J. R. R. Tolkien: Fantázia és erkölcs

Megjelent a Magyar Tolkien Társaság jubileumi tanulmánykötete, 20 remek tanulmánnyal, Nagy Gergely bevezetőjével, és az MTT 10 évéről szóló öszefoglaló írással. A kötet a Magyar Tolkien Társaság rendezvényein vásárolható meg, illetve megrendelhető a kiadvanyok(kukac)tolkien(pont)hu címen. (Ára: 3000 Ft)


J. R. R. Tolkien professzor az egyik legnagyobb hatású XX. századi angol író, a minőségi fikciós irodalom elméletének és gyakorlatának megújítója, és egyben az óangol és középangol irodalom egyik kiemelkedő tudományos kutatója. Művei, melyek közül kettő is a világ legolvasottabb regényei közé tartozik (A Gyűrűk Ura és A hobbit az örök bestseller lista élén található, Dickens Két város című regénye és Saint-Exupéry A kis herceg című munkája mellett), az angol kultúra és egyben a könyvek, az irodalom és az olvasás népszerűsítésének máig legjelentősebb eszközeinek számítanak.

Írásainak nemcsak népszerűsége, hanem minősége és mélysége okán mára az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban az egyetemi irodalmi kutatói tevékenység egyik kiemelt területe lett a „Tolkien Studies”, amely az író fő művei mellett a rendkívül összetett, keresztény gyökerű mitológiai rendszerének, illetve irodalomelméleti és esztétikai/etikai tanulmányainak elemzésére is kiterjed. E speciális angol irodalmi szakterület Magyarországon is kezdett gyökeret verni, és 2002–2004 között három alkalommal is szerveződött tudományos konferencia ebben a tárgykörben. (A Magyar Tolkien Társaság, illetve a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetemek közreműködésével).

Több éves szünet után, a Magyar Tolkien Társaság alapításának 10 éves év-fordulójához kapcsolódó rendezvénysorozat részeként, a Károli Gáspár Refor-mátus Egyetem Anglisztika Intézetével együttműködve „J. R. R. Tolkien: Fantázia és erkölcs” címmel ismét tudományos konferenciát szerveztünk a szerző műveiről 2012. június 14. és 16. között Budapesten. A negyedik magyarországi Tolkien-konferencia fő témája a Tolkien-életmű irodalmi és kulturális hatásainak vizsgálata volt, különös tekintettel tolkieni részszövegek, illetve a teljes mitológiai rendszer etikai és értékrendszerbeli dimenzióira, akár filozófiai/teológiai, akár irodalomelméleti vonatkozásban, akár az értelmezési keretek tekintetében. A konferencia szűkebb témája („Fantázia és erkölcs”) a tolkieni életmű különleges etikai tartalmának, mitologikus, vallási és filozófiai mélységeinek kiemelését célozta, amely sokak szerint a művek valódi értéke, és népszerűségük igazi forrása.

A korábbi konferenciákkal és a jubileumi konferenciával egyaránt az volt a célunk, hogy minél tágabb oktatói-kutatói rétegnek teremtsünk fórumot, továbbmozdítva ezzel a Magyarországon is egyre gazdagabb Tolkien-recepciót.

Ebben a kötetben, melyet a Magyar Tolkien Társaság ad ki a Károli Gáspár Református Egyetem támogatásával, elsősorban a jubileumi konferencia, kisebb mértékben pedig a korábbi három konferencia legjobb előadásai jelennek meg tanulmány formájában. A könyv kiemelten fontos a Tolkien-kutatás magyarországi történetében, hiszen ez az első alkalom, hogy magyar szerzők magyar nyelven publikálhatják Tolkien-tematikájú eredményeiket: ez lesz az első „magyar” tolkieni forrásanyag.

 

A kötet kivonata elérhető itt >>> 

Kiadta a Magyar Tolkien Társaság, 2012.
A szerkesztőbizottság tagjai: dr. Pődör Dóra, Nagy Andrea, Füzessy Tamás
ISBN 978-963-08-5667-6

Tartalomjegyzék:

Nagy Gergely: Nincs több mentség – A Tolkien-kutatások Magyarországon
Deák-Sárosi László: Az emlékezet rétegei Tolkien mitológiájában
Fejes János: Kozmogónia és theogónia Tolkien világában – Az Ainulindale és a Valaquenta mitológiai rétegei
Verlyn Flieger: Válaszút előtt – Fantázia, erkölcs és kettősség Tolkien fő művében
Füzessy Tamás: Ilúvatar ajándéka – A halál teológiai értelmezése Tolkien mitológiájában
John Garth: Volt egyszer egy földbe vájt lyuk – Tolkien és a lövészárkok
Jandó Petra: „Majd ha a király visszatér…” – Aragorn, a gyógyító lovagkirály mintaképe
Kelemen Zoltán: „The west is the best” – Vallási formák és élmény Tolkien műveiben
Lángi Zsófia: Tolkien és a Biblia – Bibliai analógiák J. R. R. Tolkien műveiben
Lapis József: „Lombtalan idő” – A Gyűrűk Ura verses szövegeinek funkciója és poétikai szerkezete
Marjai Éva: Sztúr horgász a multidiszciplináris pácban, avagy Szméagol és a bűnbeesés egyéni és társadalmi megnyilvánulásai
Molnár Gyula: Historiográfiai archetípusok Tolkien műveiben
Pődör Dóra: Manók, törpék, tündérek és tündék – Az angol elf szó jelentéstörténete
Regős Pál: Középfölde és a metafizika
Sohár Anikó: A tolkieni örökség – Értékrendek a kortárs fantasztikus irodalomban
Szabó István Zoltán: Az erkölcsök reprezentációja a poszt-tolkieni fantasyben
Szamosi Gertrud: Szubjektum és hatalom diskurzusai A Gyűrűk Urában
Tánczos Péter: A magányosság szubverzivitása a tolkieni mitológiában
Tarcsay Tibor: Az átok szerepe Tolkien mitológiájában
Varga Rita: A halál differenciáló ereje Középföldén
Vassányi Miklós: A Gyűrűk Ura mint „szürkén vázolt” megváltásteológia
Kádár Anna és Sándor Anna: 10 éves a Magyar Tolkien Társaság

*

A kötet ára: 3000 Ft (az MTT szervezeti és adományozó tagjainak: 2300 Ft)

Megrendelhető e-mailben a kiadvanyok[kukac]tolkien[pont]hu címen.

Az átvétel e-mailes egyeztetés alapján történhet:
- a Magyar Tolkien Társaság valamely rendezvényén (készpénzfizetés átvételkor),
- Budapesten egyedileg egyeztetett személyes átvétellel (készpénzfizetés átvételkor),
- illetve megoldható a postai/FoxPost kézbesítés is (az ár és a postaköltség előzetes átutalása után).


További kiadványaink >>>

 

Utoljára frissítve: szerda, 14 szeptember 2022 13:40

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére