A Vers és Próza emlékei

Több
15 éve 8 hónapja #364089 Írta: Metaflora
Metaflora válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Így hirtelen nem tudom az "ihlet" fogalmát beazonosítani a személyes tapasztalatban. Mert van az, amikor hirtelen elkezd formálódni egy verssor a fejemben, és hozza maga után a többit (ilyenkor pech, ha nem tudom leírni, mert utólag úgyse lesz olyan jó). Vagy hogy le akarom írni, amit gondolok, és aztán abból lesz valami. Az egyik legsikeresebb versemet úgy írtam, hogy énekórán társasjátékot akartam rajzolni, de mire sikerült kérnem valakitől egy füzetlapot, és leültem elé, már máshoz volt kedvem, és elkezdtem leírni, ami eszembe jutott. Talán ez az?
Újabban azért már figyelgetek a szótagszámra, meg többször elolvasom a sorokat, és kijavítgatom, ha nem hangzik elég dallamosan. De egy nekifutásra és hosszas csiszolásra egyaránt sikerülhet valami jól. Pl. másfél éve a suliban volt egy pályázat: a feladat az volt, hogy a megadott szavak "a vers gondolati-érzelmi logikájából adódóan hangsúlyos szerepben álljanak", három variáció volt, öt-öt szó, látszólag nem sok közük volt egymáshoz, de később kiderült, hogy mindet létező versekből válogatták. Többet is be lehetett adni, két variációra is lett gyorsan ötletem, nyitottam egy jegyzettömböt, és gyorsan megírtam az egyiket, a másikat meg versszakonként rakosgattam össze napokon át, füzetszélekre, papírfecnikre, mobilba írogatva, amilyen megoldás épp eszembe jutott - és hosszan gondolkodtak, hogy melyik legyen a kettő közül az első helyezett és melyik a második.
(Na engem egy történelmi esemény helyszíne például abszolút nulla százalékban hat meg, de a Balaton közepén akadnak jó ötleteim. Lehet egyébként, hogy azért szeretem a megadott feladatokat, mert én úgy szoktam rá a versírásra, hogy nagypapámmal sokat játszottunk olyat, hogy néhány találomra megadott szóból kell verset írni.)
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364081 Írta: Nilla
Nilla válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
:arrow: Időmértékeshez: Nekem az sokat segített, ha tapsoltam hozzá. De azt, hogy miből hány, fejből nem tudtam megmondani.
:arrow: Ihletkérdéshez: Egyszer leültem úgy írni, hogy totál nem volt ihlet, és olyan rossz szöveget írtam, hogy csak na :D Szal azóta inkább várok amíg megérkezik a múzsám.
Másrészt szerintem függ attól a helytől, ahol vagyok. Mert ha csak a házunkban ülök az ebédlőasztalnál nemsok minden jut eszembe, de ha már egy történelmi esemény színhelyén vagyok, csak úgy záporoznak a jobbnál jobb ötletek.
De ez én vagyok :D

"Egy csepp is növeli a tengert"
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #363926 Írta: Suhifarok
Suhifarok válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Na, sziasztok, most nagy lelkesen leültem bemutatkozást írni, erre már van itt egy csomó minden, szóval bocsánat a késésért, meg ilyenek :)

Suhi vagyok, réges-régen írtam mindenfélét mindenféle témában, befejezni persze sose tudtam semmit néhány vers kivételével, azokat viszont sose tudtam újraírni, hiába éreztem, értettem, hogy lenne miért. Egyszóval sose tudtam még leülni, és igazán egy dologra koncentrálni sokáig, hogy minél jobb legyen.
De azóta a lelkesedés is alábbhagyott egy kicsit, sokszor kapom magam azon, hogy lenne ötletem, de lusta vagyok szórakozni vele. Ez a legnagyobb gond, de talán majd most kedvet kapok hozzá :)

Még lázasan végig kell olvasnom a többi topikot is, mert már megint lusta voltam :)
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #363874 Írta: Metaflora
Metaflora válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Számomra az időmértékes dologból csak a bemagolandó krikszkrakszok hosszú sora maradt meg, meg egy másik magyartanárunk célzása, hogy ezt mindenki utálja. Kifejezetten irigyeltem egy barátnőmet, amikor elmesélte, hogy náluk, amikor ott tartottak, az volt a házi feladat, hogy írjanak pár sort ilyenolyan strófában.
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #363860 Írta: fqqdk
fqqdk válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Az időmértékes verselés megértéséhez az embernek ritmusérzékre van szüksége, az pedig az ember hallására épít, nem pedig arra, hogy ismered-e a hosszú meg a rövid szótagok definícióját, hogy hosszúmagánhagzó, duplamássalhangzó, meg ilyenek. Amikor vonalkázol a papíron a szótagok alatt, az ismert szabályok szerint, voltaképpen formális úton megkerülöd az eredeti, emberi módszert, és olyasmit csinálsz, ami tipikusan egy számítógépnek való feladat. Az ókori görögöknek nem voltak számítógépeik, de voltak nagy koponyáik, akik a formális szabályokat felismerték, és rögzítették. De ez még nem jelenti azt, hogy neked a formális szemantika által adott módszert kell alkalmaznod, ha van egy jobb eszközöd is: a saját hallásod.
Táborban mutatok egy iggen jó példát rá, hogy hogyan lehet fejleszteni ezt az egyszerű, beépített eszközt. :)
Addigis olvasgassátok Byron bácsitól a Sénakherib pusztulása c verset (Radnóti Miklós fordításában), amit nagyon szeretek, és témába vág. Beteszem a másik topikba.

code a rat the monster on doom in it
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #363796 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Sosem sikerült rájönnöm, hogy az ilyesmit miért olyanok tanítják, akik maguk sem értik? :D Mert nekem az iskolai időmértékesverselés-tanulmányaimból mindössze ennyi jött le.
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #363788 Írta: Nilla
Nilla válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Egy rendi órában benne vagyok én is, amikor időmértékesverseléssel foglalkozunk, de a suliban eléggé megutáltam :D :oops:

"Egy csepp is növeli a tengert"
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #363766 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Akkor egyelőre én sem súlykolom :) Csak annyit megjegyeznék, hogy a vezényszóra írás a mesterségbeli rész - aki azt nem gyakorolja (vérrel, verejtékkel, de leginkább tintával, szövegszerkesztővel) annak az ihletett állapotban is gondjai lesznek. Bővebben szerintem szó lesz erről (úgy vélem látni) valamelyik trendi foglalkozáson, úgyhogy mostanra ennyit erről.

Amúgy ez az idő- meg ütemmértékes verselés nekem is egy problémás pont, és ha Drága Szüleink ;) éreznek erre megfelelő elszántságot, képességet és hajlamot, én szívesen venném, ha belemélyednénk egy lehetséges mértékig. Nyilván nem célszerű, hogy erről szóljon a tábor, de részemről kereslet van az ilyen áru iránt.
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #363717 Írta: fqqdk
fqqdk válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Oké, megvan első komolyabb témánk, és az ezzel kapcsolatos első vita is (reményeim szerint)!
Ihlet, vagy nem ihlet?
Milyen az az ihletett állapot? Miben különbözik a nem ihletett állapottól? Jó dolog függni tőle (ha van), vagy inkább kínszenvedés? Hogyan fér össze az ihlet a "profi" írással? Van ugye nekünk egy ilyen mestervizsgánk, amire olyan alkotással lehet nevezni, ami vállalható külsős (nem MTT-s) közönség előtt, ez a "profizmus" számunkra egy alkalmas definíciója. Hogy szerezhetnek mestervizsgát közületek azok, akik nem tudnak parancsra írni? Nemsokára fény derül erre is. ;)

Előrebocsájtom, hogy ezzel a témával, és sok kapcsolódóval rengeteget fogunk foglalkozni táborban. Igyekszem megragadni az alkalmat, hogy itt, a topikban mindig kiemeljem, ha valami ilyen fontos dolog felmerül, ugyanis szeretném, ha úgy tudnátok felkészülni (elsősorban lelkiekben) a táborban eszközölt verbális pornófesztiváljainkra, hogy van némi sejtésetek arról, hogy milyen témák körül forognak majd ezek az alkalmak. Azt is elmondom, hogy most még igyekszem nem sulykolni e témákról alkotott véleményemet.

code a rat the monster on doom in it
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #363697 Írta: Serrana/Taurin
Serrana/Taurin válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Hömm...úgy látom itt is aktívak az emberek, megintcsak alig győzöm visszaolvasni a tpikot, pedig csak laudni mentem el (meg Alhana-táborba, de ez más kérdés).
Ne várjatok nagy bemutatkozást: tábor után két héttel töltöm a tizennyolcat. Írni, írnék én, ha lenne bennem annyi önfegyelm, hogy egyszer is befejezzem amit elkezdtem, így inkább novellákkal próbálokozom azokból is az utóbbi két évben egyet sikerült befejezni, versfronton próbálkoztam egy időben, de magam is elborzadtam saját műveimtől, úgyhogy inkább hanyagolom...
Egyébként, ha nagyon idegesítő lennék, tarkón lehet csapni nyugodtan (képletesen vagy szó szerint is lehet értelmezni, kinek mi tetszik jobban)

-A szerelem olyan mint az alkohol...
-Elbódít?
-Nem! Öl, butít és nyomorba dönt!
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #363688 Írta: Metaflora
Metaflora válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei

Nilla írta: Úúúristen... ez még viccnek is rossz! Nekem nem megy az előre megmondott "írj!".

Nekem mostanában csak az előre megmondott "írj" megy, mert magamat már unom, az előre megmondás meg játék és kihívás :D (pl. hat versszak, mindegyikben nyolc sor, minden sor tíz szótag, ebből az első öt magas magánhangzós, a második öt meg mély, és egy sárkányról szóljon :P ) - ellenben nem tudom, hogy hogy kell hexameterben írni, mert nem igazán értettem az időmértékes verselésről szóló részt irodalomórán... pedig szívesen kipróbálnám
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #363653 Írta: Nilla
Nilla válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei

írjatok rólam hősi eposzt hexameterben, minimum 9 énekben

Úúúristen... ez még viccnek is rossz! Nekem nem megy az előre megmondott "írj!". Én csak akkor tudok, ha jön az ihlet. Márpedig olyan ritkán van. De ha egy kis novellát kell, akkor add meg a főbb tulajdonságaidat, és írok neked egyet:P (ha lesz ihlet).

"Egy csepp is növeli a tengert"
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #363649 Írta: Dae/siss
Dae/siss válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei

fqqdk írta: Örömmel látom, hogy az általam tervezett Siss-kultusz már-már vírusszerűen terjed. :)


Íme a beugró feladat: írjatok rólam hősi eposzt hexameterben, minimum 9 énekben. Avagy mondd, mi rosszat tettem, hogy így kultusz tárgya lettem...

Utána pedig (ergo helyette:P) posztoljatok szép irományokat a megfelelő topikba, mert csak úgy tudok apátokkal tárgyalni a sorsotokról, ha én is tudok rólatok ezt-azt :twisted:
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #363603 Írta: fqqdk
fqqdk válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Nos, én tudok kávét főzni akármilyen berendezéssel, a kávés kérdés csak beugrató volt, az esetek kilencven százalékában én fogom főzni a kávét, mivel tökéletesen kiismerem magamat a kácsárdi konyhán, hihetetlenül elegáns mozdulattal tudom átvetni magam a tálalóablakon, ha nincs kulcsom a hátsó ajtóhoz, és Nimdorci éneklő-táncoló-önmagátmegtapsoló kávéfőzőjével csodákat tudok művelni.
Úgyhogy amondó vagyok, hogy a kávétémát rekesszük szájon, és foglalkozzunk kevesebbet az infrastruktúrával, és többet a lényegi dolgokkal. :)
Örömmel látom, hogy az általam tervezett Siss-kultusz már-már vírusszerűen terjed. :)

code a rat the monster on doom in it
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #363508 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
:hello: :hello: :hello: :hello: :hello: :hello:

Jut eszembe, megfelelő bíztatásra akár még kávét is tudok főzni. Viszont a jó erős, olaszos temperamentumú kávét szeretem, cukor nélkül - esetleg, ha nem jól sikerült, akkor édesítővel.

fq: az art sosem árt... :)
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #363469 Írta: Dae/siss
Dae/siss válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Azámbizonyhátmégjóhogy, én leszek a pótmamátok. :twisted:

Magamról annyit, hogy lenni 23 éves túlfutó bölcsész, <title>Siss, Szilvi</title>, régebben verseskedtem, mostanában mesélek meg esszéskedem, amiket nem mutatok meg senkinek, hanem elzárom svájci titokfiókba, aztán elmegyek az Amazonas mellé segédrendőrnek, és megvárom, amíg híres leszek, akkor aztán gyühet a világkarrier.

Kávét főzni nem tudok, de kávés parfét igen, azzal még elnyerem a megváltást?
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #363332 Írta: fqqdk
fqqdk válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
halló, hát igen jó felvetéseid vannak, akkor most röviden összefoglalom:
- a tábor második, harmadik, negyedik napjának jó részét, meg az ötödikből is éppen eleget fogunk együtt tölteni.
- mindenféle artokat fogunk művelni, a rend jellegéből adódóan írásos formában. az ilyet máshol alkotóműhelynek hívják, én jobb szeretem a kocsmázás kifejezést, jobban érezni rajta a kreativitást.
- lesz lehetőség (a tavalyihoz hasonlóan) egyfajta megmérettetésre, ezt mestervizsgának hívják, erre készülhetnek azok, akik vállalnak ilyet. el szokás mondani ezzel kapcsolatban, hogy a sikeres mestervizsga feltétele olyan alkotás, ami külsős közönség által értékelhető minőségű. (azért nem nagy para, tavaly még nekem is sikerült :D )

képzeljetek el egy prolongált versestalit, ahol nemcsak olvasgatunk, meg válogatunk, hanem esetleg tényleg írunk is. szeretnék még foglalkozni a kritika, értelmezés helyes művelésével is, ha van érdeklődés. arra számítok, hogy jól fogjuk magunkat érezni.

hogy mit kell hozni, arról majd később nyilatkozom, ha már egyeztettem hű segédemmel, aki nem más, mint Siss! nagy tapsot neki! vagymi :)

code a rat the monster on doom in it
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #363307 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
fq, adhatnál pár infót, hogy mi is lesz ez a rend, meg hogyan hány méter. Ennyien leszünk? Mit fogunk csinálni? (Most jutok először el a táborba, szóval newbie-ként mezelj...) Vigyünk valamit - könyv, füzet, írógép, stb...
Ti, többiek, mondhatnám úgy is: rendtársaim, mire készültök?
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363184 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Engem ismertek, nem?

Három gyűrű ragyogjon a tünde-királyok kezén,
Hépt a nemes törpök jussa, kiknek háza cifra kő,
Kilencet halandó ember ujján csillantson a fény,
Egyet hordjon a Sötét Úr, szolganyájat terelő,
Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején.

Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen,
Egy a Sötétbe zár, bilincs az Egyetlen
Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején.


Ezt persze nem én írtam (illetve most ide igen).

Azért nem ezt a rendet jelöltem meg első helyen, mert de. Rendszerint e-maileket szoktam írni, azon kívül használati utasításokat (többnyire angolból fordítva, de volt már pár eset, hogy kezembe adtak egy órát in vivo, hogy erről kellene egy "fordítás"), különféle árfolyamokat tartalmazó táblázatokat, újabban Delphi programokat is. Ami inkább idevág, az a vers, próza - gondolom én - és az ilyesmibe is belekontárkodom, mert megérdemlem. Néha humorral is megpróbálkozom, de rendszerint elég fárasztó vagyok, ugyanis szoktam gondolkodni, és az sokakat fáraszt.

Azon gazemberek közé tartozom, akik mindent átszerkesztenek-átírnak jópárszor, és sosem elégedettek az eredménnyel, csak ha mégis - de az ritka. Talán ezért van az, hogy ezt a hozzászólást is vagy harmadszor szerkesztem át.

Feltűnő tulajdonságom, hogy bármikor bármit tudok pontatlanul idézni, úgyhogy lehet, hogy inkább újságírónak kellett volna mennem. Eredeti szakmám szerint ofszet gépmester vagynék, de nem vagyok, mert Szegeden eltaná... Mindegy, szóval nem az vagyok. Jobbára Gyűrűkkel, Láncokkal és Zárakkal foglalkozom.
Ja, másik feltűnő ismertetőjelem, hogy naponta kb. két órát vonatozom (durván egyet ide, egyet oda, esetleg fordítva), és ilyenkor fura dolgokat művelek. Például arra alkalmatlan eszközökkel (WM-es PDA, stb.) a grafománia nemes művészetét csúfolom meg és ki. (Le?) Néha felmerül, hogy ha szeretem az irodalmat, a magyar nyelvet, a verseket, hogy bánhatok így velük?
[size=9:19us9uhm](Írásokhoz linkek áthelyezve a megfelelő témába bele.)[/size]

Mivel valójában nem tudok írni, sőt, még tanítani sem, ezért rendszerint kritizálok. Valami fura okból még senki sem ütött érte agyon. Lehet, hogy nem találták...

Mottó: "nn ms.j sA.w"* (ptH-Htp, kb. 2500 BC) és "Túl régóta vagyok fiatal ahhoz, hogy mindent tudjak".

[size=9:19us9uhm]*Kiejtve kb. "nen meszi szau" - hogy mit jelent, azt megfejtheti, aki szeret rejtélyek és rejtvények után kutakodni a neten. Nem kell messzire mennie.[/size]
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363147 Írta: Metaflora
Metaflora válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
A ki vagy túl nehéz kérdés, de a Metaflorára, még inkább a rövidített Meta verzióra általában hallgatok, muglik közt Flórára is néha, de egyre inkább meglepődöm rajta. Egy éve próbálkozom az egyetemmel könyvtárszakon (és minden bölcsész hülyének néz, amikor hiányolom a matekórákat), egyelőre szeretnék valami mást kitalálni jövőre, de még nem tudom, mi leszek, ha nagy leszek. Azért nem ezt a rendet jelöltem első helyen, mert rég nem írtam és nagyon kötözködős vagyok, azért jelöltem második helyen, mert helytelen, hogy rég nem írok, és hátha rávesztek. Szeretek írni, de szóban is ugyanilyen leállíthatatlanul dumálok, ha egyszer elkezdem, olvasni meg pláne nagyon szeretek, bár a verseknek csak kisebb részét tudom értékelni, kritizálni mindent tudok, de szövegeket nem szeretek (kivéve nyelvtanilag, azt nem tudom megállni, hogy ne), verseket főleg nem, mert még sértődés lesz belőle, az enyémeket lehet nyugodtan, szoktam sértődni, de erre pont nem (ha mégis úgy tűnik, ne vegyétek komolyan). Kávét főzni nem szeretek, sőt, inni sem, vagyis még nem próbáltam, de nem szimpatikus a lötty.
Művek... blogpost se ér? éés fórumos hozzászólásba írt vers meg egyéb? mielőtt megtanultam a betűket, meséket diktáltam, a következő években rémes és befejezetlen regényekkel próbálkoztam, aztán leginkább a versírásra szoktam rá, a kora tizenéves világfájdalom szakaszban főleg, aztán már csak iskolai pályázat vagy egyéb kihívás, szóval az elmúlt egy évből nem igazán van, amit annyira jónak tartok, öt évnél régebbi cuccokat meg gáz lenne.
(És most nagyon igyekeztem rövidre fogni. Tényleg. IRL mindezt egy levegővel szoktam, jó magas hangon, kissé hadarva, készüljetek fel rá. Rémes lehet hallgatni.)
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363135 Írta: fqqdk
fqqdk válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Saját irományokat ide, ide!

code a rat the monster on doom in it
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363126 Írta: Nilla
Nilla válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Halihó!
A nevem Nilla (mint láthatjátok), de a Dalmára is hallgatok. Ha az egyik nem, akkor a másik [size=9:1rfp73kp](de van amikor egyik sem)[/size]. 16 éves lettem április 4-én. Szeretem a zenét (mindent meghallgatok, csak legyen jó :P De nálam a Hiperkarma arat), a könyveket (de ne legyen háborús, történelmi, és jövővbe látó), az állatokat, és írni is szeretek. Régebben inkább verseket írtam, mostanában viszont a prózával próbálkozok.
Asszem más nem jut az eszembe, de ha igen, majd kipótolom. Ja, és! Nagyon rossz a memóriám, szal rám ne bízzatok ilyesmi feladatot...
Valamint, elárulom, hogy nem leszek valami aktív, mert apukámtól örökölten szörnyen lusta vagyok. :twisted:

fqqdk-tól kérdezném, hogy a saját irományt ide rakjuk be, vagy neked küljük el emailban? :P

Nilla voltam.

"Egy csepp is növeli a tengert"
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363050 Írta: Tirion Equniel
Tirion Equniel válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Üdvölet néktek!

Nos hát akkor hogy eleget tegyek a kérésnek:
Tirion vagyok, 19 éves jelen pillanatba túl az érettségin. A harcos rendet jelöltem meg első helyen, és hát nem jött össze:)= Megesik:)=

Hát hogy öszinte legyek nem nagyon vagyok oda az írásért, meg műalkotásért, úgy hogy ilyen témában nem tündöklőm semmilyen szinten, ergo nincs olyan rövid írásom ami elég jó lenne se szerintem se más szerint:)=
De gépelést vállalok megfelelően megteremetett körülmények között (pl.: laptop):)))=
Ja és nem szeretek kávét főzni:)=

"Rendre csak a kis szellemnek van szüksége, a zseni a káoszt is át tudja"
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363042 Írta: fqqdk
fqqdk válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Szervusztok emlékvesztettek!

Én volnék a mindenféle szövegek - kivéve sajtó - írásának az emlékének az őrizőjének a megtestesü- szal valami ilyesmi.

Amúgy szerintem kezdjük a klasszikus bemutatkozásokkal, ki vagy, miért nem ezt a rendet jelölted első helyen, szeretsz-e írni, olvasni, szövegeket kritizálni, kávét főzni.

Kezdem magammal:
fqqdk vagyok, 26 éves programozó/fejlesztő/satöbbi. A táncos rendet jelöltem első helyen, de a tábvezek nem vették figyelembe a jelölésemet, mert nekem ezt a rendet kell vezetnem :D szeretek írni, csak nem tudok, de azt mondják, hogy aki nem tudja, az tanítja, úgyhogy ez így helyénvaló konfiguráció.

Jaj, még egy kérdés: ha írsz, mely műnemben nyilvánulsz meg leginkább (a fórumos hozzászólás, és blogkomment nem ér :D ), és szeretnék látni mindenkitől valami olyan rövid írást itt, amit elég jónak tart saját maga. Ha ilyen nincs, akkor olyat, amire mások azt mondták, hogy elég jó.

code a rat the monster on doom in it
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #362997 Írta: Suhifarok
Suhifarok válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
nahááát, énis :)
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #362991 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Jé, idetaláltam! :) üdv!
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #362977 Írta: Nilla
Nilla válaszolt a következő témában: A Vers és Próza emlékei
Üdv mindenki!

"Egy csepp is növeli a tengert"
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #362790 Írta: Ulmo
A Vers és Próza emlékei téma létrehozva Ulmo által
Ebben a topicban lehet készülni a tábori emlékek megörökítésére, verses és nem verses formában. Bővebbet majd a rendveztől.
Téma zárolva.
Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.194 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére