3.


Megharagudtam Anyura. Tudom, hogy ő is vissza szeretne menni Gondolinba! És már én is szeretnék kitörni ebből a sötét erdőből, mert itt nem tudok vagánykodni a napszemcsimmel a csajok előtt, mert nekisétálok az első útbaeső fának. Bár Anyu felvilágosított, hogy itt legfeljebb az őzcsajok előtt adhatnám a lazagyereket, de akkor is...
Tehát elkezdtem fűzni Aput, hogy a legközelebbi Nagy Családi Túrát ne az erdő közepén heverő medve-tetem mellé szervezzük, hanem inkább Turgon nagybácsi ojjektumába. Apu pedig idegbeteg módon kezdett el viselkedni - mint általában.
- Te Eol házából való vagy Maeglin fiam... - kezdett bele Apu valami hosszú monológba, de én közben azon töprengtem, hogy miért nevezi ezt a viskót háznak, és én miért lennék ebből való, amikor ez egy ház, én meg elda vagyok, így lemaradtam Apu beszédéről, és már csak a villogó tekintetét láttam.
- He? - kérdeztem vissza halkan. Apunak (mily meglepő) elsötétült a tekintete.
- Azt mondtam, itt maradsz, és nem mész sehova! Nem találkozhatsz véreink gyilkosaival!
És ezt a jelenetet Anyu csendben nézte végig, csak világított ott csendben a sarokban, mintha egy élettelen villanykörte vagy petróleumlámpa lenne.

4.


Kicsit szomorú vagyok, mert úgy érzem, Apu már nem bízik meg bennem. A múltkor épp egy kardot próbált összeszerencsétlenkedni a műhelyében, de fáradt is volt már meg azt hiszem, be is szívott valamivel, és mivel megsajnáltam a sötét fejét, felajánlottam, hogy adja ide azt a kalapácsot, segítek. Már épp nyújtotta volna felém a szerszámot, aztán körbejárt a tekintete, valami olyasmit rebegett, hogy én meg akarom ölni, és kizavart. Nem vettem nagyon komolyan, mert közben habzott a szája, de azért mélyen legbelül ez nagyon fájdalmasan érintett...