A körülmények áldozata lett A hobbit?

Nagy vihart kavart egy videórészlet, amelyben Jackson őszintén kiakadt a forgatás körüli problémákra. A Wingnut Films hivatalos közleményben reagált: szerintük ez csak egy kiragadott részlet, amely a megoldásokról és pozitívumokról nem szól.

 

Megjelent A hobbit: Az Öt Sereg Csatája bővített extra változata, és a kb. 20 perccel hosszabb film mellett mintegy kilenc órányi extrát ("A Függelékek") is kapunk mellé. Az egyik werkfilmből – elképzelhető, hogy talán direkt, reklámozási célzattal? – kiszivárgott egy rövid, hat perces részlet, amely itt tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=SQkygZdZ_Vk

Ebben a videórészletben Peter Jackson (és részben más stábtagok is) az alábbiakra panaszkodik A hobbit kapcsán:
- Miután az eredetileg kiszemelt rendező, Guillermo del Toro elhagyta a projektet, és ő került a helyére, csak néhány hónapja maradt mindent újraterveztetni és újragondolni, holott A Gyűrűk Ura előkészítéséhez évek kellettek. Emiatt nagyon sok mindent a forgatásokkal párhuzamosan kellett elkészíteni.
- Sokszor érezték úgy, hogy nem teljesen urai a helyzetnek, és a forgatókönyv több részével elégedetlenek voltak.
- Nem mindenhez készült időben forgatókönyv vagy sztoribord, sok mindent a díszletek között kellett rögtönözni.
- Az Öt Sereg Csatáját úgy kezdték el forgatni, hogy nem volt kész elképzelésük a csata egészéről.
- Egyszer csak eljutottak odáig, hogy ott voltak az Erebor-díszletek közepette, és fogalmuk sem volt, hogy most most mit fognak forgatni.
- Kénytelenek voltak leállítani a harmadik film forgatását, és elhalasztani a következő évre, hogy legyen néhány hónapjuk átgondolni a koncepciót.

A videó körbejárta az internetet, és nagy port kavart. Még a magyar sajtóba is eljutott a híre. Végül a filmet gyártó Wingnut Films kénytelen volt hivatalosan is állást foglalni a témában. A közleményüket a TheOneRing.net-nek küldték el. Ebben leszögezik, hogy a kiszivárgott videó csupán egy kiragadott részlet a nagyjából 45 perces werkfilmből, és készítője pusztán a negatívumokat részletező szakaszt emelte ki. Arról viszont hallgat, hogy hogyan sikerült végül a problémákat megoldani, a nehézségeket felülkerekedni, s tartani a büdzsé és a határidők kereteit. A közlemény részletezi: Jackson sosem tikolta a nehézségeket, emiatt is őszintébbek sokkal ezek a forgatás alatt készült anyagok az átlag hollywoodi filmek extráinál, de mellé kell tenni, hogy büszke az eredményekre és boldoggá tette a munka. A nyilatkozatot teljes egészében itt lehet elolvasni angol eredetiben:
http://www.theonering.net/torwp/2015/11/20/99676-peter-jacksons-comments-provoke-a-gathering-storm-in-a-teacup/

A fenti állásfoglalás természetesen nem kapott akkora publicitást, mint a videó (amelyet érdekes módon azóta sem tiltatott le senki), így azok, akik nem nézték végig a teljes werkfilmet, javarészt részinformációk alapján alakíthatták ki a véleményüket.

Ugyanakkor azt is hozzá kell tennünk, hogy bár mindez árnyalja a képet, a lényegen azért nem változtat: A hobbit három filmadaptációja megfelelő előkészítés nélkül, menet közben kitalálva készült el. Hogy ez mennyire látszik meg a filmek minőségén, annak megítélését kinek-kinek az egyéni ízlésére bízzuk. A bővített extra változat werkfilmjeit viszont mindenkinek meleg szívvel tudjuk ajánlani – még azoknak is, akik a filmekkel elégedetlenek voltak.


A kép forrása: https://www.flickr.com/photos/gageskidmore/14602382588

 

 

Utoljára frissítve: csütörtök, 01 augusztus 2019 10:50

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére