Felhívások

Több
18 éve 7 hónapja #269557 Írta: InfoCsoport
InfoCsoport válaszolt a következő témában: Felhívások

Esgal írta: Figyelem!

Keresünk STATISZTÁKAT az Aldarion és Erendis című, korábban említett nagybecsű satöbbisatöbbi darabhoz.

Statiszták kellenének, mert háttéremberek nélkül, valamint háromfős "tömegekkel" nem igazán életszerű a színdarab. Kellenének tengerészek, udvarhölgyek, nemesek, szolgák, miegyéb gyülevész népség, és SOK! Nem jelentene nagy terhet, néha szólunk, h mikor kéne próbára jönni (ne legyen az, ami az eddigi LEPeken, h a népek két nappal a próba előtt tudják meg, hogy hova mikor kell menniük, keltsük már valami rendezett társulat benyomását legalább:)), még az is előfordulhat, h egyeseknek lesznek ilyen egy-két mondatos megszólalásaik is. Szóval, kelletek, emberek, fiúk és lányok egyaránt. Szóljatok, ha vállaljátok.

Más, de hasonló.

HALLACAR szerepére lesz válogatás a közeljövőben. Fiúkat keresünk rá. A szerep nem sok, viszont fontos. Ő Ancalime kitartó kérője, aki kinyomozza, hogy hol heveri ki éppen Ancalime apja ötletével kapcsolatos megrázkódtatását, hogy ti. neki egyszer majd nem ártana férjhez menni. Miután Ancalime pásztorlánynak adja ki magát, ő csakúgy "pásztor lesz". Később összeházasodnak, és bár Hallacar szereti Ancalimét, és tkp. az is viszont, korántsem hasonlítható össze érzelmeik mértéke. Egyelőre ennyit, akit érdekel, szóljon, és kitalálunk valami meghallgatásidőpontot, ami mindenkinek jó. De minél hamarabb!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 7 hónapja #268900 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: Felhívások
Figyelem!

Ismételten kérek mindenkit, akinél bármiféle MTT-s jelmez, vagy tábori kreatív holmi van az küldjön egy e-mailt a következő címre: ery@tolkien.hu

Kérem, hogy az e-mailben írja le pontosan, melyik jelmez, milyen holmi található nála.

Előre is köszönöm.

"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 8 hónapja #268434 Írta: InfoCsoport
InfoCsoport válaszolt a következő témában: Felhívások

Ulmo a "Relax" Táborral kapcsolatban írta:

A Pestről, vonattal utazó csapat részére!

Telcontar engem bízott meg, hogy a Déli Pályaudvaron összeszedjem a csapatot, és hiánytalanul leszállítsam Szigligetre.

Gyülekező: 2005. augusztus 21, Déli pályaudvar, 9:15-től 10:10-ig a pénztáraknál, keressétek az MTT RELAX TÁBOR feliratot!

A vonat 10:15-kor indul, a menetrend szerint 14:13-kor ér Szigligetre.
Aki teheti, korábban vegye meg a jegyét. Mivel visszafelé is vonattal fogunk jönni, érdemes retúrjegyet váltani. Diákok részére: 1124 Ft, nem diákok részére: 3460 Ft.
A leghamarabb érkezőkkel lefoglalunk egy kocsit, ahová befér a csapat.

Kérek mindenkit, hogy próbáljon időben odaérni. Akinek bármilyen gondja, problémája van, elkésik, stb, értesítsen engem itt: 06-20-9348313

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 8 hónapja #268342 Írta: Telcontar
Telcontar válaszolt a következő témában: Felhívások
FIGYELEM!!!

A tábor időtartama tévesen ment ki a levelekben, brutális sajtóhibáról van szó.

Mint ahogy ebben a topikban is olvashattátok, az utolsó nap, a hazautazás nem vasárnap, hanem szombaton történik.

Erről haladéktalanul kimennek az érteítő levelek is, remélhetőleg mindenki megkapja még pénteken, illetve sms-t kap minden érintett. Értesítsetek akit tudtok!

Az ebből adódó problémákért leginkább engem célszerű szidni, mert az én szigorú tekintetem alatt csúszott át ez a téves információ, amely még csak tervbe sem volt soha véve.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 8 hónapja #268326 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: Felhívások
Két lelkes önkéntest keresek, akik segítenek nekem, a raktárban rendet tenni és a tábori holmikat leltározni.

Erre augusztus 19-én 11:00-tól kerülne sor.
Jelentkezéseket priviben kérem.

"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 8 hónapja #267703 Írta: Laurelen
Laurelen válaszolt a következő témában: Felhívások
Hivatalos pályázat az "Őszi Találkozó" megszervezésére

A Magyar Tolkien Társaság Elnöksége pályázatot hirdet az "Őszi Találkozó" megszervezésére. A pályázatot a vezetoseg@tolkien.hu címre várjuk 2005. szeptember 10. éjfélig.

Tudnivalók :
A Találkozó ideje 2005. október.
Az Őszi Találkozó egy 2-3 napos, ottalvós, szervezett-programos cool-turális és a közösségnek szóló hétvége Magyarországon.
E 2-3 nap alatt szeretnénk ha bemutatkozna egy város, egy falu, megismerhetnénk a helyi kulturális, történelmi és gasztronómiai értékeket és jól éreznénk magunkat együtt.
A szervezőknek gondoskodniuk kell a szállásról és a szervezett programokról (például kiállítások, fürdők, színház stb. )

"A foolish consistency is the hobgoblin of little minds." (Emerson)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 8 hónapja - 18 éve 8 hónapja #267583 Írta: Aeglos
Aeglos válaszolt a következő témában: Felhívások
Aki szeretne a táborról DVD-t, az írjon az aeglos@easymail.hu címre.
A DVD ára 1000 forint körül várható.

Aki nem ír levelet, nem kap DVD-t, mert csak annyit másolunk, amennyit rendeltek. Ez vonatkozik mindenkire, beleértve a tábor szervezőit is...

Kérem az Info Csoportot, hogy lehetősége szerint ezt az információt minél több helyen* hirdesse, mert fontos, sok embert érint, és viszonylag sürgős. Köszönöm!

*hírblog, hírlevél

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 8 hónapja #267527 Írta: InfoCsoport
InfoCsoport válaszolt a következő témában: Felhívások
Sziget
A Magyar Tolkien Társaság olvasókörrel képviselteti magát az idei Sziget fesztiválon. A Nagy Könyv programiroda felkérésére aug. 15- én, hétfőn délután lesz egy olvasókör, kb egy órás beszélgetéssel és vitával. Ehhez 10 db inegyenjegyet adnak, amire jelentkezni lehet Lamoraknál (5 db már elkelt!). Ha ideje engedi, mindenképpen menjen el, aki volt a júniusi olvasókörön a Szabó Ervinben!
Természtesen csatlakozhatnak a hetijeggyel rendelkezők is a csapathoz, hétfő délután minden szigetelő MTT- st várnak a szervezők! :wink:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 8 hónapja #267212 Írta: InfoCsoport
InfoCsoport válaszolt a következő témában: Felhívások

Morgana írta: Akkor ebben a szent pillanatban megragadnám az alkalmat, hogy felkérjem a lelkes érdeklődőket, hogy emailben ( morgana@tolkien.hu ) jelezzék, ha szeretnének részt venni a Lassi körüli munkákban, és hogy konkrétan mi, milyen terület érdekelné őket, illetve ötleteket is várok.

Első szerkesztőségit még aug. 20. előtt megejtjük, valamikor, azon a héten.

Első lapzárta szeptember 15.

Várlak Titeket.
Jók leszünk!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 8 hónapja #265918 Írta: Brisa
Brisa válaszolt a következő témában: Felhívások
Felhívnám az érdeklődők figyelmét arra, hogy a Lassi főszerkesztői posztjára kiírt pályázat beküldési határideje júl. 24., azaz vasárnap éjfél!

Brisa

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 9 hónapja #264178 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: Felhívások
Figyelem!

Az MTT keretein belül szeretnénk alakítani egy pályázat író csoportot.
Kérek mindenkit, aki kedvet érez ehhez, az jelentkezzen nálam az ery@tolkien.hu -s e-mail címen.

Az nem jelent akadályt, ha még nem írtál pályázatot!

A pályázatíráshoz minden segítséget biztosítunk!
Hamar bele lehet tanulni!

"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 9 hónapja #264172 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: Felhívások
Figyelem!

Kérek mindenkit, akinél bármiféle MTT-s jelmez van az küldjön egy e-mailt a következő címre: ery@tolkien.hu

Kérem, hogy az e-mailben írja le pontosan, melyik jelmez található nála.

Előre is köszönöm.

"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 9 hónapja #264158 Írta: InfoCsoport
InfoCsoport válaszolt a következő témában: Felhívások
Kedves "Nagy Nyári" (Kreatív Közösségi) Táborra jelentkezők!

Július 10-ig, azaz holnaputánig kell legkésőbb befizetni egy OTP-ben, a postai levélhez mellékelt csekken (vagy az alábbi bankszámlára: OTP 11709002-29900837, Számlanév: Magyar Tolkien Társaság Kulturális Egyesület
A megjegyzés rovatba kerüljön: Név, MTT Nyári Tábor II. részlet) a második részletet, mely

MTT tagok részére:
16 000 Ft

Nem tagok részére:
18 000 Ft

!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 9 hónapja #264078 Írta: InfoCsoport
InfoCsoport válaszolt a következő témában: Felhívások
Minden diák, aki jelentkezett az MTT Nagy Nyári Táborába, küldje el az iskolája pontos nevét és címét az mtttabor@tolkien.hu e-mail címre! Ha valaki elfelejtette volna eddig megtenni, a diákigazolvány számot se felejtsétek el!
Amennyiben nem juttatjátok el a szervezőkhöz az adatokat + 1200 Ft idegenforgalmi adót kell fizetnetek!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 9 hónapja #263983 Írta: Ulmo
Ulmo válaszolt a következő témában: Felhívások
FONTOS!

Bizonyára mindenki észrevette, új témakörrel bővült a Fórum főoldala. A Tolkien.hu témakörből ide került át a Hírek és a Felhívások topic. A cél az, hogy nagyon fontos felhívásokat ne kelljen tíz-tizenöt topicba elhelyzeni, elég ide betenni. A témakör a Fórum legtetején csücsül, mindenki elsőre látja, és ha látszik, hogy új hozzászólás érkezett, meg fogja nézni.
A hírekre, felhívásokra való reagálásokat ezekben a topicokban lehetőleg mellőzzük. Ide csak az érdemi információk kerüljenek.
Tehát megkérnék mindenkit (moderátorokat, topicgazdákat, fórumozókat), hogy a nagyon fontos dolgokat, amik nem kötődnek egy meghatározott topichoz (pl Találkozások), itt tegyék közzé.
Köszönöm.

Szolgálati közlemény vége.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 9 hónapja #263778 Írta: InfoCsoport
InfoCsoport válaszolt a következő témában: Felhívások
Figyelem!
MTT "Nagy Nyári" Táborosok!

Aki még nem küldte el a diákigazolványának számát az mtttabor@tolkien.hu címre az mihamarabb tegye ezt meg!
Ennek hiányában ugyanis be kell fizetni az idegenforgalmi adót. Ami nem kevés.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 9 hónapja #262137 Írta: InfoCsoport
InfoCsoport válaszolt a következő témában: Felhívások
Kedves MTT "Nagy Nyári" Táborra jelentkezők!

A tábor első befizetésének határideje (június 10.) már lejárt, sőt, a pót-jelentkezés határideje is (június 15.), mégis sokan nem fizették be az első részletet még!

AKI MÉG NEM TETE MEG, MINÉL SÜRGŐSEBBEN MENJEN EL EGY OTP-BE, S OTT FIZESSE KI A POSTÁZOTT CSEKKEN (vagy az alábbi bankszámlára: OTP 11709002-29900837, Számlanév: Magyar Tolkien Társaság Kulturális Egyesület
A megjegyzés rovatba kerüljön: Név, MTT Nyári Tábor I. részlet.) A TÁBOR ELSŐ RÉSZLETÉT, AMELY

MTT tagok részére:
diákok: 9000 Ft
nem diákok: 10 800 Ft

Nem tagok részére:
diákok: 11 000 Ft
nem diákok: 12 800

A második részletet július 10.-ig kell majd befizetni, összege:

MTT tagok részére:
16000 Ft

Nem tagok részére:
18 000 Ft

melyet szintén a levélhez mellékelt csekken lehet befizetni egy OTP-ben!

:!: :idea: :!:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 10 hónapja #261684 Írta: Brisa
Brisa válaszolt a következő témában: Felhívások
Hivatalos pályázat a Lassi Laurië főszerkesztőségi posztjára


A Magyar Tolkien Társaság Vezetősége pályázatot hirdet a Lassi Laurië főszerkesztői posztjára. A pályázatot (és a szerkesztőségi csapat tagjainak bemutatását tartalmazó leírást*) a vezetoseg@tolkien.hu címre várjuk 2005. július 24. éjfélig .

Tudnivalók: A Lassi Laurië lapigazgatója (aki a lap szerkesztéséért, kiadásáért felelős) a Vezetőség döntése értelmében Királyházi Csaba (Gumipók). A főszerkesztő és csapata a Lassi tartalmáért felelős.

A főszerkesztőnek és csapatának az alábbi szerkesztőségi elvek alapján kell majd dolgoznia:
1. Az MTT-rovaton belül tudósítani kell a Társaságunk tevékenységéről,
2. Minden számban kell lennie legalább egy tudományos cikknek (tudományos rovat),
3. A Lassi kb. 1/3-át az ismeretterjesztő cikkek,
4. a másik 1/3-át pedig a (nem humoros) kreatív alkotások tegyék ki,
5. Valamint legyen egy külön Humor-rovat is.

A Lassit évente kétszer (bővített tartalommal) kell megjelentetni október és április elején.

A kijelölt főszekesztőnek és a 4-6 fős csapatának* kell előkészíteni a Lassi alapfeltételeit, megírni, megrendelni és begyűjteni a cikkeket, valamint a többi anyagot a szerkesztőségi elveknek megfelelően. Feladatuk, hogy biztosítsák a lap határidőre való megjelentetését. A következő Lassi lapzártája szept. 15.!!!

* A szűkös időkeretek miatt javasoljuk, hogy a főszerkesztőjelöltek állítsák össze a csapatukat mielőbb. A pályázatnak azonban nem kötelező része a csapat megléte és bemutatása.

Brisa

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 10 hónapja #261651 Írta: InfoCsoport
InfoCsoport válaszolt a következő témában: Felhívások

RÓZSA írta: Kedves Nagy Táborozók!

Jónéhányan még nem fizettétek be az első részletet, noha június 10. , a befizetési határidő már jócskán elmúlt. :evil: A SZEM mindent lát!! :evil3:
Akinek pedig nem inge, ne vegye magára! :P


Kérek mindenkit a tábvezek nevében is, és mint az MTT pénzügyi vezetője, akinek sara van, sürgősen fizesse be az I. részletet!!!

:nono:
Csipkedjétek magatokat!

Azoknak, akik fizettek, emilben küldünk a jövő hét elején egy visszaigazolást. (Csak azért nem most rögtön, mert a segítségem, Kincső Sopronban van az MTT szülinapon :P , és holnap már én is ott leszek!! :hello: )

A táborban találkozunk!

Üdv Rózsa

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 10 hónapja #261111 Írta: InfoCsoport
InfoCsoport válaszolt a következő témában: Felhívások

olorin.papa írta:
Julius 1-3 ig újra NPB, avagy Nagy Pápai Buláj! :D

Programok:
Péntek:
:arrow: megérkezés, elhelyezkedés a szálláson
:arrow: városnézés, ismerkedés (Jacopo zongorázik /már ha jön)
:arrow: este vacsora egy hangulatos helyen /pizza, billiárd, dart/

szombat:
:arrow: kirándulás egy régi ork kőfejtőbe /Gundabag hegyére/
:arrow: szalonna sütés, őrűltködés /ott láttam holló fészket/ :wink:
:arrow: este, amit akartok

vasárnap:
:arrow: szabadprogram, készülődés haza...

valamikor késő este kifújom magam: ezzel is megvagyunk

Költségek:
Utazás: saját pénzen
szállás: 1300 Ft/éj
kaja: ki mit hoz, illetve vesz (közelben menü ebéd lehetőség)
a kirándulás utazási költségét a Klub állja*

jelentkezés: nálam privátban (még utolsó napon is lehet)



*eddig még :roll:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 10 hónapja #261110 Írta: Ulmo
Ulmo válaszolt a következő témában: Felhívások
Tisztelt MTT-tagok!

A vezetőség döntésének értelmében a Magyar Tolkien Társaság minden aktív (vagyis nem felfüggesztett tagságú) tagja jogosult e-mail postafiókot kérni a tolkien.hu levelező-rendszeréhez.
Kérlek titeket, akinek még nincs ilyen postafiókja (név@tolkien.hu), és szeretne ilyet, az juttassa el hozzám az erre vonatkozó igényét mailben az ulmo@tolkien.hu címre, a következő formában:

- Valódi név
- fórumon használt nicknév (ez lesz a postafiók neve is)
- egy e-mail cím, ahol értesíteni lehet, ha elkészült a postafiók

A beérkezett igényeket a lehető legrövidebb időn belül teljesítem, és értesítést küldök az igénylésben megadott címre.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 10 hónapja #261018 Írta: InfoCsoport
InfoCsoport válaszolt a következő témában: Felhívások

:arrow: A RELAX TÁBOR JELENTKEZÉSI HATÁRIDEJE HOLNAP, JÚNIUS 15-ÉN JÁR LE! AKI MÉG NEM TETTE, LEHETŐLEG MÉG MA TEGYE MEG, HOGY JELENTKEZIK, DE LEGKÉSŐBB HOLNAP!

:arrow: A MŰVÉSZETI PÁLYÁZAT HATÁRIDEJE MEG LETT HOSSZABBÍTVA, ÚJ HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 31.!

:!: :!:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 10 hónapja #260584 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Felhívások
MA VAN AZ MTT NAGY NYÁRI TÁBOR ELSŐ RÉSZLETÉNEK BEFIZETÉSI HATÁRIDEJE!!! AKI MÉG NEM TETTE, GYORSAN ROHANJON AZ OTP-BE A CSEKKEL!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 10 hónapja #260038 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Felhívások

szekeresk a Harry Potter-topicban az előbb írta: Az M&C kiadó tisztelettel meghívja Önt

C. S. Lewis:

Narnia Krónikái - A varázsló unokaöccse
Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény

című köteteinek bemutatójára.

A beszélgetés résztvevői:

Takács Ferenc irodalomtörténész, az ELTE angol tanszékének professzora
Háy János író, műfordító

A beszélgetést Szekeres Kata vezeti.

Időpont: 2005 június 21. 19'30

Helyszín: Nyitott Műhely
1123, Budapest Ráth György u. 4.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 10 hónapja #257663 Írta: InfoCsoport
InfoCsoport válaszolt a következő témában: Felhívások

:!: :!: Figyelem, figyelem, Gomuncsa-tagok, MTT-tagok, fórumosok, szimpatizánsok, környezettudatosok, entek stb!! :!:

Az FKF Rt.-től pozitív visszajelzést kaptunk, és megindultak a teherautók a lejtőn, ezért nincs megállás:

SZEMÉTGYŰJTÉS AZ ENT HAGYOMÁNYOK NYOMÁN

2005. május 28-án, szombatondélelőtt 10 órakor várunk mindenkit a Fogaskerekű vasút városmajori végállomásánál, aki segít nekünk megtisztítani a Széchenyi-hegy tetejét a szeméttől, eldobált ettől-attól. Zsákot, kesztyűt biztosítunk, a sok szorgos kezet Ti hozzátok el!
:arrow: A munkában bárki részt vehet, csatlakoztassatok szülőt, testvért, barátot, és mozgósítsátok őket hamar, mert ez a jövő hét vége!
:arrow: A helyszínt fogaskerekűvel közelítjük meg, ehhez egy (retúr) darab vonaljegyre vagy érvényes BKV-bérletre van szükség. Az aktívkodáshoz pedig egy kiadós reggelire: akinek alacsony a vércukra, hazaküldjük.

A GOMUNCS kollektívája

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 11 hónapja #256347 Írta: Brisa
Brisa válaszolt a következő témában: Felhívások
Várjuk a kidolgozott szavazós ötleteiteket a moderators@tolkien.hu -ra. A formai követelmények:

:arrow: Egy jól megfogalmazott, egyértelmű kérdés.
:arrow: Jól megfogalmazott válasz-lehetőségek. (A stbstb-iket nem fogadjuk el... :wink: )

A legjobb ötleteket a szavazós kategórán belül csodálhatjátok majd meg. :D

Reméljük, a postaládánk jobbnál jobb ötletekkel lesz tele és 2 hetente/havonta nyithatunk új szavazásokat. Rajtatok múlik immár. :wink:

Brisa

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 11 hónapja #255406 Írta: InfoCsoport
InfoCsoport válaszolt a következő témában: Felhívások

P Á L Y Á Z A T

Az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület,
a Budapesti és Közép-magyarországi Versmondó Egyesület
a Magyar Versmondók Egyesülete, a Miskolci Egyetem és a Bolyai Kollégium

magyar nyelvű vers- és prózaíró,
valamint versfordítói pályázatot hirdet
egyetemisták és főiskolások körében.

A pályázaton valamennyi, meg nem jelent magyar nyelvű
pályamű részt vehet az alábbi kategóriákban:

1. „VERS”
2. „PRÓZA” (max. 10 gépelt oldal, műfaji korlátok nélkül)
3. „ÖNÁLLÓ GYŰJTEMÉNY” (saját versekből és/vagy prózákból, saját kezűleg összeállított, címmel ellátott– akár illusztrált – gyűjtemény)
4. „VERSFORDÍTÁS” (nem magyar nyelvű vers magyar fordítása)

A pályamunkákat egy példányban, kinyomtatott formában és 3,5 floppy-lemezre mentve is kérjük (Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, Windows 2000 vagy Rtf. formátumban).

A műveket nagy alakú zárt borítékban, jeligével és kategóriával ellátva fogadjuk el, amelyben kis alakú, zárt borítékban a szerző a jeligével együtt nevét, a felsőoktatási intézményt, állandó lakcímét, elektronikus e-mail címét és telefonszámát közli (lehetőség szerint a mobilt is).

A pályázatokat szakmai bizottság bírálja el. A legjobbnak ítélt művekből
– a korábbi évekhez hasonlóan, a Kaleidoszkóp könyvsorozat folytatásaként vers- és prózaantológiát jelentetünk meg.

Benyújtási határidő: 2005. május 27.
A pályaműveket az alábbi címen várjuk, személyesen vagy postai úton:
Káelné Kovács Rita igazgató helyettes
Miskolci Egyetem Bolyai Kollégium
3515 Miskolc-Egyetemváros, E/2. épület fszt.

Eredményhirdetés és a kötet leleplezése:
2005. október 24-30., Kaleidoszkóp VersFesztivál
Miskolc, Budapest, Varsó

További információ: 06 (30) 211-9687
Hivatásos írók, költők nem pályázhatnak. A pályázó hozzájárul a pályamű jogdíjmentes közléséhez. A nyertes pályázókat értesítjük!
Információ: www.versfesztival.hu , www.vers.hu

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 11 hónapja #255288 Írta: InfoCsoport
InfoCsoport válaszolt a következő témában: Felhívások

Művészeti pályázat

" ...Ám Sauronnak nem volt halandó teste, s bár elveszítette azt az alakját, amelyben oly sok gonoszat cselekedett, s többé soha nem tudott emberi szemnek tetsző alakot ölteni, szelleme felemelkedett a mélyből, s mint a tengerre boruló árnyék és fekete felhő, visszatért Középföldére, Mordorba, mert az volt az otthona. Ott ismét elfoglalta Barad-dur erős várát, s ott lakozott sötéten és csöndben, amíg új alakot nem készített magának, a láthatóvá vált gonoszság és gyűlölet képét, és Sauron, az iszonyatos tekintetét kevesen tudták elviselni... "
/J.R.R.Tolkien: Szilmarilok/

Szauron testét numenori elpusztulása és Barad-durba való visszavonulása óta valós mivoltában nem láthatta senki, vagy csak kevesen, így láthatatlan volt Középfölde lakói számára, s mivel Tolkien sem részletezte hogyan is nézett ki, így az olvasók és rajongók képzeletét azóta is foglalkoztatja milyen alakot is ölthetett. Az MTT Kreatív Művészeti Csoportja pályázatot hirdet "Szauron árnyékban" címmel, melynek témája a Sötét Úr harmadkori testetöltésének ábrázolása. A versenyre rendhagyó módon egyetlen kategóriában bármilyen ipar,- és képzőművészeti alkotást vagy ezen kategóriákba hagyományosan be nem sorolható bármilyen anyagból készült síkbeli vagy térbeli formaalkotást várunk. A téma megközelítése éppúgy lehet humoros, mint ahogy komoly is.

Beérkezési határidő: 2005 június 1

Feltételek
A pályázatra csak eredeti, jogtiszta, máshol még nem publikált, a szerzői jogok tekintetében semmilyen korlátozás alá nem eső műveket lehet benyújtani. Egy személy maximum 3 alkotással pályázhat.
A pályázaton nem vehetnek részt a pályázat előkészítésében, lebonyolításában, illetve értékelésében részt vevő személyek! A pályázatra nem lehet nevezni a Magyar Tolkien Társaság korábbi pályázataira már beküldött alkotásokkal.
A meghirdető a beküldött pályamunkák kiállítási, felhasználási, publikálási, másolási/sokszorosítási jogát fenntartja, a beérkezett műveket semmilyen körülmények között nem küldi vissza! A művekért felelősséget nem vállal.


A pályázat formátuma :
A pályaműveket csak hagyományos úton, postán lehet beadni. Az alkotáson nem szerepelhet a szerző neve, személyi adatai vagy bármilyen az alkotó személy azonosítására alkalmas utalás. A pályázó ( neve, lakcíme, telefonszáma, e-mail címe ) adatait mellékelten kell megadni egy képeslap nagyságú papíron.

Értékelés:
A beérkezett pályaműveket a www.tolkien.hu forumozó közönsége szavazással fogja elbírálni. A legjobbakat díjban és oklevélben részesítjük.
A legnépszerűbb művekből az MTT Tolkien Klub helyszínén, valamint a www.tolkien.hu-n, a Magyar Tolkien Társaság hivatalos honlapján szervez kiállítást. A pályázat legjobb alkotásai megjelennek a Magyar Tolkien Társaság negyedévente megjelenő folyóiratában, a Lassi Laurie oldalain is.

Díjátadás:
A díjátadás és a kiállítás helyszínéről és az időpontról a pályázókat időben értesítjük.

A nevezés módja :
Az alkotásokat ajánlott küldeményként az alábbi címre várjuk: MTT pályázat, Magyar Tolkien Társaság, 1701 Budapest Pf. 79.
Ne felejtsd megadni a nevedet, a lakcímedet, a telefonszámodat és az e-mail címedet is! (Az adataidat bizalmasan kezeljük, nem adjuk tovább.)

Ha kérdésed van, írj: palyazat@tolkien.hu

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 11 hónapja #255167 Írta: Morgana
Morgana válaszolt a következő témában: Felhívások
Kicsik és Nagyok,

nagy örömmel jelentem be, hogy a tavaszi, tisztújító közgyűlés időpontja

MÁJUS 21. !

Részletek később.

Addig pirossal karikázzátok be a kalendáriumotokban ezt a napot, mert a piros jó szín, a közgyűlés pedig fontos.

Minden jót!
M

S. P. Q. L.

"Szabad járása van a létből a semmibe,
a semmiből a létbe."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
18 éve 11 hónapja #253738 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Felhívások
A felhívás az MTT-s munkacsoportoknak szólt, sajnos túl nagy falat lenne az ország összes Tolkienes csoportosulását egybegyűjteni, már az MTT munkacsoportjai is kezdenek áttekinthetetlenek lenni.... :roll:

Természetesen szívesen elfogadunk mindenféle külsős szervezetről is infókat, csak tüntessék fel, hogy nem MTT-s szerveződésről van szó! :wink: A keveredés elkerülése végett.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.501 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére