A Negyedkor 2004. évében Núrnen országa nagy fejlődésnek indult, hála az ott élő szorgalmas lakosoknak, akik azóta igyekeznek széppé tenni országukat, amióta a Nagy Sauron király, Núrnen utolsó zsarnok uralkodója meghalt. Történetünk elején régészek kezdtek el kutatni rég elveszett városok nyomai után, hogy emlékeket keressenek a harmadkor napjairól.
Tulajdonképpen a mi történetünk is egy ilyen kutatással kezdődött. Morannon városában élt egy építész, úgy hívták, hogy Gamling Ungol, vagy inkább úgy, hogy Gamling fia Ungoli Gamling, egy tagbaszakadt, rohír és dél-gondori származású vörös hajú férfi. Núrnen Köztársaságának egyik legtehetségesebb építésze volt, ő tervezte és hozzá tartozó csapat építette a legtöbb új házat Morannon, Udûn és Vasgádoros városaiban és községeiben. Még a saját házát is ő építette: ez volt eddig minden alkotása közül a legkülönb.
Ebben a hangulatos házban éldegélt boldogan családjával Gamling, az építész, mikor egy napon egy történész és egy gazdag vállalkozó kopogtatott az ajtaján. Az előbbi egy tudós volt a fővárosi egyetemen, az utóbbi pedig egy nagy nemzetközi vállalat elnöke, aki tudományos kutatásokat finanszírozott, és azoknak eredményéből hasznot húzott.
Ezek az emberek a Végzet-hegyétől északkeletre ásatásaik során várromokra, azaz több, mint kétezer éves különös kőtömbökre bukkantak, melyek valószínűleg egykor hatalmas torony építőkövei lehettek. A történész azt mondta, hogy ezek csakis Barad-dûr, a Nagy Sauron király tornyának maradványai lehetnek, legalább is megfelelnek az egykori erőd történelmi leírásainak. A vállalkozó, akit mellesleg Harondori Trufiádoknak neveztek, úgy vélte, hogy nagy ötlet volna a leleteket egy helyre gyűjteni, restaurálni és összeépíteni az egykori torony egy részletét. Ezzel a történelmi emlékművel sok bevételt nyert volna a cége, ebben biztos lehetett.
Gamlingnak több se kellett, mint egy nagyszabású építkezés, mely világhírűvé tehette, ezért elvállalta a Fekete Torony megmaradt darabjának újjáépítését. Núrneni Nagy Kísérletnek hívták a Harondori vállalatának munkáját, amihez az Északi Hegység déli lábainál, egy kietlen és rossz éghajlatú pusztaság közepén kezdtek hozzá. Hetekig vitték a szekerek az ember nagyságú fényes fekete kőtömböket, Gamling pedig elindult embereivel a helyszínre, építészeti eszközeikkel megrakott szekerek kíséretében. A történelem szakértők, a munkások és a cég emberei mind egybegyűltek a puszta közepén, ahol tábort ütöttek. Gamling úr gondoskodott arról, hogy a sátortábor megfeleljen az ő modern építészeti elveinek, így rövid idő alatt emeletes, esőtől és szélvihartól tökéletesen védett sátortábor állt össze. Amíg a Kísérlet lezajlott, addig mind itt laktak, élelemről és egyéb hasznos dolgokról a vállalat gondoskodott, mert itt, Núrnen legritkábban lakott kopár vidékén nem találhattak semmi jót, még fű is alig termett errefelé.
Két hónappal azután, hogy a különös társaság meglátogatta Gamlingot csodálatos házában, a munkálatok megkezdődtek. Először núrneni építőkövekből lerakták az alapokat, majd erre húzták föl az évezredes fekete tömbök cementtel „összefércelt” darabjait. Ahol hiányos volt az eredeti fal, ott téglával építették be a réseket.
A terveket maga Gamling készítette a krónikások rajzai alapján. A torony nem ígérkezett túl nagynak, csupán az hajdani vár legtetejéről volt szó. Kér hatalmas „szarv”, néhány kisebb kiszögellés és bástya alkotta a rom rekonstrukcióját. Néhány részlet az eredeti falból hiányzott, ezeket az alapkövek anyagával kellett pótolni.
Teltek-múltak a napok, és a Fekete Torony csúcsa lassan épült újjá. Valamikor régen egy zsarnok uralkodó lakhelye volt ez, innen belátta mejdnem egész birodalmát, melyet az ő idejében nem Núrnennek, hanem Mordornak, a fekete Földnek nevezték Középfölde népei. Ezúttal pedig idegenforgalmi látványossággá válhatott egy teljesen más helyszínen.
Az építkezés utolsó napján váratlanul egy nagy, fekete utasszállító hintó közeledett a tábor felé, Trufiádok ezt látván megkérte Gamlingot és társait, hogy menjenek megnézni, ki jár itt. Gamling engedelmesen a tábor mellett felállított kocsiszínhez ment érdeklődni.
Az utasszállító odagördült hozzájuk, és a kocsis egy kérdést intézett feléjük:
- Nem zavarja önöket, ha beállok erre az üres helyre itt magul mellett? – nyögte ki rekedt hangján.
Gamling közelebb ment a kocsihoz, hogy szemögyre vegye vezetőjét, először az tűnz fel neki, hogy a fickónak nem volt kantár a kezében, előtte a hat ló csak a kocsival állt összeköttetésben. A kocsis kék kalapot, zöld öltönyt és hosszú barna csizmát viselt, fejfedője széles karimája alól csak hosszú barna szakálla látszott ki.
- Kicsoda maga, és mi dolga van itt, uram? És kiket hozott magával? – kérdezte az idegentől.
- Bombadil Toma vagyok, Arthedainban erdészként élek, utasaim majd bemutatkoznak majd, ha beállhatok a kocsival és ők kiszállhatnak. – mondta a kocsis. - Egyébként az építkezésre jöttünk érdeklődni. Éppen körbeutazzuk Középfölde nyugati részét, és úgy gondoltuk, hogy ha az egykori nagy Ellenség otthonát valaki újjá akarja építeni, akkor azt feltétlenül meg kell néznünk.
Bombadil Toma úr felnézett, és Gamling immár láthatta kedves, mosolygó arcát és kék szemét.
- Felőlem nyugodtan helyet foglalhat a hintójával, uram. – szólalt meg Gamling alázatosan. – mindjárt elvezetem magukat az építkezés vezetőihez, hogy megbeszéljük a maguk dolgát.
- Köszönöm, fiam. – hagyta jóvá a mondottakat Bombadil, majd füttyentett a lovaknak, akik szépen bemasíroztak a hintóval a kiszemelt helyre.
Az építész úr szólt az egyik munkáslegénynek, hogy nyissa ki a kocsi ajtaját. Az utasok leszálltak, és szépen sorban bemutatkoztak Gamlingnak, egyikük nagyobb meglepetést okozott neki, mint a másik, csak nézte őket tátott szájjal.
Az első utas egy kopasz vénember volt, barna dolmányba és nadrágba öltözve, szájában pipával. A második ember, aki leszállt, egy szálas, hosszú barna hajú, körszakállat viselő férfi volt fekete bőrcsizmában, bőrnadrágban és bőrkabátban. A harmadik szerzet egy alacsony növésú, hosszú bozontos hajú és szakállas ember volt, fekete ujjatlan ingben és kék vászonnadrágban, az utolsó utas pedig egy nagydarab szőrös fickó volt, zöld csuklyás utazóköpenybe öltözve. Gamling rendkívül érdekesnek tartotta ezt a társaságot.
- Kérem, kövessenek, uraim! Bemutatom önöket a Kísérlet kitervelőjének. – szólította meg vendégeit, majd Trufiádok úr sátrába vezette őket.
Trufiádok illedelmesen fogadta a jövevényeket, adott nekik bőséges vacsorát meg núrneni bort, majd kérdőre vonta őket.
- Nos, uraim, mondják kérem, mégis minek köszönhetjük, hogy meglátogattak minket? – mondta Trufiádok. – Eddig szinte egy núrneni polgár sem kívánta megnézni személyesen a Kísérletünk fejleményeit.
- Tudod, kedves Trufa, mi nem is vagyunk núrneni népség. – jött a válasz Bombadiltól. – Jómagam Arthedainból, a velem tartó törp úr – rámutatott az alacsony emberkére – Khazad-dûmból, a két bőrruhás férfi Vasudvardból, legtermetesebb útitársunk pedig Beornienből jött.
Trufiádok és Gamling hitetlenkedve nézték őket. Bombadil beszédje alapján kissé bolondnak vélték őket, főleg a kisembert, aki törpnek vallotta magát, és folyton kihívóan nézett rájuk. Vacsora után a jövevények szállást kaptak az egyik emeletes sátorban. Bombadil jelezte, hogy másnap el akar intézni valamit, de azt nem árulta el a Kísérlet vezetőinek, hogy mit akar tenni.
Másnap hajnalban Barad-dûr csúcs elkészült, és Bombadil Toma felkereste Trufiádokot.
- Tudom, hogy miért vagy itt, Trufa úrfi, és hogy miért akartad te felépíteni Sauron hajdani várát. – mondta az arthedaini erdész a cégvezetőnek. – Tudom, hogy kortársaiddal ellentétben hiszel a harmadkorról szóló regékben, és a toronnyal bizonyítani akarod hitvallásodat. Van nálad valami, ami nélkül ez az építmény semmit sem ér, de félek, hogy rosszat tennél vele.
- De hát mit akar tőlem, Bombadil? – nyavalygott Trufiádok. – És honnan tud maga ennyit rólam? Nem bízom meg magában!
- Kénytelen leszel bízni bennem. Add nekem a három palantírt, és valóra váltom velük az álmaidat, és beteljesítem a valáktól kapott utolsó küldetésemet Középföldén.
- Ki vagy te, hogy ilyeneket mondasz? És mik azok a palantírok?
- Jól tudod, hogy a Borostyános köveidről beszélek. Én egy valinori maia vagyok, és csak én tudom működtetni a szerkezetet, amit szeretnél.
A vállalkozó sokáig ellenállt, de végül Bombadilnak adott egy ládát, amiben három régi palantírt őrzött. Bombadil felmászott velük az állványzatra, hogy elhelyezze őket a torony falán a helyükön. Az egész tábor odagyűlt a torony alá megnézni, hogy mit csinál.
Bombadil dolga végeztével az egybegyűltekhez szólt:
- Most pedig megmutatom nektek, hogy működött Sauron, az áruló maia szeme, amíg testet nem öltött, és az ő látásával felkutatom rég elfeledett keleti szolgáit, hogy megtudjam, miben mesterkedik Rhûn birodalma Nyugat hős népe ellen.
Ekkor eltűnt a torony két „szarva” között. Az emberek feszülten figyeltek, majd hirtelen fakító fehér villanás és mennydörgés kísérletében az állványzat leomlott, és a torony tetejénél megjelent Bombadil kék szemének óriási képe. Gamling és a különös útitársak is tátott szájjal nézték, amint a ragyogó szem elfordul északkelet felé.
Öt percig pásztázta a messzi földeket a maia szeme, majd a jelenség eltűnt a toronyból, és Bombadil újra megjelent a falakon.
- Mondjátok meg Nyugat többi népének, hogy a Hét gyűrű visszatért, és régi gonosz erők kezében vannak. Rhûn megtámadja országaitokat, és ha nem készültök fel időben, Sauron műve még két évezreddel a halála után is beteljesülhet. – mondta, majd a fekete bőrruhás férfire nézett. – Most elmegyek fivéreimhez, Arathorn fiam, folytasd az utazásodat, aztán keresd meg az Egyenes Utat, és látogass meg a Taniquetilen. Ég veled, sok szerencsét!
Bombadil, mondókáját befejezvén, egy villanással eltűnt, és többet senki sem látta núrnenben. A fekete hintó utasai szó nélkül elvonultak, Gamling és Trufiádok meg ott maradtak a történészekkel, és még sokat gondolkodtak azon, hogy mit is láttak meg hallottak Barad-dûrnál.
Így történt a Núrneni Nagy Kísérlet, melyet az utolsó valinori végzett el, mely Középfölde legnagyobb háborújának hírnöke volt. Ettől a naptól fogva hosszú ideig rettegés borult Nyugat népére, de Bombadil útitársai később elhozták nekik a boldog napokat.