C. S. Lewis: Narnia krónikái

Több
18 éve 2 hónapja - 18 éve 2 hónapja #283524 Írta: Stara
Stara válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

cortez71 írta: Más: Egy spoileres összefoglalót valaki tudna írni a Caspian hercegéről? Mert csak az első háromhoz volt szerencsém régebben angolul, és kíváncsi vagyok. Időm pedig azt olvasni, amit szeretnék, nem lesz az elkövetkezendő 3 hónapban, így ha valaki megszán az összefoglalóval, akkor megköszönöm.

SPOILER :D

Caspian herceg:
[size=9:1290v6o6]1 év telt el a négy gyerek narniai kalandja óta,épp egy vasútállomáson várják,hogy elinduljon velük a vonat az iskoláik felé. Hirtelen egy szigeten találják magukat,amiről később kiderül,hogy Cair Paravel várának romjainál vannak,vagyis ott ahol ők uralkodók voltak, úgy 1300 narniai évvel azelőtt. Megtalálják az ajándékaikat is,a régi kincseskamrában, kivéve Susan kürtjét. Ezután elindulnak,és találkoznak két katonával,akik a csónakjukban egy rabot szállítanak,akit megmentenek tőlük. A rab egy törpe,aki elmeséli nekik Caspian herceg történetét. Caspian herceg,aki tulajdonképpen X. Caspian, Narnia uralkodója, nagybátyja udvarában nevelkedett,miután édesapja, IX.Caspian meghalt. Szerette a régi meséket,és történeteket,és a narniaiak nagy részével ellenetétben hitt abban,hogy létezett a régi Narnia,ahol az állatok beszéltek,csodálatos lények éltek a vizekben, erdőkben, és négy uralkodója volt az országnak,akik megmentették az országot Aslan segítségével. Tanítója, Cornelius elmesélte neki azt is,hogy nem azok az igazi narniaiak,akik most uralkodnak,és az országot lakják,ők csak hódítók Telmar földjéről,nyugatról;telmarinok. Cornelius sem ember,hanem ember és törpe. ;) Évek múlva azután Caspiannak menekülnie kellett,mert a trónbitorló királynak fia született,így Caspian többé nem kívánatos személy volt a kastélyban. Tanítója segítségével megszökött,és némi kaland után találkozott azokkal,akiket addig senki nem látott,Narnia régi,rejtőző lakóival,akik elfogadták őt uralkodójuknak. A Tánctisztáson aztán haditanácsot ültek,ám a király csapatai bekerítették őket,így a Nagy Erdő szélén lévő dombhoz vonultak,amely régen Kőasztalként volt ismert. Itt került sor a csatákra,amelyekben a narniaiak nagyon sok veszteséget szenvedtek. A legreménytelenebb helyzetben aztán Caspian megfújta a kürtjét,amelyet tanítójától kapott,és amely Susan királynőjé volt egykor régen,annak reményében,hogy Aslan segítséget küld,vagy maga jön el. Mint később kiderült,pont ekkor tűnt el a négy gyerek Angliából,hogy Cair Paravelben találja magát. A törpe,Trumpkin, pedig Caspian egyik követe volt hozzájuk.
A gyerekek a történet meghallgatása után Trumpkin segítségével eljutanak a szárazföldre és Caspianék féle indulnak. Hosszú az út,és fárasztó,néhányszor el is tévednek,de közben Lucy érdekes dolgora figyel fel,látni véli Aslant. Először nem hisznek neki,aztán lassan mindegyikük meglátja,hogy ott van velük,még Trumpkin is. Mikor odaérnak céljukhoz, kettéválnak, a fiúk Caspianhoz mennek. Kíhívják Miraz királyt,Peter küzd meg vele. Ám a párviadalt árulás zavarja meg,és csatában torkollik a két sereg között. Az életre kelt fák mentik meg a narniai sereget. A lányok és Aslan eközben Beruna városát járja be. A telmarinok menekülnek előlük,akik pedig hittek bennük régebben is,csatlakoznak hozzájuk.
Így győzőtt az ősi Narnia a hódítók felett,Aslan pedig hazaküldi azokat, akik nem akartak egy olyan országban élni,ahol a fák járkálnak és az állatok beszélnek,mert a telmarinok egy másik világból származtak eredetileg, ugyanonnan,ahonnan Peter,Susan,Edmund és Lucy,és véletelenül, egy titkos átjárón keresztül kerültek Narniába. Aslan kaput nyit,melyen a gyerekek is átmennek a telmarinokkal együtt. A négy gyerek tehát átlép a kapun,és hirtelen az ismerős vasútállomáson találják magukat. :) [/size]

Ui. nekem is van varázsszekrényem a gabonapehelyből. :roll:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283519 Írta: Annedun
Annedun válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

Alyr Arkhon írta: Télnyleg, még egy kérdés, kedves hozzáértők:

Amikor Jadis megjelenik Aslan táborában a filmben, a törpe azt kiabálja, hogy ő a magányos szigetek uralkodója (vagy helytartója).

Mik azok a magányos szigetek?


ha olvastad a hajós részt, ha nem, abból megtudhatod:)

szeretni és szeretve lenni

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283469 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

Niphredil Eleanor írta:

Alyr Arkhon írta: Hol árulnak ilyen gabonapelyhet?


Szerintem bárhol! :wink: Bemész a Tesco-ba, vagy a Corába, vagy akárhova, leemelsz a polcról egy gabonapelyhet, aminek a dobozán fel van tűntetve, hogy részt vesz a Narniás akcióban, és már rohanhatsz is haza kibontani, hogy vajon szekrény van-e benne unicornis-szal, vagy lefagyasztható Tumnus! :wink: :D


Én is azt hittem, hogy bárhol, de a helyi CBA-ban nincsen, meg egyik boltba se nincsen.
Vác összes boltját meg nem járom végig.

Egyébként Vácon nincs se Tesco se Cora, se Mekdönci.

UI: A Happy Mealben is Narniás figurákat adtak/adnak.

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283460 Írta: cortez71
cortez71 válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái
Télleg, lefagyasztható figurák melyikben vannak? :roll:
Mert a kis Chocapic-Nesquik-Cini Minisben varázsszekrény van. De nekem kell figura is :D
Nem szerettem igazán a gabonapelyheket, de most vhogy hirtelen megszerettem őket (a Cini Minis pl télelg finom :P )
Ja, amúgy az enyémben Tumnusos-Lucys szekrény volt (kedvenc szereplők). Bár az Edmundos jobban néz ki, azon van ugye Jadis :)
Más: Egy spoileres összefoglalót valaki tudna írni a Caspian hercegéről? Mert csak az első háromhoz volt szerencsém régebben angolul, és kíváncsi vagyok. Időm pedig azt olvasni, amit szeretnék, nem lesz az elkövetkezendő 3 hónapban, így ha valaki megszán az összefoglalóval, akkor megköszönöm.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283454 Írta: Niphredil Eleanor
Niphredil Eleanor válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

Alyr Arkhon írta: Hol árulnak ilyen gabonapelyhet?


Szerintem bárhol! :wink: Bemész a Tesco-ba, vagy a Corába, vagy akárhova, leemelsz a polcról egy gabonapelyhet, aminek a dobozán fel van tűntetve, hogy részt vesz a Narniás akcióban, és már rohanhatsz is haza kibontani, hogy vajon szekrény van-e benne unicornis-szal, vagy lefagyasztható Tumnus! :wink: :D

Lothlórien virágai; Niphredil és Elanor

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283452 Írta: Olorin.papa
Olorin.papa válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái
Tényleg hol is?
Egy időben mindenki csipszet evett nálunk, és lehet most rászoktatom őket a gabonapehelyre... :D

"Már születésem óta haldoklom,kissé hosszúra nyúlik. Unom."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283451 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

Niphredil Eleanor írta:

Coralie írta:

cortez71 írta: Jéé, a gabonapehelyben narniás szekrény volt :D Nagyon paoz, bedugod az ajtót a kis résbe és kirajzolódik egy jelenet... De jó a mai világban kisgyereknek lenni :roll:

Nekem lefagyasztható Tumnusom van :D :oops: ...


Gyűlünk, gyűlünk! :wink: Nah, a végén kiderül, hogy mindenki ilyen Narniás izéket gyűjt, és csak azért veszi meg a müzlit, hogy találjon benne lefagyasztható Tumnust! :D


Hol árulnak ilyen gabonapelyhet?

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283440 Írta: Niphredil Eleanor
Niphredil Eleanor válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

Coralie írta:

cortez71 írta: Jéé, a gabonapehelyben narniás szekrény volt :D Nagyon paoz, bedugod az ajtót a kis résbe és kirajzolódik egy jelenet... De jó a mai világban kisgyereknek lenni :roll:

Nekem lefagyasztható Tumnusom van :D :oops: ...


Gyűlünk, gyűlünk! :wink: Nah, a végén kiderül, hogy mindenki ilyen Narniás izéket gyűjt, és csak azért veszi meg a müzlit, hogy találjon benne lefagyasztható Tumnust! :D

Lothlórien virágai; Niphredil és Elanor

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283439 Írta: Noredhel
Noredhel válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái
Coralie: de ugye nem fagyasztod le szegényt? :lol:

Tegnap a könyvtárosnővel rájöttünk, hogy mindketten imádjuk a fantasyt meg Tarantinót... kb 13 éve ismerem... :twisted:

Na, ő mesélt az első részből valamennyit... meg szerinte is aranyos lett a film.

Toujours pur

kiejtés: "liedesz"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283428 Írta: Coralie
Coralie válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

cortez71 írta: Jéé, a gabonapehelyben narniás szekrény volt :D Nagyon paoz, bedugod az ajtót a kis résbe és kirajzolódik egy jelenet... De jó a mai világban kisgyereknek lenni :roll:

Nekem lefagyasztható Tumnusom van :D :oops: ...

Nimrodel
... és egyszer csak lezuhanok és kinyírom a dínókat...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283415 Írta: Niphredil Eleanor
Niphredil Eleanor válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

cortez71 írta: Jéé, a gabonapehelyben narniás szekrény volt :D Nagyon paoz, bedugod az ajtót a kis résbe és kirajzolódik egy jelenet... De jó a mai világban kisgyereknek lenni :roll:


Jééé! Én is találtam a Nesquik gabonapelyhes dobozban szekrényt!! :D
De jóóó! Ha bedugom az ajtót, akkor látom a srácot, amint egy egyszarvú hátán ül! (Lenyúltam a húgom elől :roll: Muszáj megtartanom, mert egyszarvú van rajta, én meg imádom a lovakat! :wink: ) :D

Lothlórien virágai; Niphredil és Elanor

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283380 Írta: cortez71
cortez71 válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái
Jéé, a gabonapehelyben narniás szekrény volt :D Nagyon paoz, bedugod az ajtót a kis résbe és kirajzolódik egy jelenet... De jó a mai világban kisgyereknek lenni :roll:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283372 Írta: Ancalima Anarórë
Ancalima Anarórë válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

Alyr Arkhon írta: Télnyleg, még egy kérdés, kedves hozzáértők:

Amikor Jadis megjelenik Aslan táborában a filmben, a törpe azt kiabálja, hogy ő a magányos szigetek uralkodója (vagy helytartója).

Mik azok a magányos szigetek?


Abban a világban Narnián kívül is vannak még országok, mint pl Archenland, Calormen, és van a Nagy Keleti Óceán. És a Magányos szigetek egy szigetcsoport ezen az óceánon. Bár nem értem, mit ért ezen a törpe, mert Jadis egy másik világból jött át, de mondjuk az a fa, aminek a terméséből később a szekrény, és így az átjáró lett, néhány száz évre megvédte Narniát a boszorkánytól, úgyhogy addig akár le is igázhatta a szigeteket. [size=9:3oq1ox7d]talán ez még le lesz írva részletesebben a következő kötetekben, de még csak a másodiknál tartok ugye[/size]
Térkép: www.geocities.com/kawebb99/narniamap.jpg
(bár nem valami nagy, de a szigetek ott vannak jobboldalt az óceánon lent délen)


"... And that was the beginning of fairies..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283370 Írta: Coralie
Coralie válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

Lugdús írta: Ja és még annyi h a Narniában minden részben más szereplők lesznek?
És mindig más a "kapu"?

A harmadikban (én itt tartok éppen) pl. nincs is "kapu", abban az időben játszódik, mikor Peter király uralkodik.
De A prof azt mondja, hogy minden "kapu" csak egyszer működik. Gondolom, nem így szó szerint, de mondjuk úgy, egy kaland erejéig, oda és vissza. :roll:

Ez a Magányos Szigetek nem rémlik... :oops: Lehet, hogy az első rész végén oda menekült? Vagy az még az előző világához kötődik? Bár ezt nem hiszem...

Nimrodel
... és egyszer csak lezuhanok és kinyírom a dínókat...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283367 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái
Télnyleg, még egy kérdés, kedves hozzáértők:

Amikor Jadis megjelenik Aslan táborában a filmben, a törpe azt kiabálja, hogy ő a magányos szigetek uralkodója (vagy helytartója).

Mik azok a magányos szigetek?

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283363 Írta: Ancalima Anarórë
Ancalima Anarórë válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

Maglor írta:
N tudom már ki kérdezte, h miért nem a Varázsló unokaöccsével kezdték. Azért nem, mert az ottani szereplők Aslan és a lámpaoszlop kivételével nem jelennek meg soha többet abban a "formájukban", meg amúgyis nehezebb lett volna azt megcsinálni... Amúgy az Narnia teremtéséről szól... és nem kapcsolódik szervesen a többihez... (mint említettem, nincs "összekötő szereplő...) Vagyis egy emberke van, aki összeköt... a professzor... csak ő gyerek volt még Narnia teremtésekor... (de ő ülteti el az első magot, "amiből" aztán Narnia lesz... és ez az állapota már ugye nem az a régi kisgyermeki én... :? )

Ennyi. Engem is lehet kövezni...


Öhm, csak annyi, hogy Aslan teremti Narniát, és megkéri a gyerek professzort, Digory- t, hogy ássa el a gyűrűket, amikkel a világok közti erdőbe, onnan pedig pl Narniába lehet jutni, mert ennek a gyűrűnek a segítségével hozta át véletlenül Digory Jadis- t Narniába a teremtése után néhány perccel. És ő csak a kaput teremti meg, azzal, hogy elültet egy magot, amiből kinő egy narniai fa utódja, amiből később ruhásszekrény lesz. De szerintem biztos meg fogják csinálni a Varázsló Unokaöccsét is, mondjuk úgy, hogy a professzor elmeséli a gyerekeknek a múltat. Így el tudnám képzelni.


"... And that was the beginning of fairies..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283350 Írta: Koko
Koko válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

Timona írta: de a gyerekek karaktere szerintem sem volt túl erőteljes.

A könyvet ezek után mindenképp el fogom olvasni.


Igen nekem is ez volt az érzésem. A nagyobbik fiu még csak csak eljáccotta a szerepét de a többi... Hát inkább ne is beszéljünk róla. :wink:
A kisebbik fiu meg egyenesen gyengén jáccott. Na de azér minden elismerésem lehet h túlságosan kritikus vagyok és a HP-re alapozok pedig ott már egy tapasztalt jól összeszokott színészgárda van.

Nekem is felkeltette a figyelmemet a köny és szeretném is elolvasni de eddig sehol sem találkoztam vele. :(

Ja és még annyi h a Narniában minden részben más szereplők lesznek?
És mindig más a "kapu"?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283285 Írta: Timona
Timona válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái
Hjé, mik nem vannak :D

A filmet már én is decemberben láttam és azt kaptam, amit vártam, egy bűbájos mesét! Talán azért, mert sok negatív kritikát hallottam előtte, így pozitívan csalódtam- Tumnus, Hódpapa, Hódmama és a róka különösen rulz, de a gyerekek karaktere szerintem sem volt túl erőteljes.

A könyvet ezek után mindenképp el fogom olvasni.

"Van úgy, hogy csak emlékszem arra, ami éppen történik."
Fodor Ákos

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283143 Írta: Olorin.papa
Olorin.papa válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

Lugdús írta:

A sorozatból készült film, melyet A gyűrűk ura utódjának tartanak, a kritikusok szerint nagy elődjénél is látványosabbra és izgalmasabbra sikeredett.


AAAAAHHHHH :x
Kac-kac :?
Azért ezt én sem hiszem, de a HP-t lenyomta... :D

"Már születésem óta haldoklom,kissé hosszúra nyúlik. Unom."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283140 Írta: Koko
Koko válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái
Mongyuk azé nekem bejön. Igaz a zenének és a Weta-nak köszönheti a film az eladott jegyeket de ha kiolvastam több százszor a a Tolkien müveket akkor jó kis olvasmányok ezek. :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283128 Írta: Coralie
Coralie válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

Lugdús írta:

... a kritikusok szerint nagy elődjénél is látványosabbra és izgalmasabbra sikeredett.

Egy fenét!
Igen, jó lett, meg tudom Weta rulz, na de azért ez túlzás!

Nimrodel
... és egyszer csak lezuhanok és kinyírom a dínókat...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja - 18 éve 2 hónapja #283126 Írta: Niphredil Eleanor
Niphredil Eleanor válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

Lugdús írta: Remélem a többi részt is megfilmesítik! :itscool:
Ezt valamilyen Narnia ismertetöben láttam:

A sorozatból készült film, melyet A gyűrűk ura utódjának tartanak, a kritikusok szerint nagy elődjénél is látványosabbra és izgalmasabbra sikeredett.


Azért azzal h látványosabb és izgalmasabb vitába szállnék. :wink:


Hát, a kritikusok elmehetnek a... mivel úri nő vagyok, nem mondom meg, hogy hová! :roll: De sztem mindenki el tudja képzelni magában!

Lothlórien virágai; Niphredil és Elanor

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283116 Írta: Koko
Koko válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái
Remélem a többi részt is megfilmesítik! :itscool:
Ezt valamilyen Narnia ismertetöben láttam:

A sorozatból készült film, melyet A gyűrűk ura utódjának tartanak, a kritikusok szerint nagy elődjénél is látványosabbra és izgalmasabbra sikeredett.


Azért azzal h látványosabb és izgalmasabb vitába szállnék. :wink:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283115 Írta: Coralie
Coralie válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

Maglor írta: Nem akarok okoskodni, vagy bármi, de utánanézett vkiis C. S. Lewis bácsinak?

Szerény személyem például igen, csak hogy mossam kezeimet...

De ezek a bibliai utalások eddig le sem jöttek. :oops: Pedig tényleg ott vannak...

Nimrodel
... és egyszer csak lezuhanok és kinyírom a dínókat...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283071 Írta: Maglor
Maglor válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái
Nem akarok okoskodni, vagy bármi, de utánanézett vkiis C. S. Lewis bácsinak?

Mert mindenki hasonlítgat + lehordja, h miket ír, de arra nem gondol senki, h miért is ír olyanokat...

Ami itt fontos lehet, az annyi, h a bácsi Oxfordban tanított jópár 10 évig, mégpedig filozófiát és teológiát. (ez a rész amúgy és az összes többi is teli van aggatva Bibliai, legtöbbször Krisztus utalásokkal... -> Aslant megalázzák, leszúrják, majd a hajnal fényével feltámad teljes pompájával; és ő a Tengereken túli király fia, aki eljön mindig, h megváltsa a népét; miért négy trón van Cair Paravellben) És volt neki ottan egy igen jó barátja, akit úgy hívtak, h J. R. R. Tolkien....

Amúgy a film sztem nagyon jó volt... Én annó csak a BBcs változatot láttam, de azóta a szerelmese vagyok ennek a világnak is... Ami nemtettszett benne az a sok-sok kihagyott jelenet volt... (meg persze az, h nem mutatták a fák démonait+a vajákos banyákat... :wink: )

N tudom már ki kérdezte, h miért nem a Varázsló unokaöccsével kezdték. Azért nem, mert az ottani szereplők Aslan és a lámpaoszlop kivételével nem jelennek meg soha többet abban a "formájukban", meg amúgyis nehezebb lett volna azt megcsinálni... Amúgy az Narnia teremtéséről szól... és nem kapcsolódik szervesen a többihez... (mint említettem, nincs "összekötő szereplő...) Vagyis egy emberke van, aki összeköt... a professzor... csak ő gyerek volt még Narnia teremtésekor... (de ő ülteti el az első magot, "amiből" aztán Narnia lesz... és ez az állapota már ugye nem az a régi kisgyermeki én... :? )

Ennyi. Engem is lehet kövezni...


"Én nem születtem varázslónak,
Csodát tenni nem tudok!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 2 hónapja #283002 Írta: Noredhel
Noredhel válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái
No, tegnap megnéztem... és kész felüdülés volt. Aranyos, néhol kicsit béna, de nem baj... Királynő rulz, meg a törpéje is... Aslant nagyon megszerettem... :cry: A feláldozós jelenet volt az egyik legjobb, bár sejtettem, hogy ebből valami "Ha most halálra sújtasz, Erőm nagyobb lesz, mint képzelhetnéd" szerű dolog fog kisülni... és lőn.
GyU hatás: A mezőn rohamozó hadsereg nagytotálja nekem totális rohírok vágtája koppintásnak tűnt... viszont másodszor is jó...
Lucy a legjobb a gyerekek közül, és a hangja se rossz. A boszi szinkronja is tetszett...
Tumnus zenélése tényleg remek, és ő is aranyos. A kentaurok meg sokkal jobban néztek ki, mint az a Firenzének látszó dolog a HP-ben.

Déja vu: LotR, HP (vonat!), Varázsfuvola, Oroszlánkirály :lol: , Óz...

Toujours pur

kiejtés: "liedesz"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 3 hónapja #282963 Írta: cortez71
cortez71 válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

Brisa írta:

Coralie írta: Én olvastam A varázsló unokaöccsét. Soka szidják, hogy gyerekes, de nekem akkor is tetszett :oops: Egy ponton van egy kis Szilmarilok világteremtés feeling, de nem erre a stílusra kell számítani. (Ha már hasonlítani kell, inkább Tolkien gyerekkönyveit idézi fel bennem. De csak halványan...)


Azért gyerekes, mert ez egy gyerekkönyv!

Szerintem a film és a könyvek is nagyon jók!

A filmben nekem mind a négy gyerekszínész játéka nagyon tetszett. Nem értem, miért csak Lucy-t emelik ki mindenhol.

Nem tudjátok, hogy az utolsó 3 regény mikor jelenik meg kishazánkban?

Idén márciusra ígérték...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 3 hónapja #282956 Írta: Brisa
Brisa válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

Coralie írta: Én olvastam A varázsló unokaöccsét. Soka szidják, hogy gyerekes, de nekem akkor is tetszett :oops: Egy ponton van egy kis Szilmarilok világteremtés feeling, de nem erre a stílusra kell számítani. (Ha már hasonlítani kell, inkább Tolkien gyerekkönyveit idézi fel bennem. De csak halványan...)


Azért gyerekes, mert ez egy gyerekkönyv!

Szerintem a film és a könyvek is nagyon jók!

A filmben nekem mind a négy gyerekszínész játéka nagyon tetszett. Nem értem, miért csak Lucy-t emelik ki mindenhol.

Nem tudjátok, hogy az utolsó 3 regény mikor jelenik meg kishazánkban?

Brisa

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 3 hónapja #282894 Írta: Coralie
Coralie válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái

Sil írta:

Coralie írta: Nekem volt egy kiskori emlékem. Egy filmről, amit a TVben láttam. Sok-sok éve keresem már, az alapján a pár emlék alapján, ami megmaradt bennem. Nyaggattam egy csomó mindenkit, főleg anyát, hogy csak rémlik valakinek, ha rám olyan furcsa, nagy hatással volt.

No, ez pont a kicsit lejjebb említett BBC-s tévésorozat volt, ezt adták nálunk is, valamikor a rendszerváltás környékén.

Huh! 8O Voltam vagy két éves... Mély benyomást tett rám! :D

Nimrodel
... és egyszer csak lezuhanok és kinyírom a dínókat...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 3 hónapja #282653 Írta: Ancalima Anarórë
Ancalima Anarórë válaszolt a következő témában: C. S. Lewis: Narnia krónikái
Én most kaptam meg a teljes Narniát ( németül), abban a kronológiai sorrendben vannak a részek. És nagy, szép és gyönyörű rajzokkal van tele. Igazi mesekönyv. :) Tetszik, hogy az előszót nem valami kritikus írta, aki egyszer futólag találkozott az íróval, hanem Douglas Gresham, aki gyerekkorában évekig Lewisnál és a bátyjánál lakott. És nagyon kedves a The Lion, the Witch and the Wardrobe elején levő ajánlás is, amit a keresztlányának, Lucy (:) ) Barfieldnek írt, és amiben leírja, hogy ezt a mesét neki írta, amikor még nem volt tisztában vele, hogy a gyerekek gyorsabban nőnek a könyveknél, és reméli, hogy még megéri azt, amikor Lucy már elég idős lesz ahhoz, hogy megint meséket olvasson. :) )


"... And that was the beginning of fairies..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.610 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére