mtt rovat 01

 

A Magyar Tolkien Társaság (MTT) a J. R. R. Tolkient (1892-1973), a páratlan mítoszteremtő írót és kiemelkedő filológust tisztelő, műveit és az általa teremtett mitológiát szerető, az azokban megnyilvánuló örök emberi értékeket – barátságot, szolidaritást, önzetlenséget, közösségért érzett felelősséget, az alkotó munka örömét és az érintetlen természet szépségének tiszteletét – magukénak valló magánszemélyek önkéntes és autonóm közössége.

Amellett, hogy lelkesen és elszántan végezzük a tolkieni életmű megismertetését és népszerűsítését, alapvető eszménk, hogy a tolkieni világot, értékeket a mindennapi életben kell átélni, a szárnyaló képzelet által inspirált kreatív tevékenységgel, közösségi keretek között.
A programjainkban és minden tevékenységünkben alapvető az a törekvés, hogy képzeletünket ne kössék meg a világ ismert tényei és korlátai. Nem kívánunk kivonulni a világból, vagy elmenekülni egy másik valóságba, de úgy érezzük, hogy életünk gazdagabb és teljesebb, ha a szárnyaló fantázia időnként elrepít minket olyan időkbe és helyekre, ahol a mi világunk problémáit egy más nézőpontból élhetjük át.
Hittel valljuk, hogy a Tolkien professzor által megálmodott "másodteremtés" programját folytatva, az egyik legfőbb dolgunk az életünkben hogy kreatív energiáinkból táplálkozó alkotásainkkal magunk is gazdagítsuk a minket körülvevő teremtett világot.
A Társaságunk elsősorban nem egy egyesület, egy hivatalos szervezet, hanem egy működő közösség, melyet az emberi kapcsolatok hálója tart össze. Ez hozta létre a tolkieni világ értékeit magukénak vallók, életükben megvalósítani törekvők  Magyarországon egyedülálló, működő ifjúsági közösségét.

Társaságunk szeretettel vár minden, a Középfölde-mitológia szellemiségét tisztelő Tolkien-szimpatizánst, aki érdeklődik programjaink és közösségünk iránt.
Így segítheted munkánkat, vagy vehetsz részt benne: >>>

 

Képzelet - Kreativitás - Közösség

 

A Társaság alapdokumentumai letölthetők innen:

Alapszabály
Manifesztum

Amikor Círdan először találkozott Meliannal, úgy mondják, az úrnő a szemébe nézett és azt jósolta, a hajókon múlik Beleriand sorsa, azokban van a végső remény, de azok hozzák el a veszedelmet is, ami megváltoztatja a világ sorsát.
Az utolsó este volt, mielőtt elindultunk Ivrin tavaihoz az ünnepségre, de persze éppen rám jutott az őrködés sora. Sose szerettem erre őrjáratozni. Jobban szerettem Dorthonion hűs fenyveseiben sétálni, de hát bárki jobban szeretett volna, mint ennek a sivár szurdoknak a határán, még talán a sindák által emlegetett naugrik is, pedig ők, úgy mondják, odavannak a kövekért. De ezekből a kövekből még ők sem kértek volna.
Sokat jártam ide, és más hasonló helyekre, hogy csodáljam a valák műveit, ám most nem emiatt érkeztem. Ez a hely volt az egyik utolsó Brethil erdejében ahol még olyan volt a világ, mint azelőtt.
Az erdő hangulata is más itt. Hiába kelt fel a nap immár húsz éve, és indult gyors növekedésnek minden, az erdők nem felejtették el a hosszú éjszakát. És nem felejtették el a Homályt sem. A napfényben alig lehetett érezni, de egészen halványan azért ott volt, mint hűvös szellő az erdő legmélye, a sötét, örökké árnyas völgyek és szurdokok felől.
Ha csak a füvet és a lovakat nézzük, a vidék akár még Aman is lehetett volna. Valamelyik Valinortól távol eső déli mező, ahova Orome hajtotta ki a méneseit, dús, zöld füvű lankákkal ameddig a szem ellát. De ha csak egy kicsit is feljebb emelem a tekintetem, ez a kép azonnal szertefoszlik. Az északi határt fekete falként uralják a Vashegyek, s felettük kavarog a se nem felhő se nem köd Homály.
A vezetőjük azt mondta, Círdannak hívják. Meglátták a tábortüzeinket az éjszakában és megkértek minket, hogy régi szokás szerint csatlakozhassanak hozzánk. Szokásaik idegenek voltak nekünk, akár a szavaik ezen a furcsa beleriandi nyelven, ami durván hangzott a nolda beszéd mellett.
"Ennek az ünnepnek ... a neve Mereth Aderthad, az Újraegyesülés Ünnepe volt. Sokan voltak ott Fingolfin és Finrod vezérei és emberei közül; Feanor fiai közül ott volt Maedhros és Maglor a Keleti Menetelés harcosaival, és eljött sok szürke-tünde is, Beleriand erdőségeinek vándorai meg a Kikötő népe az urukkal, Círdannal. Még zöld-tündék is érkeztek Ossiriandból, a Hét Folyó Országából..."
A 2017-es pénzügyi évben is rengetegen ajánlottátok fel az adótok 1%-át a Magyar Tolkien Társaság közhasznú egyesület számára.
Ismét Verőcén, az idilli Lósi Majorban tartjuk Tolkien Gyerektáborunkat, a Magyar Tolkien Társaság és a Sindeon Egyesület közös projektjeként. Szeretettel várunk minden 8 és 14 év közötti gyereket, hogy egy öt napos Középföldén játszódó történeten keresztül játékokkal, tábortűzzel, kézműves foglalkozásokkal ismerjük meg Tolkien világát.
A Tolkien Táborok egyik legfontosabb sajátossága a tábori hangulatot, és a programok lebonyolítását alapvetően meghatározó tolkieni keretjáték. A keretjáték során nem szükséges mindenkinek saját egyedi "karakter" szerepébe bújni, de a csapatok feladatai, a közös alkotótevékenység és a fő programpontok mind-mind a tolkieni mitológia egy meghatározott részéhez kötődő, elképzelt szituációhoz illeszkedve valósulnak meg.
Mi fán terem a keretjáték? Ha még nem táboroztál velünk, talán felmerül benned a kérdés - itt összegyűtöttünk mindent, amit a keretjáték működéséről tudni érdemes.
Sosem felejtem el azt a rettenetes fényességet amikor a Nap először kelt fel. Az állatok kétségbeesetten menekültek, és mi is követtük őket az árnyékok védelmébe. A folyóvidéken félelem lett úrrá. Az ég rettenetes kék lett, és eltűntek a csillagok...
A Magyar Tolkien Társaság 2019. augusztus 1. és 11. között immár tizenhatodik éve rendezi meg Nyári Táborát, aminek idén Parádfürdő ad otthont. Szeretettel várjuk nem csak az MTT tagjait és a Tolkien.hu regisztrált felhasználóit, hanem mindenkit, aki érdeklődik a Tolkien által megalkotott világ iránt.
Ha bármi kérdésed van, keress az alábbi email címen: tabor@tolkien.hu
Az idei táborban tíz rend közül választhatsz. Kézművesség, írás, mozgás... mindent megtalálhatsz! Szemezgess kedvedre!
9. oldal / 111

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére