Aragorn (Viggo Mortensen)

Több
9 éve 7 hónapja #412203 Írta: Schreiner János
Schreiner János válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)

Metaflora írta:

Boromir31 írta: Tudom, hogy Aragorn nem vette zokon, hogy Frodóék Vándornak szólítják... De nekem akkor is egy kicsit furcsa volt, hogy már nagyon régóta megtudták a valódi nevét, és még azok után is az álnevén szólították őt.. :) Pedig ha jól emlékszem, Gandalf meg a többiek is Aragornnak hívták.


Gandalf azt szokta meg, mert ő Aragornként ismerte meg, a Vándor névről csak tudott, de nem használta. Nyilván ez a hobbitok komolytalanságát is hangsúlyozza, hogy képesek egy ilyen (eredetileg gúny)néven szólítani a Királyt, de belegondolva természetes is, hogy ez jutott eszükbe, és miután ők hobbitok, másokat meg ez nem zavart, nem erőltették a váltást.

Nem csak neked furcsa:
"Imrahil azonban odafordult Éomerhez: - Hát így szólítjuk a királyunkat? Bár meglehet, hogy más nevet ölt, ha már koronát visel.
Aragorn meghallotta, odafordult hozzá, és azt mondta: - Úgy van, mert a régiek nagy nyelvén én Elessar vagyok, a Tündekő és a Megújító -, s megemelte a mellén csüngő zöld követ. - De a Házam neve, ha lesz valaha Házam, Vándor lesz. A nemes nyelven az nem is hangzik rosszul, Telcontar leszek én is és minden ivadékom." (GyU-A király visszatér) :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 7 hónapja #412200 Írta: Metaflora
Metaflora válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)

Boromir31 írta: Tudom, hogy Aragorn nem vette zokon, hogy Frodóék Vándornak szólítják... De nekem akkor is egy kicsit furcsa volt, hogy már nagyon régóta megtudták a valódi nevét, és még azok után is az álnevén szólították őt.. :) Pedig ha jól emlékszem, Gandalf meg a többiek is Aragornnak hívták.


Gandalf azt szokta meg, mert ő Aragornként ismerte meg, a Vándor névről csak tudott, de nem használta. Nyilván ez a hobbitok komolytalanságát is hangsúlyozza, hogy képesek egy ilyen (eredetileg gúny)néven szólítani a Királyt, de belegondolva természetes is, hogy ez jutott eszükbe, és miután ők hobbitok, másokat meg ez nem zavart, nem erőltették a váltást.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 7 hónapja - 9 éve 7 hónapja #412199 Írta: Boromir31
Boromir31 válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
Tudom, hogy Aragorn nem vette zokon, hogy Frodóék Vándornak szólítják... De nekem akkor is egy kicsit furcsa volt, hogy már nagyon régóta megtudták a valódi nevét, és még azok után is az álnevén szólították őt... :) Pedig ha jól emlékszem, Gandalf meg a többiek is Aragornnak hívták.
Utolsó szerkesztés: 9 éve 7 hónapja Boromir31 által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 7 hónapja #412197 Írta: Metaflora
Metaflora válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)

Boromir31 írta: Én egyvalamit nem tudtam sosem megszokni a könyvekben. Ugye Aragornt Frodóék Vándorként ismerték meg, csak később tudták meg, hogy Vándor valódi neve Aragorn. És miután megtudták a valódi nevét, még akkor is az álnevén szólították. :huh:


Mármint azt furcsállod, hogy nem álltak át egyből arra, hogy "Aragorn"? Te milyen gyorsan váltasz át egy ismerősöd/barátod megszokott megszólításáról valami másra? És miért tennéd, ha nincs rá okod? Aragornnak semmi baja nem volt a Vándor névvel, olyannyira, hogy a házát is így nevezte el, tehát nem volt rá nézve sértő, bántó, hogy így szólítják. Itt az MTT-ben pedig jól megfigyelhető, hogy még ha valaki már utálja, elfelejtené a régi nicknevét, még arról is nehezen szoknak át a barátai az új nicknevére / a polgári nevére. Minden bántó szándék nélkül, megszokásból.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 7 hónapja #412185 Írta: Boromir31
Boromir31 válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
Én egyvalamit nem tudtam sosem megszokni a könyvekben. Ugye Aragornt Frodóék Vándorként ismerték meg, csak később tudták meg, hogy Vándor valódi neve Aragorn. És miután megtudták a valódi nevét, még akkor is az álnevén szólították. :huh:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 6 hónapja #403467 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)

Velence - Cronenberg Freud-filmje nagy tetszést aratott

Velence, 2011. szeptember 2., péntek (MTI/dpa) - David Cronenberg új filmje is bemutatkozott a 68. velencei filmfesztiválon: a rendező Freudról és Jungról szóló filmje nagy tetszést aratott, bár néhány gyenge pontot is találtak benne.


A kanadai rendező filmje, az A Dangerous Method című alkotás Roman Polanski Carnage című munkájához hasonlóan színdarabon alapul. A Sigmund Freud és Carl Jung közötti - egy nő miatt kitörő - rivalizálást megörökítő filmet részben Bécsben, a Berggasse 19. szám alatt, Freud egykori lakhelyén forgatták.
A pszichoanalízist megalapozó Freudot Viggo Mortensen alakítja a filmben, a svájci Jungot Michael Fassbender formálja meg. A nőt, akit mindkét orvoshoz kapcsolat fűz, Keira Knightley kelti életre. A filmet nagy taps fogadta a kritikusok és az újságírók részéről a pénteki sajtóvetítésen.
Bár jól fogadták, az első kritikák a alkotás több hibájáról is megemlékeztek. Ezek között említették, hogy a szereplők közötti feszültség csak ritkán válik dramaturgiai feszültséggé, emellett a film képi világa is szegényesebb a vártnál, eltekintve a szép svájci tájtól és a bécsi képektől.
A legzavaróbb mégiscsak az - rótták fel a bírálatok -, hogy Keira Knightley rendkívül ritkán tűnik fel, noha főszereplő lenne az alkotásban, amely így Fassbender és Mortensen vállain, valamint a mellékszerepet játszó Vincent Casselén nyugszik.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 6 hónapja #403466 Írta: .Elessar király.
.Elessar király. válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
Az előzetes alapján ez egy eléggé erős filmnek tűnik:
filmtrailer.hu/film/a-dangerous- ... railerrel/
Persze nálunk csak márciusban lesz...

"Ez a nap nem egyetlen emberé, de mindőnké!
Építsük ujjá együtt ezt a világot, s osztozzunk
rajta a béke napjaiban!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 11 hónapja #388347 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
Viggo-t Dániában lovaggá ütötték:
www.theonering.net/torwp/2010/04 ... sh-knight/

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
14 éve 1 hete #387839 Írta: Nóli i linantea
Nóli i linantea válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
Viggo Mortensen játssza Freudot Christopher Hampton megfilmesített színdarabjában, a "The Talking Cure"-ban.

Forrás: Filmdroid

If I promise not to kill you, can I have a hug?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
14 éve 2 hete #387768 Írta: .Elessar király.
.Elessar király. válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
Hmm ez érdekes, most hallok erről először. Nem tudom hogy melyik verziót láttam, de kb. 2 órás volt a film. Egyébként én azt olvastam valahol, hogy nem fogják adni a filmet a magyar mozikban. Nem tudom, hogy erre miért nincs igény, ha ilyen transformers 2-féle filmekre meg van...

"Ez a nap nem egyetlen emberé, de mindőnké!
Építsük ujjá együtt ezt a világot, s osztozzunk
rajta a béke napjaiban!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
14 éve 2 hete #387709 Írta: Hamandin
Hamandin válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
Értem.
Nem tudom,hogy te esetleg a rendes verziót láttad-e,mert elvileg ami kint van neten,abból meg van vágva 20-30 perc kb. :)
Tudom menjek moziba...de csak megkérdem már.D:

[center:1rrao6cc]Eorl Hamandin
[/center:1rrao6cc]

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
14 éve 3 hete #387666 Írta: .Elessar király.
.Elessar király. válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
Nekem már volt szerencsém megtekinteni a Road-ot, és hát eléggé mély nyomokat hagyott bennem. Viggo szvsz fantasztikusan játszik, a kritikusok is csak elismerően beszélnek a filmben nyújtott alakításáról. A film egy rendkívül mély érzelmeket felvonultató poszt-apokaliptikus dráma (a trailer ilyen szempontból szerintem eléggé becsapós), vagy leegyszerűsítve azt is mondhatnám, h egy apa-fiú kapcsolatról szóló film. Mindenesetre ajánlom mindazoknak, akik szeretik az igazi naturalista drámát. Annyi bizonyos, hogy már nagyon régen láttam hasonlóan komor és nyomasztó filmet, talán a 21 grammhoz tudnám hangulatilag leginkább hasonlítani.

"Ez a nap nem egyetlen emberé, de mindőnké!
Építsük ujjá együtt ezt a világot, s osztozzunk
rajta a béke napjaiban!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
14 éve 2 hónapja #386933 Írta: Hamandin
Hamandin válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
The Road c. filmet látta már valaki?
Ő a főszereplő benne.
Érdekelne egy-két vélemény,trailer alapján nem lehet rossz. :)

[center:1rrao6cc]Eorl Hamandin
[/center:1rrao6cc]

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
14 éve 3 hónapja #386304 Írta: Hamandin
Hamandin válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
Hál' Istennek. :)

[center:1rrao6cc]Eorl Hamandin
[/center:1rrao6cc]

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
Több
14 éve 11 hónapja #377835 Írta: Encsi
Encsi válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
egy focista jut róla eszembe :P

'Can't you see? It's coming through the wall! It's coming right through the wall!'
'A lot of things come through the wall after your first drink of scrumble. Green hairy things usually.'

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
14 éve 11 hónapja - 14 éve 11 hónapja #377831 Írta: Nasarhon
Nasarhon válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
neki is nagyon tetszik, nekem is, nektek is :cool:
jó ez a kép :)
Utolsó szerkesztés: 14 éve 11 hónapja által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
14 éve 11 hónapja #377823 Írta: Attila
Attila válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
Hát ez nagyon jó :D

"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
14 éve 11 hónapja - 14 éve 11 hónapja #377819 Írta: Snuffles
Snuffles válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
De legalább a múltkor láttam Hungary-feliratú, címeres piros pólóban, de csak a képet láttam, szöveget hozzá nem.
Itt a kép: cache.daylife.com/imageserve/09O ... R/610x.jpg

"Well, I'm back."
Utolsó szerkesztés: 14 éve 11 hónapja által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
14 éve 11 hónapja #377799 Írta: dawn
dawn válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
Sziasztok!

Hallottátok, Viggo állítólag bejelentette, hogy visszavonul a filmezéstől!!!:(:(:(

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 3 hónapja #375274 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)

Kisvakond írta:

Sil írta: Good előzetes és plakát:
trailer.blog.hu/2008/11/29/good_trailer


őőőő íme egy hülye kérdés: A háttérbe az ott a Balaton?
:oops: :oops: :oops:

Valószínű, mivel Magyarországon forgatták. :wink:

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 3 hónapja #375265 Írta: Kisvakond
Kisvakond válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)

Sil írta: Good előzetes és plakát:
trailer.blog.hu/2008/11/29/good_trailer


őőőő íme egy hülye kérdés: A háttérbe az ott a Balaton?
:oops: :oops: :oops:

Mi haszna lenni szívnek, ha parány, múló örömet lát csak???---és kivájta ő szíve

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 3 hónapja #375236 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
Good előzetes és plakát:
trailer.blog.hu/2008/11/29/good_trailer

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 1 hete #357034 Írta: Kar_sa
Kar_sa válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)

Arwenstar írta: Nektek hogy tetszett a Hidalgo-ban nyújtott alakítása?
(Nem tudom,hogy csinálom,de vhogy mindig sikerül off legyek) :)

Most ez miért lenne off?

Nekem kicsit túl Aragorn volt. Még a női főszereplő is erősen hajazott Liv Tylerre.
Amúgy nem volt rossz film, nekem tetszett...

[size=9:orauc4mq]Csak bár anyám ne csinálna az "áááááhidalgó*elolvad*"-ot, amitől a falra mászok.[/size]

Kārātārānen a áirâë...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 1 hete #356989 Írta: Arwenstar
Arwenstar válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
Nektek hogy tetszett a Hidalgo-ban nyújtott alakítása?
(Nem tudom,hogy csinálom,de vhogy mindig sikerül off legyek) :)

Az élet keresztjei olyanok,mint a kotta keresztjei:felemelnek.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 3 hete #356031 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)

Lizus91 írta: Nem tudja valaki, hogy ki volt az a kislány, akivel Viggo az Oscarra ment?

Az unokahúga, Sydney.

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 3 hete #356020 Írta: Lizus91
Lizus91 válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
Nem tudja valaki, hogy ki volt az a kislány, akivel Viggo az Oscarra ment?

Kiss Erzsébet

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 1 hónapja #355655 Írta: cortez71
cortez71 válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)

Ulmo írta: Próbáljunk a topic témájánál maradni. Köszöntem.

Én láttam azt a filmet, amiért Viggot a díjra jelölték (Eastern promises), szerintem nem volt akkora durranás, hogy meg is kapja.

Maga az alakítás jó (meg tök viccesen áll Viggonak a ruszki akcentus :D ), maga a film még Cronenberg-mértékkel mérve is csak közepes, főleg az egész jó Erőszakos múlt után.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 1 hónapja #355654 Írta: Ulmo
Ulmo válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)
Próbáljunk a topic témájánál maradni. Köszöntem.

Én láttam azt a filmet, amiért Viggot a díjra jelölték (Eastern promises), szerintem nem volt akkora durranás, hogy meg is kapja.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 1 hónapja #355651 Írta: Attila
Attila válaszolt a következő témában: Aragorn (Viggo Mortensen)

Nóli i linantea írta: OFF
a neve helyesen való leírására próbálta Ulmo felhívni a figyelmed.


OFF

Tudom...

ON

"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 1.012 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére