Az emlékek krónikája

Több
14 éve 10 hónapja #379149 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
Szombaton sikerült Lassihoz jutnom, és azóta folyamatosan olvasgatom a cikkeit. Befejeztem a táboros írásokat, és gondoltam, benézek ide, hogy elmondjam:
Nagyon szép munkát végeztetek a táborban! :cool:
Igényes, hangulatos cikkek születtek, és mostanra már múlt-idéző értékkel is gazdagodott mindegyik. Jól esett Veletek nosztalgiázni egy kicsit. :)

Annak meg külön örülök, hogy sok tábori krónikás csatlakozott a Lassi-szerkesztőséghez!

Ha vannak még nem publikált anyagaitok, várjuk ám a Tolkien.hu-n is! :D
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #367189 Írta: Sen
Sen válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
Szerintem jó úton haladunk afelé, hogy ez a rend teljes teret nyerjen a táborban és az emberek hozzáállása és érdeklődése ugyanolyan jelentős legyen, mint pölö a tánchoz. Minden kezdett nehéz és habár azt hallottam, hogy a tavalyi táborban érvényesülni tudott minden rend, nem érzem úgy, hogy ebben a táborban "visszaestünk" volna. Ilyen helyzeteket is meg kell tapasztalnia a rendnek és az mttéseknek.

Hálás vagyok, hogy ebbe a rendbe kerültem, mert nemcsak rendi dolgokat csináltunk, hanem konkrétan volt másra is időnk, ami szerintem nagyon kényelmessé tette a helyzetünket. Nekem nincs okom semmi panaszra, sőt, inkább köszönetet mondanék, hogy ilyen kedves és nyitott emberekkel lehettem együtt. Én élveztem a közösen eltöltött "szobafogságokat" a főhadiszállásunkon. 8)

Mindenkinek jó nyarat kivánok!
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #367070 Írta: Caladril
Caladril válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája

Ancalima Anarórë írta: Igen, azt hiszem, ha Dreamer statisztikájában lenne olyan, hogy "legkevesebb rendi idő", azt mi nyernénk, de szerintem ez nem baj. A tavalyi rendhez képest itt úgyis a tanuláson volt a hangsúly, és szerintem amit ennyi idő alatt meglehetett, azt meg is tanultuk. :) )) Élveztem a tábor elején a rendi időket (szerintem a rossz idő még jól is jött, naaaaattttyon kényelmes volt az a faház, teli sok takaróval), utána meg mindenki irigykedett rám, hogy én még alhatok, szóval tökéletes volt ez így.
A szünetekben pedig jókat beszélgettünk, úgyhogy nekem teljesen pozitív élmény volt az egész. :P Köszönöm mindenkinek. :)


Csatlakoznék. Én is nagyon jól éreztem magam és mindent mindenkinek köszönök :)

Békesség a harag fölött
Becsület a gyűlőlet fölött
Erő a félelem fölött.
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #367066 Írta: Ancalima Anarórë
Ancalima Anarórë válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
Igen, azt hiszem, ha Dreamer statisztikájában lenne olyan, hogy "legkevesebb rendi idő", azt mi nyernénk, de szerintem ez nem baj. A tavalyi rendhez képest itt úgyis a tanuláson volt a hangsúly, és szerintem amit ennyi idő alatt meglehetett, azt meg is tanultuk. :) )) Élveztem a tábor elején a rendi időket (szerintem a rossz idő még jól is jött, naaaaattttyon kényelmes volt az a faház, teli sok takaróval), utána meg mindenki irigykedett rám, hogy én még alhatok, szóval tökéletes volt ez így.
A szünetekben pedig jókat beszélgettünk, úgyhogy nekem teljesen pozitív élmény volt az egész. :P Köszönöm mindenkinek. :)


"... And that was the beginning of fairies..."
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #367051 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
hahó minden Krónikásnak!

köszönöm szépen a munkátokat, nagyon jó volt Veletek! igazából mi voltunk a tábor mostoha rendje: az első napokon kevés volt a sztori, és az eső se könnyítette a munkánkat, valamint a rendi órák elosztása se kedvezett nekünk, utána meg sztori volt, de idő nem, meg úgy vettem észre a többség pihenni akart, vagy nem volt idő írni, de én mégis nagyon örültem az együtt töltött időnek!

mindannyian ügyesek vagytok! akik nem lettek mesterek, azoknak is mondtam, hogy további próbálkozással és csiszolgatással biztos vagyok benne, hogy sikerül majd profi munkát alkotni!

a 3 mesterdarab a következő Lassiban benne lesz, mindazonáltal örülnék neki, ha a többiek is kedvet kapnának és írnának.

A Lassi állandó munkatársai közé pedig nagyon szeretném látni Ryanát és Sent. persze még Nidoval megbeszéljük, hogy is legyen ez, de szvsz neki sem lesz kifogása ez ellen.

mivel a többieket már ismertem, ezért álljon itt egy kiemelés: Caladril, nagyon örülök, hogy megismertelek!

puszi Nektek, imádlak Titeket!

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #366317 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
drágáim, tegnap későeste a net csődöt mondott, és ma reggel nem volt idő rájönni, hogy a készülékben van-e a hiba vagy a T-Baromnál, este meg pakolok - megnézem a modemet meg a routerről leszedjük a masinát és maximum bejelentem a szolgáltatónak, hogy kapja össze magát, ergó nem leszek online ma 5 után (most melóhelyről vagyok).

ha valaki nagyon szeretne velem beszélni, mobilon elér, egyébként pedig szombaton találkozunk!!

állítólag fenyeget az eső réme, készüljetek ruházattal eszerint. :P foglalkozásokat ezesetben szvsz valamelyikünk által lakott Faházban tartsuk, 8-an pont elférünk.

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #365357 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája

Caladril írta:

Orsie írta:

Caladril írta: Szia Orsie!!

Én is elküldtem nem tudom megkaptad-e...

Caladril, Tőled sajnos semmit sem kaptam, a fraktal28'kukac'gmail.com-ra küldted?
tegnap megnéztük az irományokat Nidoval, és tetszettek, egyikben sem találtunk rémes hibát, maximum pár apróságot. bővebbet majd személyesen :)


Igen de akkor elküldöm mégegyszer.Ezer bocsánat , nem tudom miért nem kaptad meg.

köszönöm, ezúttal megkaptam. el is olvastam. érdekes történet, tetszik a történet. a többit majd élőben ;)

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #365345 Írta: Caladril
Caladril válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája

Orsie írta:

Caladril írta: Szia Orsie!!

Én is elküldtem nem tudom megkaptad-e...

Caladril, Tőled sajnos semmit sem kaptam, a fraktal28'kukac'gmail.com-ra küldted?
tegnap megnéztük az irományokat Nidoval, és tetszettek, egyikben sem találtunk rémes hibát, maximum pár apróságot. bővebbet majd személyesen :)


Igen de akkor elküldöm mégegyszer.Ezer bocsánat , nem tudom miért nem kaptad meg.

Békesség a harag fölött
Becsület a gyűlőlet fölött
Erő a félelem fölött.
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #365227 Írta: Ulmo
Ulmo válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája

Orsie írta:

Caladril írta: Szia Orsie!!

Én is elküldtem nem tudom megkaptad-e...

Caladril, Tőled sajnos semmit sem kaptam, a fraktal28'kukac'gmail.com-ra küldted?
tegnap megnéztük az irományokat Nidoval, és tetszettek, egyikben sem találtunk rémes hibát, maximum pár apróságot. bővebbet majd személyesen :)


Hűha, akkor lehet, hogy nem a legutolsó verziót küldtem el? :D
Kíváncsian várom a rendi foglalkozásokat, nálam hozzáértőbbektől mindig szívesen tanulok :)
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #365209 Írta: nido
nido válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája

Orsie írta:

Caladril írta: Szia Orsie!!

Én is elküldtem nem tudom megkaptad-e...

Caladril, Tőled sajnos semmit sem kaptam, a fraktal28'kukac'gmail.com-ra küldted?
tegnap megnéztük az irományokat Nidoval, és tetszettek, egyikben sem találtunk rémes hibát, maximum pár apróságot. bővebbet majd személyesen :)


értsd: minden tudat alatti rettegésünk* eloszlott, senkinek sem kell majd több órás "bevezetés a pontosjé és elipszilon használatába", imeg "a bekezdések értelméről" jellegű rendi foglalkozást tartani. értelmesen tölthetjük az időt. és ez jó :D

sőt, nagyon tetszettek. lehet, csak az lesz, h mi orsieval ülünk, és ámulunk meg bámulunk.

Caladril: utólagos engedelmeddel megmutattam Orsienek a csapattopikbeli bemutatkozásodat.

*hülye, szánalmas, felesleges paránk
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #365197 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája

Caladril írta: Szia Orsie!!

Én is elküldtem nem tudom megkaptad-e...

Caladril, Tőled sajnos semmit sem kaptam, a fraktal28'kukac'gmail.com-ra küldted?
tegnap megnéztük az irományokat Nidoval, és tetszettek, egyikben sem találtunk rémes hibát, maximum pár apróságot. bővebbet majd személyesen :)

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #365095 Írta: Caladril
Caladril válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
Szia Orsie!!

Én is elküldtem nem tudom megkaptad-e...

Békesség a harag fölött
Becsület a gyűlőlet fölött
Erő a félelem fölött.
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364687 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája

Sen írta: Még csak annyit, hogy én is küldtem irományokat Orsie!

Köszönöm a bátorító szavakat! :oops:

köszi a küldeményt Sen és tényleg ne aggódj, elnézzük mert a Táborig is tulajdonképen Krónikázni fogsz 8) :lol:
/amúgy pedig megértő vagyok én, nem valami vérengző szörnyeteg :D /

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364678 Írta: Sen
Sen válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
Még csak annyit, hogy én is küldtem irományokat Orsie!

Köszönöm a bátorító szavakat! :oops:
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364650 Írta: Missy
Missy válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája

Sen írta: Mindenkitől elnézést kérek, hogy nem vagyok aktív és semmiben nem tudok segítségetekre lenni. Már holnap utazom is el. Nagyon sajnálom, hogy ez így jött össze. :(

Remélem a táborban be tudom pótolni semmittevésemet!


Jajmár! Olyan negatív vagy!! Ne legyél! :evil: :wink: Váááárunk:-)))

Sötét fellegek úsztak lomhán az égbolton, követve az ifjú tünde útját az erdei ösvényen.
(Tünde énem,félig meddigLevinhood, DH2000. segítségével)
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364649 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
Sen, semmi baj! ez még csak a ráhangolódás. érezd nagyon jól magad, ne aggódj, várunk a Táborba!

amúgy összesen kaptam irományt tehát Ancalimától, Missytől, Ryanától és Ulmotól. nagyon köszönöm!

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364647 Írta: Sen
Sen válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
Mindenkitől elnézést kérek, hogy nem vagyok aktív és semmiben nem tudok segítségetekre lenni. Már holnap utazom is el. Nagyon sajnálom, hogy ez így jött össze. :(

Remélem a táborban be tudom pótolni semmittevésemet!
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364499 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája

Ulmo írta: Nem tudom, ide tartozik-e, de mit szólnátok, ha a híreket CN (Cavinton News) címmel prezentálnánk? :)

lol, nem is rossz ötlet! de lehet agyalni tolkienibb témán is, akinek az fekszik jobban.
az a helyzet, hogy most sok a dolgom és ma későn megyek haza, ezért bocsi ha kevesebbet szólok hozzá. de Ti csak készüljetek nyugodtan :) lélekben Veletek vagyok!

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364467 Írta: Caladril
Caladril válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
nekem tetszik :D

Békesség a harag fölött
Becsület a gyűlőlet fölött
Erő a félelem fölött.
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364458 Írta: Ulmo
Ulmo válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
Nem tudom, ide tartozik-e, de mit szólnátok, ha a híreket CN (Cavinton News) címmel prezentálnánk? :)
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364377 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
vigyük át ezt a dolgot az infrastruktúrába, OK? sztem inkább oda tartozik. köszi.

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364372 Írta: Missy
Missy válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája

Orsie / Fraktál írta: hahó, kaptam Ancalimától is e-mailt, meg Ulmotól is, köszönet értük!
holnap találkozom Nido-val és együtt megnézzük az írásaitokat, és aztán reagálunk majd rájuk.

Missy: lehet ilyen támaszpontunk, de ha nem a konkrét helyet érted, akkor hogyan? amúgy nekünk célszerű lenne olyan helyet találni, ahol vannak asztalok, szvsz. (meg árnyék) viszont ilyen kb csak a konyha ahol a táncosok lesznek, meg az a rész ahol tavaly a cigizős-punnyadó szekció volt. bár rendi időben csak nem lesznek ott annyian..
ötleteket szívesen veszek, a hely megjelölését is beleértve.
és imádom, hogy ilyen aktív vagy, meg mindenki 8) :wink:

újságolvasás: még egyszer hangsúlyozom, nem kell végigolvasni egy egész napilapot, csak egy pár cikket, meg azt lenne jó ha látnátok hogy mi jellemző a napilapokra, hogy rendezik el a cikkeket, mi kerül a címoldalra, a témák hogy oszlanak el, stb. majd együtt is beszélünk róluk.


Értelek. :o Esetleg kajáldából nem lehetne kicipelni 1 vagy 2 asztalt székekkel? Majd Ulmo felel(sz) értük Dorwnak,jó? :lol: Vagy , ha nem szeretne/nél, akkor én. Meg mi úgysem vagyunk vandálok.
És így mehetnénk akárhova. Mondjuk én valahova hátra gondoltam, ahol tavaly a vadászok voltak, csak nem a napos oldalára, hanem pont az ellenkezőre. Tudjátok, oda, ahol futkostak előre meg hátra, és ott az erdős oldalra.
Hogy miért ilyen messze? Nem tudom, hol volt ez a rend tavaly :oops: , de mi kézművesek pont a közepiben. És hogy úgy mondjam kaptunk rendesen mindenből(a pingpong asztalnál voltunk, az ebédlőből a táncosok zenéje, talán vmi ír sztepp?,a túloldalról a színészek számoltak ordítozva 1-10-ig, meg tizesével százig :o ,hátulról meg a vadászok hauztak, vagy ahuztak) :D -ami annyira nem zavart, mert csak kézimunkázni kellett-nem kéne most vmi nyugodtabb hely?
De, ahogy ti jónak látjátok, engem az sem zavar, ha bent vagyunk a sűrűjében. :)

A konkrét helyen nem értés azt jelentené, hogy azt a jövőbeli helyet nem kéne valahogy megjelölni? Nem, nem, a körbepisilésre gondoltam,[size=9:3ejhbi2k]bár akkor a vadászok nem jönnének a térfelünkre, az biztos :) [/size],hanem, hogy valamiket a fákra tenni. Kis cégért vagy micsodát.

Sötét fellegek úsztak lomhán az égbolton, követve az ifjú tünde útját az erdei ösvényen.
(Tünde énem,félig meddigLevinhood, DH2000. segítségével)
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364365 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
hahó, kaptam Ancalimától is e-mailt, meg Ulmotól is, köszönet értük!
holnap találkozom Nido-val és együtt megnézzük az írásaitokat, és aztán reagálunk majd rájuk.

Missy: lehet ilyen támaszpontunk, de ha nem a konkrét helyet érted, akkor hogyan? amúgy nekünk célszerű lenne olyan helyet találni, ahol vannak asztalok, szvsz. (meg árnyék) viszont ilyen kb csak a konyha ahol a táncosok lesznek, meg az a rész ahol tavaly a cigizős-punnyadó szekció volt. bár rendi időben csak nem lesznek ott annyian..
ötleteket szívesen veszek, a hely megjelölését is beleértve.
és imádom, hogy ilyen aktív vagy, meg mindenki 8) :wink:

újságolvasás: még egyszer hangsúlyozom, nem kell végigolvasni egy egész napilapot, csak egy pár cikket, meg azt lenne jó ha látnátok hogy mi jellemző a napilapokra, hogy rendezik el a cikkeket, mi kerül a címoldalra, a témák hogy oszlanak el, stb. majd együtt is beszélünk róluk.

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364334 Írta: Missy
Missy válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
Amúgy mi nem szeretnénk magunknak majd valami kis barakkot, bunkert, sátrat, támaszpontot, állomást, vagy mit? Nem a konkrét helyet értem most perpill. csak azt, ha mégis, akkor azt nem kéne valahogy jelölni majd?És, ha igen, akkor mikkel?
[size=9:2zeyuoq7]Szóljatok ám, ha túlbuzgó és aktív vagyok, mert akkor leállok egy időre.[/size] 8)

Sötét fellegek úsztak lomhán az égbolton, követve az ifjú tünde útját az erdei ösvényen.
(Tünde énem,félig meddigLevinhood, DH2000. segítségével)
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364248 Írta: Ryana
Ryana válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
Hú, jól lemaradtam. :$

A kalligráfiához: próbálkozhatok vele én is, szeretek szép betűket írni, bár a csoporttársaim szerint rondán írok. :P (De szerintem meg ők, szal nem mérvadó. :D )

Újságolvasáson rajtavagyok, olyan újság nincs, ahol kreszszabályokat lehet olvasgatni? :) (egyelőre azon vagyok nagy erőkkel, hogy bevágjam a tesztkönyvet jövő hétre. :) ) De amúgyis megfogadtam az x-edik olyan vizsgámon ahol a korstárs művészetben való jártasságomat hiányolták, hogy mindenféle kulturális dolgokat fogok olvasni. :)

Szép hely a boldogság! Úgy odavitorláznék! Ott napfürdőzik egy szál tangában az összes műanyag játék!
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364226 Írta: Caladril
Caladril válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
Köszönöm mindenkinek a bíztatást és mindenki kérdezhet :)
Én is olvasok és olvasok már a szemem is összefolyik a betűktől de semmi baj :) azért vannak :) :D
és mostmár tuti szuperül fogom magam érezni lol

Békesség a harag fölött
Becsület a gyűlőlet fölött
Erő a félelem fölött.
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364208 Írta: Ulmo
Ulmo válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája

Orsie / Fraktál írta: no csináltam neketek egy külön offtopicot, de most aztán jók legyetek, oda írjátok az ilyesmit és tessék olvasni :twisted:


Olvasok, olvasok, épp népszava online-t :) Hétvégére veszek papírújságot is.
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364201 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája
no csináltam neketek egy külön offtopicot, de most aztán jók legyetek, oda írjátok az ilyesmit és tessék olvasni :twisted:

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364195 Írta: Missy
Missy válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája

Ancalima Anarórë írta: Engem egyszer egy sirály, miközben mentem át egy hídon. Szerencsére tél volt, és sapka volt rajam, de akkoris. Egyszer pedig a tengerparton azthittem, hogy rámcsöppent egy kis sós víz, és már épp le akartam nyalni, amikor... Lehet, hogy jól jönne egy off-topik. :P


Jáááááj! :D :D Ühümm, úgy érzem szét fogjuk offolni itt a dolgokat, ahelyett, hogy lelkiismeretesen újságokat olvasgatnánk.

Sötét fellegek úsztak lomhán az égbolton, követve az ifjú tünde útját az erdei ösvényen.
(Tünde énem,félig meddigLevinhood, DH2000. segítségével)
Téma zárolva.
Több
15 éve 8 hónapja #364183 Írta: Ulmo
Ulmo válaszolt a következő témában: Az emlékek krónikája

Orsie / Fraktál írta: Ulmo a legidősebb közülünk, ő elmúlt 30 (hogy mennyivel azt majd ő elmondja :) )


Kéremszépen, idén értem el a hobbit-nagykorúságot :)
Téma zárolva.
Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.229 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére