4.
Selina jelent meg a lépcső alján. A nap a lyukas ablakon át tűzött be. A lány kisétált a kint beszélgető férfiakhoz.
-Mi ez? –kérdezte álmos hangon a recsegésről.
-Jó reggelt! –köszönt Sonor. Alig fél órája látták egymást…
-A fák… -szólt DevilsThief. –Tegnap ugyan nem említettem, de nem csak éjjeli tündék őrzik ezt az erdőt. Itt a fák is mozognak, ha fölzavarják őket –ekkor nézett rá Selinára. –Egyszer megszállt nálam egy déli ember. Vándorolt, folyton-folyvást. Bejárta Gondort, Rohant, Eriadort. Azt mondta, a Köd-hegység déli lábánál van egy titokzatos erdő. Fangornnak hívják. Na, ott nem csak léteznek a fák, de élnek. Járnak-kelnek. Beszélgetnek… azt is mondta, a rohírok enteknek hívják őket. És vannak még félentek is. Szerinte azok csak nagyritkán mozognak és beszélnek, inkább fák már… ő huornoknak hívta azokat. Ezek itt talán a huornok egy északi ága lehet. De aszonta, nem azok. Merthogy látta is őket.
-S ezek a fa-lények –folytatta a mágus –most épp az orkokkal csatáztak. Remélem, azok a koszos dögök nem jutnak közelebb! Bár ezek a fák is elég erősek. Tényleg, ha se nem entek, se nem huornok, akkor mik?
-Akkor új faj… -szólalt meg Selina. –S akkor illő lenne nevet adni nekik. Quetala-Aldar… Beszélő Fák…
-Inkább Polda-Aldar! –szólt közbe Sonor. –Erős Fák! Ezek már nem beszélnek, csak azok az entek. Vajon mit csinálhattak az orkok, hogy így felbőszítették őket?
-Semmit –válaszolta a tulaj. -Csak biztos nem volt tűzifa! Kellet nekik itt lármázni az erdő közepén este.
Szippantott egyet a friss levegőből.
Ekkor egy ork pánikszerűen rohant ki az erdőből és elfutott a kocsma előtt.
-Háhá! Kapkodd a patád, mert itt sem lelsz nyugalmat! –Devils felkapta kardját és eleresztett egy villámot az ork felé. -Lássuk, mire megyek egy orkkal! -A villámnyíl egyenesen süvített az ork felé, aki meglepetésében leguggolt reflexszerűen. De a villám így is eltalálta. A dög elkezdett rángatózni, majd darabokra robbant. Füstölgő kúp maradt a helyén.
Mindannyian csöndesen álltak egy darabig.
-Azt hiszem, vigyáznod kellene avval a micsodával… -mondta halkan Selina.
-Rejtsd el! –tanácsolta Sonor is. –Ha mindenki megtudja, hogy mid van, maholnap kisebb hadsereg jönne ezek helyet…
-Csak féltékenyek vagytok! Azt akarjátok, hogy tietek legyen a győzelem! A dicsőség! –kaján vigyor terült el arcán. –Jól van na! Megpróbálok vigyázni vele.
Meglóbálta a kardot.
-Mikor tudtok ti ilyet?
-Csak megfelelő méreg kérdése… Vagy… -a tünde megsimogatta a nyílpuskája nyelét. -Ha akarod, megmutatom!
-Hm… Majd talán máskor. No! El a kötéssel!
Leült a padra, leszedegette kötéseit.
A sérülések ugyan még mindig látszódtak, de hála a gyógyitalnak, begyógyultak a sebek és csak hegek maradtak.
Fáradtan állt föl. Megropogtatta csontjait, majd a lerombolt épületek felé nézett.
-Kéne valaki, aki segít nekem fát vágni a pajtához. Csak itt az erdő szélén. A pajtában vannak a balták.... Ja nincs pajta. Meg kell keresni a romokban azokat a fejszéket!
Kérdően nézett a társaságra.
-Na?
-Nekem nem kenyerem a munka, de ez egyszer esetleg segíthetek… -válaszolta Sonor.
Ketten kivonultak a pajtához - pontosabban annak romjaihoz.
-Na, ebből tényleg nem sok maradt… Devils, mennyi kell?
-Nem tudom! Vettem csak ezt a kocsmát. De szerintem úgy 20 öl elég lesz. Csak óvatosan, mert nem akarok egy entet vagy mit beleépíteni a pajtába. Szegény lovak megvadulnának, amikor elkezd pislogni a fa!
-Előtte megnézem őket, hogy pislognak-e!
Belábaltak a fatörmelékek közé, a baltákat keresve.
-Megvan! -kiáltotta Sonor. Lehajolt, két deszka alól elővette a fejszét. –Itt a másik is!
Ez utóbbit odadobta Devils felé. Az ijedten ugrott el a repülő szerszám elől.
-Ez őrült! Dobálja a baltákat! Mit ittál, Sonor?
A mágus eleresztett egy mosolyt. –Na hajrá!

Elindultak egy kis ösvényen. Sonor dalolászni kezdett, valami hóbortos öregemberről szólt a dal. Ahogy beljebb halattak, az ének egyre hangosabb lett. Miután kellően eltávolodtak a kocsmától, a tolvaj közelebb húzódott a mágushoz. Mintha megbotlott volna, nekiment a férfinek.
-Bocsánat!
A varázsló merően nézett rá. Devils értetlen arcot vágott. Társa végigtapogatta a saját ruházatát. –Mit loptál el?!
-Én? Ugyan már! Semmit…
Tovább ballagtak.
Néhány lépés után Devils kifordult, előkapta az elcsent mithriltőrt és a mágus felé tartotta.
-Csak fel akartam hívni a figyelmedet! –sziszegte. -Azt hiszed az orkok elhúztak a francba?
Visszadobta a fegyvert a tulajának. –Én ügyesen ki tudom húzni az inged alól, de ha harcra kerül a sor? Te is ki tudod? Mire benyúlsz a köpeny alá, halott vagy!
-Itt a fejsze! –üvöltötte Sonor. Nála a lopás becsületbeli kérdés. Ha jó szándékú, ha nem, elítélendő dolog!
-Hő! A fejsze! Nem értek túl sokat a lovas fegyverekhez, de ne keverd a fejszét a csatabárddal vagy a fokossal! A Lovasurak értik ezek használatát, de te tudtommal nem igazán vagy járatos ilyen dolgokban!
-Ha így ordibálsz, te csalod ide azokat a barmokat! És tudod mit? Zárjuk le a vitát, jó?
-Nekem nyolc!
-Nálad ez ilyen egyszerű? Talán „bocsánat”! Hisz’ te lopkodsz!
-Csöndesen!
-Engem te ne oktassál! Hát nem fogod föl…
-Kuss! –sziszegte a tulaj és befogta a mágus száját.
Ismét reccsent egyet a közeli bokor. Sonor a saját beszédétől nem hallotta az elébb.
Devils előkapta a kardját. Még mindig vörösen izzott. Belépett a bokor mögé, a fegyvert maga előtt tartva. A mágus lélegzetét visszatartva várta a férfit. Ám a rekettye mögül nem hallatszott vidámtalan szó…
-Na mi van? Eltévedtél? –lépett ki Devils a cserje mögül, az ölében lévő dolognak beszélve. Egy kölyökkutya lapult a karjai közt…
-Hát ez meg? Csoda, hogy az orkok élve hagyták őt! Asszem, megtartom. Legyen a neve… hmm... Roki!
Sonor mosolygott. Roki…

Selina halkan iszogatta a teáját. Devils és Sonor épp jöttek vissza.
-És a fa? –kiáltotta lány. -Lusta disznók…
-Sehol! Nézzétek mit találtam!
A tolvaj odarohant a lányhoz, mutogatva a kölyköt.
-Aranyos… -nézte a nő.
-Elengedem. –csendült DevilsThief hangja. A többiek őt nézték, mire az válaszolta az okokat. -Ha visszajön, megtartom. Ha nem… akkor nem.
A kutya vakkantott egyet, majd berohant az erdőbe.
-Ennyit erről…
Khilthoron lépett elő, kezében fejsze. Odaállt Devils mellé, majd hárman indultak fát vágni.

Hat kis tölgyön voltak túl. Záporzott róluk az izzadság, mikor megrázták nedves fejüket.
Sonor rátámaszkodott a fejszéjére.
Selina lépett hozzájuk. Hasa bekötve, kezében tálca. Rajta három kupa víz.
Devils felemeli a poharat, majd kiönti belőle a vizet.
-Amb! –kiáltott hátra. Hamarost elő is lépett a legény. Huszonéves, nyápic gyerek volt, istállós fiú. –Hozzá’ má’ egy bort!
Khilthoron köhintett.
-Mégsem… Hármat hozzál!
Amb biccentett, majd bement a kocsmába.
Selina hüledezve nézett. –Bezzeg amit én hozok az nem jó?
-Nyugi, drága! –vette el a bort Ambtól Khilthoron. –Kedves vagy, meg minden, de én altatónak iszom vizet. Almien!*
Koccintottak, mire a lány sértődötten elment. Devils legyintett. Még egy kevés kell!
Visszaindulta az erdőbe.

Beid újból kortyolt a borból, miközben a levelet nézte.
-Sajnos ez nekem idegen szöveg. Talán majd más tud segíteni. Úgy látom, mégiscsak békés éjszakánk lesz! -farkasvigyor terült szét az arcán. -Bár még koránt sincs vége…
Kinézett az ablakon. Devils, hóna alatt egy nyaláb fával lépdelt a pajta romjai felé. Mögötte Khilthoron és Sonor. A tulaj letörölte homlokáról az izzadságot.
-Selina! Nem tudod mi zajlik most a nagyvilágban? Nem igazán jut ide el semmi a vándorokon kívül. –mosoly terült szét arcán. - És persze az orkokon kívül!
-Munka után édes a pihenés! –váltott egy régebbi témára varázsló társa. -Na meg egy kupa jófajta bor egy kis étellel! Sajnos nem nagyon ismerem a borfajtákat. Fel tudnátok csak így gyorsan világosítani? Hol terem a legjobbfajta borszőlő Középföldén?
-Sok helyen van jó bor, de a leghíresebb borvidékek Dorwinionban vannak. –játszott Khil egy vékony ággal.
-No! Nem is tudtam hogy ilyen jártas vagy bennük! –Devils felállt, egy butykosból bort töltött. A fény felé mutatta a poharat. -Ez milyen fajta?
A tünde elveszi a poharat, belekortyol. –Hm. Érdekes. Nemesített szőlőből van, félig dorwini, félig északi. Nem luxuskategória, de finom!
-Még jó hogy! –csapott a vállára Devils. –Na, nemsokára vacsoraidő!
-Én is éhes lettem, ezután az éjszakai zűr után. –jött a férfiakhoz csípőjét rázva Selina.
-Hát akkor rajta! –állt fel Sonor. –Gyerünk beljebb! Donar csinált vacsorát?
-Persze! –bólintott Selina, és beinvitálta a munkálkodókat a házba. Ott nekifogtak a sülteknek.
Csendben folyt az étkezés. Néha-néha valaki mondott valamit, de inkább az evés volt a főszereplő. Ám a nagy falatozás csöndjét valami megzavarta. Az erdőből csörtetés hallatszott. Eleinte csak Devils hallotta, de ő inkább hallucinációnak gondolta.
Viszont mindenki felfigyelt rá, mikor egy bömbölés is elhangzott kintről. Valaki nagyon éhes lehetett… s egyre közelg…
-Mi lehet ez? –nyelte le a falatot Sonor. -Ti nem halljátok?
Devils felállt, kilépett az ajtón. A többiek utána. Bámultak az éjszakába. Hallgatták az idegen zajokat.
A tulaj az erdő felé intett. -Bemegyek! Ti maradjatok itt! Lehet hogy egy ork, és ha ez igaz és látja, hogy többen vagyunk, akkor szól a többieknek. Bár… amúgy is…
A tolvaj eltűnt a sötétben.

A tolvaj az erdő határán előkapta íját, kardját oldalára kötötte, s mint egy Kósza vadász, belépett az erdőbe.
Behunyta szemét. Majd lassan kinyitotta. Szoktatta magát a sötéthez. Úgy ahogy megpróbált bagolyként nézni az erdőbe. De nem sok mindent látott…
Lábujjhegyen lépkedett, úgy haladt beljebb és beljebb. Újra felhangzott a recsegés. Biztos nem ork – állapította meg magában. A lény épp kidöntött egy fát… Devils nem látta, de ahol nem használható a szem, az ember a fülével lát. És akkor meglátta az alak sziluettjét egy fa takarásában. Villámgyorsan a földre vetette magát. Közelebb kúszott…
Az alak eltávolodott – a csárda irányába. Devils agyában egy állat képe jelent meg. Mókus… Hát persze! A tolvaj felmászott egy fára, s ott követte. Csak nehogy őt döntsék ki!
Ismét meglátta a szörnyeteget. Felülről nézett rá. Majd’ elkiáltotta magát a meglepetéstől.
A lény felnézett. Találkozott a tekintetük. Majd eszeveszett üvöltözésbe kezdett. Kicsavart egy fenyőt, s avval akart cselekedni. Kilapítani a mókust…

Selina a szája elé kapta a kezét. A recsegéstől majd’ megsüketültek. Az ordibálás a dobhártyájukat hasogatta.
Beid megpaskolta a vállát. –Nem lesz semmi baj!
Ekkor rohant ki Devils a fák közül. Ruhája szakadt, testén sebek…
Ugrott, talpa felverte a földet. A levegőben visszafordult, elővette íját és a sötétbe küldött egy nyílvesszőt. Egy pocsolyába esett bele, de nem érdekelte túlságosan. Megrökönyödött társai ott álltak tőle pár méternyire, de a tolvaj mégis ordibált.
–HEGYI TROLL!!!
Még három nyilat lőtt a sűrűbe. Vég nélküli ordibálás…
-Az embert már enni sem hagyják!
Elküldte a következő vesszőt. A nyíl lepattant a kemény páncélról. A troll kilépett az erdőből. Elordította magát, majd felmérte ellenfeleit. Szeme szinte parázslott a sötétben.
-Az istenit! Jó nagyra nőtt! –ugrott fel a varázsló, majd felkészült az igézésre, majd az útjára engedett tűznyíl után tőrével megrohamozza a monstrumot. -Hajrá!
-Sonor, te örökvidám! -mondta Devils gúnyosan. -Na jó. Elég ebből a nyilazásból!
Még egyet eleresztett, ami pont beleállt a szörny bokájába.
-Végre! Nem pattant le róla!
Előkapta kardját, megindult, és… elesett. Szitkozódott és káromkodott össze mindent, legfőképp a pokrócot, melybe elesett. Épp szét akarta tépni, mikor eszébe ötlött valami. Odaugrott a troll elé, majd pokrócot a monstrum pofájába dobta.
-A kardnak csak nem áll ellen!
„Hősiesen” forgatni kezdte kezében a fegyvert, mire az óriás egy lépésnél méterekre elrúgta. A tolvaj a pajta romjai között kötött ki. -Szutyok!
Selina kardjával próbálta megsebezni a dögöt. Devils „lovagiaskodásán” fejét rázta. –Pont a troll a szutyok… -súgta maga elé, majd neki koccant Khilthoronnak. A tünde rövidkarddal próbálkozott. Majd mindannyian Devilsre szegezték tekintetüket, hisz a kocsma tulaja szemmel láthatóan valami nagy őrültségre készült. Nem tévedtek sokat…
A tolvaj odalépett a troll mögé, előkapta tőrét, és tövig bevágta a hátsó bordák közé – közben majdnem eltört. Fekete vér folyt a férfi kezére. Érezte, csípi, égeti bőrét. De nem törődött vele. Bal kezével belekapott, felugrott és a kardot jóval följebb ismét a szörnyetegbe döfte. A troll tombolt. A férfi kirántotta a tőrt, majd felugrott a dög fejére. Persze ellenfelének nem tetszett plusz súly; megrázta magát, közben szétrugdosta támadóit. Devils elvesztette egyensúlyát, és oldalra dőlt. De hidegvérét nem vesztette el, megpróbálta átkarolni a troll nyakát. Nagy nehezen sikerült, de nem tudta uralni a ficánkoló testet. A troll felemelte jobb karját, mire Devils kiejtette kezéből a vöröslő kardot.
Egy káromkodással letudta. A dög ráfigyelt a földön csendülő fegyverre. Milyen igézően villog… Igen, üzen… Gyere, gyere…
A tolvaj észrevette a szörny szemében az őrület lángját; és azt, hogy ha nem cselekszik, kardjának annyi. Felhúzódzkodott ismét az óriási fejre, megkapaszkodott, majd elkezdte szurkálni a dögöt. Az azonnal észhez tért, s vadul rázta a fejét. Devils összeszedte minden erejét, s a koponyába keményen belehasított – volna. De a tőr csontot ért, s beletört a szörnybe. A tolvaj tágra nyílt szemmel fogta a markolatot. Ez nem lehet igaz!
A troll megérezte kétségbeesését, s megrázta magát ismét. A férfi lefordult a lényről, s alkarjába kapaszkodott. Csak ezt ne! A szörny felemelte karját és ránézett a férfire. Devils tudta, mi fog történni. Másodperceken belül a troll agyáig eljutnak a dolgok: valaki éppen csüng rajta!
A lény szemében kezdtek csillanni az értelem szikrái, mikor a tolvaj lábbal átkarolta a karját, kezével elengedte magát és lehajolt a kardjáért. Az óriás ismét tombolni kezdett, s vadul csapkodta a karjait.
-Devils! –kiáltottak lentről. Ő csak elnyomott hangokat hallott; nem tudta volna beazonosítani őket. –Vigyázz!
Khilthoron ellőtt egy nyilat. A vessző a torok felé repült, ám a dög fordult egy felet; DevilsThief volt a célja…
A nyíl súrolta a férfi felkarját. Az felüvöltött. Számára lelassulnak a percek. Ekkor megmarkolja a markolatot, s belevág a troll felkarjába. Devils megidéz egy villámot.
A kard szabályosan kirobban a vállból. A tolvaj messzire repül, s egy fának ütközik. Csúnyán lehorzsolja a hátát.
De a troll számára ez maga kínszenvedés. Érezte, karjában nincs erő, fekete vérével együtt mintha kifolyt volna. Bal kezét láthatatlan istennyilák kaszabolták.
Kétségbeesetten felemelte karjait. Teremtő Morgoth, mért kínzol engemet?!
S mintha hallaná a hangot: bosszú! Lepillant. Előtte sok ember, akik fegyverrel fenyegetik őt. Pont őt, egy védtelen, ártatlan lényt! Felrúgott két apródékot, egy fényes páncélost, meg egy égszín-köpenyest, karjával leütött egy szakállas, még apróbb valamit. Hisz az erdő alatt, ott az ő gyilkosa! Nagy léptekkel lépett elé. Ha harc, hát legyen… mészárlás!
Vagy: taposás…
Selina felkapott egy követ, teljes erőből fejbe vágta a megszállott trollt.
Az fel se vette.
-Hé melák, gyere, kapj el! –ordította hát neki, és egy-két lépéssel közelebb ment hozzá, így a troll figyelme felé irányult, s ezt kihasználva, előkapta nyílpuskáját. Ezzel pedig a bal szeme alá lőtt. A nyíl beleállt az arcába. A troll elvakult dühe miatt. Ránézett a tündére, gondolkodik. Na, most meg kit?
Végül döntött: a feketehajú apródékot elrúgja messzire, a sárgahajú apródékot meg most menten szét fogja szabdalni! Ordításba kezdett. Devilst bal lábbal elrúgta, majd megfordult és Selinát vette célba.
-Zsupsz! Nem így terveztem… -mondta a nő gyorsan, majd elfutott a kocsma felé.
Khilthoron célzott, majd egy jól irányzott lövéssel kilőtte a jobb szemét. Fekete vér spriccelt ki a szemgödörből. A nedv teljesen belepte a nyilat. A troll dühöngött. Érthetjük is okát – az óriási szörny háromnegyed részben megvakult…
Majd elindult a csárda felé.
-Azt már nem, te marha! –rikkantotta Devils, és villámgyorsan felmászott egy farakásra.
A troll megtámolygott, lépett egyet hátra, és kirúgta azt a pöcköt, amely a rakást tartotta. A majd’ egyéves tűzifa hangosan gurult szét; a tulaj a párducot megszégyenítve ugrott az óriásra.
Előrántotta tűzvörös kardját, avval hasogatta a szörny vállát. Az meg csak rángatózott, mint egy bolond. A férfinek majd leszakadt a karja.
Selina a földről izgulta végig barátja tusáját. Khilthoron húzta ki az íját, mikor a tündenő leereszttette a kezét. –Megin’ eltalálod Devilst!
Orastes ugrott a dög elé, bárdjával csapkodta az óriási lábakat. Egy törptől nem várt ügyességgel tért ki a gyilkos taposások elől.
Sonor lelki erejével segítette a törpöt. Beidék nem tehettek semmit. Kard nem ér egy vak lovat se egy dühöngő trollal szemben. De ezt nem mindenki tudja ám…
Devils sem bírta sokáig. Hamarost le is esett a szörny hátáról. Majd megfogta a kardját, és a dög lába felé suhintott. A penge alig érintette a bőrt – egy-két centit, ha ért -, ám a férfi akaratereje ismét előidézte a villámot. A fény belekúszott az irha kemény pólusain, észveszejtő kínt okozva az óriásnak.
Hatalmas robajjal eldőlt. Magával rántotta az eresz egy részét, s egy kisebb fát is.
Devils elé kúszott vérző lábával. Feltápászkodott, majd a levegőbe emelte a kardot. Le akarta sújtani az ostoba, vérző fejet. A villám végigkúszott a pengén. Ritkán lát ilyet az ember. Talán akinek élénk a képzelőereje, s aki szereti hallgatni az Óidő regéit. A troll résnyire kinyitotta a szemét. Fölötte állt a gyilkosa!
Hörrentett, „egészséges” kezével elsöpörte a lesújtani készülő tolvajt. A kard ereje saját gazdáját érte el. Az hátravágódott, testét elérte a pusztító energia. Ő megpróbálta eltűntetni a jelenséget, de már „csak” az utóját kapta. Teste mozgatóerői nem rohadtak széjjel, de pillanatokra lebénította az erő.
Mire elmúltak a villámok, a tolvaj elájult. Beid odaugrott a troll elé. Az egyre csak tekergett, majd végül lenyugodott. Testéből patakzott a mocskos vér. Beid lefelé tartotta a kardját, odalépett a hörgő állat szügyéhez és megadta neki a kegyelemdöfést. De a dögöt keményebb fából faragták. Hadakozni persze már nem volt ereje.
Percek múlva végleg kiszenvedett.
-Olyan gyorsan elintéztétek –szólt a varázsló, -hogy én szinte bele sem tudtam szólni. Devils! Mi tö… Úristen!
Hozott egy pohár vizet – ha ezt a tolvaj tudná! Vizet! – és fellocsolta vele barátja arcát. Az másodpercek alatt észhez tért.
-Hű a francba! Ez kemény volt! Ki nyírta ki?
Beid előlépett.
-Köszönet, barátom!
-Jól vagy? –kérdezte Selina.
-Jobban nem is lehetnék! –rikkantotta Devils. Felkapta a fejszéjét, majd odalépett az egyik kidöntött fához. Aztán aprítani kezdte azt. A többiek csak nézték.
-Ööö… Devils! –mondta Khilthoron.
-Mi van?
-Mi van? –lépett tündetársa mellé a lány. –Éjszaka kb. 10 óra, az van!
-Hát aztán? Jól vagyok, nem, akkor meg? Csak, mert egy kis villám visszafele is jött!
-Ha az orkok visszajönnek hiába aprítod azt a fát. –szólt Beid.
-Gyere! –fogta meg a vállát Selina. A férfi nagy nehezen beleegyezett. Visszaindultak a kocsmába. Aztán Devils hirtelen elrohant az erdő felé.
-A kardom! –keresgélni kezdte a fegyvert. Végül megtalálta. Félig el volt temetve az avarba. Kézbe fogta. A penge ismét izzani kezdett. -Na ez már tényleg különös.
-Nincs valakinek ötlete, hogy mi folyik itt?
-Semmi… -mondta Selina egy kicsit még mindig meglepetten, és leült a farönkre.
-Előbb az orkok most meg ez… ez elég gyanús… -csóválta még a fejét a tulaj. Ettől egy „kicsit” ideges lett.
-Szerintem csak a kajára jönnek. Errefelé ritkábban jönnek ennyire délre. De korábban hallottam, északabbra is hatalmas pusztításokat végeznek. Néhány Kósza szerint nyomulnak dél felé. Lehet, hogy Gondor felé mennek. Nem tudom -tette el Devils kardját egy kicsit idegesen.
Ekkor már valamennyien ott álltak Devils körül.
-Gondor felé? –vetette oda Sonor. -Mi okuk lenne Gondor felé menni? Talán… Nem. Az nem lehet… Ugye nem gondolod, hogy támadni akarnak?
-Támadni? Oh… az nem jó… nagyon nem jó… -sziszegte Selina. Idegesen csóválta fejét. Felnézett az égre. A tegnapi esőfelhők eloszoltak, tisztán világított a telihold. –A Sötét Erők gyülekeznek!
Fáradtan vonultak be a házba.
Véget ért a közös kaland…

Jegyzetek:
* Almien = Egészségedre! (Qu)