Nekem sem volt ilyen élményem,de a korai haláltól nem félek azért mert sajnálom a még hátra lévö időt,de valóban ,nem egy korházban , vagy idegen helyen, vagy fájdalmas és szörnyü véget akarok, ha már úgy esnek a dolgok.Nyugott, szép helyen és boldogan teljenek az utolsó napjaim!

A halálnak olyan sok formája van...
Milyen szép az, amikor az ősöreg házaspár kéz a kézben alszanak el örökre. Meg amikor az öreg bácsi/néni a szerettei (gyerekek, unokák) között.
Betegen, fájdalmak közt...
Amikor az öreg nénit halálra gázolja egy autó.
Ha egy kislány belehal abba a gázolásba, amit egy tinédzser követett el egy pár perce lopott motoron....
Vagy ha valaki önkezével vet véget az életének? Egy tinédzser. Vagy egy egyedülálló anya!
A halál csak öregkorban és természetes módon szép.
Amúgy az is érdekes, h manapság már nem a halál utáni dolgoktól félnek, hanem magától a haláltól, az esetlegesen vele járó fájdalomtól...

De ez már tényleg OFF

Sziasztok!
Csagatar beküldte: Nem, nem voltam még ilyen helyzetben, szerencsére. Minden esetre most így gondolom. Szeretném leélni azt a kb. 70 évet, ami nekem adatott, de viszonylagos egészségben. Csak annyi, hogy jelenleg nem félek a haláltól betegesen. Persze, ha olyan sokk érne, mint amit említettél, valószínűleg tényleg megváltozna a gondolkodásom.

Üdv.: Pókkirálynő

Missy beküldte:
Én így konkrétan, nem. Mivel nem hiszek benne.... igazándiból, sztem értelmezze, ki hogy akarja. Elég sokfjta "választási lehetőség" van.

Celebrom beküldte:
No én csak azt akarom megkérdezni mindazoktól akik igy vélekednek, hogy voltak-e már igazán közel ahhoz, hogy meghaljanak?

Mert azután bizony egy kicsit másképp látja az ember a dolgokat, és könnyű addig beszélni amig egyszer nem az orvosok rángatnak vissza a túlvilágról!

Én is így gondolom, hogy ez a természet rendje.

Sziasztok!
Celebrom beküldte: Én is így gondolkodom, de vannak, akik annyira betegesen ragaszkodnak az élethez még öreg korukra is. Ők általában azt is traumaként élik meg, nehezen dolgozzák fel, hogy megöregedtek. Gondolom, ők azok, akiket Dindae említett, akik kihagytak sok mindent az életükből, és félnek, hogy nem lesz alkalmuk bepótolni.
Én részemről elfogadom a halált a természet rendjeként, és a lélekvándorlásban hiszek. Szóval szerintem az ember sosem hal meg igazán. A teste igen, de a lelke mindig megújul.

Üdv.: Lloth

Milyen túlvilágra gondolsz? A keresztényre? Mennyország és Pokol?

Háténnemtudom.... igazándiból, tudok bizonyos "felmérésekről"( druva szó rá, tudom, de sajnos, jobb nem jutott eszembe ), és minden attól függ, hogy kinek milyen volt az élete, és hogy ki milyen szinten vallásos. Mert ha valaki hisz a túlvilágban, és az élete is úgy alakult, hgy érzi, megtett mindent, amit megtehetett, és nem szalasztotta el a lehetőségét, az tényleg úgy tekint a halálra, mint egy pihenésre. De sokaknak nem feltétlen ilyen életük volt... és olyan is előfordul, hogy komoly fizikai tünetei is vannak a tiltakozásdnak ellene( még akkoris, amikor nem feltétlen az illető tehet arról, hogy semmi nem jött össze. Mert olyankor már mindenki saját magát hibáztatja).. Így az sem biztos, hogy szép lesz minden...

Az emberek túlnyomó része inkább a korai haláltól fél, mert sok idős embertől hallottam akik már 80 is évnél idősebbek voltak,h nem félnek a haláltól, és inkább ők menjenek el,mint egy fiatalabb ember.Sajnos ezzel kapcsolatban van egy rossz tapasztalatom , mert nemrég egy olyan 47 éves ismerősöm ment el váratlanul aki egy 2 gyermekes családot hagyott itt, s sok idős embertől hallottam a fentieket akkoriban.Szerintem,ha az ember egyre idősebb lesz egyre jobban beletörödik az élet rendjébe, és úgy érzi mint aki egy napi kemény munka után elégedetten ledöl és hagyja hogy elnyomja az álom.

Az emberek túlnyomó része úgy fogja fel a halált, mint az élet végét, egy átkot, ahogy montátok és rettegnek tőle, mert nem ismerik. a haláltól és annak mikéntjétől is félnek. Én ebben a tekintetben kicsit más véleményen vagyok.
A haláltól nem kell félni, nem is megérteni-nem tudjuk- csak el kell fogadni. szerintem egy utazás kezdete. Nem a test utazik tovább, hanem a lélek.

Pán Péter szerint: "a halál a legnagyobb kaland kezdete"-és lehet benne valami:)

Én mindig biztosra megyek. ,,Az életben a legbiztosabb dolog a halál. A legbizonytalanabb pedig a halál időpontja."-mondta volt drága jó tanárom.

Estelio beküldte:
Miért van az, hogy bár a halál az emberek ajándéka, mi ezt mégis átokként fogjuk fel? Ha ajándék, akkor utána biztos szép lesz minden... De hogy vajon mi várhat ránk a világ körein kívül... Szeretném hinni, hogy a halál után elérhetjük a tökéletes boldogságot...

De nem maradhat örökké csupán vágy az, hogy az ember érzékelhesse a tökéletességet?
Ez így olyan szomorú...

Angwen beküldte:
Egyébként is, a tökéletesség unalmas. Az emberi lelkülettől teljesen idegen dolog. (a tökéletességre törekedni ettől még jó)
Nem vagyunk tündék.
/Ezzel kapcsolatban idézném Smith ügynököt a Mátrixből, "az első Mátrix tökéletes világ volt, de az emberek nem fogadták el. Nagyon sok embert vesztettünk. Az ember a valóságot a szenvedésben látja." az idézet nem pontos, de a lényeg remélem bennevan/
Az csak Szauron sikeres propagandájának köszönhető, hogy azt hisszük, hogy ihaj de jó volna Valinorban élni, mert örök élet meg nagy boldogság, meg minden szép, minden jó (kivéve a Két Fa csonkját, ahova lehet menni és sírni a Régi Szép Időkön) és mindenki mindennel meg van elégedve.

Estelio beküldte: Értsétek meg, az emberek nem büntetésből nem tehetik a lábukat Valinorba, hanem a saját érdekükben. Egyszerűen az a sorsuk, hogy elhagyják ezt a világot, és az ottani tökéletesség egyrészről siettetné, másrészről fájdalmasabbá tenné az elválást. Az ember nem arra született, hogy itt a földön tökéletes világban éljen. Ez az, amit Númenor emberei nem tudtak fölfogni, és telve voltak sértett daccal--ami aztán tudjuk, hová vezetett...

Estelio beküldte:
Ezzel kapcsolatban ld a tavalyi vitát ugyanebben a topicban. Igen, szerintem is bizonyos értelemben egyenlő a halállal, sőt, akár a halál szimbolikus kifejezésének is tekinthető. Vannak erre utaló jelek. Lapozz vissza.

Üdv, Oisin

Estelio beküldte:

Talán az Idők Végéhez közeledve születik majd egy, aki méltó lesz rá... bár a Valák szemében már rég elástuk magunkat...

Teljes megtisztulással... Eru tudja... Talán hinni szeretnénk, hogy egyszer megláthatjuk Halhatatlanföldét, még ha ez egyenlő is lenne a halállal...

Estelio beküldte:
Hát van, pl E¨arendil.
Vannak akik csak Tol Eresseamehettek.

3.Aragorn beküldte: De vajon ki méltó erre? Létezik-e egyáltalán olyan ember aki méltó rá?
Bár teljes megtisztulással (amibe az emlélkek teljes elvesztését jelentené, én legalábbis így képzelem el) talán lehetséges lenne az, hogy bármelyik halandó megtehetné...
Vajon ez az Út nem egyenlő-e a halállal?

Noredhel (Voronwë) beküldte:
Aha, már emlékszem!

3.Aragorn beküldte:
"Jééé, de furcsák ezek a hegyek... mintha omlanának lefele vagy mi..."

Gandalf beküldte:
Kösz!

3.Aragorn beküldte:
Lásd: A szilmarilok.

Gandalf beküldte:
Akkor tisztázzuk!
Velük mi lett?

Alyr Arkhon beküldte: Jah, oké.

3.Aragorn beküldte: Hát Valinorban hamarabb "elsorvadnak" a Valák közvetlen jelenlétében, Tol Eresseára ugyan Valinor Fénye vetül, de ott nem olyan erős mindez. Erre gondoltam.

Gandalf beküldte:
Én itt Ar-Pharazónékra céloztam.

Gandalf beküldte:

Kifejtenéd bővebben?