Göncz Árpád, a Magyar Tolkien Társaság tiszteletbeli elnöke

2015. október 6-án mi elsősorban nem mindenki Árpi bácsiját veszítettük el, hanem egy mentort, szellemi vezetőt, akinek óriási szerepe volt abban, hogy a magyar olvasóközönség megismerhette Tolkien munkásságát.

 

Kétségtelen, hogy A Gyűrűk Ura hazai sikerét nagyban meghatározta a fordítás minősége. Vannak, akik úgy gondolják, Göncz Árpád fordítása az eredeti szövegnél is szebb, veretesebb. Az biztos, hogy generációk számára az ő fordításában jelent meg a tolkieni mitológia.

 

Fordítói munkássága

Göncz Árpád fordítói munkássága a börtönben indult. 1958-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, ahonnan 1963-ban amnesztiával szabadult. Börtönévei alatt tanult meg angolul, ekkor készítette első fordításait. Később aktívan működött fordítóként, olyan műveket ültetett át magyarra, mint Mary Shelley Frankensteinje vagy a Tövismadarak. A Gyűrűk Urát Réz Ádám kezdte el fordítani, ám még csak 11 fejezettel végzett, mikor halála miatt a munka félbeszakadt. Így került Göncz Árpádhoz a szöveg, aki három és fél hónap megfeszített munkával készítette el a teljes fordítást, ami akárhogy is nézzük, tiszteletre méltó teljesítmény.

A megerőltető munka után vegyes érzelmekkel viseltetett a regényfolyam iránt, amit több alkalommal is hangoztatott. 1997-ben ellátogatott a békásmegyeri Veres Péter Gimnáziumba egy beszélgetésre, ahol mesélt a fordítás nehézségeiről: „Ha az ember egy ilyen hosszú könyvet fordít, (…) akkor múlhatatlanul úgy fejezi be, hogy ki nem állhatja. Főleg akkor, ha egy nap huszonöt oldalt kell megcsinálnia belőle, mert sürgős, miután évekig senki sem vállalta el. Az volt tehát a véleményem a befejezése után, hogy ez a világirodalom legnagyobb kerti törpéje, úgy viszonylik egy - mondjuk - damaszkuszi kardhoz, mint egy fröccsöntött vásári játék kard.” Később persze változott a véleménye: „Ha valaha volt tett, amely mellett teljes joggal ki tudunk állni, akkor az ennek a regénynek a megalkotása. Ezt meg kellett írni. (…) Egyre jobban megszeretem; visszavontam a „legnagyobb kerti törpét”, annak ellenére, hogy az esztétikai ítéletemet azóta is fenntartom. Mondjuk, a világ legnagyobb, márványból faragott, kerti törpéje.” Több alkalommal is említette, hogy A Gyűrűk Ura az a könyv, amit ha beteg, mindig elővesz, hiába fárasztotta és untatta a fordítás idején.

Később már csak a mű terjedelme miatt emlékezett nehéz feladatként a fordításra. Egy másik beszélgetésben fájó hiányként hozta fel a női karakterek hiányát: „ha az ember ennyit dolgozik egy könyvön, akkor annak kívül-belül, a gyöngéit is ismeri, a sémáit is ismeri. Például észrevetted, hogy nincsenek benne nők? Most nem a tündérkirálynőre gondolok, mert az egy eszményesített nő. De tele van hús-vér kispolgárokkal, törpékkel, óriásokkal, mindenekkel. De nő csak egy van benne, az is a tündérkirálynő, eszményiesítve”.

1988-ban újabb Tolkien-művet ültetett át magyarra, A sonkádi Egyed gazda (Farmer Giles of Ham) című meseregényt.

2002. január 9-én Magyarországon az elsők között látta A Gyűrű Szövetségének filmadaptációját. A vetítés után úgy nyilatkozott, hogy alapvetően tetszett neki a filmváltozat, bár sokallta a verekedést a filmben. A forgatókönyvet külön dicsérte. Azt is elárulta, hogy mivel A Gyűrűk Ura a legnagyobb terjedelmű fordítása, ezért is akart ott lenni a premier előtti vetítésen. 

view 5 gyuruk ura

Fotó: MTI / Rózsahegyi Tibor

 
Göncz Árpád és az MTT

Göncz Árpád a Magyar Tolkien Társaság alakulása óta jelen volt az életünkben. Már az alapítás előkészítése során felmerült, hogy felkérjük a társaság tiszteletbeli elnökének, hiszen ki más lenne alkalmasabb erre a posztra, ha nem a nagyregény fordítója. Társaságunk megalapítására 2002. június 16-án került sor Szegeden, egy konferencia keretein belül, ahova jövendőbeli tiszteletbeli elnökünket is meghívtuk. Megkeresésünkre kedves válaszlevelet kaptunk:

Kedves Barátom,

köszönöm jóleső sorait - megtisztelő számomra, hogy a Magyar Tolkien Társaság tiszteletbeli elnökének szántak, a felkérést természetesen elfogadom.

A konferencia időpontja viszont számomra alkalmatlan: június 15.-július 16. között Olaszországban leszek, tehát a konferencián személyesen nem tudok részt venni.

Arra kérem, köszöntse nevemben a Társaság tagjait, a konferenciához pedig sikert, jó vitákat kívánok. Tolkien népszerűsége a biztosíték rá, hogy visszhangja lesz és mélyen befolyásolni fogja a Gyűrűk Ura magyarországi, amúgy is igen pozitív megítélését és befogadottságát.

Meleg barátsággal köszöntöm valamennyiüket:

Göncz Árpád

Az évek során egyértelműen kiderült, hogy, bár kapcsolatunk nem volt intenzív, Göncz Árpád nem súlytalan pozícióként fogta fel a tiszteletbeli elnöki szerepkört: több alkalommal is megjelent a rendezvényeinken. 2003. január 3-án, Tolkien születésének 111. évfordulóján tartottuk meg az első „Egy Rég Várt Ünnepélyt”, amit Göncz Árpád nyitott meg, majd a rajzpályázat fődíjainak átadásában is részt vett. 2004-ben újra meghívtuk a születésnapi rendezvényünkre, ám sajnos az utolsó pillanatban le kellett mondania a részvételt.

2012. februárjában levélben köszöntöttük akkor 90 éves tiszteletbeli elnökünket:

„A Magyar Tolkien Társaság nagy tisztelettel köszönti 90. születésnapja alkalmából A Gyűrűk Ura és A sonkádi Egyed gazda magyar fordítóját, egyesületünk tiszteletbeli elnökét, Göncz Árpádot!”

A Magyar Tolkien Társaság 10. születésnapjára pedig mi kaptunk levelet tőle:

Kedves Barátaim!

Fogadjátok legjobb kívánságaim a Magyar Tolkien Társaság megalakulásának 10. évfordulóján. Nagyra értékelem tevékenységeteket, ezért is vállaltam el a Társaság tiszteletbeli elnökségét. Különösen kedves számomra az, hogy kulturális egyesületként szabadegyetemi előadásokkal, tudományos konferenciával emlékeztek meg a jubileumról, Tolkien munkásságáról, világképéről.

Bizonyos vagyok benne, hogy Tolkien olvasásával, világának felidézésével annyi örömben lesz részetek, mint nekem a fordítással annak idején.

Minden jót kívánok további munkátokhoz.

Budapest. 2012. június 12.

Szeretettel:

Göncz Árpád

Mindig jóleső érzéssel töltött el minket a tudat, hogy Göncz Árpád tud a létezésünkről és számon tart minket, ahogy mi is őt. Halála mindannyiunkat mélyen megrendített, rendkívül értékes embert veszítettünk el személyével. A Magyar Tolkien Társaság a jövőben is azon fog dolgozni, hogy Tolkien, és általa Göncz Árpád szellemi hagyatékához méltóak legyünk.

 

Utoljára frissítve: vasárnap, 05 június 2016 22:17

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére