – Nagy bulit csaptunk, pláne, hogy Fari épp aznap indult el.
(Nevezett fülig pirult.)
Szóval, ott volt fél Gondor, meg negyed Rohan, eljött Imrahil sógor meg az öreg Forlong is. Na erre az én kedves nejem kitalálta, hogy birkapörköltet készít a vendégseregnek…
Ti ismeritek a birkapörköltet? – csodálkoztam.
Ismerjük-e??? Az első birkapörköltet még Beren apja Barahir és társai főzték a rengetegben, bár akkor még nem is volt birka. Később Númenorban tökéletesedett az eledel, különösen, miután Aldarion először próbálta a türelmetlen Erendist egy hófehér, Eregionból importált báránykával kiengesztelni… Erendis teljesen báránymániás lett, Aldarion hozott neki egy kost is, aztán lassanként kialakult Númenor Szent Juhnyája… birkát kizárólag a Király tenyészthetett. Mindre rásütötték a Fehér Fát a csillagokkal, és hosszú életűek voltak, akár a dúnadánok. Na most, amikor Númenorban Eru kihúzta a dugót, és kezdett süllyedni, Anárionnak eszébe jutottak a Szent Birkák! Egymaga nem sokat tehetett, felkapott egy lánybirkát meg egy kost, miközben a hátizsákjában ott lapult az Anor-kő, a királyi kincstár néhány értékes darabja, valamint a kedvenc plüsswargja… Így került a Szent Nyáj két példánya Gondorba, akárcsak Nimloth palántája, s újra elszaporodtak. Amikor a Fehér Fa kiszáradt, a juhok is kezdtek megkergülni. Az utolsó példányt épp a szülinapi parti előtt kellett elaltatni. Finduilas nem is sejtette, milyen rágós tud lenni egy közel négyszáz esztendős kos… naivul nekiállt főzni, egy hatalmas bográcsban… akkora tűzön, hogy… - a Helytartó ábrándos arcot vágott. – Szóval nagy tűzön… Tett bele mindenfélét, ami épp volt a Fellegvárban. Sajnos belefőzött egy trófeaként őrzött sárkánykoponyát, ami állítólag magáé Glaurungé volt valamikor (bár az is lehet, hogy a haradi feketepiacról származott). Ez még hagyján, ám valahogy belekerült némi athelas és kamilla is. Nos, ez a kettő nagyon üti egymást… ezek után el lehet képzelni az eredményt.
Képzelem…
A többség csak néhány kanállal evett, ám Forlong, akit ugyebár ismersz… nos, ő egy kicsit… éhes volt… - vigyorgott a Helytartó.
Miután kiheverte a gyomorrontást, a szalmonellát és az eperohamot, aránylag jól volt… utána sokkal mértékletesebben evett. – tette hozzá Boromir.
De amikor a seregek bevonulnak Gondorba, mégis „Hájas”-ként emlegetik… - értetlenkedtem.
Áh… akkor már csak tiszteletből nevezték úgy. Árnyéka volt önmagának… képes volt jóllakni napi fél ökörrel, meg egy kisebbfajta hordó borral… - fejezte be Denethor.
A történet elgondolkoztatott, ám közöltem velük, hogy bárányt csak két nap múlva ehetnek, ellenben most átmegyünk Bánfalvára sült halat enni valami lacikonyhásnál.
Oda pedig úgy lehet jutni, hogy átmegyünk az irtáson, átvágunk a hősi temetőn, majd lemegyünk a völgybe, ahol Bánfalva fekszik.
A hősi temetőben természetesen láttunk mókust, szeretnek arrafelé, és nem is félősek.
Hál’ Erunak nincs itt Aragorn… - sóhajtottam, majd futottam a kedvenc síromhoz, ami egy II. világháborús pilótáé, és a gépe propellerje díszíti. A fiúk megcsodálták.
Látod, miről mondtál le, apa? – kérdezte kajánul Faramir.
A hal jó volt, a boltban pedig vettem sonkát és tormát a másnapi vacsorához, majd megkérdeztem a fiúkat, hogy akarnak-e tojást festeni.
Perszeeeeeeeeee!
Hazabattyogtunk hát a kellékekkel, és nekiálltunk pingálni. Denethor úr nonfiguratív, ám meglehetősen avantgárd mintákat talált ki, Boromir nyuszikákat festett, Faramir pedig mindenféle cirádás népi izéket, amilyeneket én se tudok. Részemről maradtam a gondori címernél.
Este aztán előállt az olvasási láz. Faramir kitűnő érzékkel lecsapott a Juhász Gyula Összesre, Boromir egy viharvert, sárga borítós, több nemzedék által agyonolvasott könyvre, Denethor úr pedig habozott. A ponyvát nem szerette, a verseket pedig még kevésbé. Más viszont nemigen volt.
Van olyan költő, aki nem holdfényről meg enyelgésről ír, hanem olyan vad, dacos, kihaénnem…
Tessék – nyomtam a kezébe Adyt. Én magam fogtam a GyU-t, és időnként vigyorogva pillantottam a megelevenedett hősökre.
Ekkor váratlan dolog történt. Boromir leesett a székről. Visszamászott, ám hamarosan újra leeesett. Végül a szőnyegre hasalt és ott fetrengett.
Elárulnád, mi olyan vicces? – érdeklődtünk.
„Rózsa a sivatag fölött, írta Troppauer Hümér…” jajjerukám…
Elvigyorodtam, és bólogattam.
„Anyám, te vagy árva fiad csillaga, írta Troppauer Hümér. Első ének…”
Mit talált ez a szemét mázlista? – kérdezte Denethor, aki nem egészen értette Ady szimbolizmusát.
Boromir kénytelen volt az elejétől nekiállni felolvasni Az előretolt helyőrséget, de folyton elröhögte, így Faramir vette át. Még zord atyjukra sem maradt hatástalan a magyar humor e klasszikusa.
Van még ilyen? – kérdezte sűrű csuklások közepette, mikor vége lett.
Odazúdítottam nekik az összes fellelhető Rejtőt. Most mind a négyen mást kezdtünk olvasni, ám folyton felolvastuk a legjobb poénokat, vagyis gyakorlatilag négy könyvet olvastunk fel egyszerre és összevissza. Ettől kissé megzavarodtak éjfélre.
- Szóval Wendriner úr, a galád őrmester feleségül vette Pepita Oféliát, miközben a Török Szultán kavarta, és 13. Pác Tivald összeverekedett Gorcsev Ivánnal, aki titokban uralkodó… - összegezte Denethor, mielőtt elaludtunk.