fbpx
 
 

ÚJRA TÁRGYALNAK PETER JACKSONNAL A HOBBIT-FILMRŐL



A Metro-Goldwyn Mayer (MGM) és a New Line Cinema (NLC) már régóta meg akarják filmesíteni A Hobbitot egy vagy két filmben (lehetséges, hogy két film esetén az egyik film A Hobbit lenne, a másik pedig A Gyűrűk Ura előzményeit taglalná), utóbbinál a megfilmesítési jogok, míg előbbinél a forgalmazási jogok vannak jelenleg. Peter Jackson korábban azt nyilatkozta, csak úgy vállalná a rendezést, ha előtte rendezi a peres ügyeit az NLC-vel (Jackson cége, a Wingnut Films ugyanis anno beperelte a filmstúdiót, mivel az állítólag visszatartotta A Gyűrű Szövetsége-film tiszteletdíjának jelentős részét). A filmstúdió ekkor már új rendezőben kezdett el gondolkodni, ami nagy felháborodást keltett A Gyűrűk Ura filmek rajongói körében ( http://www.tolkien.hu/view.php?m=20&c=3&a=2164 ).

Sokáig úgy tűnt, patthelyzet alakul ki és Jackson végleg kiesett a projektből. Ám az elmúlt időszakban a New Line vezér Bob Shayne a korábbi kemény hangról átváltott egyre diplomatikusabb modorra, egyre óvatosabb és visszafogottabb lett. Ennek egyik oka az is lehetett, hogy a megfilmesítést még az idén el kell kezdeniük, különben a jogok visszaszállnak az eredeti tulajdonosra, aki nem más, mint Saul Zaentz. Másrészt nyilván nagy nyomás volt rájuk a rajongók részéről is.


Idén augusztusban végre megtörni látszik a jég: leültek egymással tárgyalni az NLC és a Wingnuts képviselői A Hobbit kapcsán. Az előbbi mindenképpen szeretné "valamilyen módon bevonni Jacksont a filmbe", de még nem tette egyértelművé, rendezői posztot kínálnak-e neki vagy egyéb funkciót. Jackson pedig szeretne részt venni a Tolkien-mű megfilmesítésében. Konkrétumokat még nem tudni, a rajongók mindenesetre optimisták, és reménykednek, hogy pár éven belül Peter Jackson közreműködésével (legideálisabb esetben rendezésében) kerülne a mozikba A Hobbit.

(Az információkért köszönet a Tolkien.HU Fórumon az "Előzetesek, bemutatók" topic hozzászólóinak és a különböző internetes portáloknak is!)

Gandalf

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a lap tetejére