Kósza kalandok 1.rész

KÓSZA KALANDOK
1. rész


Harad barna kősivatagára homály ereszkedett. Csönd volt, mint egy halott városban, melyben már mindenki elpusztult. Sehol egy kis fény, se pislákoló gyertya, se ragyogó napsütés. Csak a nagy pusztaság. Ám mégis, ebben a szellemvilágban is volt egy élő alak.
Éjfélre járt az idő, ő mégis éberen ült kicsinyke tábortüze mellett. Nem kellett tartania, hogy észreveszik, mivel közel s távol nem volt senki se a közelben. Talpig be volt burkolózva a köpenyébe, mely alatt kemény kezei hosszú tőrön nyugodtak. Arca gondterhelt, és fáradt, szemei barnák, haja a válláig ér. Kis motyója ott feküdt mellette, ami csak néhány ruhadarabból, pár használati tárgyból, szárított gyümölcsből, és pár falat lembas-ból és cram-ból állt. A szikár férfi már vagy két hete úton volt, és Harad úttalan útjait rótta. Küldetése volt, és ez szólította e távoli, vad földekre. A két hét alatt alig használta kardját, ezért már nagyon viszketett a tenyere. De nem tehetett mást. Észrevétlen kellett maradnia, különben semmi esélye sem maradna, hogy túlélje haradi útját.
Dörrenés hallatszott, és egy kétágú villám csapott le az égből. Fénye sok távolságnyi területet bevilágított, ami nem jó látvány volt a vándorló idegen számára. Mégsem volt egyedül. A fényben orkok körvonalai rajzolódtak ki, amint a pusztán meneteltek.
A férfi gyorsan eltaposta tábortüzét, és a földre hasalt. Magára húzta köpönyegét, és várt.
Hamarosan ork hangok, és ocsmány szitkozódás ért el hozzá, amiket félig elnyomott a szakadó eső, és a villámlás. A vihar kitört. Az orkok elhaladtak a vándor mellett, akinek tünde köpönyege beleolvadt a sötétségbe. Az orkok eltávolodtak, majd teljesen eltűntek a látóhatár szélén. Az idegen fölállt, összepakolt, és útnak indult az orkok után, gyorsan, szinte kúszva.
A vihar csak erősödött, de ő nem állt meg. Nem állhatott.
Egész éjszaka követte ellenségeit, akik hajnalra egy faerődhöz értek. A falakon senki. A kapu tárva-nyitva. Az orkok bevonultak a kapun, ami halkan becsukódott mögöttük.
-Remek…-morogta a férfi. Csuklyát húzott a fejébe, és elbújt egy bucka mögé. Elővett egy darab cram-ot, és elkezdte enni. A Bakacsin erdő környékéről hozta, jó barátságban volt a Bard fiakkal. A gyümölcsöt a porba dobta, mivel az már ehetetlen volt. A lembast nehezebb időkre tartogatta, mivel tudta, hosszú az út Minas Tirithig. Már világos volt, mikor a kapu újra kinyílt. Egy farkason lovagoló ork száguldott ki rajta, aki bár nem legnagyobb törzsek közé tartozott, mégis valamiféle felsőbbség sugárzott ki belőle. Kis snaga volt, de nem a legkisebb, és inkább hasonlított egy gyengébb Urukhoz, mint az orkok legaljább fajtájához. Elvágtatott a vándor mellett, akinek tünde köpenye másodszor is kisegítette a bajból gazdáját. Az idegen magában átkozódott.
-Világos nappal van, és ő farkason, én meg gyalog vagyok Hogy követhetném? Ha a lovamat nem lőtték volna le, akkor se mennék sokra…
Ám a szerencse mellé szegődött. Ork hangokat vélt hallani, az erőd belsejéből. Az orkok vitatkoztak valamin. Íj pendült, és egy snaga hullott ki az egyik falnyíláson. Harsány röhögés. Kard fémes szisszenése hallatszott, a kapu kinyílt, és három farkaslovas sietett ki rajta. Egyikük nyíllal a hátában lefordult hátasáról, a másik kettő karjából pedig vér hullott alá.
Elmenekültek, de a többi nem hagyta annyiban. Orkok bukkantak fel a falakon, és nyilakat zúdítottak a menekülőkre. Sikerrel. Az orkok vidáman kurjongattak, de nem sokáig. Vagdalkozás zaja szűrődött ki az erőd belsejéből. Kard csörrenése, nyíl süvítése, és a vándor ki tudta következtetni, mi történik odabent. Egy perc múlva csönd lett. Semmi nesz. A férfi előjött a bucka mögül, és gyorsan a kapuhoz rohant. Az nyitva volt, nem csukták be. Beszökkent az udvarra, ott sem volt senki, csak ork hullák. A legtöbbjük snaga volt, már amennyire föl lehetett ismerni őket. De akadt ott jó néhány Uruk is, meg egy-kettő megtermett kobold katona. Összevesztek valamin. Az udvarról nagy ajtó nyílt a várépületbe, amit fél karéj alakban ölelt át a kiszáradt udvar. Az ajtótól lépcsősor vezetett a fenti emeletekre, az alsó szinten csak az éléskamrák voltak. Az idegen felszaladt a lépcsőn, ahol itt is, ott is ork tetemekbe botlott. Az emeleten nem látszott annyira az összecsapás nyomai, csak behorpadt pajzsok mutatták, hogy itt nemrég harc folyt. Benyitott egy szobába, mely egyetlen asztalból, és néhány egymásra hányt ócska kardból állt. Ám ahogy jobban körülnézett, az egyik sarokban csillogó valamit pillantott meg. Mithril. Ezen vesztek hát össze. Alighogy belépett, kiáltást hallott. Egy ork rohant fel a lépcsőn, egyenesen felé. A vándor már kihúzta kardját, de ekkor újabbak tűntek fel az ork mögött. Mind hatalmas Urukok. A férfi becsapta a szoba ajtaját, és az asztalt odatolta. Dörömbölés hallatszott, majd ijedt vinnyogás. Kiderült, hogy még egy ajtó is van a teremben. Az kicsapódott, és két ork tűnt fel. Az idegen otthagyta az ajtót, és az orkokra rontott. Az egyiket leszúrta, a másiknak pedig levágta az egyik kezét. A levágott kezű az eltorlaszolt ajtó felé iramodott, pedig tudhatta, hogy ott nem jut ki. Ám hamarosan megjött a válasz, miért arra ment. A nyitott ajtón ugyanis újabb orkok futottak be, kezükben íjjal. Sanda szemükben csodálkozás ült, mikor megpillantották az előttük álló embert. Ugyanebben a pillanatban kitárult a másik ajtó, ellökve az asztalt. Az arra menekülő snagát ellökték a berontó orkok. Az íjász Urukok azonnal a többi orkra támadtak. A vándor az előbb még eltorlaszolt ajtó felé rohant, s közben levágott vagy három orkot. Kirohant az ajtón, lefelé a lépcsőn. Az orkok megfeledkeztek egymás elleni ellenszenvükről, és mind utána vetették magukat. Mikor az idegen lent volt a földszinten, újabb ork fogadta. Az épület bejáratán épp most szaladt be, de rémülten rohant vissza, mikor meglátta a hosszú kardú embert. A vándor kisietett az udvarra, s ki a kapun is. Itt várta be az orkokat. Az első nagy koboldnak lerepült a feje, a második kis snaga pedig a jobb lábára kapta a vágást. Mielőtt a többiek is támadhattak volna, egy éles és tiszta hangú kürt harsant. Az orkok elkiáltották magukat, és tülekedve vonultak vissza. A férfi kihasználta a hirtelen lett előnyét, és futásnak eredt. Elhaladt a bucka mellett, ami a búvóhelye volt. A kürthang irányába eredt. Tudta, hogy ez nem az ellenség kürtje, különben miért futnának előle az orkok? Az erődtől kb. 20 méterre egy salakdomb tövében egy alak üldögélt. Hosszú, ezüstös haja, átható, csillogó tekintete, és gyönyörű arca volt. Kezében díszes csontkürtöt tartott. Halványan elmosolyodott, mikor meglátta a felé tartó idegent.
-Üdvözöllek, Arnadan!
Az Arnadannak nevezett elrakta kardját, és az ezüsthajú mellé ült.
-Tudhattam volna, hogy utánam jössz. S ennek most kivételesen örülök, Berennis.
Berennis elnevette magát. Hangja muzsika volt a fülnek, tünde muzsika.
-Ó, igen. Sokkal előbb indultál el, mint én. Sietnem kellett.
-Igencsak sebesen követted a nyomaimat, az már igaz.
A tünde elővette bőrkulacsát, ami eddig a nyakában lógott.
-Nem vagy szomjas?
Arnadan bólintott.
-De, az vagyok. A vízkészletemnek már egy három napja búcsút kellett mondanom, de azért tudtam inni. Sok itt az ember alkotta vár, nem csak orkok élnek errefelé. És az embereknek szükségük van tiszta vízre….
-Igen, Haradban a gyér népesség fele ember. Mind rabló, kalóz, s mind Szauron patkánya.
Arnadan összehúzta a szemöldökét.
-Én nem emlegetném a Sötét Úrt, pláne nem itt.
-Miért? Ne, inkább ne mond. Sietnünk kell.
-Igen, induljunk.
Azzal felálltak, s elindultak észak felé.
Egész nap vándoroltak a tűző nap alatt. Itt már se dombok, se növények nem voltak. Estefelé pihentek le másodszor ezen a napon. Fáradtak voltak, de muszáj volt tartaniuk a tempót, az orkok miatt. Nem volt valószínű, hogy követik őket az erődjükből, mivel az orkok köztudomásúlag gyűlölik a fényt, mert elgyengíti őket. De az éjszaka (ami már igen közel volt), az orkok kezére játszik. Sötétben irdatlan nagy távolságokat képesek megtenni, megállás nélkül. Így hát érthető volt a két vándor sietsége.
Megálltak, elfogyasztottak egy kis cramot, leheveredtek, és beszédbe elegyedtek.
-Ahogy a szavaidból kivettem, megtaláltad Sagur nyomait.
-Igen.- bólintott Arnadan.- Lórientől Rohan déli gyepűéig követtem, de ott szem elől vesztettem . Sokáig bolyongtam, mire megtaláltam a nyomait. Mikor jöttél utánam?
-Én három nappal utánad indultam el Lothlórienből, hogy felkeresselek. Gondoltam, segítségre van szükséged.
-Hát szükségem is van, az biztos.
Berennis felsóhajtott.
-Emlékszem a csatára. Nagyon is. Ott veszett Gildoren, fajtánk egyik legvitézebbje.
-Igen.- mondta Arnadan.- És ott halt meg Arganad, a kósza .Erős ember volt.
-Mindkét nép hanyatlik. Minden egyes elvesztett élet előbbre hozza fajtánk kihalását.
-Az orkok a hegyekből jöttek le.- emlékezett vissza Arnadan.- Éjszaka leptek meg minket. A csata rövid volt. A végén kiderült, egy tündét elhurcoltak. A legjobb barátomat. Haldaront.
-Galadriel úrnő egy csapatot küldött, hogy semmisítsék meg a menekülő orkokat.- folytatta Berennis.- Sikerrel jártak. De Haldaront nem találták meg. Csak egy ork élte túl az összecsapást. Sagur.
-Sagur.- mondta Arnadan.-Ő. Elkezdtem követni. Ha csak ő maradt életben, akkor ő az egyetlen reményem, hogy megtudjam, hol van Haldaron.
-Tudod hogy Sagur mit keres Haradban?- kérdezte Berennis.
-Annyit tudok, hogy valami kapitányához igyekszik, aki errefelé lakik. Ithilia mezőin összetalálkozott egy erős ork csapattal. Kihallgattam őket, s amit tudok, onnan tudom.
-A sivatagban nagyon nehéz lesz Sagurt megtalálni. Biztos vagy benne hogy sikerülni fog?
-Elfelejtetted, hogy egy kósza vagyok. –mondta Arnadan.
-Ez igaz…s még itt vagyok én is. Így talán sikerülhet….talán.
Arnadan ásított.
-Aludjunk egy keveset. Aztán indulunk tovább.
Elrakták az útravalójukat, köpenyüket vánkosként terítették fejük alá. Álomba merültek.
Reggel Berennis ébredt először. Észak felé meresztgette szemét.
-Homály lappang a hegyeken.- suttogta.- Mordor sötétségbe burkolózik.
-Sötétségbe?- Arnadan is felkelt.- Inkább gonoszságba. És igen, a gonoszság szülte sötétségbe. Gondolkoztam. Most már tudom, hogy pontosan hova igyekszik Sagur. Egy kikötőbe. Visszaemlékeztem arra az ithiliai beszélgetésre, és eszembe jutott valami.
A lényeg, hogy el kell érnünk azt a kikötőt. Nyugatra kell fordulnunk, és két nap múlva ott leszünk.
-Nem veszélyes ez? Egy tünde és egy kósza, mindketten tünde öltözetben. Elfognak minket.
-Meg kell próbálnunk.- bíztatta Arnadan.



FOLYTATÁS KÖVETKEZIK………………………..

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére