Tolkien Klub 2004-2005.



A Tolkien Klubot a tavalyi évhez hasonlóan havi rendszerességgel szervezzük, minden hónap második szombatján, délután 15 órától 19 óráig. Ezeken az alkalmakon szeretnénk egy-egy érdekes, lehetőleg kevéssé ismert tolkieni témakört minél alaposabban végigjárni. A rendezvénysorozatra leginkább az elszánt Tolkien-rajongókat várjuk, de igyekszünk a programokat úgy felépíteni, hogy a témákban kevésbé jártas érdeklődők is bekapcsolódhassanak.

Az idei Tolkien Klub kiemelt célja, hogy minél több kreatív tevékenységet tudjunk beépíteni a programba, valamint hogy minél jobban aktivizáljuk és bevonjuk a hallgatóságot.

A Klub programjainak a felépítése a következő lenne:
    - Egy a témához kapcsolódó előadás (nagyjából másfél óra terjedelemben), melybe valamilyen kreatív tevékenység (akár rövid színdarab/felolvasás, akár rajzolt, festett, illusztrációk, vagy bármi ehhez hasonló) is be lesz építve.
    - Egy rövidebb (körülbelül fél órás) előadás a fő témához kapcsolódó nyelvészeti témáról vagy az írásrendszereket érintő kérdésről
    - Egy Kvíz, vagy "ki mit tud" féle vetélkedő az aktuális témával kapcsolatos kérdésekkel feladatokkal, fél óra terjedelemben.
    - Egy, a témával kapcsolatban felmerülő tágabb erkölcsi, világnézeti dilemma részletes, közös megvitatása szervezett módon, az álláspontokat képviselő előre felkészült képviselőkkel, és a közönség bevonásával. Tervezett időtartam, másfél óra.


TERVEZETT TÉMAKÖRÖK
A nyolc alkalom során a következő témákat járnánk körül. Ehhez a témához kötődik a nagy előadás, a kreatív kiegészítésel, a vita és a nyelvi szekció is:

    1. A dúnadánok a harmadkorban - Arnor és Gondor létrejöttéről, virágkoráról és bukásáról, a bukás okairól, valamint a kószákról. (2004. október 9.)
    Az októberi Tolkien Klub részletes programja -->
    2. A másodkori Eriador - a tündék királyságairól, a Gyűrűk készítéséről és Annatarról. (2004. november 13.)
    A novemberi Tolkien Klub részletes programja -->
    3. Az emberek csoportjai - a különböző embernépek (elsősorban a kevésbé ismertek, a nem az adanok közé tartozók) eredetéről és történelméről, beleértve Éorl történetét. (2005. január 15.)
    A januári Tolkien Klub részletes programja -->
    4. Númenor - a sziget virágkoráról és bukásáról, Aldarion és Erendis történetéről, Szauron Númenorba hozataláról és ottani tevékenységéről, a halandóság kérdéséről. (2005. február 19.)
    A februári Tolkien Klub részletes programja -->
    5. A törpök - eredetükről, sorsukról, történelmükről, céljukról Ilúvatar tervében. (2005. március 19.)
    A márciusi Tolkien Klub részletes programja -->
    6. Hétköznapok Valinorban - a tündék mindennapjairól, életmódjáról, városairól, szokásairól a Boldog Birodalomban. (2005. április 9.)
    Az áprilisi Tolkien Klub részletes programja -->
    7. A sötét oldal - a gonosz lényekről: fajtáikról, keletkezésükről, sorsukról, lehetőségeikről, szerepükről a megrontott világban. (2005. május 14.)
    A májusi Tolkien Klub részletes programja -->
    8. Varázslat, varázslás Középföldén – a természetfölöttiség kérdéséről, a varázslás különböző előfordulásairól. (2005. június 11.)


A Klub programjával kapsolatos kérdéseket, felajánlásokat a tolkienklub@tolkien.hu címre várjuk.


Az egyes témakörökhöz várjuk előadók illetve vitavezetők jelentkezését, valamint a témákhoz kapcsolódó alkotásokat (versek, novellák, képek, kisebb színdarabok, felolvasható szövegek).

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére