Tohu Header V01

2016. január 7. 10:00 - 21:00
Alternatív Közgazdasági Gimnázium

 

A Magyar Tolkien Társaság 2017-ban is egész napos rendezvénnyel ünnepli J. R. R. Tolkien születésnapját: január 7-én változatos programokkal várunk mindenkit, akit érdekel Középfölde világa.

<<< Általános információk a rendezvényről (helyszín, jegyárak stb.)

 

A Tolkien Nap programjai

 

Kapunyitás: 9:30

A bejáratnál váltható belépőjegyek a rendezvény egész területére, minden programra érvényesek.

 

Központi programok

Napközben a Nagycsarnokban több programlehetőség közül is választhattok:

Itt található a Középfölde Vásár – az MTT-termékek, a Tolkien-könyvek és A hobbit-filmek legjava mellett a Tuilë jewellery, a DragonDoe, a Simply Ioreth és a Replika Shop középföldi tematikájú kincsei között is válogathat az érdeklődő, illetve itt lehet majd átvenni a Tolkien.hu-n keresztül előre megrendelt termékeket.

Látványos kiállításon csodálhatjátok meg a filmekben használt fegyverek és egyéb érdekességek másolatát – például Bilbó és a törpök különös szerződését. A fegyverkiállításon megismerkedhettek a kiállított tárgyak történetével és megcsodálhatjátok az őrök csodaszép ruháit is. Emellett most először lesz látható kiállítva a Magyar Tolkien Társaság középföldi térképgyűjteménye is.

Az Egy Gyűrűről ismerős tünde-betűk, illetve a törpök által kedvelt rúnák tudói emléklapokra írják a neveket, és a szokásos tünde hajfonás, és hennázás sem marad el.

Délután szakképzett tánctanár segítségével középföldei táncokat tanulhattok.

Napközben, folyamatosan megtalálhatjátok gyönyörű középföldi ruhákba öltözött jelmezeseinket, és az sem lehetetlen, hogy egy-egy közös fotóra is meg tudjátok invitálni őket.

Az infópult pedig részletes tájékoztatással szolgál minden programról, helyszínről és a Magyar Tolkien Társaságról.

Este, 19:15-kor nemes hagyományainknak megfelelően következik a köszöntés és koccintás sörrel és a kisebbek kedvéért kólával Tolkien Professzor tiszteletére.

 

Ismeretterjesztő előadások

A földszinti Időtlenség Csarnokában (Színházterem) és a félemeleten található Máhanaxar teremben (Tanári előadó) egész nap az előzetes igényfelmérés alapján legnépszerűbbnek bizonyult ismeretterjesztő előadások követik egymást.

Időtelenség Csarnoka

10:00-10:50 Sauron útja – egy többszörösen megtört és újjáépített „karrier” (Tóth Gergely)
Sauron, a Gyűrűk Ura, a Sötét Úr, Annatar, a Gyűrűkovács, Kegyetlen Gorthaur, Tar-Mairon királyi tanácsos és főpap... Mind ugyanazt a személyt takarja. Melyik az igazi énje? Melyik foglalkozást űzte a legjobban, melyikben volt igazán sikeres és melyikben a körülmények rabja, mikor működhett szabadon és mikor vetült rá túlságosan is a nagy előd Árnyéka? Ezekre próbálunk választ keresni Középfölde egyik legváltozatosabb karrierjét végignézve.

11:00-11:50 Miért szeretjük a fikciót? Mitologikus, evolúciós és lélektani minták (Füzessy Tamás)
Miért annyira sikeres a fantasy és sci-fi irodalom a 20. századtól közepétől, illetve a fikciós alapú játékok a 20. század vége óta? A fikciós irodalmon belül miért különlegesek a „mythopoeia” jellegű művek? Ősi mítoszok hatásmechanizmusa, evolúciós meghatározottság vagy a kollektív tudattalan mintái tükröződnek a legnépszerűbb művekben? Az előadás többek között Tolkien Középfölde tematikájú műveit, a Harry Potter sorozat motívumait, és a Star Wars saga epizódjait felhasználva igyekszik körbejárni a témát.

12:00-12:50 Númenor varázslatos szigete – az Atlantisz mítosz átültetése Tolkien világába (Kaszab Zsuzsanna)
Platón legendás mitikus szigetének különleges, kiemelt helye és szerepe van a tolkieni világban: Tolkien egyedül ezen a ponton köti össze a mesterséges mítoszt és a valóságos kultúrtörténetet - mindezt úgy, hogy ezzel egyben a bibliai Édenkert egy újraértelmezett változatát is megalkotta. Az előadás részletesen elemzi a númenori történetek mitológiai és bibliai párhuzamait és egyben felvázolja kiemelt helyét a tolkieni mitológia dramaturgiájában és alkotástörténetében.

13:00-13:50 Jóslatok, átkok, próféciák – pillantások a jövőbe Tolkien világában (Füzessy Tamás)
Középfölde világát általában tekinthetjük az Eru Iluvatar alkotta isteni terv lassú kibontakozásának. Ennek ellenére a történetekben a szereplők többsége a mai hétköznapi valóságunkhoz hasonlóan a jövőt bizonytalannak gondolva, a tettek következményeit nem ismerve cselekszik. Azonban egyes kiemelt pillanatokban bizonyos karakterekben mégis felvillannak a jövőbelátás korlátozott képességei. Az előadás sorra veszi a valák, maiák, tündék és emberek között előforduló fontosabb eseteket és áttekinti ezek dramaturgiai, mitológiai, teológiai és filozófiai aspektusait.

14:00-14:50 Középfölde mint a kelta, a viking és az angolszász hagyomány szintézise (Füzessy Tamás)
Tolkien nem egyszerűen sokat merített a különböző mitológiai rendszerek elemeiből, hanem élete bizonyos szakaszaiban programszerűen igyekezett megalkotni az északi, európai emberek egységes, a kereszténységbe illeszkedő legendáriumát. Vajon milyen elemeket vett át és mely elemeket mellőzött? Hogyan kapcsolta össze a különböző germán és kelta motívumokat? Mivel töltötte ki a réseket?

15:00-15:50 A Nő szerepe, és női szerepek Tolkien világában (Kaszab Zsuzsanna)
Tolkien professzort gyakran éri a vád, hogy műveiben kevés és jelentéktelen szerepet kapnak csak a nők, és ezzel sokszor célpontja a nemi egyenjogúságot védőknek. Azonban ez egyoldalú, és a tolkieni mitológia felszínes ismeretét tükröző állítás: noha a lassan 100 éve kezdődött mitológia alkotás sok szempontból egy archaikusabb szereplővezetési ideált követ, Tolkien mégis számtalan alkalmat talál, hogy szokatlan modernséggel vesse fel az egyenjogúság témáját a különböző erős női karakterek kapcsán (Varda, Melian, Galadriel, Éowin, Aranymag, stb). Ezzel együtt pedig megalkotta az egyenjogúsító mítoszok mintapéldáját, az irodalomtörténet talán legerőteljesebb női karakterét, Lúthien Tinúvielt, akinek története mind életrajzilag, mind dramaturgiailag a mitológia központi eleme.

16:00-16:50 Szereplőpárok, tükörkarakterek A Gyűrűk Urában (Mikesy Anna)
A tolkieni mitológia majd minden eleme morális dilemmák köré épül, és a választás szabadságának, illetve felelősségének kérdését állítja a középpontba. Ezen erkölcsi konfliktusok különleges megjelenései azok az összekapcsoltnak tűnő szereplők, akik láthatóan hasonló alaphelyzetben, azonos döntési pontokon szembesülnek ellentétes erkölcsi válaszaik következményeivel. Boromir és Faramir, Saruman és Gandalf, Gollam és Frodó karaktereinek párhuzamai és különbségei még inkább fókuszba állítják a morális döntések fontosságát.

17:00-17:50 Morgoth visszatérése és a végső csata – A szilmarilok elveszett befejezése (Orthmayr Flóra)
A szilmariloknak, Tolkien legfontosabb művének az alkotás évtizedek során majd féltucatnyi változata született, és fontos közös vonásuk, hogy nagyrészt egy nagyívű, világvége legendával zárultak a mitológikus történetek. Azonban a Mandos második jóslataként ismert szöveg mégis kimaradt A szilmariloknak a szerző halála után született kiadásából. Miért különösen fontos dramaturgiailag ez, az egész mitológia lezárását tartalmazó rövid szöveg? Milyen mélyebb morális/teológiai mondanivalót akar hangsúlyozni itt Tolkien? És vajon teljesnek tekinthető-e enélkül a tolkieni életmű?

18:00-18:50 Másodteremtés - világalkotás, mágia, művészet (Füzessy Tamás)
A tolkieni mitológiának központi eleme a másodteremtés. A fogalomnak azonban kettős természete van; az első a mitológián belüli, mágikus és konkrét teremtő erő; a második a valós világban megnyilvánuló művészet. Tolkien ezekhez valós következményeket és morális értékeket társít: az előadás megmutatja, hogyan hozta ezeket a gondolatokat a Professzor a katolikus teológiával összhangba. 

 

Máhanaxar Terme

10:00-10:50 Északi germán (skandináv) mitológiai források és párhuzamok Tolkien műveiben (Deák Adrienn)
Ezt az előadást azoknak ajánljuk, akiket érdekel, milyen "viking" mitológiai elemek találhatók meg Tolkien műveiben. Itt megtudhatod, mit keres a 13 törp az izlandi Eddában, vagy hogy lesz-e Ragnarök Középföldén! :)

11:00-11:50 Bombadil Toma története (Orthmayr Flóra)
Bombadil Toma titokzatos alak. Mi a szerepe A Gyűrűk Urában, és hogy került oda egyáltalán? Van-e igazi válasz a Tolkien-olvasók egyik gyakran ismételt kérdésére, amelyet már Frodó is megpróbált megfogalmazni:  Ki volt Bombadil Toma? Itt megtudjátok – vagy mégsem?

12:00-12:50 A balrogok szárnya, az entek asszonyai, Bilbó zsebórája és egyéb rejtélyek Tolkien világában (Hollósy Györgyi)
Mit gondolsz, kedves olvasó, szerinted tényleg zsebórát használtak a hobbitok? Hová tűntek az ent asszonyok? Van-e szárnya és tud-e repülni a balrogok? Tolkien professzor aprólékosan dolgozta ki a műveit, rendkívüli módon figyelt a részletekre, így aki alaposan ismeri Középföldét, abban ha nem is első olvasatra, de felmerülhetnek ehhez hasonló kérdések. Keressük ezekre együtt a választ!

13:00-13:50 „Hét a nemes törpök jussa, kiknek háza cifra kő” – amit a törpök kultúrájáról tudni érdemes (Mikesy Anna)
Mi érdekelhet egy törpöt? Mivel töltik napjaikat, miről beszélgetnek, és vajon milyen nyelven? Kikkel barátkoznak? Vannak-e hőseik, mítoszaik? Miben hisznek, és kihez fohászkodnak? És vajon ki mellett harcolnak?

14:00-14:50 Fegyverek, haditechnika és hadviselés Középföldén (Tóth Gergely)
TEgy mitikus időkben játszódó történetsorozattól nem feltétlenül várjuk el, hogy minden részletben autentikus hadászati és haditechnikai leírásokat használjon. Tolkien azonban ezen a területen is a szokásos aprólékossággal dolgozott. Az előadás áttekinti az ókorinál is régebbi legendás időkben a különböző népek hadviselésének alapvető eszközeit és módszereit.

15:00-15:50 Középfölde a zenében – Tolkien által ihletett dallamok (Kiss Kincső)
Tolkien művei telis-tele vannak zenével és dallal – gondoljunk arra, hogy Eru muzsikával teremtette a világot. Emellett a művek maguk is inspirációul szolgáltak számtalan zenei alkotás létrehozásában a nagyzenekari művektől, a megzenésített verseken át heavy metal számokig. Az előadás átfogóan igyekszik ismertetni a műveken belüli és kívüli zenei kapcsolatokat.

16:00-16:50 Szerelem, család és szexualitás Tolkien világában (Füzessy Tamás)
Tolkien háttérírásaiban meglepő részletességgel vázolja a különböző fajok társadalmi berendezkedését. Ezek a szövegek megannyi apró, olykor igencsak szaftos titokra világítanak rá. Hogyan működött egy tünde házasság? Milyen a gyereknevelés tünde módra? Létezett-e hűtlenség vagy házasság előtti szex? Ezekre a kérdésekre megtudhatod a választ az előadásból.

17:00-17:50 Mozi és regény – eltérések és különbségek az adaptáció során (Barna Bálint)
Nagyon heves viták folynak a rajongók között a tolkieni művek minden adaptációja kapcsán, és még ezek sorában is kiemelkedő indulatokat kelt a 6 Peter Jackson-féle film. Szabad-e kihagyni valamit? Szabad-e hozzátoldani bármit? Túl rövid? Túl hosszú? Mit jelent egyáltalán a „jó” adaptáció? A konkrét eltérések számbavételével ezeket a kérdéseket járja körül az előadás.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az ismeretterjesztő előadásokra mindenképp érdemes a lehető leghamarabb előregisztrálni, mert gyorsan el fognak fogyni a helyek! Elővételben, átutalással kifizetve a belépődíjat négy előadásra (és egy interaktív történetmesélésre) is lehet előre helyet foglalni. 

Jegyvásárlás és helyfoglalás az ismeretterjesztő előadásokra >>>

 

to hu regisztracio ad 01

 

Kreatív programok - Játékok, történetek, versek, dalok

A Noldák termében, a földszinten interaktív történetmesélésbe kapcsolódhattok be akár a történet alakításáben résztvevő szereplőként, akár egyszerű nézőként. A Társaságunk legjobb mesélői fordulatos, de alakítható történetekkel, remek felölthető karakterekkel készülnek A szilmarilok világából. Kezdési időpontok: 11:00 13:00 15:00

Ugyanitt 17:00 órától: Booktion! - interaktív irodalmi élmény - Versek Középföldéről. A program során Rudolf Panka vezetésével szétszedjük, összerakjuk, továbbírjuk, kibeszéljük, lerajzoljuk, lemozogjuk a szövegeket egy vidám hangulatú közösségi élmény keretében. (http://booktion.wixsite.com/booktion/mi-is-az-a-booktion)

(Figyelem: ezeken a programokon is korlátozott a részvételi lehetőség, ezért érdemes a jegyelővétel során ide is helyet foglalni)

A Gondolin tornácán egész nap indulnak a kalandok, ahol szakképzett játékmesterek segítségével mélyülhettek el a társasjátékok világában, többek között: A Gyűrű Szövetségének teljes történetét élhetitek át A Gyűrűk ura játékban, vagy Bilbó kalandjaiba kapcsolódhatnak be át A Hobbit társasjátékban.

A felső szinten a figurafestők titkaiba leshettek bele és ha van kedvetek, ki is próbálhatjátok milyen aprólékos munkát kíván egy-egy középföldi alak kifestése.

És este a rendezvény zárásaként kerül sor a Társaságunk zenei csapatának, a Tolkien Tribute Band-nek a koncertjére - autentikus dalokkal, megzenésített versekkel idézzük fel Középfölde hangulatát.

 

Gyerekprogramok

Az emeleten található Hobbitfalvi Gyerekfoglalkoztatóban szívesen várjuk a gyermeki lélekkel megáldott felnőtteket is. Kreatív foglalkozás keretében hajtogathattok teapapírból csodás képeket, készíthettek harisnyából és drótból virágot, belemerülhettek a gyöngyfűzés rejtelmeibe, készíthettek agyagsárkányt, a kisebbek / nagyobbak színezőkkel pihenhetik ki a nap fáradalmait.
Hogy még inkább középföldén érezhessétek magatokat, neves tündefordászok ékesítik hajatokat fonatokkal. Neves sminkes mesterünk az arcotokra varázsolja középfölde motívumait. Mestereink munkáját adományokkal köszönhetitek meg.
Messziről jött mesemondók a Tolkieni világ meséibe vezetnek be szép történeteikkel.
Ha elfáradtatok a programok forgatagában, sok szeretettel vár a mesemondónk, aki többek közt a Didergő király meséjét fogja bőröndjéből elővarázsolni.
Nyughatatlan vendégeink állomásos játék keretében róhatják a kilométereket fantáziájuk  tájain.
A baba-mama sarokban kialakítunk egy pihenőrészleget, ahol nyugodtan megpihenhettek az aprónéppel.

 

A programváltoztatás jogát fenntartjuk ;)

 

A fejléc-kép Tuomas Korpi Heart of the Forest c. festményének felhasználásával készült.

onkentes felirat 01

Utoljára frissítve: hétfő, 02 január 2017 15:53

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére