mtt rovat 01

 

A Magyar Tolkien Társaság (MTT) a J. R. R. Tolkient (1892-1973), a páratlan mítoszteremtő írót és kiemelkedő filológust tisztelő, műveit és az általa teremtett mitológiát szerető, az azokban megnyilvánuló örök emberi értékeket – barátságot, szolidaritást, önzetlenséget, közösségért érzett felelősséget, az alkotó munka örömét és az érintetlen természet szépségének tiszteletét – magukénak valló magánszemélyek önkéntes és autonóm közössége.

Amellett, hogy lelkesen és elszántan végezzük a tolkieni életmű megismertetését és népszerűsítését, alapvető eszménk, hogy a tolkieni világot, értékeket a mindennapi életben kell átélni, a szárnyaló képzelet által inspirált kreatív tevékenységgel, közösségi keretek között.
A programjainkban és minden tevékenységünkben alapvető az a törekvés, hogy képzeletünket ne kössék meg a világ ismert tényei és korlátai. Nem kívánunk kivonulni a világból, vagy elmenekülni egy másik valóságba, de úgy érezzük, hogy életünk gazdagabb és teljesebb, ha a szárnyaló fantázia időnként elrepít minket olyan időkbe és helyekre, ahol a mi világunk problémáit egy más nézőpontból élhetjük át.
Hittel valljuk, hogy a Tolkien professzor által megálmodott "másodteremtés" programját folytatva, az egyik legfőbb dolgunk az életünkben hogy kreatív energiáinkból táplálkozó alkotásainkkal magunk is gazdagítsuk a minket körülvevő teremtett világot.
A Társaságunk elsősorban nem egy egyesület, egy hivatalos szervezet, hanem egy működő közösség, melyet az emberi kapcsolatok hálója tart össze. Ez hozta létre a tolkieni világ értékeit magukénak vallók, életükben megvalósítani törekvők  Magyarországon egyedülálló, működő ifjúsági közösségét.

Társaságunk szeretettel vár minden, a Középfölde-mitológia szellemiségét tisztelő Tolkien-szimpatizánst, aki érdeklődik programjaink és közösségünk iránt.
Így segítheted munkánkat, vagy vehetsz részt benne: >>>

 

Képzelet - Kreativitás - Közösség

 

A Társaság alapdokumentumai letölthetők innen:

Alapszabály
Manifesztum

Közeledik az adventi időszak, aminek kezdetén idén is megrendezzük az MTT Piacot! A Piacon az MTT kézművesei mutatják be a termékeiket, a csereasztalainkon pedig mindenki túladhat felesleges könyvein, ékszerein, kreatív alapanyagain.
A 2022-es Kreatív Őszi Művészeti Találkozón választható műhelyek listája, az egyes foglalkozások leírásai és beosztása olvasható ebben a cikkben. A műhelyekre a jelentkezési lapon kell majd jelentkezni. 
A 2022-es Kreatív Őszi Művészeti Találkozót október 29. és november 1. között tartjuk új helyszínen, Nagykőrösön. Várunk mindenkit, aki az őszi hosszú hétvégét kreatívkodással és közösségi programokkal töltené. 
Az MTT huszonegy éve alatt a Lassi Laurië magazinnak harmincnégy száma jelent meg, több mint hétszáz írással – és sokszor felmerül a kérdés, hogy vajon erről vagy arról a témáról volt-e már szó, és ha igen, vajon mikor, melyik számban... Hogy az efféle kérdéseket könnyebb legyen megválaszolni, összeállítottuk az eddigi számok egyesített tartalomjegyzékét rovat(csoport)ok szerinti bontásban, (feltüntetett) szerzők és címek szerint rendezve.
The Hungarian Tolkien Society invites you to join the international “Quendi” category of the Tolkien Mailing Competition. This category is organised in English, open to any individual participant. In the course of the Competition you will face different challenges like quizzes, riddles and creative tasks. The five rounds of the competition will last from October to April.
A Magyar Tolkien Társaság levelező versenyt hirdet a 2022-2023-as tanévben a Tolkien-rajongó általános és középiskolás diákok csapatainak, valamint a 15 évnél idősebb magyar és külföldi egyéni versenyzőknek. 
Lassi Laurië - a Magyar Tolkien Társaság hivatalos kiadványa - XIX. évfolyam, 2. szám (2022. július) A digitális kiadás már letölthető! Nyomtatott változat megrendelhető.
A Magyar Tolkien Társaság pályázatot hirdet olyan J. R. R. Tolkien tiszteletére írott köszöntő vers alkotására, amely alkalmas a Tolkien-születésnapi koccintásokon és Tolkien Napokon való felolvasásra. Határidő: 2022. november 30.
The Hungarian Tolkien Society celebrated its 20th anniversary this summer, where three guests have joined us from The Prancing Pony, The Greek Tolkien Society, and here you can read about their experiences.
The Hungarian Tolkien Society is celebrating its 20th anniversary this summer. For this occasion, we are planning a varied programme between 23-26 June in Budapest, and hope that many of you can join us.
As part of its 20th anniversary celebrations, the Hungarian Tolkien Society, together with the Institute of English Studies at Károli Gáspár University, is organising an international conference related to the life and work of J. R. R. Tolkien between 24-25 June 2022. The topic of the Conference is Myth, Imagination, Literature. 
A 2022. június 24. és 26. között megrendezésre kerülő Középfölde Szabadegyetem keretében ismeretterjesztő előadásokat hallgathattok négy átfogó témában: szó esik a tolkieni világalkotás lépésieről, Középfölde nyelveiről és írásairól, a tolkieni világ és a keresztény vallás kapcsolatáról, és – mintegy félkészülésként A Gyűrűk Ura: A hatalom Gyűrűi (Rings of Power) sorozatra – a másodkor történetéről is.
Idén nyáron (2022. június 24-25.) az MTT alapításának 20. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő programsorozat keretében az MTT és a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) közösen nemzetközi konferenciát szervez "Mítosz, fantázia, irodalom" címmel.
Idén nyáron ünnepli a 20. születésnapját a Magyar Tolkien Társaság! A kerek évforduló alkalmából nagyszabású rendezvénysorozattal várunk minden Tolkien-kedvelőt, és az MTT iránt érdeklődőt. A tolkieni témák iránt behatóbban érdeklődőket várjuk a Magyar Tolkien Társaság és a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) közös szervezésű nemzetközi konferenciáján, melynek címe Mítosz, fantázia, irodalom. Azok, akik még csak ismerkednek a Tolkien-művekkel, a Középfölde Szabadegyetemen bővíthetik a tudásukat. Az előadások közötti szünetben kisebb programok, társasjátékok, kiállítás várja az érdeklődőket, az estéken pedig közösségi programokkal készülünk nem csak a Társaság tagjainak, hanem mindenkinek, aki szívesen csatlakozik hozzánk. Újra megnyitja kapuit a Középfölde Vásár is.
Gyere pót-farsangra szombaton! Helyszín: Óvóhely (rögtön a Móricznál). A regisztrációhoz kattints ide!
3. oldal / 111

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére