Az Illuzionisták

Több
12 éve 1 hónapja #406591 Írta: Julcsi_
Julcsi_ válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
A hivatalos verzió:
Nagy-nagy köszönettel és szeretettel fordulok hozzátok: számomra felejthetetlen élmény volt ez a pár nap. A csapatom a legeslegjobb volt, amit kívánhattam volna - epic momenteket éltünk át együtt, Nélkületek fele olyan jó sem lett volna az egész... Talán mindent elmond, hogy ebben a táborban szervezőként is feltöltődtem, és kipihentem magam: dicsőség a Fény és Füst Társaságának!

A nem-hivatalos csapatverzió:
:)
Nagyon örülök, hogy (jobban) megismertelek Benneteket. Az utóbbi két napban sajnos egyáltalán nem volt időm, elkezdtem egy új munkahelyet, most nagyon sok a stressz és a nyomás, de amikor volt másfél percem valami kávé mellett, mindig Ti jutottatok eszembe. Nem tudom, hogyan foglalhatnám szavakba, amit érzek: egyszerűen erőt adtok nekem, erőt ad, hogy milyen jól éreztem magam Veletek. Mi hónapokat tűnődtünk, ötleteltünk és dolgoztunk ezen a koncepción, erre ott vagytok Ti, akiknek előzetesen gonoszul semmit sem mondtunk, meglátjátok az első napon, hogy "na ez a stájsz", és 150%-ig beváltjátok mindazt, amit még remélni sem mertem. Eszméletlenül kreatív banda vagytok, a szervezői megbeszéléseken és privátban is sokszor hangzott el, hogy "a Látványosok a legkreatívabb csapat". Repestem, ahogy láttam, amiket alkottok, ahogyan gondolkodtok, ahogyan bármilyen ötletre ráharaptok és sokkal fantasztikusabban megvalósítjátok azt, mint ahogy én tettem volna.

Egy szó mint száz: felejthetetlen volt. És akkor most egy kis gondolattársítás: köszönöm...

Szozsinak, hogy mellettem döntött, és hogy néha elment zuhanyozni :P
Petrnek a türelmet és a minősíthetetlenül gusztustalan levágott fejet;
Banshee-nek a röhögéseket és a röpiket;
Rabynnak az NY-betűs hülyülést és hogy tarkón vágta Encsit;
Virágnak a nyitottságot és a bátorságot, hogy eljött Táborba;
Lyonának háromkezű kislányt és az arcfestés-tanítást;
Angwennek a zuhanyt;
Starának a szép fatáblát és a sok pakolást (utánunk);
Tucsinak, hogy beállt maszkban, mikor NPC volt, és hogy sikított;
Encsinek Büsztür fejét!!
Reginek a lelkesedést és az hihetetlen kreativitását;
Gandalfnak a nőből férfivé változást és a tükörembert;
Elrenornak a csodaszép fatábláját;
Hannának a pozitív boldogság-kisugárzást és a dinnyeköpő-verseny celebrálását;
Esgalnak Ahma fantasztikus meséjét a végén;
Nyüfinek a hajfonást meg mindent :) ;
Verusnak a mosolyát és hogy a végén akkora lelkesedéssel hajította ki a kukába a fatábláját, hogy mindörökre megjegyeztük: "A szépség mulandó". :D
...végül Mikinek, hogy vigyázott Füstre, a görényicus erectus bilábicus monofarcus interruptusra.

Dicsőség Nekünk!

argh

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 1 hónapja #406501 Írta: Grt
Grt válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Kedves Fény és Füst Társasága! :D
Hazaértem jól, öcsém is megvan még. Fura ez a tábor utáni helykeresés, mint eddig mindig. Holnap nagyon fog hiányozni mindenki, meg a csapathelyünk is a patak mellett a piros akrilfestékes fűvel együtt. :D
Nagyon köszönök mindent, szerintem mi voltunk a legjobb csapat a dinnyemag köpködéssel, hajfonással, filmnézéssel, mindent összegipszezéssel, kreativitással, piroskával és a szííívárvány nagymamákkal meg mindennel együtt, rengeteget nevettünk és bármikor oda tudtunk menni a másikhoz enni, beszélgetni, alkotni. Tényleg egy kicsit zártabb közösség, de belül nagyon jó. Kicsit szentimentális hangulatban vagyok a két és fél óra alvás után, de majd most pihenés.
És azt a megijedést sose felejtem el, még mindig egy hatalmas lila folt emlékeztet rá a térdemen. :D

"Az ember azokra a történetekre emlékszik, amelyek jelentenek valamit."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406487 Írta: Rabyn
Rabyn válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Tehát, ha budapesti vagy, akkor 7:30-kor találkozunk MTT-s idő szerint. :) )


Már bepakoltam a cuccok jó részét. :)

InsanekismanO írta:

Stara írta: Elvileg a menetrend alapján beérek a Keletibe 8.00 előtt, de ha mégsem, akkor mennyire van baj?


Az utolsó info szerint:
találkozó: 8:00
vonat indul: 9:00
Tehát, ha 8-9 között megérkezel, akkor nincs baj.


"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406480 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Gumicsizma praktikus, de vízálló cipő is jó!
Manó köszi az informálást! Azért remélem nem késik a busz:)

Ring száma benne volt az uccsó emailben, mentsétek el, ő kíséri a népet a vonaton (valamint még Natalee és Ratzka).
ha valami egyéb gebasz történik (de hát ugye miért is történne 8-) ) itt az én számom is 0630 2215555.

Hát akkor holnap:)

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)
Mellékletek:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406479 Írta: InsanekismanO
InsanekismanO válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták

Stara írta: Elvileg a menetrend alapján beérek a Keletibe 8.00 előtt, de ha mégsem, akkor mennyire van baj?


Az utolsó info szerint:
találkozó: 8:00
vonat indul: 9:00
Tehát, ha 8-9 között megérkezel, akkor nincs baj.

Пиф-паф ой-ой-ой • Умирает зайчик мой

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406476 Írta: Stara
Stara válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Bepakoltam, nagyjából,huh. Megint több táskám lett, mint kéne. :mrgreen:

Na, lenne viszont egy kérdésem-már ha nem hadititok-, hogy melyik vonattal megyünk Egerbe, mert én a fehérvári buszhoz vagyok kötve, az meg néha sajnos késik. Elvileg a menetrend alapján beérek a Keletibe 8.00 előtt, de ha mégsem, akkor mennyire van baj? (mi tagadás, az első levélben lévő kilenc óra valahogy jobban jött volna.. :roll:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Verus
  • Látogató
  • Látogató
12 éve 2 hónapja #406470 Írta: Verus
Verus válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Jajj alig vàrom, de nekem ez a gumicsizma dolog nem jött össze... vkinek 'fölös' 39es méretben lenne? Julcsi annyira írod muszáj lesz csinálnom vmit... zacskó a cipőmön? :)

Ja és Petr kapcsán én is szívesen fordítok (amit tudok) :)

Julcsi_ írta:

Lyona írta: ...azért lesz kemény vízszintes felület is, ugye? *_*

A házak teraszán vannak asztalok és székek, azokat fogjuk beépíteni. Oké, spoiler: nekünk lesz a legjobb, legeredetibb csapathelyünk, sosem volt még ilyen az MTT-Táborok történetében. :D Az első feladat, hogy kreatívan felépítsük!

Manó és mindenki - ímé a névsor:

Abonyi Barbara (Esgal)
Barna Bálint (Gandalf)
Békési-Szvitacs Eszter (Elrenor)
Farkas Tünde (Grt)
Kádár Anna (Rabyn)
Kádár Veronika Éva (Verus)
Mudra Regina (perhilien)
Petr Novák (carel.prvni)
Pintér Enikő (Encsi)
Rákos-Zichy Johanna (Erutale/Hanna)
Spiegel Eszter (Nyüfi/Loth)
Szilágyi Melinda (Banshee)
Szkróbó Olivér (-)
Szűcs Virág (Gilloth)
Upor Ágnes (Lyona)
Ürmössy Zsuzsanna (Angwen)
Váczi Csilla (Stara)
Veres Miklós (InsanekismanO)
+Szozsi, Julcsi

Remélem lassan mindenki pakolászik! Polifoam, gumicsizma, esőkabát meg a többi. Képek/videók még jöhetnek ide!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406469 Írta: Lyona
Lyona válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták

Julcsi_ írta: Oké, spoiler: nekünk lesz a legjobb, legeredetibb csapathelyünk, sosem volt még ilyen az MTT-Táborok történetében. :D Az első feladat, hogy kreatívan felépítsük!

Kérlekkérlekkérlek mondd, hogy a házak tetején leszünk!!!! ^_^

Nem szenvedek őrültségben... Minden percét élvezem!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406464 Írta: Julcsi_
Julcsi_ válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták

Lyona írta: ...azért lesz kemény vízszintes felület is, ugye? *_*

A házak teraszán vannak asztalok és székek, azokat fogjuk beépíteni. Oké, spoiler: nekünk lesz a legjobb, legeredetibb csapathelyünk, sosem volt még ilyen az MTT-Táborok történetében. :D Az első feladat, hogy kreatívan felépítsük!

Manó és mindenki - ímé a névsor:

Abonyi Barbara (Esgal)
Barna Bálint (Gandalf)
Békési-Szvitacs Eszter (Elrenor)
Farkas Tünde (Grt)
Kádár Anna (Rabyn)
Kádár Veronika Éva (Verus)
Mudra Regina (perhilien)
Petr Novák (carel.prvni)
Pintér Enikő (Encsi)
Rákos-Zichy Johanna (Erutale/Hanna)
Spiegel Eszter (Nyüfi/Loth)
Szilágyi Melinda (Banshee)
Szkróbó Olivér (-)
Szűcs Virág (Gilloth)
Upor Ágnes (Lyona)
Ürmössy Zsuzsanna (Angwen)
Váczi Csilla (Stara)
Veres Miklós (InsanekismanO)
+Szozsi, Julcsi

Remélem lassan mindenki pakolászik! Polifoam, gumicsizma, esőkabát meg a többi. Képek/videók még jöhetnek ide!

argh

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406460 Írta: InsanekismanO
InsanekismanO válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Hoi!

Csak úgy, a jegyzőkönyv kedvéért... lehet tudni, hogy kik vannak az Illuzionisták soraiban? (eg. névsor).

Üdv
Mano

Пиф-паф ой-ой-ой • Умирает зайчик мой

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406459 Írta: Lyona
Lyona válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Óóóóó, nincs is jobb, mint fűben festeni!!

...azért lesz kemény vízszintes felület is, ugye? *_*

Nem szenvedek őrültségben... Minden percét élvezem!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406447 Írta: Julcsi_
Julcsi_ válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Újabb izgalmas információ: :P

Ha befér, hozzatok polifoam-ot, gyékényt, ülőpárnát, mert ha az időjárás engedi, sokat leszünk a szabadban!

Lyona, köszönjük! :)

argh

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406409 Írta: Lyona
Lyona válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták

Julcsi_ írta: Kérés
Mit gondoltok, érdemes ezt napokra vagy foglalkozásokra beosztani? Vagy megoldjuk ott spontánból? Nem nagy erőfeszítés az egész, ha figyeltek rá (és egymásra). Nagyon köszönjük a segítséget! :)


Megoldjuk sztem, én kb. random kérés nélkül folyamatosan fordítok, ez ilyen tanárbetegség, pláne pár tolmácsként lenyomott diákcsere után. :D

Nem szenvedek őrültségben... Minden percét élvezem!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406392 Írta: Julcsi_
Julcsi_ válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Újabb infok! :)

Fehér póló:

Jászainál a Terranova és a McDonalds között "Party22" nevű bolt, normál márkák hibás- vagy próbadarabjai vannak, rengeteg női fehér trikó/póló, 890 Ft-ért. Jól meg kell nézni mit vesztek, mert a hibás néha csak egy kis elszíneződést jelent (az mindegy, úgyis befestjük), néha viszont valami orbitális lukat...

Kérés

Gondolom láttátok az első táboros levélben a csapatlistán, hogy velünk lesz Petr (aki cseh, és évek óta táborozik velünk - aki nem ismerné őt). Ezzel kapcsolatban egy kis együttműködést szeretnénk kérni Tőletek. Petr sok mindent megért magyarul és a "helyzetekre" is nagyon fogékony, viszont értelemszerűen folyamatosan fordítani, összegezni kell neki, hogy mi történik. Mivel tudom, hogy sem Szozsinak, sem nekem nem lesz erre kapacitásunk amellett, hogy Rátok figyelünk, azt szeretném kérni, hogy az angolosok segítsenek Petrnek. Hirtelen vagy öt ember is eszembe jut a csapatból, aki folyékonyan tud angolul, tehát nem egy-két emberre hárul az egész. Mit gondoltok, érdemes ezt napokra vagy foglalkozásokra beosztani? Vagy megoldjuk ott spontánból? Nem nagy erőfeszítés az egész, ha figyeltek rá (és egymásra). Nagyon köszönjük a segítséget! :)

Verus írta: Nekem van cikk cakk ollóm :)

Ó Veronika... <3

argh

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Verus
  • Látogató
  • Látogató
12 éve 2 hónapja - 12 éve 2 hónapja #406391 Írta: Verus
Verus válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Nekem van cikk cakk ollóm :) és persze boldogan viszem a kezdeti ügyködésekre :)
Utolsó szerkesztés: 12 éve 2 hónapja által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406388 Írta: Julcsi_
Julcsi_ válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Köszi a linkeket! :)

Közérdekű kérdés (bár néhány e-mailt is szétküldtem ezügyben):

Nincs valakinek ilyen anyagvágásra használt cikk-cakkos ollója?

Csak a legelső napra kell, szóval nem építjük bele a veszélyesnek minősülő tábori körforgásba. :)

argh

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406387 Írta: Esgal
Esgal válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Meg még ezt találtam most, egy sminkes facebook oldala, vannak rajta érdekességek :)

www.facebook.com/allisonchasemakeup?ref=ts

Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
/Lucifer/
Tánc a ködben, tánc a jégen,
Tánc a hóban, tánc a fagyban
/Ghymes/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406386 Írta: Esgal
Esgal válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Még összeszedtem néhányat én is :)

Ez csak úgy elémkerült, és így zsonglőrködni nem tudnánk megtanulni, de ettől még eszembe jutott, hogy alkothatnánk valami látványosat zászlóval.

... re=related


Meg találtam egy ilyet. Vajon nehéz az előállítás/drága venni? Sok színes ilyesmiből elég kúl lehet :)

... ure=fvwrel


Meg ha látvány, ilyen kendőkkel, vagy kendős legyezőkkel is tök jó dolgokat lehetne csinálni. Itt a tánc elég másodvonalbeli dolog, mmint hastáncnak nem ügyes, de a legyező-kendők jól néznek ki :)

... re=related


Vagy itt van az angyal- vagy Ízisz-szárny nevű dolog, ami szintén jó kiindulási alap lehet - lenne színesebb és fantáziadúsabb a felhasználása, de abban nálunk nincs hiány, nem? :)

... re=related


És hogy ne csak színpad, nem tudom, ezt ismeritek-e, nekem az egyik kedvenc dizájnblogom:

manzardcafe.blog.hu/

Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
/Lucifer/
Tánc a ködben, tánc a jégen,
Tánc a hóban, tánc a fagyban
/Ghymes/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406385 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Sokat gondolkodtam mit lehetne a raktárban heverő csillió Lassival csinálni: www.mymodernmet.com/profiles/blo ... sculptures

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406384 Írta: Julcsi_
Julcsi_ válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Sziasztok Látványszínházasok,

visszatértem az enyészetből (nyaralásból), úgyhogy megint itt boldogíthatlak Benneteket. :)

Dolgok, amik fontosak:


- azokat a youtube videókat/képeket amiket ide posztoltok, mind letöltöm és táborban végignézzük majd együtt is, hiszen sajnos nem mindenki néz fórumot a csapatból. Szóval küldjetek még bátran inspiratív anyagokat, megy a közös archívumba!

- fehér pólót még én sem vettem, ha találtam olcsót valahol, beírom ide Nektek. Addig is érdemes megnézni a piacokat, ilyen néniktől-haccázér-atléta dolog mindenhol van, az a mi céljainkra tökéletes. Ugye mindenki sejti, hogy az a póló amúgy sem lesz sokáig fehér, úgyhogy ne a kedvenc hófehér habitusotokat hozzátok el! :)

- személyes jóanyátokként kérlek szépen Benneteket, hogy hozzatok gumicsizmát és esőkabátot. Szerencsére idén nem lesz özönvíz, de lesznek záporok, zivatarok - mi Szozsival épp a műveitek szárazon tartásán dolgozunk (nagy fólia!), de értetek ne kelljen aggódnunk!

Már csak 5 nap!!! :twisted:

argh

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406361 Írta: perhilien
perhilien válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták

Laurelen írta:

Rabyn írta: Azon gondolkodom, hogy hol fogom beszerezni a fehér pólómat. Ti hova mentek beszerezni? Nem akarok kínaiba menni,mert ott ratyi a minőség, hamar tönkremegy. Pár éve bór népének a jeans clubban szereztük be a pólókat, de az megszűnt. Van tippetek hol érdemes pólót venni?

Mintha egy maradék jeans club lenne még...talán a blahánál?


Azt már bezárták, csak még nem tudták eladni/ kiadni. Amúgy én is fogok majd valamilyen anyagot vinni, csak még nem tudom, hogy milyen lehetőségeim vannak. A tábor előtti pár napban majd körül nézek a házban. :D

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406358 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
közérdekű: Júl 30-ig táboros pólórendelés itt (mérettel, stb), aki szeretne rendeljen,mert min. 30 darabnál fogják megrendelni: www.doodle.com/87mah2ch3ycper56#table

Idén is lehetőség lesz táboros pólót venni, amelyek előzetesen (online) megrendelve 1600, a helyszínen, első nap rendelve 2000 Ft-ba kerülnek.
Két szín közül választhatsz, a mintát és a méreteket az alábbi linkeken tudod megnézni:
A pólók így fognak kinézni:
25.media.tumblr.com/tumblr_m7lzw ... 1_1280.jpg
Férfi méretek:
25.media.tumblr.com/tumblr_m7b3j ... o1_500.jpg
Női méretek:
24.media.tumblr.com/tumblr_m7b3j ... o2_250.jpg

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)
Mellékletek:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406357 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták

Rabyn írta: Azon gondolkodom, hogy hol fogom beszerezni a fehér pólómat. Ti hova mentek beszerezni? Nem akarok kínaiba menni,mert ott ratyi a minőség, hamar tönkremegy. Pár éve bór népének a jeans clubban szereztük be a pólókat, de az megszűnt. Van tippetek hol érdemes pólót venni?

Mintha egy maradék jeans club lenne még...talán a blahánál?

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406356 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták

Encsi írta: Tudok hozni egy enyhén átlátszó sárga függönyt. Köll? 8-)

Igen:D Köszi! Majd beépítjük a rendszerbe.

Hasonló felajánlásokat szívesen fogadunk:) minél több mindenből tudunk dolgozni, annál jobb.

Mai kis színes: www.mymodernmet.com/profiles/blo ... s-portugal

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406349 Írta: Encsi
Encsi válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Tudok hozni egy enyhén átlátszó sárga függönyt. Köll? 8-)

'Can't you see? It's coming through the wall! It's coming right through the wall!'
'A lot of things come through the wall after your first drink of scrumble. Green hairy things usually.'

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406347 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták

Verus írta: Nagy ponyvát/anyagot tudok szerezni :) költözésnél találtuk, este lemérem :)

szuper! kell:D

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406338 Írta: Lyona
Lyona válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Sziasztok, Lyona vagyok, 25, lassan 26.

Hirtelen vagy írok magamról három oldalt, vagy linkelek egy ilyet:


Imádom a szövegét, imádom a hangulatvilágát. Egy svéd modern cirkuszos társulat, ezt az előadásukat láttam is, fantasztikus volt.

Egyébként minden, ami kifinomult, szép, antik, kidolgozott. Minden, ami túl színes, határokat súroló, harsogó, élettel teli. Minden, ami facsart, csavart, törött, sötét, és kicsit szomorú.
Ezeket én mind, mind szeretem.

Hiszem, hogy nincsenek határok, csak ahol mi meghúzzuk őket. (ennek ellenére nagyon tudok szenvedni a saját túl közel húzott határaimtól, igen.)

Szeretek táncolni. Szeretem a szépet. Szeretem összekenni a kezem, szeretek valaki más lenni. Szeretek beszélni, szeretek nézni.
Kérdezzetek. :)

Nem szenvedek őrültségben... Minden percét élvezem!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Verus
  • Látogató
  • Látogató
12 éve 2 hónapja #406336 Írta: Verus
Verus válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Nagy ponyvát/anyagot tudok szerezni :) költözésnél találtuk, este lemérem :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406312 Írta: Rabyn
Rabyn válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Azon gondolkodom, hogy hol fogom beszerezni a fehér pólómat. Ti hova mentek beszerezni? Nem akarok kínaiba menni,mert ott ratyi a minőség, hamar tönkremegy. Pár éve bór népének a jeans clubban szereztük be a pólókat, de az megszűnt. Van tippetek hol érdemes pólót venni?

"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 2 hónapja #406285 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Az Illuzionisták
Ma beszerzésre került 55 méter szárítókötél. Arra gondoltunk, hogy egy nagyobb fajta mászóka, egy régi kempingsátor, a fent említett kötél meg némi ponyva/anyag segítségével remek csapathelyet tudunk építeni. íme az első kreatív megoldandó dolog a csapatnak:) a csapathelybe tetszőleges funkciók/bővítmények beleépíthetőek!

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfJulcsi_Alew
Oldalmegjelenítési idő: 0.710 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére