A nagy beteg
-Aiya Suilad!
-Aiya Suilad! Foglaljon helyet!
-Hannon Le!
-Na kérem, mondja el, mi a panasza.
-Hát, nem is tudom, hol kezdjem, remélem, tud segíteni rajtam.
-Ne féljen, megtaláljuk a megoldást, mondja csak nyugodtan.
-Talán a legfontosabb az, hogy baj van a szép hegyesfülemmel.
-Rosszul hall?
-Nem rosszul, hanem egyáltalán nem. Tök süket vagyok. Miattam akár sárkányok is bőghetnek vagy akár trollok üvöltözheznek mellettem.
-Azt se halljaamit, én mondok?
-Nem, egy szót se.
-Gondolom, volt már ezzel Galadriel Úrnőnél. Milyen gyógymódot javasolt Önnek?
-Nem tudom, mert nem hallottam.
-Nézze, én szívesen segítenék magán, de van egy kis bökkenő. Tudja, én szemészetre vagyok szakosodva, így aztán nem tudok tanácsot adni. Rossz helyre jött, a fül problémákkal foglalkozó kolléga egy emelettel feljebb van.
-Jaj, ne haragudjon! Látja, ez is azért van, mert nem értettem az eligazítást. De, ha nem haragszik, még maradnék egy kicsit, mert van egy ide vonatkozó problémám is. Tudnillik vak is vagyok.
-Komolyan?
-Igen, sajnos. Egy molekula nem sok, de annyit se látok.
-Hát, ez azért ne zavarja, mert a molekulákat senki se látja. Azok nagyon kicsik.
-Jó, persze. Ezt csak hasonlatnak szántam. Azt akartam mondani, hogy hiába nézek bárhová, mindenhol csak sötétséget látok. Például egyszer, fényes nappal lefeküdtem a csata kellös közepén a földre, mert azt hittem, hogy este van, és otthon vagyok már. Mindenki rajtam röhögött. Melkor meg az orkjai és Fëanor a kölkeivel együtt. Még szerencse, hogy nem hallottam.
-És nem tűnt fel magának, hogy kemény a föld?
-Nem, mert ráadásulnem is érzek semmit. Teljesen érzéketlen a testem. Múltkor is csak akkor vettem észre, hogy a harcban levágták négy ujjamat, amikor egy kicsit hárfázni akartam.
-Hát maga tényleg nem sokat észlel a külvilágból...
-Nem, és képzelje, el sem tudom panaszolni senkinek, mert közben néma is vagyok.
-Ne mondja! És mégis mit csinál egész nap? Van egyáltalán valami öröme?
-Hát, azért van egy dolog, ami szórakoztat...
(átfogja a tündenő vállát, aki elhúzódik)
-Azt el tudom képzelni...
-Hogy is mondjam, szóval: szeretek gurulni.
-Gurulni?
-Igen. Néha fölmegyek a Thangorodrim csúcsára Melkor legnagyobb örömére és legurulok egészen Doriathba. Szuper!
-Mi ebben a szuper?
-Tudja, csak az egyensúlyérzékem működik rendesen. Így csak ezen keresztül tudok kapcsolatot tartani a külvilággal. Halkan mondom, hogy meg ne halljam: tudja, skizofrén vagyok, időnként azt hiszem, hogy kerék vagyok.
-Ja, értem. Jó! Akkor most súgja meg magának, hogy én pedig visszamenőleges emlékezetkihagyásban szenvedek. Egy szavára sem emlékszem sajnos. Na kérem, mondja el, mi a panasza.
-Hát, nem si tudom, hol kezdjem, remélem, tud segíteni rajtam.
-Ne féljen, megtaláljuk a megoldást, mondja csak nyugodtan...
Dolák-Saly Róbert: Madáretető c. könyvéből A nagy beteg c. történet átírása