Rick Lyman: Varázslat a mozi piacon

Az internetes kampánynak köszönhetően nagy várakozás előzi meg a "A gyűrűk ura" trilógiát

HOLLYWOOD Január 10. Pénteken, a nyugati part időszámítása szerint éjfél után egy perccel, az egész világon egyszerre, tíz nyelven, megnyílt, a J.R.R. Tolkien könyveiből készült, A gyűrűk ura (The Lord of the Rings) című filmtrilógia új hivatalos honlapja. A www.lordoftherings.net internetes címen elérhető oldal több tucat audio- illetve videóklippet, csevegő vonalat, képernyővédőket tartalmaz, vannak rajta interjúk a szereplőkkel és megtalálhatjuk Középfölde interaktív térképét is. Aki meglátogatja ezt a portált, megtudhatja, hogyan varázsolta a vászonra a rendező, Peter Jackson, és a stáb Tolkien hobbitokkal, tündékkel, varázslókkal, orkokkal, törpökkel és fekete lovasokkal teli, különös világát, sőt a honlapról elérhetőek Tolkien egyéb műveinek oldalai is.


A filmet forgalmazó New Line Cinema elsősorban az internetet használó "hobbit- és gyűrű-rajongókra" számít. Több millióan vannak ilyenek.
Áprilisban, amikor a New Line az első honlapot feltette a hálóra, az első napon 1,7 millióan töltötték le trilógia filmelőzetesét. Az első hét végére 6,6 millió letöltést regisztráltak. Ezzel megdöntöttek minden rekordot. A legutóbbi ilyen letöltési láz a Csillagok háborúja (Star Wars) előzetesének megjelenésekor tört ki. Azt 1,1 millióan töltötték le az első napon.


Óriási várakozás előzte meg a mostani új honlapot és azt a kétperces filmelőzetest, amelyet péntektől, a New Line legújabb filmje, a Tizenhárom nap (Thirteen Days) előtt, a mozikban is vetítenek. Mintegy 400 internetes kikötő van, amely a trilógiával, és több száz, amely egyéb Tolkiennel kapcsolatos témákkal foglalkozik. A www.25hobbits.com, például, látogatottságuk szerint rangsorolja az ilyen internetes oldalakat.


Több internetes oldalon már hónapok óta folyik a visszaszámlálás, amely az A gyűrűk ura trilógia első darabjának, A gyűrű szövetsége (Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring) című filmnek december 19-i bemutatójával ér véget, de ugyanilyen visszaszámlálás előzte meg az új hivatalos honlap mostani bemutatását is.
"Több, mint egy évig a munkaidőm 30 százalékát ez tette ki, a cég nagyon sokat fordított erre."- mondja Gordon Paddison a New Line egyik alelnöke, aki a nemzetközi interaktív marketingért és az üzleti fejlesztésekért felelős a cégnél. Elsősorban a Tolkien-rajongókkal akartak kapcsolatot teremteni. "Amíg a film meg nem jelenik semmit sem kérünk a közönségtől. Addig minden arról szól, hogy minél többet adjunk nekik."


Az Ideglelés (The Blair Witch Project) 1999 nyarán elsősorban az internetnek köszönhette óriási sikerét. Hollywood azóta szeretné minél hatékonyabban használni a módszert, szeretné, ha az internet elősegítené a filmek sikeresebb megjelenését a piacon. Nem lesz könnyű megismételni azt a járványszerű őrületet, amit úgy neveztek: 'Blair Witch-jelenség'.


Amikor egy filmet, sokszor a forgalmazó jóváhagyásával, felkapnak az interneten, egy furcsa, interaktív kapcsolat alakul ki az internetes rajongók, a filmalkotók és a stúdió marketingesei között. Ilyenkor beindul a szőrszálhasogatás, az emberek kritizálják a szereplőválasztást és a forgatókönyvet, változtatásokat követelnek és világszerte pletykák kelnek szárnyra a produkció legapróbb részleteivel kapcsolatban is. De jó esetben, a mohó internet mániások sokat segítenek ezzel a filmnek.


Múlt nyáron az X-Men-A kívülállók (X-Men) volt a sláger, most pedig a hamarosan megjelenő "SpiderMan"-t és a Harry Potter és a Bölcsek Köve (Harry Potter and the Sorcerer's Stone) című filmet kapták fel.
Az olyan filmek, amelyekben a szuperhős kardot és varázslatot használ, a sok sci-fi és tini horror mind azokat a fiatalokat, elsősorban fiúkat, célozzák meg, akik a legtöbb időt töltenek a neten való szörfözéssel és akik az első héten megnézik a moziban az új filmeket.


"A termékeinknek összhangban kell lennie a közönségünkkel."- mondja Amir Malin annak az Artisan Entertainment-nek az elnöke, amely az Ideglelés-t megvette a Sundance fesztiválon. "Bátran állíthatom, hogy a piacon lévő filmek 95 százaléka nem veszi komolyan az internetet."
Tavaly sok mozival foglalkozó internetes oldalon terjedtek azok a kalózfotók, amelyek az A gyűrűk ura új-zélandi forgatási helyszínein készültek, és különböző újságokban megjelent interjúkból összegyűjtött, a stáb tagjairól szóló pletykákat is lehetett olvasni a hálón.
A legismertebb ilyen oldal, a www.aint-it-cool-nws.com, megalkotója, Harry Knowles el is repült Új-Zélandra, a forgatás utolsó napjaiban végig a díszletek körül ólálkodott és ott volt a záró bulin is.


A Time-Warner tulajdonában lévő New Line majdnem egy kötetnyi elragadtatott riportot kapott cserébe, amelyeket Knowles feltett a netre is, méghozzá úgy, hogy összekapcsolta egy csomó más moziról illetve Tolkienról szóló oldallal.
Joe Nimziki, a New Line mozimarketingért felelős elnöke mondja: "Ha egy produkció már előre ekkora érdeklődést vált ki a neten, az nagyon jó, mert ezek a lelkes fiatalok biztosan megnézik a filmet. Amire nagyon oda kell figyelnünk az az, hogy még véletlenül se tegyünk semmi olyat, ami kiábrándíthatja ezt a fanatikus szurkolótábort."
A film alkotói készségesen álltak a Tolkien-rajongók rendelkezésére. Több mint negyven ilyen internetes kikötő csillapíthatatlan éhségét próbálták kielégíteni. Ellátták őket a film hanganyagának részleteivel, képekkel és kulisszatitkokkal.
"Már az elején elhatároztuk, hogy, bármilyen gondjaink lesznek is a forgatáson, márpedig egy ilyen produkciónál ez elkerülhetetlen, mindenről nyíltan beszélünk."- meséli Nimziki. "Éreztük, hogy az őszinteség és nyíltság hosszútávon kifizetődik."


"Ezek a szoros kapcsolatok Tolkien-rajongókkal lehetővé tették számunkra, hogy a produkciót érintő rosszindulatú, hazug pletykákat még azelőtt elfojtsuk, mielőtt felkerülnének a világhálóra."- jegyzi meg Gordon Paddison. "Legalább ilyen fontos, hogy ez segített az alkotóknak megérteni, mi a leglényegesebb a Tolkien-rajongók számára, melyek azok a részek, amelyeknél a film semmiképpen nem térhet el a könyvtől.


Így is, amikor kiderült, hogy a könyv néhány figurája nem fog szerepelni a filmben, vagy hogy néhányuknak nagyobb lesz a szerepe, mint a könyvben, óriási volt a rajongók felháborodása. Sokan úgy gondolták, hogy meg kell védeniük a Tolkien által teremtett gyönyörű legendákat Hollywood kizsákmányolásától.


Az internetes rajongókkal való kapcsolat során az alkotók be tudták mutatni, hogy a filmek tiszteletben tartják az eredeti mű minden gazdagságát, komolyságát és fordulatos meseszövését. Már csak azért is így van ez, mondták, mert ez a biztosítéka annak, hogy el tudják adni a filmet.

Szoros együttműködés a megszállott hobbit-rajongók és film alkotói között

Az interneten tapasztalható izgalom, úgy látszik, átterjedt a hagyományos médiára is. Houghton Mifflin, aki az A gyűrűk ura és más Tolkien-művek Egyesült Államokbeli kiadója, azt tapasztalta, hogy ezeknek a könyveknek a forgalma megduplázódott az előző három év bármelyikének eladásaihoz képest. Ezt csakis a közelgő mozibemutató okozhatta.
"Ez az érdeklődés természetes, hiszen nagyon nagy várakozás előzi meg a filmet. Reméljük hogy ez jelentősen megnöveli majd a könyv rajongótáborát is"- jegyzi meg Clay Harper a kiadó Tolkien-művekért felelős igazgatója. Komoly kampányt indított a világhálón a Sony Pictures is, amely "Spider Man" és a "Final Fantasy: The Spirits Within" című filmeket dobja piacra a közeljövőben. Utóbbi egy animációs film, amely egy számítógépes játék alapján készült. "Észrevettük, hogy az internetes közönség ugyanazokból áll, akik az első hétvégén megnézik a filmeket a moziban"- mondja Dwight Caines a Sony Pictures alelnöke, aki az internetes marketinget irányítja a cégnél. "Nagyon fontos, hogy az internetes srácokat megnyerjük, mert demográfiailag pontosan ugyanaz a csoport, mint a gyakori, és főleg a bemutató hetében, mozibajárók."


Laura Ziskin producer, akinek a nevéhez a "Spider Man" fűződik, tökéletesen megérti, hogy a New Line ilyen szoros kapcsolatot akart kiépíteni az internetes Tolkien-rajongókkal, és reméli, hogy ez nekik is sikerülni fog a "Spider Man" esetében.


"Boldoggá akarjuk tenni őket és rabul akarjuk ejteni őket."- mondja Laura Ziskin. "Nekünk azonban maga a film a legfontosabb. Nem elsősorban az internetes közönségre koncentrálunk."
Peter Jackson rendező, akit elsősorban az 1994-es Mennyei teremtmények (The Heavenly Creatures) és az 1996-os Törjön ki a frász! (The Frighteners) című filmjei alapján ismerünk, tizenöt hónapot töltött szülőföldjén, Új-Zélandon, a Tolkien-trilógia élő szereplős jeleneteinek forgatásával. A munkát december 22.-én fejeztek be. Jelenleg éppen a digitális effekteket adják hozzá a filmhez. Az A gyűrű szövetsége (The Fellowship of the Ring) után, 2002 decemberében jelenik meg az A két torony (The Two Towers), majd 2003 decemberében kerül a mozikba a harmadik rész, az A király visszatér (The Return of the King).


Hollywood-ban sokan anyagilag igen kockázatos vállalkozásnak tartják a trilógiát, különösen egy olyan stúdió részéről, amelyet az utóbbi időben igencsak elkerültek a hatalmas jegybevételek. A New Line bevallása szerint a három film 270 millió dollárba kerül, ami 90 millió dollárt jelent filmenként.
"Ez a film renkívül fontos a számunkra."- mondja Joe Nimziki. "Úgy döntöttünk, hogy ha már kockáztatunk egy trilógiával, annak nagyon jónak kell lennie."
Ezek a varázslós-mágikus filmek nem mindig hoznak nagy bevételt. Néhány forgalmazási és marketing szakember óvatosságra int a trilógiával kapcsolatban.
"Hogy 1,7 millióan töltötték le az előzetest az első napon? Szerintem összesen ennyien fogják megnézni a filmet."- jegyzi meg az egyik rivális cég marketing vezetője.


Bob Friedman, a New Line társelnöke, aki a cég marketing tevékenységét irányítja, a következőket mondja: "Az a feladatunk, hogy fokozzuk a film iránti érdeklődést, ne csak a megszállott internetes rajongók legyenek kíváncsiak rá. Ahhoz, hogy siker legyen, jóval több embert kell elérnünk."


Joe Nimziki szerint az alkotók háromféle közönségréteget céloznak meg a filmmel. Az elsőbe a fanatikus rajongók tartoznak, akikkel már most is megvan a kapcsolat. A második csoport a kicsit idősebb, harminc körüli, vagy még korosabb mozinézők. Ők olvashatták a három könyvet és most szívesen találkoznak újra a történettel a mozivásznon. A harmadik csoportba tartozók fiatalabbak, mint a második csoport tagjai és rendszeresen használják az internetet. Egyrészt ezen keresztül lehet elérni őket, másrészt 'közvetve' a szülőkön vagy a nagyszülőkön keresztül, akik beszélhetnek nekik Tolkienról, sőt talán még a könyvet is megveszik nekik.


"Nem hiszem, hogy tíz évvel ezelőtt megcsinálhattuk volna ezt a filmet."- mondja Bob Friedman. "Az új média nagymértékű elterjedésével, ezek alatt elsősorban a kábeltévét és az inernetet értem, lehetővé vált, hogy közvetlenül elérjük a közönséget. Enélkül, azt hiszem, nem is tudtunk volna belevágni egy ekkora vállalkozásba."


A trilógia újjáalakított honlapja számos lehetőséget kínál. Láthatunk felvételeket a film készítéséről, rákattinthatunk Középfölde térképére, hogy megtudjuk hogyan építették fel és vették filmre az alkotók Hobbitfalvát, a mű hobbit hőseinek otthonát vagy cseveghetünk a neten keresztül a számos Tolkien-rajongóval. Egyvalami azonban még nem letölthető, és ez az új filmelőzetes.


A New Line ezt péntek előtt sehol nem mutatja be. Ekkor lesz a bemutatója ugyanis a Tizenhárom nap című új filmjüknek, amely előtt az új előzetes látható. A cég reméli, hogy a Tolkien-rajongók alaposan megnövelik a Tizenhárom nap első hétvégéjének nézőszámát. A stúdió nem titkolt szándéka, hogy becsábítsa a moziba hobbit-rajongókat, akik így láthatnak egy olyan filmet a kubai rakétaválságról, amelyet egyébként lehet, hogy nem néznének meg.


Az előzetes január 19.-től látható a Real Networks segítségével, a honlap új részében. Ekkortól lesz elérhető egy úgynevezett videó könyvtár is, amely a film bemutatójáig hetente bővül majd, csakúgy, mint az előzetesek választéka. Partner az Amerikai Filmintézet (American Film Institute) is, amely népszerűsíti a művet, mind könyv, mind filmrészletek, mind internetes anyagok formájában az általános iskolák felső tagozatában, a főiskolákon és az egyetemeken is. Valószínűleg februárban felkerül a világhálóra egy ötperces werkfilm is a forgatásról.


Joe Nimizki szerint egyetlen dolog nem lesz látható a honlapon, mégpedig részletek a kész filmből. Fent lesz viszont rengeteg minden a film készítéséről, és arról, hogyan tervezték meg a figurákat, hogyan építették fel a díszleteket. Néha még kellemetlen részletek is. Megtudhatjuk például, hogyan varázsoltak a stáb tagjai szőrt a hobbitok túlméretezett lábaira, méghozzá úgy, hogy az hasonlítson a hajukra. Ha a kész film jeleneteit akrják látni a nézők, decemberben el kell menniük a moziba.
"A végén kiderül. Ha egy 'Csillagok háborúja' lesz belőle, úgy fognak ott feszíteni, mint a zsenik."- mondja Amir Malin, az Artisan Entertainment elnöke. "De ha nem, akkor nagyon nagy bajban lesznek az urak."

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére