Westron - a nyugori nyelv

Nyugori - a közös beszéd

Nevezik Adûninak is (saját kifejezés, PM:316), Sôval Phârë ("Közös beszéd", Nyugori nyelven) és (Sindául) Annúnaid *"Nyugori" vagy Falathren "Parti-nyelv."
Az a nyelv, amelyet a LotR-ban beszélnek a szereplők, - eredetileg ezen a nyelven íródott a Vörös könyv - az Adûni. Ezt a nevet fordította Tolkien angolra Westronnak. Tolkien magyarázata szerint: " A nyelv, amit ebben a történetben használtak, az a Nyugori, vagy a "Közös Beszéd", amit a Harmadik Korban a Nyugatiak beszéltek Középföldén. Abban a korban ez volt csaknem valamennyi embernek az anyanyelve (leszámítva az Eldákat), akik Arnor és Gondor régi királyságainak határain belül éltek, amelyek Umbar partjaitól terjedtek észak felé a Forocheli Öbölig, illetve a belső földek felé egészen a Ködös Hegyekig és az Ephel Dúathig. A földek egészen északra terjedtek ki az Anduinig, elfoglalva a Folyótól nyugatra és a hegyektől keletre fekvő területeket egészen a Vidám Földekig (Gladden Fields). A Gyűrű Háborúja végének idején ezek még mindig annak a nyelvnek a határai voltak." (F függelék). Míg a Gondori Nyugorinak archaikus íze volt, a hobbitok annak rusztikus (falusias) dialektusát beszélték. Azt is állítják továbbá, hogy a Nyugorit második nyelvként beszélték azok, akik megtartották saját nyelvüket, mint pl. a Drúadánok (Woses) és a Rohaniak. Még az orkok is használták a Nyugorinak egy egyszerűsített változatát, amikor szükség volt rá. Mordorban, Frodo és Samu megértették, amit a két ork - akik körülszaglászták őket - próbált mondani egymásnak, mivel "a Közös Beszédnek azt a fajtáját használták, amit a saját ízlésükhöz igazítottak." (LotR3/IV 2. fejezet).
A Nyugori az a nyelv, amit meg kell tanulni, mielőtt az ember beleül az időgépbe és visszautazik a Harmadik Korszakba. (A Quenya tanulása ezzel szemben olyan, mintha Latint tanulnánk, mielőtt Európába utaznánk: nem lenne túl sok ember, aki megértene minket, amikor megérkeznénk.)
Eredetileg a Nyugori "egy Emberi beszéd volt, noha sokat gazdagodott és finomult a Tünde hatására. Ez volt az eredete annak a nyelvnek, amit az Eldák Atani-nak vagy Edain-nak neveztek, "Az emberek Atyjainak" amely különösen a tündebarátok három házára vonatkozott, akik nyugatra jöttek Beleriandba az Első korban." A Második Korban a Nûmenori Adûni nyelvet beszélték az erődítményekben és a menedékhelyeken amit a númenoriak tartottak fenn Középfölde partjain, "és az összekeveredetett sok olyan szóval, ami az alacsonyabb rangú emberek nyelvéből jött, majd ebből lett a Közös Beszéd, amely elterjedt végig azokon a partokon, amelyeknek volt valami közük a Nyugatiakhoz." (F függelék). Ez a folyamat a Bukás után is folytatódott: "Elendil emberei nem voltak sokan, csak néhány nagy hajó menekült meg a Bukásból vagy élte túl a Tenger viharát. Igaz, hogy sok olyan embert találtak a nyugati partokon, akik részben vagy egészben az ő vérükből származtak, akik tengerészek illetve erődök és menedékek őreinek a leszármazottai voltak, akik a régi időkben telepedtek le itt; noha valamennyien azt állították, hogy a Dúnadánok mára csak egy kis csapat idegenből áll. Éppen ezért a Nyugori beszédet használták, amikor a többi emberrel közösködtek, és a királyságokban, amelyeknek valamikor uralkodóik voltak; és ez a Közös Beszéd nagyobb lett, és… sokat gazdagodott a Dúnadánok Adûni nyelvéből illetve a Noldából (értsd: Sinda)." (PM:33-34). A PM:315 szerint, a Nyugori megváltozott az Adûnihoz képest részben a hanyagolás miatt: a Númenori Hűségesek, akik túlélték a Bukást, nem nagyon szerették az Adûnit, mivel az volt az a nyelv, amellyel a lázadó Nyugati Királyok megpróbálták elfojtani az összes többi nyelvet. Mindazonáltal a nyelvet később "finomította a Tünde befolyás". Tolkien a Nyugorit úgy jellemezte, mint "egyfajta keverék mod[ern] a[ngolt]" (Letters:425). A Tünde elemeket a Nyugoriban össze lehet hasonlítani számos francia szóval, amelyek később természetessé váltak az angolban.

A Nyugori nyelv szerkezete

Nagyon keveset tudunk a Nyugori nyelvről, azon egyszerű oknál fogva, hogy Tolkien csaknem mindenhol angolra fordította. Néhány eredeti Nyugori szót megtalálhatunk a LotR F Függelékében és (némileg) többet a History of the Middle Earth XII. kötetében, a "People of Middle Earth"-ben (PM). Tolkien még a hobbitok neveit is lefordította. Egyetlen hobbitot sem hívtak Frodónak, Samunak, Pippinnek vagy Trufának; valódi nevük Maura, Ban, Razar és Kali voltak. Maga a hobbit szó a Harmadik Kori kuduk szó egyszerű fordítása (az óangol holbytla "lyuklakó" szóból származik, úgy gondolják, hogy ebben a jelentésben a kuduk az archaikus kûd-dûkan szóból származik, formailag a kûd-dûkan még mindig él a Rohiri nyelvben). Maura (Frodo) és barátai nem ismerték volna a "hobbit" szót, mint olyat; a kuduk szót használták helyette.
A Nyugori struktúráját és fonológiáját figyelembe véve David Salo a következőket figyelte meg (magánbeszélgetés): "A késő Adúni és Nyugori (mással)hangzói csaknem ugyanazok. Mindkettőben megtalálható a p, b, t, d, k, g, m, n, ng, r, ph, th, s, z, h, y, l. A Nyugoriról azt állítják a LotR-ban, hogy palatális hangzói is vannak: a ch és sh, de csak az sh-ra találunk példát az anyagban. A Nyugoriban megtalálható még a hr és hl. A w-re nem találunk példát a Nyugoriban, viszont fellelhető a v, ami nem volt az Adúniban. Elképzelhető, hogy a Nyugoriban a w v-re változott. A Nyugori szavak nem teljesen különböznek az Adúni szavaktól: megtalálhatók benne a három msh-t tartalmazó szavak (gamba "bakkecske", tapuk "nyúl", galab "játék", laban "zsák, táska", narag "törp", zilib vagy zilbi "vaj" és számos két msh-t tartalmazó szó: rama "kunyhólakó", zara "öreg, régi", bana "fél (számnév)", rapha "sorja"."
A mgh-k a klasszikus 5 mgh rendszert követik: rövid a, e, i, o, u és a hosszú â, î, ô, û; a hosszú ê nem jelenik meg egyetlen szóban sem, de létezésére utal az E Függelék lábjegyzete. (ott azt állítják, hogy a néhányan, akik a Nyugorit beszélték az ei és ou hangokat használták, "többé-kevésbé úgy, ahogy az angol mondja a no szót" az ê és ô helyett - ezt a fajta kiejtést, noha "széles körben elterjedt" helytelennek és falusiasnak tartották. Felesleges megemlíteni, hogy a hobbitok körében az volt az elterjedt kiejtés.) A Nyugoriban ezek mellett számos mgh redukció is fellelhető.
A Nyugoriban nem szerepeltek a Quenya ty és hy hangok; a tündét beszélő Gondoriak azokat a ch (mint pl. a csók szóban) és az sh hangokkal helyettesítették. Ezenkívül a Nyugoriban nem található meg a ch hang (mint a német ach szóban; lsd.: IT:319. Ezért lett a Sinda Rochand, Rochan szavakból Rohan a Gondori kiejtésben.
Egy késő fonológiai változást említ meg a PM:320: a dupla (hosszú) msh-kat ha mgh-k között álltak, egyszerű msh-kká redukálták, a tunnas "őr" szót tunas-nak ejtették (de nem így írták normál esetben). A msh-k bizonyos esetekben megváltoztak; a tunnas a korábbi tudnas alakot jelenti.

Végződések

A cselekvő -a végződés megtalálható olyan szavakban, mint a pûta "kürtös", batta "beszélő". Az -a végződés egyben hímnemű végződést is jelölt (PM:46) legalábbis ami a Hobbit dialektust illeti. Tolkien, amikor a Vörös Könyvet fordította, angolosította az -a végű neveket -o végűekre; így lett "Bilbo" az eredeti Hobbit Bilba szóból. Az -o és -e végződések nőnemű szavakra utaltak; lehet, hogy Tolkien az -a végződést helyettesítette az -o végződéssel.
Úgy tűnik, hogy a többesszám végződése az -in, mint a cûbuc "hobbit", tsz. cûbugin (PM:49 - cûbuc kuduk-ra változott a LotR-ban). Tolkien számos más tsz. végződést kipróbált - úgymint -a, -il, -en, - mielőtt végleg kikötött az -in végződésnél. (azt a gondolatot, hogy a nem hangzó zárhangok hangzókká válnak tsz. végződés előtt, mint pl. a cûbuc/cûbugin szavakban, később egyértelműen elvetette.) Úgy tűnik, hogy a Nyugori, akárcsak a Skandináv nyelvek, végződést használ a határozott névelő helyett: Sûza - "Megye", Sûzat - "A Megye".
Az eredeti, archaikus Nyugoriban számos esetvégződés volt, de a Harmadik Kor végére a végződések elvesztek. Nargian a Phurunargian szóban "Dwarrowdelf" (???) egy fosszilis formája a tsz. genitivusz (birtokos) narag "törp" szónak. David Salo teóriája szerint: "mivel az Adúninak nem volt valódi genitívusz esete, azt kell feltételeznünk, hogy a Harmadik Kor ideje alatt az Adúni átalakult (végződések ragozásán keresztül) egy teljes mértékben eseti nyelvvé, következésképpen újra elveszítette az eset végződéseket. Nargian lehetett *nargii (tsz. szótő, egyesítve a régi Adûni -i végződést) + an, a régi (Adûni) 'birtokos' ragot, amely most hátra került, nem előre."
A raza "idegen" és razan "külföldi" szavak úgy tűnik, hogy igazolják a melléknevek -n végződését.
A múlt idejű participium végződése lehetett a -nin, lásd karnin (alább).
Nem ismerünk Nyugori névmásokat, de valamit tudunk róluk: A Nyugori nyelv, ami a 2. Sz. névmásokat illeti (és gyakran a 3. is), különbséget tett a számban a "fesztelen" és a "tiszteletteljes" formák között. Azonban az egyik Megyebeli sajátosság, hogy a tiszteletteljes forma megszűnt a köznapi érintkezésben. Csak a falulakók között élt tovább, különösen a Nyugati-végiek között, akik akkor használták, ha kedvesek akartak lenni. Ez volt az az egyik sajátosság, amire a Gondoriak utaltak akkor, amikor a Hobbitok beszédének furcsaságairól beszéltek. Tuk Peregrin, pl., Minas Tirith-beli tartózkodásának első napjaiban mindenféle rangú embert a fesztelen módon köszöntött, beleértve magát Denetehor Urat is. Lehet, hogy ez mulattatta a tiszttartót, de bizonyára megdöbbentette szolgáit. Nincs kétségünk afelől, hogy a fesztelen formának ez a szabad használata hozzájárult annak a pletykának az elterjedéséhez, hogy Peregrin bizonyára igen magas rangú személyiség országában." (F Függelék). Az azonban lehetetlennek bizonyult, hogy megfelelően bemutassuk ezeket a Nyugori névmási megkülönböztetéseket Tolkien Vörös Könyv fordításában.

A Tünde hatás

Az erőteljes Tünde hatás a Nyugori ynelvben még az igen korlátozott forrásokból is világosan látszik. Néhány szót valószínűleg az Aváriból vették át az Edainok ősei, ezek tovább kerültek a Nyugoriba az Adûnin keresztül, és néhányat a Dúnadán száműzöttek vettek át a Sindából a Bukás után.

balc "szörnyű" rokonságot mutat a Sinda balch "kegyetlen" szóval, amely a primitív ÑGWAL "gyötrelem" szóból származik.

batta "beszélő" egyértelműen a primitív Quendi KWET gyökre utal, a közös Teleriben a *PET "beszél"; Sinda peth "szó" amely beth-é alakult.

karnin *"hasított" (próbaképpen vették ki a Karningul "Rivendell" szóból) úgy tűnik, rokonságot mutat a Tünde SKAR "tép, szakít" szótővel; a participium -nin végződés nagyon hasonlít a Sinda -nen végződéshez (dirnen, tirnen "őrzött", "figyelt" a tir- "néz, figyel" szóból; vö. Talath Dirnen "az Őrzött Síkság").

nas "emberek" a PM:320-ban azt állítják, hogy vagy a Sinda nos vagy a Quenya nossë szóból vették át, "rokonság, család". (A Tünde rövid o a-ra változott az ilyen szavakban, "nyilvánvalóan azért, mert az Adûni korban vették át őket. Az Adûniban volt ô, de nem szerepelt a rövid a; az átvételek a mgh-nak inkább a minőségét, mint a mennyiségét (hosszát) változtatták meg.

nîn "víz" bizonyára a Tünde NEN "víz" szóval van kapcsolatban, Quenya nén, Sinda nen, tsz. nîn.

ras "kürt" (zenei), "szarv" vö. Quenya rassë "kürt", Sinda -ras pl a Caradhras-ban "Vörösszarv"

zîr "bölcs" nagyon hasonlít a Quenya saira szóra.

Nyugori/Hobbit szavak listája

(valamennyi el nem fogadott formát kizártuk; Tolkien sokat kísérletezett. Ahol a PM forma nem egyezik meg a LotR formával, ott az előbbit kihagytuk. Tolien írásmódját teljesen megtartottuk, de a c és k ugyanazt a hangot, a k-t jelöli, ahogyan arra a LotR-ban utaltak - lsd.: Tûk).

Adûni "Nyugori" (PM:316)

ba- , ban(a) "fél" (PM:51), banakil "félszerzet, hobbit" (F Függelék, végső jegyzetek)

balc "szörnyű" (ÚT:313)

Ban "Samu" úgy tartják, hogy a Bannâtha rövid formája, ahogyan a Samu a Sámuel rövid változata, de Csavardi Samu esetében az ő neve a Banazîr rövid alakja.

Banazîr "félig okos, egyszerű" (F Függelék)

Bara - "gyors?" Barabatta "gyorsbeszédű" szóból

-bas "-wich" (???) (PM:48, F függelék, végső jegyzetek)

batta "beszélő?" Barabatta "gyorsbeszédű" szóból

Bilba "Bilbo" (PM:50)

Bophîn "Boffin" a jelentését elfelejtették; a nevet egyszerűen angolosították) (F függelék)

bolg - "dudor" (PM:48)

Bralda-hîn "erős sör" szójáték a Baranduin (vagy Branda-nîn) folyó nevével, amelyet Borbuggyannak fordítottak

branda- "határ, határvidék"; Brandagamba "Bakfölde", Branda-nîn "Határ-víz" Határterület (F függelék, végső jegyzetek)

Bunga "Bungo" Bunga Labingi "Bungo Baggins" (Zsákos) (PM:45)

castar egyfajta pénzérme, amelynek negyedrésze a tharni volt (PM:45)

gad - "marad, tartózkodik". A Ranugad szóban

galap , galab- "játék" (PM:48/F függelék, végső jegyzetek)

Galbasi "Csavardi" (F függelék, végső jegyzetek)

gamba "bakkecske", a Brandagamba "Bakfölde" szóban (F függelék, végső jegyzetek)

gul "völgy?" (próbaképpen vették ki a Karningul "Rivendell" /Völgyzugoly/ szóból (F függelék)

hamanullas azonosítatlan kicsi kék virág, "lobélia"-ként fordították (PM:47)

hîm(a) "sör" (PM:54) a Bralda-hîm szóban (F függelék, végső jegyzetek)

hloth(o) "kunyhó", kétszobás lakóhely (PM:49)

hloth-ram(a) "kunyhólakó" (PM:49). Hlothram "kunyhóember", Farmer Cotton nagyapjának a neve (F függelék, végső jegyzetek)

Hlothran "Gyapot"; lsd. Lothran

kali "öröm, dicsőség"; Kalimac jelentését elfelejtették, de egyértelműen kapcsolatba hozható a kali szóval; Tolkein a Kalimac szót rendelte a Meriadoc-hoz, a rövid Kali alakot a Merry (öröm) szóhoz (F függelék)

karnin "hasított?" (A Karningul "Rivendell" szóból választották le, F függelék)

kast "mathom???" (a rohiri kastu-ból; valószínűleg ezt a szót használták a Nyugori hobbit dialektusában)

kuduk "hobbit"; csak a hobbit dialektusban használták; más Nyugorit beszélő emberek a
banakil "félszerzet" szót használták (F függelék, végső jegyzetek)

laban "zsák, táska"; Labingi "Zsákos" (PM:48); Laban-neg "Zsákvég" (PM:83)

Lothram "kunyhóember" (PM:49)

Lothran "Gyapot" Hobbit falunév (PM:49). Tartalmazza a hlotho + rân, lsd. ott. Hlothran - nak írták az F függelék, végső jegyzetekben.

luthur, luthran "bolyhos, pihés" (PM:49)

Maura "Frodo" (PM:50) Az akkori Nyugoriban nem szerepelt a maur- szó, de az archaikus rohiri nyelvben "bölcs, tapasztalt" volt a jelentése; ezért Tolkien a Maura szót egy hasonló értelmű Germán szóhoz rendelte.

narag- "törp" (PM:58), archaikus birtokos t.sz. nargian mint a Phurunargian "Törpkutató???" szóban.

nas "emberek". A tudnas szóban, lsd. ott. Quenya nossë vagy Sinda nos, "rokonság, család"

ne g "vége" (fn) (PM:83)

nîn "víz". A Branda-nîn szóban, lsd. ott.

Ogmandab "Gorhendad" (egy "Öregfiú") (PM:83)

phârë "beszéd"; Sôval Phârë "Közös Beszéd"

phur- "kutat, meredeken lejt"; phûru, "kutató, meredeken lejtő" (archaikus); Phurunargian "Törpkutató???"

pûta "kürtös, fújó" (*pût- "fújni"?) A Raspûta szóban, lsd. ott.

rân "egy falu, kisszámú lakóhely a domboldalon" (PM:49), ran(u) "otthon, falu" Ranugad "Maradj-Otthon" (F függelék)

râph(a) "sorja" (PM:60). A Zilbirâpha szóban.

ras- "kürt"; Raspûta "kürtfújó, kürtös" (PM:45, 47)

raza "idegen"; razan "külföldi" (PM:51)

Razanur Tûc "Tuk Peregrin" (PM:51); lsd. Razar

razar kicsi piros alma; Razar "Pippin", van kapcsolata az alma szóval, de amúgy a Razanur rövid alakja.

sôval "közös, általános"; Sôval Phârë "Közös Beszéd" (PM:55) (Valójában nem lehetünk egészen biztosak abban, hogy melyik rész is jelenti a "közös" és melyik a "beszéd" szavakat.)

sûza egy bizonyos terület; birodalom része; Sûza "Megye", Sûzat "a Megye" (PM:45)

tapuc "nyúl" (PM:49)

tarkil "Númenori származású személy" (F függelék)

tharantî n "negyed, negyedik rész" (PM:45)

tharni "negyed, fitying" (egy érmének a negyede, de használták a Megye negyedeire /részeire/ is) (PM:45)
trah- egy Hobbit szótő, amely nyilvánvalóan azzal a cselekvéssel van kapcsolatban, amikor valaki egy lyukon átmászik; lsd.: PM:54

trân "szmiál" valószínűleg egyedülálló a hobbit dialketusban; lsd.: trahan a rohirri nyelvben) (F függelék)

TUD "figyel, őriz" (szótő) (PM:320)

tudnas "őr". Későbbi írásmód: tunnas; még később rövid n hanggal ejtették, de még mindig dupla n-nel írták; a helytelen tunas írásmód az eredeti Mazarbul Könyvében jelent meg, és a hasonlóan helytelen gard (őr) szóra fordították (ford. megj.: az "őr" szó angolul helyesen: "guard"), miután rekonstruálták Tolkien ezen oldalát (amely végül nem jelent meg a kiadott LotR-ban). Lsd.: PM:320 és TI:458.

Tûk (az F függelékben, és Tûc a PM:46 oldalán) "Tuk" (A Tukok hagyományai szerint, a tûca "egy régi szó, amely azt jelentette, hogy "merész, bátor", de úgy tűnik, hogy ez az egész puszta megalapozatlan találgatás"; ennélfogva Tolkien egyszerűen angolosította az írásmódot (eredetileg: Took az angol szövegben. A ford.)

zara- "régi, öreg"; Zaragamba "Öregfiú" (F függelék, végső jegyzetek)

zîr(a) "bölcs"; Banazîr "Félig-bölcs, Samu-bölcsesség" (F függelék, PM:51)

zilib, zilbi- "vaj"; Batti Zilbirâpha "Barney Butterbur" (PM:60, 52)

U.I.: A Vinyar Tengwar#32-ben, Carl F. Hostetter és Patrick Wynne amellett érveltek, hogy bármi is legyen a Nyugoriban a kert szó, annak G betűvel kell kezdődnie, akárcsak az angol szó (kert - garden angolul. A ford.) Ez nyilvánvaló Galadriel Samuhoz intézett szavaiból, amikor odaadta neki az ezüst rúna fedelű dobozt, mielőtt a Szövetség elindult Lórienből: "Itt áll a G betű, mint Galadriel, de ez jelentheti a kertet is a te nyelveden." Hostetter és Wynne azt állítják, hogy a Nyugori szó a "kert"-re végül is a primitív Tünde 3AR szótőből származik (LR:360), amely figyelemre méltóan hasonlít az Indo-Európai szótőhöz, amelyből az angol garden (kert) szót vissza lehet vezetni. "az Angol garden (kert) szó így végeredményben az Eldából származik" - vonják le a következtetést. "Kijelenthetjük, hogy valóban vannak 'tündérek a kertünk alján'."

Utoljára frissítve: kedd, 27 augusztus 2019 16:32

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére