fbpx
 
 
Szia, Vendég
Felhasználói név: Jelszó: Emlékezz rám

Téma: Rejtélyek Középföldéről

Rejtélyek Középföldéről 18 éve 3 hónapja #72627


  • Hozzászólások:4133
  • Ulmo profilkép
  • Ulmo
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
varda beküldte:
...pont ezért furcsa nekem a LOTR-ban (Búcsú Lórientől) Galadriel által énekelt két dal. Mindkettő egy végtelen szomorúságot fejez ki amiatt, hogy Galadriel (és mások, akik Keleten élnek) nem térhetnek vissza Valinorba.

Így már világos. Az Első Kor végén a Nyugatra vándorló tündék nagy része (talán az összes) Tol Eressëára költözött, tehát nem Valinorba. Talán a Valák nem engedték be őket, végülis egy részük a száműzöttek közé tartozott, akik nem kértek a Valák gyámkodásából. Lehet, hogy Galadriel erre gondolt? Elmehet Nyugatra, de Vainorba nem léphet be, ő pedig nem akar egy szigeten, Eressëán tengődni.

Adalék a Balrogok repüléséhez: az is mellette szól, hogy mikor Morgoth segítségére siettek (Ungoliant ellen), Angbandból indultak, átkeltek Hithlum fölött. Ez egy hegyes-völgyes vidék (Hithlumot hegyek veszik körül). Itt csak repülve lehet gyorsan haladni (egyébként a saját Szil-fordításomban is így írtam: átrepültek Hithlum fölött).
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rejtélyek Középföldéről 18 éve 3 hónapja #72477


  • Hozzászólások:2076
  • Telumehtar profilkép
  • Telumehtar
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Ancalimon beküldte:
Vajon tudnak repülni a balrogok? Vagy nem?
Van szárnyuk? Vagy nincs?
Egyáltalán kell nekik szárny a repüléshez?

Szerény véleményem szerint tudnak...hogy mért azt nem tudom megmondani.....De ha egyszer van szárnyuk akkor biztos nem csak disznek van ott......Én szárnyat képzelek nekik....nem tudom de szárny nélküli balrog.....
A balrog nem tud repülni, mert:
Tolkien explicit módon sehol sem írja le, amint éppen repül.
Amikor belezuhan a szakadékba, nem próbál meg repülni.
A móriai balrog úgy pusztul el, hogy Gandalf ledobja a hegy tetejéről. Ha tudott volna repülni, ez nem okozhatott volna gondot.
A leírások szerint Melkor első repülő szolgái a repülő sárkányok voltak (Fekete Ancalagon és leszármazottai). Addig csak próbálkozott Melkor, hogy a Manwe szolgái által uralt levegőt is birtokba vegye...

1.:Lehet hogy nem irja le hogy ebben a szent minutumban repül de attól még repülhet nem?
2.:Szentem azért nem próbált meg repülni (mármint felfelé) mert megdöbbenhetett hogy jé egy mágus lelökött.....Szóval nem mindenesetben használja a szárnyát......Például egy madár akit golyóval megsebesitettek küszködik a levegőben de nem próbál/tud repülni....Lehet hogy ez rossz példa de akkor is....
3.:Ledobja a hegy tetejáről....elötte rohangáltak össze-vissza szóval lehet hogy kimerült a sok futásban.....
4.:Ehez nem took semmit mondani.....
Ja és még eszembe jutoot hogy Móriánál lehet hogy nem tudta kinyitni a szárnyát...azaz túl kicsi volt a hely.....
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rejtélyek Középföldéről 18 éve 3 hónapja #72474

Ulmo beküldte:

Varda, ezt kifejtenéd bővebben? Nekem úgy rémlik, hogy az Első Kor végén a száműzött noldákat a Valák visszahívták Valinorba, de Galadriel nem akart visszatérni. Lehet, hogy rosszul emlékszem?

Nem hiszem, hogy rosszul emlékszel, pont ezért furcsa nekem a LOTR-ban (Búcsú Lórientől) Galadriel által énekelt két dal. Mindkettő egy végtelen szomorúságot fejez ki amiatt, hogy Galadriel (és mások, akik Keleten élnek) nem térhetnek vissza Valinorba.

Sajnos idézni csak angolul tudnék, mert gépen csak angolul van meg az anyag. (No meg a Namárie-t esetleg quenyául 8) az fejből is megy) Sí vanwa ná, Rómello vanwa Valimar...

Ezzel Amani kérdésére is válaszoltam :D a LOTR-ban hiszi azt, de az okokra vonatkozóan minden egyéb változatban szereplő magyarázat is érdekel!
Namárie!

Varda Tintallë

I anwe harya limbe antar... / Az igazságnak sok arca van...
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rejtélyek Középföldéről 18 éve 3 hónapja #72472

amanibhavam beküldte:
varda beküldte:
a két említés közül az egyik hasonlat (like wings), a másik nem (its wings)

én is így gondolom :shake: (ez bólogatás, déli népek szokásai szerint)
Namárie!

Varda Tintallë

I anwe harya limbe antar... / Az igazságnak sok arca van...
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rejtélyek Középföldéről 18 éve 3 hónapja #72471


  • Hozzászólások:3007
  • amanibhavam profilkép
  • amanibhavam
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
értettem; csendben maradok...

love is the shadow that ripens the wine
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rejtélyek Középföldéről 18 éve 3 hónapja #72470


  • Hozzászólások:1810 Köszönetek: 2
  • Ankalimon profilkép
  • Ankalimon
  • Administrator
  • TÁVOL
  • Karma: 2
Ígérem, hogy minimálisan fogjátok csak érzékelni moderátori szerepem súlyát.
Azonban így a topic indulása környékén egy dolgot szeretnék kérni. mivel e tekintetben ez a topic talán különbözik a többitől:
Ez a topic pont azért jött létre, hogy a mások által egyébként valószínűleg már több menetben megtárgyalt, megcsócsált, és kiköpött témákat magyar nyelven, a magyar tolkieni közösség újra megvizsgálja. Ezért kérek mindenkit, hogy csak úgy általában ne adjon meg angol linkeket, ahol erről a témáról van szó.
Féle, hogy az ilyen összefoglalók a legjobb módjai annak, hogy senki ne vegye a fáradtságot, hogy elmondja saját véleményét...

Véleményeket, érveket, eredeti Tolkien hivatkozásokat várunk, és persze linkeket is, ha azok egy meghatározott véleményt támasztanak alá, vagy fejtenek ki részletesebben...

Az igazság a kis álom, amelyben az én elgondolja a világot.
A valóság a nagy álom, amelyben Isten gondolja önmagát.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rejtélyek Középföldéről 18 éve 3 hónapja #72469


  • Hozzászólások:4133
  • Ulmo profilkép
  • Ulmo
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
varda beküldte:
Miért hiszi azt Galadriel, hogy nem térhet vissza Nyugatra?

Varda, ezt kifejtenéd bővebben? Nekem úgy rémlik, hogy az Első Kor végén a száműzött noldákat a Valák visszahívták Valinorba, de Galadriel nem akart visszatérni. Lehet, hogy rosszul emlékszem?
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rejtélyek Középföldéről 18 éve 3 hónapja #72468


  • Hozzászólások:3007
  • amanibhavam profilkép
  • amanibhavam
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
varda beküldte:
Jöhet esetleg egy kisebb rejtély is? (Hogy több szálon fussanak az események itt a topicban?)

Miért hiszi azt Galadriel, hogy nem térhet vissza Nyugatra?

Bár ezt hazafele kitárgyaltuk, de kíváncsi lennék mások véleményére is.

hát az attól függ, Galadriel sztorijának melyik változatát nézzük (mert, hogy melyik a "kanonikus", az megint vita tárgya lehet), mert most akkor száműzött volt, vagy mégsem, és külön jött el, vagy most akkor hogy van

ezt is meg kell nézzem az UT-ben

love is the shadow that ripens the wine
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rejtélyek Középföldéről 18 éve 3 hónapja #72467


  • Hozzászólások:3007
  • amanibhavam profilkép
  • amanibhavam
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
varda beküldte:
Teljesen szubjektív véleményem szerint a balrogok tudnak repülni. Bennem soha fel se merült, hogy esetleg nem.

Objektív véleményem szerint (bár olyanom nincs) már nem vagyok biztos benne.

Bár szvsz nem hasonlat az, amikor Tolkien Móriában a balrog szárnyait említi, de ez a dolog a sárkányokkal teljesen elbizonytalanít.

a két említés közül az egyik hasonlat (like wings), a másik nem (its wings)

nem emléxem, a Glorfindel fiú esete a Tóth Balroggal történetben van-e valami utalás, otthon megnézem az UT-ben

love is the shadow that ripens the wine
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rejtélyek Középföldéről 18 éve 3 hónapja #72466

Jöhet esetleg egy kisebb rejtély is? (Hogy több szálon fussanak az események itt a topicban?)

Miért hiszi azt Galadriel, hogy nem térhet vissza Nyugatra?

Bár ezt hazafele kitárgyaltuk, de kíváncsi lennék mások véleményére is.
Namárie!

Varda Tintallë

I anwe harya limbe antar... / Az igazságnak sok arca van...
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rejtélyek Középföldéről 18 éve 3 hónapja #72465

Teljesen szubjektív véleményem szerint a balrogok tudnak repülni. Bennem soha fel se merült, hogy esetleg nem.

Objektív véleményem szerint (bár olyanom nincs) már nem vagyok biztos benne.

Bár szvsz nem hasonlat az, amikor Tolkien Móriában a balrog szárnyait említi, de ez a dolog a sárkányokkal teljesen elbizonytalanít.
Namárie!

Varda Tintallë

I anwe harya limbe antar... / Az igazságnak sok arca van...
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rejtélyek Középföldéről 18 éve 3 hónapja #72463


  • Hozzászólások:3007
  • amanibhavam profilkép
  • amanibhavam
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
khm. engem olyan naaagyon nem dob fel a téma, de itt egy link:

http://geocities.com/metaed/study/balrogwings.html

love is the shadow that ripens the wine
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rejtélyek Középföldéről 18 éve 3 hónapja #72462


  • Hozzászólások:1810 Köszönetek: 2
  • Ankalimon profilkép
  • Ankalimon
  • Administrator
  • TÁVOL
  • Karma: 2
A balrogos téma volt az egyik, amelyet a 2002. augusztus 23-25 közötti szegedi MTT táborban megvitattak a résztvevők. Ott mindössze egy óra állt rendelkezésre, ám ennek ellenére meglepően sok információ merült fel pro és kontra egyaránt.

Rövid összefoglalás:
A balrog tud repülni mert:
:arrow: A tolkien-i leírás szerint van szárnya. (GYU, II. Könyv 5. fejezet - Khazad-dúm hídja), Márpedig minek lenne szárnya, ha nem tud repülni?
:arrow: Ugyanitt a balrog átsiklik egy 30 láb széles szakadékon, ami szintén repülésre utal.
:arrow: A leírás, amely szerint a balrogok Melkor segítségére sietnek amikor Ungoliant ellene támad, arra utal, hogy repültek.
:arrow: Az első kor végi nagy csata után, az el nem pusztult balrogok az angol szöveg szerint "elrepültek".


A balrog nem tud repülni, mert:
:arrow: Tolkien explicit módon sehol sem írja le, amint éppen repül.
:arrow: Amikor belezuhan a szakadékba, nem próbál meg repülni.
:arrow: A móriai balrog úgy pusztul el, hogy Gandalf ledobja a hegy tetejéről. Ha tudott volna repülni, ez nem okozhatott volna gondot.
:arrow: A leírások szerint Melkor első repülő szolgái a repülő sárkányok voltak (Fekete Ancalagon és leszármazottai). Addig csak próbálkozott Melkor, hogy a Manwe szolgái által uralt levegőt is birtokba vegye...


Nos, akkor csapjunk a lovak közé... :twisted:

Az igazság a kis álom, amelyben az én elgondolja a világot.
A valóság a nagy álom, amelyben Isten gondolja önmagát.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rejtélyek Középföldéről 18 éve 3 hónapja #72460


  • Hozzászólások:1810 Köszönetek: 2
  • Ankalimon profilkép
  • Ankalimon
  • Administrator
  • TÁVOL
  • Karma: 2
Vajon tudnak repülni a balrogok? Vagy nem?
Van szárnyuk? Vagy nincs?
Egyáltalán kell nekik szárny a repüléshez?

Ez az egyik legnagyobb vitát kavart kérdés, amely valaha is megosztotta az internetes Tolkien rajongó tábort. Itt az ideje, hogy a magyar közösség is górcső alá vegye a témát. :deal:

Az igazság a kis álom, amelyben az én elgondolja a világot.
A valóság a nagy álom, amelyben Isten gondolja önmagát.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rejtélyek Középföldéről 18 éve 3 hónapja #72458


  • Hozzászólások:1810 Köszönetek: 2
  • Ankalimon profilkép
  • Ankalimon
  • Administrator
  • TÁVOL
  • Karma: 2
Ennek a topic-nak az a célja, hogy a tolkien-i mitológia nehezebb, rejtélyesebb, kevésbé egyértelmű részleteinek körüljárásához teret adjon. Egyaránt célunk, hogy mindenki elmondhassa a szubjektív véleményét, és/vagy kifejthesse objetív-"tudományos" álláspontját az adott témákról. Amennyiben egyes témák körül jól elkülöníthető eltérő álláspontok alakulnak ki, akkor e topic kíván a színtere lenni, a tisztázó célzatú vitának, és amennyiben lehetséges, akkor a közös álláspont megtalálásának is.

Az igazság a kis álom, amelyben az én elgondolja a világot.
A valóság a nagy álom, amelyben Isten gondolja önmagát.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Oldalmegjelenítési idő: 0.253 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére