mtt rovat 01

 

A Magyar Tolkien Társaság (MTT) a J. R. R. Tolkient (1892-1973), a páratlan mítoszteremtő írót és kiemelkedő filológust tisztelő, műveit és az általa teremtett mitológiát szerető, az azokban megnyilvánuló örök emberi értékeket – barátságot, szolidaritást, önzetlenséget, közösségért érzett felelősséget, az alkotó munka örömét és az érintetlen természet szépségének tiszteletét – magukénak valló magánszemélyek önkéntes és autonóm közössége.

Amellett, hogy lelkesen és elszántan végezzük a tolkieni életmű megismertetését és népszerűsítését, alapvető eszménk, hogy a tolkieni világot, értékeket a mindennapi életben kell átélni, a szárnyaló képzelet által inspirált kreatív tevékenységgel, közösségi keretek között.
A programjainkban és minden tevékenységünkben alapvető az a törekvés, hogy képzeletünket ne kössék meg a világ ismert tényei és korlátai. Nem kívánunk kivonulni a világból, vagy elmenekülni egy másik valóságba, de úgy érezzük, hogy életünk gazdagabb és teljesebb, ha a szárnyaló fantázia időnként elrepít minket olyan időkbe és helyekre, ahol a mi világunk problémáit egy más nézőpontból élhetjük át.
Hittel valljuk, hogy a Tolkien professzor által megálmodott "másodteremtés" programját folytatva, az egyik legfőbb dolgunk az életünkben hogy kreatív energiáinkból táplálkozó alkotásainkkal magunk is gazdagítsuk a minket körülvevő teremtett világot.
A Társaságunk elsősorban nem egy egyesület, egy hivatalos szervezet, hanem egy működő közösség, melyet az emberi kapcsolatok hálója tart össze. Ez hozta létre a tolkieni világ értékeit magukénak vallók, életükben megvalósítani törekvők  Magyarországon egyedülálló, működő ifjúsági közösségét.

Társaságunk szeretettel vár minden, a Középfölde-mitológia szellemiségét tisztelő Tolkien-szimpatizánst, aki érdeklődik programjaink és közösségünk iránt.
Így segítheted munkánkat, vagy vehetsz részt benne: >>>

 

Képzelet - Kreativitás - Közösség

 

A Társaság alapdokumentumai letölthetők innen:

Alapszabály
Manifesztum

Március 25., Sauron bukásának évfordulója immár huszadik éve a Tolkien-olvasás napja is egyben. A 2022. év kiemelt témája: "szerelem és barátság". A Magyar Tolkien Társaság szervezésében idén ismét személyesen, a Massolit Kávézóban gyűlünk össze ebből az alkalomból a szokásos közös felolvasásra, beszélgetésre.
Március 27-én lesz az idei Tolkien Nap! A rendezvényen online és személyesen is részt lehet venni: online az előadásokat lehet meghallgatni, a helyszínre pedig társasjátékkal és kézműves foglalkozásokkal készülünk.
A Magyar Tolkien Társaság 20. születésnapja alkalmából művészeti pályázatot hirdet, melynek központi témája az egyesület 20 éve, Tolkien életműve és hatása a mindennapi életre.
A Magyar Tolkien Társaság 20. születésnapja alkalmából művészeti pályázatot hirdet, melynek központi témája az egyesület 20 éve, Tolkien életműve és hatása a mindennapi életre.
A Magyar Tolkien Társaság 20. születésnapja alkalmából művészeti pályázatot hirdet, melynek központi témája az egyesület 20 éve, Tolkien életműve és hatása a mindennapi életre.
A Magyar Tolkien Társaság 20. születésnapja alkalmából művészeti pályázatot hirdet, melynek központi témája az egyesület 20 éve, Tolkien életműve és hatása a mindennapi életre.
A Magyar Tolkien Társaság 20. születésnapja alkalmából művészeti pályázatot hirdet, melynek központi témája az egyesület 20 éve, Tolkien életműve és hatása a mindennapi életre.
Lassi Laurië  - a Magyar Tolkien Társaság hivatalos kiadványa - XIX. évfolyam, 1. szám (2022. január) A digitális kiadás a cikkből ingyenesen letölthető. Nyomtatott változat a készlet erejéig rendelhető.
A Lassi Laurië a Magyar Tolkien Társaság hivatalos kiadványa. Közlésre szánt írásokat szívesen látunk mindenkitől, ehhez nem szükséges sem hivatalos egyesületi tagság, sem közösségi aktivitás.
As part of its 20th anniversary celebrations, the Hungarian Tolkien Society, together with the Institute of English Studies at Károli Gáspár University, is organising an international conference related to the life and work of J. R. R. Tolkien between 23-26 June 2022. The topic of the Conference will be Myth, Imagination, Literature.
A Magyar Tolkien Társaság és a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézete nemzetközi tudományos konferenciát szervez J. R. R. Tolkien íróhoz és műveihez kapcsolódóan „Mítosz, fantázia, irodalom” témakörben. A konferencia 2022. június 23-26. között kerül megrendezésre a Károli Gáspár Református Egyetemen.
November 27-ére egy új programra invitálunk mindenkit, ahol saját kézműves termékeket és megunt könyveket és ékszereket adhattok-vehettek. De nem csak ezért érdemes eljönni: lesz társasjátéksarok, videóvetítés és tombola is. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
A 15. Kreatív Őszi Művészeti Találkozón választható műhelyek listája, az egyes foglalkozások leírásai és beosztása olvasható ebben a cikkben. A műhelyekre a jelentkezési lapon kell majd jelentkezni. 
The Hungarian Tolkien Society invites you to join the international “Quendi” category of the Tolkien Mailing Competition. This category is organised in English, open to any individual participant. In the course of the Competition you will face different challenges like quizzes, riddles and creative tasks. The five rounds of the competition will last from November to April. The application deadline is prolonged to 7 November, 2021.
A Magyar Tolkien Társaság levelező versenyt hirdet a 2021-2022-es tanévben a Tolkien-rajongó általános és középiskolás diákok csapatainak, valamint a 15 évnél idősebb magyar és külföldi egyéni versenyzőknek. MEGHOSSZABBÍTOTT NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2021. november 7.
4. oldal / 111

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére