- Hozzászólások: 3662
- Köszönetek: 0
Gondolatok
- Brisa
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-

Gandalf: Szerintem régen szabályozva voltak ezek a dolgok: pl. illemszabályok, vallási előírások, törvények, szokások stb. Tehát aki pl. egy társaságba összejött, azt bemutatták, majd udvarias csevegés formájában lekötötték, mert az etikett így kivánta. A törvény előírta, hogy a gyerekek csoportban tanuljanak (és a nap legnagyobb részébe legyenek összezárva). Az volt a szokás, hogy a "bandákban" mentek szórakozni ilyen-olyan klubba a fiatalok, ahol szintén szabályozottan folyt pl. az udvarlás (értsd: a fiú felkérte a lányt). És így tovább. Minél inkább visszamegyünk a múltba (persze nem a végtelenségig), annál inkább szabályozva voltak az emberi kapcsolatok. A XX. században azonban ezek a szabályok fellazultak, és napjainkra igen kevés maradt belőlük. Felszabadultunk! Azonban a fene nagy szabadságunk csak újabb és nehezebb problémákat zúdított a nyakunkba. (Látod Darky? Hát ennyit a szabadságról...)
Az egyéni ember boldogtalannak és magányosnak érzi magát. E. Fromm A szeretet művészetében nagyszerűen bemutatja a zsákutcába vezető utakat, amelyeket hajlamosak vagyunk megtenni. Pedig a megoldás egyszerű, csak tenni kell érte. (Fromm ezt is leírja.) Az emberek elvesztették azt a támaszt, amelyeket a szabályok adtak. Meg kellene tanulnunk, hogy ne kívül, hanem magunkban keressük támaszt. Hogy hogyan? Olvasni kellene a témában, beszélgetni másokkal, de mindenekelőtt magunkkal: fogalmazd meg mitől félsz, nézd rá a félelmedre "objektíven" hogy reális-e, vedd számba, hogy milyen következményei lehetnek annak, hogy pl. elmész egy idegen társaságba, és elordítod magad, hogy "helló!". (

Telu: Igen, emlékszem az esetre. Megértem, hogy csalódtál a barátaidban. A jelenlegi "legjobb barátnőd" kapcsán, hagy kérdezzek valamit: belegondoltál már abba, hogy ő mit érezhetett, amíg te a szivedet-lelkedet öntötted ki? Nem lehet, hogy egyszerűen nem tudott mit kezdeni veled? Sőt, lehet hogy csak védte magát az "unott pofával" és a látszólagos közönyösségével. Valószínűleg nem tudja, hogyan kellene reagálnia ilyen helyzetekben. Ilyenkor célszerű kimondani az érzéseidet, hogy "Figyelj, nekem most nagyon rosszul esik a közönyösséged. Arra lenne szükségem, hogy együttérezz velem, és beszélgessünk." Ez a módszer azért jó, mert barátnődnek nem kell kitalálnia, mire vágysz (mivel a tapasztalatlanságából adódóan egyszerűen nem tudja még magától), és megmondod neki, hogy mit csináljon (ld. a fenti szövegemet a szabályokról és a támaszokról). Később persze megtanulja.
Amúgy te meg tudod őt jól hallgatni?
A szorongások annak következményei, hogy nem lett feldolgozva a trauma. Azonban sejtésem szerint nálad más is van a háttérben...
Neked is - ahogy Szméagolnak - arra lenne szükséged, hogy beszélgess. Sokat és mélyre hatóan. Viszont itt is van egy ördögi kör: pont a trauma az, ami megakadályozza a gyógyulást, ugyanis emiatt nem tudsz megnyílni igazán. Telu, ebből az ördögi körből csak te tudsz kilépni. Keress egy olyan embert, akiben nem csalódtál, akiről úgy érzed, tudna segíteni.
Brisa
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Dodiee
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- We're under the same sky
- Hozzászólások: 2797
- Köszönetek: 7
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Telumehtar
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- Hozzászólások: 2076
- Köszönetek: 0

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
-
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Namarie
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- Hozzászólások: 4775
- Köszönetek: 0
Azonban dolgozik a sérüléstől való félelem is. De azzal, hogy sok a felszínes barátság, nagyobb a sérülés kockázata. Mert összeadódnak, meg azért ott dolgozik az előítélet is..a legkisebb dologért is megorrol egy csomó ember és "dobja" a másikat
Persze van, hogy az embert ordenáré módon kikészítik, de ha olyankor van mellette egy értelmes ember, akit ha nem is oly rég ismer, de az melléáll, rengeteget segíthet
Velem is ez történt nem oly rég, és köszönöm az illető segítségét..

"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Brisa
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- Hozzászólások: 3662
- Köszönetek: 0

Látsz itt röhögő pofát?

(Amúgy érdekes dolog ez a tudatalatti. A hét elején történt velem valami, ami egy kicsit megkavart. Legalábbis úgy éreztem. De az utána következő napokban úgy viselkedtem, ahogy nem szoktam, az érzéseim zavarosak és pocsékok voltak... mikor ezt felismertem, bizony be kellett látnom, hogy az a "kicsit megkavart" enyhe kifejezés, és valójában nagy galibát okozott bennem. És most beszélgetek... ill. csak beszélgetnék, ha nem szakdogát kellene írnom, ami pedig ilyen állapotban elég nehéz dolog.

Rabyn, szerinted az olyan emberek, mint akiket leírtál, miért viselkednek, cselekednek úgy?
Gandalf: Mit szólnál ahhoz, ha én azt mondanám, hogy a lehetőség megvan, csak az emberek nem használják ki? Még pedig azért, mert félnek valamitől. Mit gondolsz?
Brisa
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
-
Tehát szükség van valamilyen környezetre, hangulatra, alkalomra, hogy ismerettségek létrejöhessenek.
A párkapcsolatokról majd később...
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Rabyn
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
mogy írta: most örülök, hogy "visszaqváltozott", és csepept ő is megnyugodott...kezdek én is megnyugodni, ami engem is megnyugtat:))
majd mesélek:)))
)) ez jóó)))
Amugy a Noemi nevű egyedállattal is volt egy ilyen. három kemény évig votunk barátok.. aztán.. Megisretem a HPc nevű "szektát" s akkor lett vége a barátságnak, ami nagyon fájt, mert egy folytogatással lett tényelegsen vége.. (egy kicsit megfolytogatott a csaj mert valami kósza pletykát hallott felőlem)
A ballagás óta nem is nagyon láttuk egymást......
Szal kedves Dodiem Én akkor is szeretelek, meg imádlak meg mindenfélét))) Úgyhogy ne aggodalmasjokdál mert többet nem fog ez előferdülni veled!!!
"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- mogy
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- Hozzászólások: 738
- Köszönetek: 0
ZB egy külön kategória!
vannak hüle dolgai, ebbe bele kell törődni, vagy el kell fogadni..amíg ott volt a jégkiránynője, addig igencsak megváltozott...de ebben a hercegnő keze volt...aki puszta féltékenységből nem akarta ugye közénkengedni...
most örülök, hogy "visszaqváltozott", és csepept ő is megnyugodott...kezdek én is megnyugodni, ami engem is megnyugtat:))
majd mesélek:)))
"Nyitott szemmel álmodom, de nem vagyok magam!"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Rabyn
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
HÁt nm volt egy csuda érzés.. De most hál égnek mi megint barátok vagyunk (nem beszéltünk rendesen kábé két hete de ez is jobb nmint a hat honap semmi)
Úgy látszik ez a mi korosztályunk nagy nagy probelémája az ilyen felszínes emberek.. Ismerek egy csajt, aki mostmár azért nem akar barátja lenni egy fiúnak mert az most nem néz ki tökéletesen.. Én meg tökre meglepődte, hogy te szent isten ilyen is van???
Egyszer valaki azt mondta nekem: Nincsen legjobb barátság. Barátok vannak és haverok, de legjobb barátság nincsen...
Ebben van valami és mégsem hiszem el ezt. Mert nekem igen is van legjobb barátom, akit már két éve ismerek, akivel együtt zokogtunk egymásnak a telefonba a télen, s ezután jönnek a barátok és ezutén a haverok. (na abbol jo sok van.......) és ezután az osztály és ezután az ismerösök és ezután akiket nem szeretek. (öhm hpfanatikusok)
Van aki úgy nevez legjobb barátjának, hogy nem is ismer.. De a legjobban azt tudom gyűlőlni amikor valaki azt mondja: A barátom vagy, és a hátam mögött meg nem szeret.. volt ilyenre is példa.
"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Dodiee
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- We're under the same sky
- Hozzászólások: 2797
- Köszönetek: 7
Nem tudom. ha gondolkodok, nem jut erről eszembe semmi, de nem tudom tudat alatt mit gondolom erről.Brisa írta: Ez viszont nem tiszta:
Dodiee Took írta: Nem tudom, vágyok-e legjobb barátra. MI az a legjobb barát? azthittem tudom, és látod, csalódtam.
Hiszen te Henibe csalódtál, és nem a legjobb barátról alkotott "tudásodban". Tehát én úgy hiszem, hogy te nagyon is jól tudod mi az a "legjobb barát", csak abban vagy bizonytalan, hogy találsz-e olyan embert, aki ennek meg tud felelni. Jól sejtem?.
Brisa írta: Amúgy köszönöm, hogy így nyilvánosan elmondtál magadról egy intim dolgot. Ez valóban nagy bátorságra és lelki erőre vall. Talán ezzel segítettél másoknak is.
huhh, remélem nem röhög ki senki ezért:)
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Brisa
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- Hozzászólások: 3662
- Köszönetek: 0
Ez viszont nem tiszta:
Dodiee Took írta: Nem tudom, vágyok-e legjobb barátra. MI az a legjobb barát? azthittem tudom, és látod, csalódtam.
Hiszen te Henibe csalódtál, és nem a legjobb barátról alkotott "tudásodban". Tehát én úgy hiszem, hogy te nagyon is jól tudod mi az a "legjobb barát", csak abban vagy bizonytalan, hogy találsz-e olyan embert, aki ennek meg tud felelni. Jól sejtem?
Amúgy köszönöm, hogy így nyilvánosan elmondtál magadról egy intim dolgot. Ez valóban nagy bátorságra és lelki erőre vall. Talán ezzel segítettél másoknak is.
Brisa
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Dodiee
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- We're under the same sky
- Hozzászólások: 2797
- Köszönetek: 7
Tudom, hogy nem minden ember olyan, mint a Heni, az agyammal tudom. e amikor oda kerül a sor, nehéz ezt mindíg felidézni..
Épp azért kűzdök ez ellen, mert tudom, hogy sok lehetőséget hagynék ki.. ezt kifejtettem Petinek is Várgesztesen, hogy a legnagyobb félelmem(na jó, a második legnagyobb)hogy elszalasztok valamit, kimaradok valamiből. ez ösztönzőleg hat.
Nem tudom, vágyok-e legjobb barátra. MI az a legjobb barát? azthittem tudom, és látod, csalódtam.
Most érzem úgy, hogy védenem kell magam, talán mert olyasmiről beszélek(írok) egy teljesen nyílt fórumban, amiről azelőtt csak bizalmas beszélgetésekkor, szorongva szoktam. Mi ez, ha nem fejlődés? és próbálkozom, sé a sikerek azt mutatják, nem hiába.
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Brisa
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- Hozzászólások: 3662
- Köszönetek: 0



Amúgy ez egy olyan probléma, ami jól mutatja a feldolgozatlan traumák káros következményeit. Mivel csalódtál, és nem tudtad feldolgozni, hordozod az egészet magadban. Úgy érzed, védened kell magad, hogy ne csalódj megint, hogy ne kelljen boldogtalannak lenned újra. Közben pedig nem veszed észre, hogy pont a védekezésed az, ami generálja a boldogtalanságodat.
Ha végig gondoltad a fentieket, mit gondolsz, mi a teendőd?
Brisa
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Dodiee
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- We're under the same sky
- Hozzászólások: 2797
- Köszönetek: 7
"a te jéggévált Hannád"
Azóta rettegek attól, hogy ha barátokat szerzek, elveszítem őket, mert nem számítok majd.. Nincs többé legjobb bartátom. soha nem lesz. Nem válaszoltam a levélre. erre nem tudtam volna mit írni, csak a dühömet tudtam volna ráönteni, ami felesleges lett volna. Ha nem értette meg a levelem, akkor nem értett meg engem, talán soha nem ismert igazán.
Bocsánat, hogy így kiöntöttem a lelkem... Szóval, Brisa, nem tudom érted e... valahogy ez az oka.. ezért félek máig is...hogy elveszítem akiket szeretek.
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Brisa
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- Hozzászólások: 3662
- Köszönetek: 0
Brisa
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Aralataion
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK5
-
- Hozzászólások: 286
- Köszönetek: 0
Barátságot nem könnyű kötni de "egy kis" energiaráfordítással képesek vagyunk bizonyos gátakat áttörni, és azután csak idő kérdése a másik megismerése. Aztán a dolgok majd kialakulnak.
Párkapcsolatot a körülöttünk zajló állandó változás miatt nehéz kialakítani. Én pl nem mernék belemenni egy kapcsolatba mert bizonytalan lenne a kimenetele. Az érzelmek terén tilos játszani és a próbálkozások valamilyen szinten "játékok" kísérletek. Nehéz megtalálni a megfelelő embert és a teljes őszinteség sem segít itt, mint a barátságnál, mert a társas kapcsolatokhoz kell valami plussz.
Félek, mert önmagamban is bizonytalan vagyok. Először talán a saját életemet kellene rendbe tennem, hogy aztán másvalaki életében részt tudjak venni.
Ezért van szerintem az, hogy túl sok a magányos ember. Hol találsz fix pontokat? Talán a barátaink az egyetlenek akikről kiindulhatunk, és alakíthatjuk magunkat. De sokszor érzem azt, hogy a barátaim pont elég támogatást és szeretetet nyújtanak, és nem érzem szükséget a "monogámiának".
Persze ez csak a gondolataim terén ilyen leírható. A tavasz közeledtével a hormonjaim egész mást suttognak a fülembe...

a kezemmel most mindenféle íveket rajzolok, amiből kiolvashatod a nevem ha tudsz gondolkodni az én fejemmel.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Brisa
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- Hozzászólások: 3662
- Köszönetek: 0

Dodiee, semmi gond. Gondold végig a dolgot, aztán ha jutottál valamire, oszd meg velünk. Kiváncsi vagyok, te hogy látod a dolgokat.
Gandalf, a te vélenyédet is szívesen olvasnám.
És persze mindenki másét is.
Brisa
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Dodiee
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- We're under the same sky
- Hozzászólások: 2797
- Köszönetek: 7
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Oisin
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
Üdv, Oisin
If I saw my son Osgar and God hand to hand on the Hill of the Fiana, my son put down, I'd say that God is a strong Man!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Brisa
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- Hozzászólások: 3662
- Köszönetek: 0

Vajon miért félünk ennyire? Miért reszketünk attól, hogy nem fogadnak el, hogy nem szeretnek majd?
Üssetek le, ha már unjátok a kérdéseimet, és másról szeretnétek beszélgetni.


Brisa
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Dodiee
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- We're under the same sky
- Hozzászólások: 2797
- Köszönetek: 7
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Brisa
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- Hozzászólások: 3662
- Köszönetek: 0
Brisa
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
-

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Brisa
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- Hozzászólások: 3662
- Köszönetek: 0
Szméagol írta: Brisa: Tudod ez egy nagy maszlag bennem... egy nagy fekete maszlag, ami folyton bánt. A legegyszerűbben azt mondhatnám, hogy félek. Mindentől.
Hogy mi az, ami hiányzik? Egy tökéletes barát.
Viszont írásod hatására sikerült beismernem magamnak, hogy itt valami nincs rendben. Meg tudtam foglmazni végre. Egész jó volt csak most már egy beszédpartnerre lenne szükségem...Bah.
Szóval akkor most már konkrétan meg van fogalmazva a probléma (a macska meg fel van mászva a fára

Mindenesetre ha nem találsz megfelelő embert, én szívesen meghallgatlak, ha te is szeretnéd.
Mit gondoltok, miért van sok magányos ember manapság? Miért érzik úgy sokan, hogy bár egy tömeg kellős közepén vannak, mégis egyedül érzik magukat? Miért okoz nagy gondot egyre több embernek a párkeresés (és találás)? De sokszor a barátságkeresés is nehezen megy. Miért? Sőt sok olyan ember is van, akinek csak haverjai vannak, a szó azon értelmében, hogy velük jól el tud idétlenkedni meg szórakozni, de igazi (lelki) támaszt nem tudnak nyújtani. És ő sem nekik. Vajon miért félnek ezek az emberek a mélyebb kapcsolatoktól?
(Ezek csak a bevezető kérdéseim. :evil3: )
Brisa
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
-
Még a Monarchia idején is tudhatták, hol vagyunk. De mivel napjainkban Magyarország nem oszt és nem szoroz, fogalmuk sincsen a mai embereknek rólunk. Történelemből esetleg tanulhattak volna rólunk, de hát ugye az oktatási rendszer....
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Estel Adániel
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- Hozzászólások: 2982
- Köszönetek: 2
[size=9:27n9hb9u]Elnézést, hogy visszanyúlok ehhez a régebbi témához, de mivel még csak most szorul át a második oldalra, remélem, hozzászólhatok...Brisa írta: Mert aki pl. mereven elutasít mindent, ami a pszichoanalízishez köthető, az inkább ki se nyissa a könyvet. (Lam
) Aki nem elég nyitott arra, hogy egy egészen újszerű felfogásról olvasson a szeretet, a szerelem, az istenszeretet, az anyai szeretet és a barátság témájában, az el se bírja majd olvasni azt a vékonyka könyvet. Sőt akkor se, ha maga felé sem nyitott, illetve őszinte. Az ilyen emberek csak azt fogják hajtogatni, hogy "ez hülyeség!" és nem látják meg a fától az erdőt.
Pedig érdemes. Nagyon is... Tapasztalat.

Nemrég olvastam el a szóban forgó könyvetErich Fromm: A szeretet művészete



Mornie utúlië! Believe and you will find your way
Mornie alantië! A promise lives within you now
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Ailoleo
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK4
-
- Hozzászólások: 105
- Köszönetek: 0
És úgy általában: a magyarok, mivel nem " vezető" nemzet, kénytelenek más kultúráját is tanulni. Irodalomból, töriből és földrajzból szerintem a magyar oktatás kifejezetten erős. De sok minden függ a tanulóktól és a tanároktól is. Mert ha olyan osztályban kell tanítani, ahol senkinek sem fontos a jövője, ott lehetetlenség mélyebben foglalkozni a témával. Ha meg valakit nagyon érdekel valamelyik tárgy, akkor is utána olvashat, ha a tanár nem igazán okés.
De lehet, hogy nekem azért ez a véleményem, mert erős suliba járok, csupa jó tanárral.
"Minden egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden egész eltörött."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alyr Arkhon
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
-
A nyugat-európai és amerikai oktatás hozzánk képest sehol sincsen.
Nem véletlenül írta valaki, hogy minden újabb tudományos felfedezés mögött ott van egy magyar.
És ez nem annak köszönhető, hogy itt zsenik születnek, (biztosan születnek, de elkallódhatnának) hanem az oktatásnak.
A biztonsági gyufától a helikopteren át a hidrogénbombáig sok száz vagy ezer találmány dícséri a magyar feltatálók ötleteit, az hogy nagyrészt külföldön "futottak be" csak a rossz magyar lehetőségeknek köszönhető.
Sem angliában, sem sehol a "fejlett" nyugaton nem erőltetik meg magukat oktatás terén. (Beszélgettem olyannal aki Angliában volt "bébiszitter" egy kisiskolás lánynál, és újrairítta volna vele az egész háziját, de az iskolában jó jegyet adtak rá. Ugyanőtőle kérdezte meg egy amerikai London közepén, hogy beszél-e angolul)
"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/
"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Finduilas
-
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- Hozzászólások: 487
- Köszönetek: 4
Ezért gondolom azt, hogy általános iskolában legalább, de még a gimnáziumban is az a legfontosabb, hogy széles és változatos ismereteket szerezzenek a gyerekek. Persze emellett elengedhetetlen az "amerikai mintájú" oktatás is. De az alap, akkor is ez.
Szméagol: Az első, és legfontosabb lépést már megtetted. Felismerted, és megfogalmaztad a problémát. A következő lépés a tudatosítás, és a dolog mélyére való leásás. Ebben segíthet egy barát, de a saját problémáidat csak saját magad tudod megismerni, és igazán megérteni.
"I can love
But I need his heart.
I am strong even on my own
But from him I never want to part."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!